Kifejezetten örültem, hogy ennyi túlélő telefon után végre egy „polgári” modell került a kezembe. Az egyik bajom az volt a Rambo telefonokkal, hogy túl nagyok voltak, miközben a kijelzőjük sok esetben nem érte el a Full HD felbontást. Meglepve tapasztaltam, hogy az Umi még nagyobb, szinte már gigantikus, az ilyen készülékeket szokták a „phablet” – vagyis phone és tablet– szóval illetni. A testben ígéretes hardver bújik meg, és az ára is csak 60.000 forint, ráadásul EU-ból érkezik.
Kicsomagolás
Végre nem egy kartondoboz, az Umi Plus üde színfoltja a telefonok szürke tömegének. Itt ugyanis egy átlátszó, műanyag fedeles tartóban bújik meg a készülék, nehogy a vásárló kómába essen az unalomtól. Az aljában találhatjuk a szükséges kiegészítőket, USB Type-C kábel, leírások, töltő és egy SIM kártya kinyomó tű, amit annyira belegyógyítottak a tartójába, hogy alig bírtam kiszedni.
Amikor a telefont a kezembe vettem, az első gondolatom az volt, hogy ha valakit fejbe dobnék vele, akkor az egyből kifeküdne. Az 5.5 col átlóval rendelkező kijelző köré épített telefon méreteinek kifejezésére a magyar nyelvben kizárólag két szó alkalmas, de az egyik csúnya – az, amelyik úgy kezdődik, hogy ló – a másik pedig a hatalmas. Az anyaghasználat remek, szerencsére ez nem egy a számtalan műanyag telefonból, a hátlap teljes egészében alumíniumból készült. Az Umi szeret azzal dicsekedni, hogy ez ugyanaz az anyag, amit a repülőiparban használnak, ami nem tudom miért menő, mégis van, akit ez győz meg.
Nálam egy aranyszínű példány járt, ami szerintem jobban illik a lányok és piperkőc fiúk kezébe, mint az enyémbe. A dizájn nekem nem különösebben jött be, pedig igazából semmi kivetnivalót nem találtam benne, egyszerűen csak nem én vagyok a célcsoport. A hátlapon végigfutó csík három részre osztja a telefont, ami miatt az alsó és a felső szegmens olyan, mint ha kinyitható lenne, de valójában nem az. A tipográfia remek, szépek a betűk, ellenben nem tudom, miért kell azt ráírni a hátlapra, hogy „designed by UMI made in China”. Aki már a kezében tartja a készüléket, valószínűleg nem arra gondol, hogy svájci óraművesek alkották unalmukban.
Mivel mindig is fontosnak tartottam a másik nem véleményét, ezért odaadtam barátnőmnek is. Neki nagyon tetszett a dizájn, azt mondta, hogy jól lehet a kijelzőn filmeket nézni, viszont nehéznek találta, ami nekem fel sem tűnt. Gyorsan megnéztem a súlyát, 185 gramm, ami tényleg több mint az átlag, de azért zavarónak nem mondanám.
Az LED vaku diszkréten bújik meg a felső részen, a kamera alatt. Minden nagyon masszívnak hat, semmi nem ropog, jól összerakták a terméket. Engem személy szerint a Xiaomi Power bankokra emlékeztet, ahol szintén kiváló volt a minőségérzet és a kinézet is hasonló.
Tesztüzem
A szokásos teljesítménymérő applikációkkal kezdtem el bombázni a telefont, hogy megtudjuk, hogyan teljesít a hardver. Gondoltam kitallózom a beállítások menüből, de ott nem találtam meg. Érdekes, hogy a sima 6-os Android nem mutatja, míg például a MIUI igen. De nem hagytam magam, feltelepítettem a Droid Info programot, ami szépen kilistázza a különböző hardver elemeket, ajánlom mindenkinek. Az Antututól 49.000 pontot kapott, míg a T-rex teszten 18 FPS-t ért el, ami egy középkategória aljára szánt telefontól nagyon is rendben van.
Processzorból egy 8 magos MT6755-öt kapunk, ami mellé 4 GB RAM társul, a grafikus chip egy Malit T-860. A használat alatt egyetlen percig sem éreztem a fenti konfigurációt lassúnak, a lapozgatás döccenésmentes, az alkalmazások szépen futnak, mint ahogy a játékok 90%-a is. Ezzel persze én nem voltam elégedett, ki akartam hajtani a hardvert, aminek nem titkolt oka, hogy így felnőtt létemre egy csomó új játékot is kipróbálhattam. A teszt legitimitása miatt feltelepítettem a Plants vs. Zombies 2-t, a Citadelst, a Badlands két részét, miközben egy csomó erőszakos reklámot is végignézettek velem. Ezeket az alkalmazásokat a telefon szabályosan „kinevette”, annyira nem tudták megizzasztani.
