
A Yunmai Color nem csupán egy személymérleg, mert nem éri be annyival, hogy megméri a tömegünket. Számos funkciója van, azokat a dolgokat is megméri, amiről eddig azt sem tudtam, hogy létezik-e. Az okostelefonos applikációval remekül együtt dolgozik, és könnyed használatot eredményez – nem mellesleg – profi statisztikákkal. Már teszteltünk hasonló eszközt (Kattints!), ami szintén elnyerte a tetszésünket. A korábbi tapasztalatoknak megfelelően ez is egy remek darab.

Amikor megkérdezték tőlem, hogy mi az a 21. századi találmány, ami a legnagyobb mértékben megváltoztatta az életemet, nem kellett sokat gondolkodnom. Egy jó minőségű TV box segítségével új távlatokat nyithatunk életünkben. Ezek a kedvező árú készülékek, modern okostelevíziót varázsolnak a már-már elfeledett eszközeinkből. Az összeszerelés is pillanatok alatt megvan, hiszen csak csatlakoztatni kell egymáshoz a két készüléket, és már élvezhetjük is minden előnyét. Legyen az 4K-s videók lejátszása vagy videojátékozás. Rengeteg új funkcióval bővíthetjük régi, poros készülékünk repertoárját. Szerencsénkre a Bannggood épp most ünnepeli 11. születésnapját,
A Banggood most ünnepli 11. születésnapját, és szokás szerint szuper akciókkal kedveskednek. Első kedvencünk a
Az AFI A5 elektromotoros stabilizátor - vagy szakmaibb nevén gimbal - egy nagyon érdekes termék, amihez szerintem még sok embernek nem volt szerencséje. A videók minőségén nagyon sokat javít, érdekes használni, ráadásul olyan funkciókkal is felvértezték, mint a csuklómozgás követése. Igazi cybergyereknek éreztem magamat, a 21. század szerves részének. Az ilyen új technológiák azok, amelyek előre mozdítják a világot, és már az áruk is az elviselhető, 32.000 forintra csökkent, és a szokásos ÁFA és vámmentes Eu Express szolgáltatással ez is megvehető.
Megszokhattuk már, hogy az ázsiai cégek sohasem pihennek, mindig kedvező árú telefonokkal próbálják megnyerni a vásárlókat. Most sincsen ez másképp, hiszen új készüléket dobott piacra négy telefongyártó is. A Vkworld és a Leagoo a középkategóriát célozta meg, míg a Umidigi és az Elephone feljebb pozicionálta készülékét.
Páromnak kerestünk laptophoz és egyéb, mindennapos dolog cipeléséhez hátizsákot egy ideje, ám ami olcsó volt, az nem volt jó, ami pedig jó, az horror áron volt megtalálható a nagy márkáknál. A Xiaomi termékeiről régóta közismert, hogy megfelelő árazással kiváló minőséget nyújtanak, tehát kíváncsiak voltunk, igaz-e ez a nem technikai kütyükkel kapcsolatban is. Na meg már csak azért is, mert lassan sportot űzünk abból, hogy amit lehet, a kedvenc kínai online boltunkban nézünk meg először. A Xiaomi Urban Life Style hátizsák 14 colos változata jelenleg 13 ezer forint alatt hazahozható, ráadásul minden egyéb költség nélkül az EU Express szállítási móddal, extraként kétféle színben, sötét- és világosszürkében.
Több tesztet is írtunk már a felfújható kanapék témában. Az egyik legjobb gyártó, amely ilyen fotelekkel foglalkozik az IPRee. Kínálatuk rendkívül szerteágazó és kreatív, 



Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy járt már nálam a Visuo XS809HW drónnak a kisebbik testvére, ezért a teszt során csak a különbségeket kellett sorra vennem. Abból pedig van néhány, ilyen a magasságtartás, a sokkal jobb kamera, vagy az sd kártyás rögzítés. Az ára pedig gyakorlatilag maradt a régi, nettó 14.000 forint, vagyis egyértelműen ezt a variáns érdemes megvenni a régebbi modellek helyett.


A Cube iPlay 10 a közepesnél nagyobb méretű tabletek egyik olcsósított változata a Cube termékpalettáján. Az alacsony ár ellenére viszont meglepően használható, és mivel a nagy nevekhez tartozó felárat nem kell kifizetnünk, ezért értékarányosan az egyik legjobb okoseszköz a piacon. Már pedig nettó 26.000 forintért nem tudok még egy használható, 10,6 colos képátlójú tabletet mondani.
Eddig még egyetlen távirányítós motorcsónak teszt sem volt az oldalon, ezért nagyon kíváncsi voltam a Fei Lun FT012 működésére. Szerencsére nem kellett csalódnom, a játék kategóriától igen távol álló brushless motoros rendszer remekül tette a dolgát, valójában sokkal jobban, mint vártam. A nettó 23.400 forintos csónak - alacsony ára ellenére - meglehetősen jól vizsgázott.
