Most kell Xiaomi cuccokat venni – Termékek szinte ingyen

2019.02.15. 07:50

Atika11

nyito_23.jpg

A Xiaomi több termékét is leakciózta, ezért most érdemes körülnéznie annak, aki bővítené cuccai listáját. A tapasztaltabbak tudják, hogy 10.000 forint felett áfát kell fizetni a termékek után, de szerencsére ezek a kütyük bőven értékhatár alatt vannak, így emiatt sem kell további összegekkel számolnunk. Nem rossz, ugye?

 

Xiaomi Mi Band 2 okoskarkötő

A hiedelemmel ellentétben elkezdeni edzeni nem csak január elsején lehet, én is előbb szoktam, mert valahogy el kell égetni a karácsonykor kényszerevés okán rám rakódott zsírréteget. Ráadásul fölös súllyal így csajozni is nehezebb lenne nyáron, szóval kellett valamilyen kütyü, amivel a tevékenységeimet monitorozhatom. Olyan eszközt kerestem, amit ritkán kell tölteni, mert az ilyesmit mindig elfelejtem, így kapóra jött, hogy a Mi Band 2 OLED kijelzős, alig fogyaszt, akár egy hónapot is kibír, ráadásul az IP67 szabvány miatt gyakorlatilag vízálló is, tehát zuhanyzás közben sem kell levennem.

mi-band.png

Miközben focizom a haverokkal vagy kocogok a házunk melletti futókörön, méri a pulzusomat, számolja a lépéseimet és még az elégetett kalóriát is mutatja. Lehet, hogy csak placebo, de így úgy érzem, mintha nagyon jól haladnék a fogyi a projekttel és végül is ez a lényeg nem? Plusz fícsör, hogy még ébreszt is, így nem nyomom le szundiba a cuccot, viszont nem kell, hogy ordenáré módon zenéljen a telefonom és mindenkit felébresszen a családban. Mivel ülőmunkát végzek, ezért extrán jól jön a mozgásra motiváló funkció, igaz, hosszabb távon idegesítő, de legalább felállok miatta a székről. Egy villámakció keretében húztam be 5.700 forintért, ennyit mindenképpen megér.

Itt megvásárolható >>

 

Xiaomi Pro WiFi jelerősítő

Nincs is annál idegesítőbb dolog, amikor az esti video- vagy filmnézésnél folyamatosan csak a betöltési ábra pörög, vagy reggel ébredezés közben azonnal a lassan megjelenő cikkek és Insta-képek nyomják fel a vérnyomásomat. Mivel inkább a kávéra szeretem rábízni az ébresztő szerepét, nem a gyenge WiFi jelre, ezért raktam rögtön két erősítőt is a házba.

wifi.png

A kis UFO két antennája 300 Mbps átvitelre képes, és akár 64 eszközzel is elbír, nagy terhet levéve ezzel a routerem válláról. Ára 4.000 forint, aki biztosra akar menni WiFi pimpelés terén, annak érdemes akár kettőt is beszereznie.

Itt megvásárolható >>

 

Xiaomi szemüveg káros kékfény ellen

Sokszor azt tapasztaltam, hogy esténként nehezen alszom el, és eleinte nem értettem, hogy miért. Aztán utánaolvastam a jelenségnek, és az okosok azt írták, hogy a különböző kütyük által kibocsájtott kékfény az oka. Ez mondjuk annyira nem meglepő, lévén minden este nyomkodom a tabletem vagy a telefonom, és bár van bennük kékfény-szűrő, mindig elfelejtem bekapcsolni. Ha pedig esetleg mégis használom, akkor idegesít a sárgás színvilág, ami engem egy gagyibb e-könyv olvasóra emlékeztet.

szemuveg.png

A megoldás viszont egyszerűbb, mint gondoltam: vennem kellett az adott fénytartományt kiszűrni képes szemüveget, ami nemcsak a telóm és tabletem esetében véd, hanem például a TV esetében is. A szemüveg könnyű, lencséi pedig vékonyak, így egyáltalán nem idegesít a viselése, ami szerencse, mert különben már a kukába vágtam volna. 5.700 forintba kerül, ami a hazai árakhoz képest körülbelül 50 százalékkal kedvezőbb.

