Vidonn X6 okos karkötő teszt – Közepes pizza

2017.02.07. 08:00

Jackal_

201511091948264611.jpgAz okos karkötők virágkorukat élik, és a Vidonn X6 is ennek a hullámnak a jeles képviselője. Ami egyből feltűnt, hogy az EU raktárból elérhető, 10.200 forintos kütyü milyen jól néz ki a képeken. Nagyon reméltem, hogy végre egy igazán minőségi terméket sodor hozzám az élet, bár én a Zeblaze Zebandot is nagyon szerettem.

 

Kicsomagolás

Mivel a kínai csomagolások az elmúlt egy évben nagyon sokat fejlődtek, most sem vártam mást. Szerencsére nem kellett csalódnom a Vidonn X6 esetében sem, kellemes dobozban érkezett, fehér alapon ezüst betűk dizájnt magán viselve. Belül egy szintén fehér műanyag profil tartja helyén a karkötőt, a töltőt és a kezelési leírást.

Ez a második olyan okos karkötő, aminek speciális töltőkábele van, ez most egy mágneses darab, végén a szokásos USB porttal. Eleinte megtévesztett a kijelző, ugyanis iszonyatosan halvány volt. A töltéssel arányosan világosodott, vagyis indirekt módon jelzi az akkumulátor töltöttségét.

Sajnos élőben közel sem olyan jó minőségű a termék, mint ahogy a képeken kinéz. A pántját a testtel egybe öntötték, nem eltávolítható, tehát ha sérül, akkor bizony nem tudjuk cserélni. Az anyagoktól nem voltam elájulva, bár nem igénytelenek, csak az egész kinézet elképesztően jellegtelen, és valahogy nem igazán jön át, hova is akarta pozícionálni a gyártó.

p1020204.JPG

Fogásra nem rossz, de nem is jó, inkább semmilyennek nevezném. A front gombot kicsi dudorokkal jelölték, hogy könnyebb legyen megtalálni, ellenben a nyomáspontja nem igazán kellemes. Lehet használni, csak valahogy nem jó nyomkodni, kelletlenül reagál. Ugyanez igaz a tipográfiára is, a vékony, szürkés „Móricka rajz” betűk valahogy nem szépek, engem a mátrixnyomtatók betűképére emlékeztettek.

201511091948289568.jpg
Kicsit olyan érzésem volt, mintha a technikusok és a formatervezők kezét mindig megkötötte volna a menedzsment, és nem hagyták volna, hogy valami merészebbet alkossanak. Kár érte, mert egy szebb kivitelben, kellemesebb anyagokkal, sokkal jobb terméknek érződne.

 

Tesztüzem

A Bluetooth párosítás viszonylag gördülékenyen ment, aztán az első próba után 3-4 órával egyszer csak eltűnt a karkötő, a Vidonn X6 appal sem találtam meg. Felraktam a töltőre, majd fél óra múlva újra tudtam párosítani, ráadásul félig töltött állapotot mutatott. Vagyis vagy ez a világ leggyorsabban feltöltődő akkumulátora, vagy pedig gondol egyet, és magától kikapcsol. Ez a hiba azóta sem ismétlődött meg, de ettől még elég furcsa.

201511091948295076.jpg

Az alkalmazás nekem végig tökéletesen működött, és egészen sokat is tud. Én egy Android 6.0 operációs rendszerrel párosítottam, de a kompatibilitási lista szerint Android 4.3-tól, illetve iOS 7.1-től az összes telefon kezeli, amennyiben a Bluetooth 4.0 kapcsolat is rendelkezésre áll. Az akkumulátor intenzív használat mellett 3-4 napot bír, ami szerintem rendben van, de én a telefonnal együtt feltettem tölteni, ha nem akartam éjszakai alvásmonitorozást is.

201511091948232181.jpg

Az egyébként meglehetősen jó kézikönyv látszólag sok karszalag funkciót ígér, de ezeket ma már az összes konkurens tudja. Jellemzően a kezünkön szereplő kütyüről csak pár dolog vezérelhető, amelyek között körkörösen lapozgathatunk. Az első mindig az óra, amit itt a töltöttséget és a Bluetooth kapcsolatot szimbolizáló jelecske egészít ki. Hosszabb nyomásra pedig elindul a stopper, de ezt más menüből is elérhetjük. Ezt követik sorban az alábbiak: lépésszámláló, elégetett kalória-mutató, illetve a megtett út, méterben.