Aki szereti az „agyatlan hentelést”, annak az Implosion: Never Lose Hope tetszeni fog, míg a Modern Combat 5 a „mindenkit lőjünk szitává” rajongóit fogja boldogítani. Nem kell aggódnunk, a telefon ezeket is szépen lekezeli, egyik játék sem akadozott. Fontos még tudni, hogy az első program a Norton Mobile Security volt, amit feltelepítettem, hogy egy kis tudatosságot is plántáljak az olvasókba, illetve hogy lássam, érződik-e a teljesítményen, ha a háttérben fut. Jelentem, nem, vagyis valami izmosabb alkalmazást kellett találnom, így jutottam el a Godfire: Rise of Prometheushoz. Azért ez utóbbi már meg tudta akasztani a GPU-t, döccenések és akadások sem voltak ritkák, illetve elég sokáig töltögette a helyszíneket.
A fentieket szerencsére egy remek kijelzőn kell végigkövetnünk, amit az Umi a Sharptól szerzett be. Ezt a lekerekített szélt szokták a 2.5D varázsszóval emlegetni, de én már más telefonnál sem értettem, hogy ez miért jó. Évekig küzdöttek, hogy végre sík legyen a képernyő, erre mikor sikerült, jött a kerekítés. A kép nagyon éles, a színek gyönyörűek, szerintem ez a legjobb LCD, amit kínai telefonban eddig láttam. Kifejezetten nagy élvezettel néztem film előzeteseket, mint például a Galaxis Őrzői 2 bemutatóját. A hang sajnos nem ilyen jó. Először is a basszust távolról sem ismeri, a felső negyedben pedig torzítani kezd, tehát nem sokat fogjuk zenehallgatásra használni.
Az operációs rendszer egy majdnem gyári Android 6.0, aminek én kifejezetten örültem. Utálom ugyanis eltávolítani a sok felesleges alkalmazást - már ha egyáltalán el lehet - , amit a gyártó a „jó szándék” jeleként a készülékekre pakol. Néhány dolog azért eltérő, kapunk egy zenelejátszót, egy böngészőt, egy fájlmenedzsert, meg egy S.O.S fényszignál leadására is képes elemlámpa appot, és még egy-két jelentéktelen apróságot.
Ami viszont igen markáns, az a virtuális gombsor, amit a képernyő alján jelenítenek meg. Eleinte azt gondoltam, hogy ez azért kell, mert a középső, fizikai gomb az egyetlen, amivel navigálhatunk. A kedves olvasó sajnos nem fogja látni a képeken, de bizony van két nem jelölt gomb a bal és a jobb oldalon. Az előbbi a menü, az utóbbi a vissza funkciót hivatott betölteni. Összegezve: van egy látható fizikai, két nem látható fizikai, és ezen felül 4 „virtuális” gombunk, amiből három ugyanazt csinálja, mint az előbb említettek, a negyedik pedig elrejti az utóbbi hármat. Használatát az teszi idegesítővé, hogy a képernyőre vetített sort egy pozícióval eltolták, így sokszor mást fogunk megnyomni, mint amit szeretnénk. Gyorsan kapcsoljuk ki a funkciót, mert rövid úton megbolondulunk tőle, és a képernyő alsó részét is teljesen feleslegesen foglalja el.
A fizikai gomb nemcsak a kezdőképernyőre visz vissza, hanem egyben ujjlenyomat olvasó is. Ezzel a technológiával máshol már szereztem némi tapasztalatot, és azt gondolom, hogy a hibák 80%-át maguk a felhasználók generálják. Sok helyen olvastam, hogy ez milyen rosszul működik, nekem érdekes módon tízből kilencszer tökéletesen funkcionált, egyszer meg nem úgy tettem oda az ujjamat, ahogy azt előtte rögzítettem. A gomb egyébként túlságosan érzékeny, elég, ha közelítünk felé, már akkor visszavált a kezdőképernyőre.
Ami a telefon vezeték nélküli kapcsolatait illeti, nagyjából a szokásos dolgok állnak rendelkezésünkre. WiFi, Bluetooth 4.1, GPS és szerencsére a B20-as, 800 MHZ-s LTE sáv is, így a vidéken élő Vodafone-os előfizetőknek sem lesz gondja a használattal.