Itt megvásárolható >>

 

Xiaomi Mijia éjszakai lámpa

Meg van halvány emlékekből, ahogy hajnalban homlokon csúszva hazaérkezel némi maláta tartalmú szeszes ital elfogyasztása után, és két kézzel csapkodod a falat a lámpakapcsolót keresve? Igen, nekem is. Innen indult a gondolat másnap délben, miután hajnalban mindenkit felkeltettem a házban, hogy keressek egy terméket a helyzet orvosolására. Ekkor találtam rá erre a lámpára, ami mozgásérzékelős, és 15 másodperc után automatikusan le is kapcsolódik.

lampa.png

Lógatni és ragasztani is lehet a világítótestet, tehetjük akár a szekrénybe, folyosóra vagy a gyerekszoba sarkába is. 3.400 forintba kerül, ami jó vétel, főleg, ha belegondolunk, hogy mennyi feszkót spórolhatunk meg az éjszakai villanykapcsolgatások elhagyásával és másnap a veszekedések elkerülésével.

Itt megvásárolható >>

 

Xiaomi Roidmi 3S autós töltő és transzmitter

Nem szeretem, amikor különböző eszközök és madzagok lógnak össze-vissza a kocsiban. Nem is szép, ráadásul időközönként hol a pendrive-ot sikerül kis híján beletörnöm a fejegységbe, hol pedig a töltőt rántom ki a szivargyújtóból a kábel miatt. Hála az égnek, ezeket a bénázásaimat sikerül már elkerülni ezzel a tú-in-ván cuccal. A töltőbe bedugom a bedugnivalót, zenehallgatáshoz és telefonáláshoz pedig csatlakoztatom a telefonomat Bluetooth-on keresztül. Sokkal egyszerűbb ezen keresztül ordíttatni a haverokkal a zenét, hiszen a magnókazetták ideje már lejárt.

500-miles.gif

Természetesen nem lenne ez igazi Xiaomi eszköz, ha nem lehetne applikációhoz csatlakoztatni, úgyhogy itt is van arra lehetőség, hogy egy appon keresztül nézegessem  a hasznos és kevésbé hasznos infókat és beállításokat.

tolto.png

Nem hátrány, hogy a telefon kicsörgését Bluetooth-ra is kapcsolhatom, emellett a kütyü állapotát is itt ellenőrizhetem. A Roidmi 2S óta tudom, hogy a mikrofont a szivargyújtó környékén nem kell erőltetni, egyrészt semmit nem lehet a beszédemből hallani, másrészt enyhén veszélyes a váltókonzolhoz hajolgatni vezetés közben. Az utódja 5.000 forintba kerül, így a többi termékkel egyetemben itt sem kell további költségekkel számolnunk.

Itt megvásárolható >>

 

Ha érdekel egy teljes okosotthon felépítése, esetleg további Xiaomi termékekre vagy kíváncsi, látogass el oldalunkra. Itt megtalálsz minden információt, tesztet és kedvezményt, amivel a vásárlásodat vagy egy jó termék kiválasztását nagyban megkönnyítheted.

2 komment

Címkék: szemüveg xiaomi mi band 2 roidmi wifi jelerősítő

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr3514628258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Macropus Rufus 2019.03.08. 07:47:57

"A kis UFO két antennája 300 Mbps átvitelre képes, és akár 64 eszközzel is elbír, nagy terhet levéve ezzel a routerem váláról"

Hát nem. Ez max. a wifi hatótávját növeli meg, de nem veszi le a terhet a routeredről. Miért? Mert ez a kütyü a routered wifijére kapcsolódik, tehát vkázi mind a 64 eszköz a routeredre csatlakozik a a jelerősítőn keresztül. Nem fog kevesebbet dolgozni a router, nem lesz kisebb az adatforgalom ami át megy rajta, lévén a routernek mind a 64 eszközzel kel kommunikálnia, stb,stb...

2019.03.08. 07:48:31

Majdnem minden ilyen low budget Xiaomi listán szerepel a Mi Band. Szvsz ez az egyik legfeleslegeseb szemét, mert lehet, hogy filléres áru, csak pont arra nem jó, amire szánták. Eleve vicc egy fitnesz karkötő GPS nélkül, kocogáskor meg senki sem arra kíváncsi elsősorban, hogy hányat lépett, hanem hogy hány km-t tett meg, a Xiaomi termékek távolságbecslése lépésszám alapján meg egyelőre köszönőviszonyban sincs a valósággal. Azt meg végképp ne gondolja senki, hogy egy ilyen okoskarkötő a csuklón képes lenne a pulzusmérésre, a Xioami drágább karóráin is nagyrészt (pl. intenzitás alapján) becsült, valamint interpolált értékeket kapunk. A csuklós pulzusmérés gyerekcipőben jár, a 100+ ezres sportórák is sokat tévednek, ebben a kategóriában viszont köszönő viszonyban sincsenek a "mért" értékek a valósághoz.

A legolcsóbb használható fitnesz karóra a Xiaomi (Huami) Amazfit Bip, amivel már lehet GPS-el tracket rögzíteni, nyilván pulzusmérésre az sem alkalmas, bármit is hirdetnek a marketingesek.
süti beállítások módosítása