201511091948288063.jpg

Abban az esetben, ha beállítjuk az „information pushing” funkciót, az automatikusan az első oldalra kerül, és miközben a kezünket rezgeti, elolvashatjuk a különböző programok, például a Facebook Messenger által küldött üzeneteket. Sajnos két idegesítő hibát is felfedeztem, az egyik, hogy ez a karkötő sem ismeri a magyar kódlapot, ezért a karakterek helyett nem jelenik meg semmi. Ez egy fokkal jobb, mintha kínai írásjeleket kellene értelmeznünk, de azért így is zavaró, hogy az üzenetek gyakorlatilag olvashatatlanok. A másik gond, hogy a 0,88 inches kijelző összesen két sorban jeleníti meg az üzeneteket, vagyis általában azt látjuk, hogy XY írt nekünk valamit, csak azt nem látjuk, hogy mit.

201511091948248875.jpg

A másik, hogy a beérkező értesítő nem tűnik el, CSAK ha megnyomjuk a gombot. Ez azért érdekes, mert volt olyan, hogy beérkezett 5-6 Facebook üzenet, mindegyik 2 soros. Már rég elolvastam a notebookomon, de még mindig ott figyelt a karkötőn. Ahhoz, hogy eltűnjenek, alig tizenkettőt kellett nyomnom, máris láthattam az időt. A másik, ami szerintem bosszantó, hogy nem elég erős a kijelző fényereje, ami például napsütésben elég zavaró tud lenni. Kicsit olyan, mintha fátyolosak lennének a sorok, ebben például a Zeblaze Zeband sokkal jobb volt.

1_30.jpg

A telefonoldali alkalmazást sokkal kellemesebbnek találtam. Megnyitás után automatikusan szinkronizálja a mért adatokat. A nyitóképernyőn egy kör alakú ábrát láthatunk, amelyik a csuklószalagon is látható értékeket foglalja össze. A kontúron látszik, hogy a more/profile menüpont alatt beállított napi cél elérése hogyan halad. Érdemes egyébként itt kezdeni az alkalmazás használatát, mert motivációs szempontból nem rossz dolog felvenni az alap adatainkat. A „more” menü egyébként tartalmaz további, nem túl érdekes funkciókat, mint a programfrissítés, a cégnek való visszajelzés és hasonlók. Ha visszalépünk a nyitóképernyőre, akkor láthatunk jobb felül egy három pontból álló ábrát. Itt tudjuk az egy nap alatt teljesített teljesítményünket megosztani másokkal, amelyeket a csuklópánt szépen be is csatol, például a Messengerbe. Kár, hogy itt az alkalmazás néha kifagyott.

201511091948249420.jpg

Az alvást monitorozó részt valamiért a device menüpontban rejtették el, ami azért annyira nem logikus. Az ébresztőóra részben viszont van egy majdnem zseniális funkció, ami egy éves naptárral kombinálva hatalmas poén lehetett volna. Így csak egy nagyon jó ébresztő, ahol 8 különböző időpontot vehetünk fel a hét bármelyik napjára, illetve megjelölhetjük, hogy miért riaszt az óra. Például azért, hogy vegyük be a gyógyszereinket.

201511091948256541.jpg

Az alvási időnk intervallumát is felvehetjük, ilyenkor nem piszkál minket felesleges értesítésekkel a telefon, illetve kalibrálhatunk ne zavarj és szundikálás időpontokat is. Az „other settings” alatt orrvérzésig állítgathatjuk a különböző karkötő tulajdonságokat, amiből kiemelnék pár érdekesebbet. Az egyik a felirat megfordítása, vagyis bárhogy felvehetjük a kütyüt, akár fejjel lefelé is, akkor is látjuk a kiírt paramétereket.

2_24.jpg

A másik a „lopásgátló” - angolul RSSI-nek hívott - funkció, amely a Bluetooth jelerősségének mérésén alapul. Ha elkezdünk távolodni a telefonunktól, akkor a készülék hangjelzéssel és rezgéssel figyelmeztet a veszélyre. Szintén az other kategória egyik eleme a „sedentary” opció, vagyis a mozgásfelügyelet. Itt beállíthatjuk, hogy mennyi inaktivitással eltöltött idő után rezgesse a csuklónkat a pánt. Érdekesség még az információforrás menüpont is, ahol azt állíthatjuk be, melyik alkalmazás üzeneteit jelenítse meg a Vidonn X6. Ez általában egy előre definiált lista szokott lenni a konkurenciánál, itt azonban a feltelepített appok közül válogathatunk.