Bosszantó dolog, hogy az egyik SIM kártya foglalatot el kell használnunk, ha szeretnénk egy micro SD kártyával bővíteni a tárhelyet. A 32 GB-os eMMC tároló sok mindenre elég, de ismerek olyat, akik filmet, vagy esetleg tanfolyami anyagokat néznek videós formában, nekik biztosan fájni fog, hogy valamit fel kell áldozniuk, a másik kárára.
Az akkumulátor idővel kifejezetten elégedett voltam. Nagyjából a 4000 mAh jelenti azt a határt, amitől úgy érezni, hogy a telefont ritkábban kell tölteni, mint a konkurenciát. A gyári töltő ráadásul gyorstöltő funkcióval is rendelkezik, ideális esetben akár két óra alatt is képes feltölteni a készüléket. Én azért ennél tovább töltöttem, de még így is meglepődtem rajta, milyen gyorsan megy bele a delej. A Type-C USB csatlakozóból sok esetben kicsúsznak a nem gyári kábelek, erre érdemes odafigyelnünk.
A kamera is neves gyártótól – a Samsungtól - érkezett, a szenzor egy 13 Megapixeles 3L8 kódnévre hallgató darab, fázisérzékeléses autófókusz funkcióval. Nagyon leegyszerűsítve a lényeg az, hogy a beérkező fénysugarakat párokra osztja a képalkotó lapka és összehasonlítja őket. Elvileg ettől élesebb lesz a kép és gyorsabb a fókusz, de én ezekben a hangzatos dolgokban nem nagyon szoktam hinni, ezért inkább kipróbáltam működés közben.
Nos, az eredmények magukért beszélnek. Sötétben nem segít semmi, a fény hiányát nem tudja a telefon kompenzálni, hiába a nagy nevektől összevásárolt hardver. A képek nagyon kockásodnak a magas ISO mellett, gyakorlatilag a tartalom így élvezhetetlen lesz. Jobb minőség persze nem is várható el, hiszen csak alapvető fényképező funkciókkal rendelkezik a mobil, abból viszont elég sokkal. Van HDR, vagyis nagy dinamika tartományú kép, állíthatjuk a kontrasztot, a fényérzékenységet, a telítettséget, és még sok minden mást is. A képeket ráadásul előre definiált hatásokkal is elláthatjuk, kezdve az szépiahatástól a filmig.
Ha viszont van fény, akkor minden megváltozik. A közeli képek kifejezetten jók lesznek, még a plakátok pixelessége is látszik a képeken, annyira részletgazdag. A színek is rendben vannak, és a szélek is élesek, pedig a bemosódás eléggé tipikus szokott lenni az olcsóbb szenzorok esetében.
Ha viszont egy picit is messzebbre fényképezünk, akkor egyből elveszítjük a részletgazdagságot és az egész kép fátyolossá válik. Hozzá kell tennem, hogy -10 fokban és párás időben csináltam a képeket és a videókat, de ez sem indokolja, hogy például a napfelkelte miért lett ilyen gyenge minőségű. Az éjszakai felvételben ráadásul jelentős frame droppolás is tapasztalható, amit nem tudom, hogy mi idézett elő, de az biztos, hogy nem én vettem le 10 FPS-re a képkocka/másodperc értéket.
Összességében azt gondolom, hogy az Umi Plus a kameraképességek terén egy nagy ziccert hagyott ki a konkurensekkel szemben. Ha ez a terület kiváló lett volna, akkor lenne valami, ami kiemelné a tömegből.
Összegzés
Az Umi Plus tipikusan az a telefon, amit már elég jól összeraktak ahhoz, hogy sokak számára érdekes legyen. Az összevásárolt hardverek nagy nevektől jönnek, alapvetően minőségi alkatrészeket sikerült beszerezni, egy stabil operációs rendszer mellé. A kijelzőt kifejezetten jónak találtam, ahogy a sebességgel sem volt gond. Ha valaki ráírta volna, hogy ez mondjuk egy Samsung belépő modell, akkor valószínűleg senki nem kételkedne.
Amit viszont az Umi hozzáad a telefonhoz, az pont felesleges. A legbosszantóbb a zavaró menü és a túl érzékeny gombok, a kameraképességek középszerűsége, illetve az, hogy nehéz olyan szolgáltatást mondani, ami a telefont kiemelné a konkurencia szürke masszájából. Egy dolog azért mindenképpen mellette szól, ez pedig az árcédula. Az Umi esetében ugyanis nem rakódik rá a márkanév költsége az alapárra, és mivel különösebb nimbusz sem lengi körül, így nem kell többet fizetnünk annál, mint amennyit ér. A 60.000 Ft pedig teljesen reális érte, és mivel EU raktárból is elérhető, az egyedüli plusz költséget az 1800 forintos szállítás jelenti.