6_7.jpg

A „sleep” és a „data” piktogramok alatt a szokásos alvási és lépési statisztikákat kaphatjuk vissza rendkívül puritán módon. Sokkal érdekesebb a barátok menü, amivel eddig én még nem találkoztam más „életvitel” menedzselő karkötőknél. Ez egy sokkal inkább játékos, mint hasznos rész, ugyanis egyfajta szociális hálózat funkciót is betölt. A megtett lépéseink után ugyanis pontokat kapunk, illetve részt vehetünk versenyeken is, de sajnos a teszt írásának az idejében nem indult ilyen. Elviekben barátainknak üzeneteket is küldhetnénk, de mivel nekem csak kínai emberkéket dobált fel, így nem éreztem a szükségét az idegenekkel való beszélgetésnek.

5_13.jpgAz egymillió dolláros kérdés ezen eszközök esetében, hogy mennyire megbízhatóak a mért adatok. Azt gondolom, hogy például a lépésszámláló, ami a kézmozgásunk alapján számol, nagyjából pontos, legalábbis a mért értékek nagyságrendileg stimmelnek. Ellenben az elégetett kalóriát mutató érték, ami már önmagában egy elég zavaros fogalom, valószínűleg nem felel meg a valóságnak, mivel intenzív sportolás és 12.000 lépés megtétele után is csak 760 kilokalóriát sikerült elégetnem. Az alábbi kalkulátor szerint napi nagyjából 3.000 kcal-t kellene felhasználnom, vagyis vagy nagyon hízni fogok, vagy a fenti érték egy marhaság.

201511091948257473.jpg

Volt néhány dolog, amit hiányoltam a Vidonn X6 karszalag kapcsán. Az egyik, hogy nem tudja mérni a pulzust, de ez más okos karkötők esetében is maximum jelzésértékű adat. Sokkal fontosabb lenne, hogy fel lehessen oldani vele a telefont, egyfajta biztonságos eszközként. Az sem lett volna baj, ha normális statisztikai felület állna rendelkezésre, ha már egy okos telefonos applikáción keresztül nézegetjük. Nincs úszásfigyelés, mivel a karkötő csak IP65 védelemmel rendelkezik. Kifejezetten nem ajánlják vizes sportokhoz, illetve zuhanyzáshoz, pedig ezt a konkurensek azért szokták tudni.

 

Összegzés

A Vidonn X6 a karkötők félénk variánsa. Egy látványosabb dizájnnal és egy picit funkciógazdagabb alkalmazással simán tarolhatott volna. Nincs igazi hibája, az alkalmazás egy helyen kifagy, de egyébként stabil, a funkciók jól működnek. Kinézete nincs, mint ahogy a kijelző sem egy látványorgia. Nem tudom, miért lett ennyire visszafogott, de elképzelhető, hogy a kínaiak „közvélemény kutatták”, hogy így fog fogyni a legjobban.

Akár még igazuk is lehetne, ha nem tudná az összes konkurens pontosan ugyanezt, vagy többet, és egy kicsit jobban. Legyőzhetné még ellenfeleit árával, amely 10.200 forint az EU raktárban, de az ellenlábasai, a Xiaomi Mi Band 2 és a Zeblaze Zeband még olcsóbb. Én inkább venném ez utóbbiakat.

A Vidonn X6 itt megvásárolható >>

 

 

komment

Címkék: kiegészítők elektronika

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr7612182378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzAdam 2017.02.07. 09:25:59

Borzasztó készülékek ezek, remélem gyorsan kihalnak (bár akinek tetszik az vegye).

Zirowe 2017.02.08. 08:50:06

Mondjuk nem lett volna rossz a hibás szöveg megjelenítésről képet berakni..

Kivancsi 2017.02.08. 10:45:26

szerintem jo kis keszulekek ezek... a valasztas szabadsaga :)
nem kotelezo venni es hasznalni de attol meg jo lehet!?
aki nem szereti a hamburgert az majd hotdogot fog enni...
attol meg a hambi finom :):)
a kaloriat ugy erdemes kezelni, hogy alap aktivitassal atlagosan 2000 kaloriat eghet a testunk ehhez kell hozzaadni amit ezek a kutyuk szamolnak... akkor SAC/KB helyben lehetunk :)

nem konnyu valasztani mert van sok fajta ilyen kutyu...
jok, jobbak, rosszak, rosszabbak!
ki kell probalni par darabot mire az emberfia kivalasztja a neki megfelelot!
nekem a vegen Xiaomi Mi Band 2 jott be! Nos azzal nem lehet melleloni!
süti beállítások módosítása