A Hobbico C-me egy új drón a piacon, viszont a cég régi, és nem is kínai a gyártó, hanem amerikai, de pontosan a Távol-keleti gyártóknak állít ellenfelet, igen kompetitív módon. 1080p kamera, GPS stabilizálás, applikáció alapú vezérlés, remek minőség, és a tudásával összevetve reális, 21.000 forintos ár.
A Hobbico C-me kicsomagolás
Sokat vártam a Hobbico-tól és sokat is kaptam, lévén a minőség elsőrangú, ami már a dobozolásnál is szembe ötlik. A nyitómechanizmus mágneses, a grafika remek, és ez a belső oldalakon is folytatódik.
A meglepően kicsi drón takarja el a többi alkatrészt és a tökéletes angolsággal megfogalmazott leírást, amelyet elektronikus formában is elérhetünk. A legalsó szinten egy amerikai dugós – leginkább a telefontöltőhöz hasonlító – „tápegységet”, egy micro USB portot, propellervédőt és 8 db propellert találunk. Mivel a C-me drón akkumulátora beépített, így külső forrásról tudjuk tölteni, egy sima USB kábel segítségével.
Én például ezt az autómban tettem meg, mikor A-ból B-be haladtam, és ez meglepően gyorsan megtörténik, nagyjából egy óra alatt, ez mindenképpen jobb, min a konkurencia esetében. A kapacitása 750 milliamperóra, vagyis az USB-n keresztüli 60 perces feltöltés teljesen reális.
A gép meglepően jó minőségű, de már a közvetlen ellenfele, a Hubsan H216A is az volt, bár az egy mérettel nagyobb. A karok szépen kattannak, ahogy kihajtjuk őket, másrészt az anyaghasználatra nemcsak itt, de máshol sem lehet panasz. Szemből az 1080p kamerát és az orientációs LED-et láthatjuk, míg a hason a bekapcsoló gombot.
Ami a külső dizájnt illeti, egy fényes szappantartóra emlékeztet, de nem néz ki rosszul, inkább csak a kis méret miatt aggódunk a szélérzékenység miatt, hozzáteszem, jogosan. A műszaki paraméterek viszont eléggé meggyőzőek, annak ellenére, hogy a kibontás után a mérleg nyelve nálam a Hubsan felé billent, de lássuk, mit tud a Hobbico C-me a gyakorlatban.
A Hobbico C-me tesztje
A gép egy GPS stabilizált szénkefés modell. Ez egyben azt is jelenti, hogy bizonyos előkövetelményeket teljesítenünk kell, mielőtt felemelkednénk. Kalibrálnunk kell minden felszállás előtt az iránytűt és az accelerométert, amihez le kell töltenünk az applikációt, de ez egyébként is szükséges a vezérléshez, lévén nem kapunk távirányítót a drónhoz.
A C-me nevű alkalmazás használata nagyon egyszerű, csak az egymásután következő instrukciókat kell végrehajtanunk. Mivel a vezérlés WiFi alapú, ezért csatlakoznunk kell a géphez, amihez egy dual bandes, 5 Ghz-en is kommunikáló telefonra lesz szükségünk, utána kell beállítanunk az említett szenzorokat. A folyamat gyerekjáték, nehéz bármit is eltéveszteni, de ha mégis így történne, az elektronikus leírásban képekkel kiegészítve megtaláljuk az egyes lépéseket.
Az elénk táruló kezelőfelület meglehetősen egyértelmű, bár szerintem a Hubsan applikációja összeszedettebb, de azért ez sem rossz. A menüpontokon viszont érdemes végigmenni, hogy egyértelmű legyen a kezelés, lévén vannak trükkös, egymástól függő dolgok, például a GPS stabilizáláshoz szükséges műholdak számának és a megfelelő jelerősségnek a megléte, nélküle ugyanis nem hajlandó a Hobbico C-me felszállni. Ezekről egyébként a kiváló honlap, illetve az ott megtalálható bőséges tudástár is tájékoztat minket.
Bal lentről indulva a különböző kapcsolati adatokat láthatjuk, műholdak száma, WiFi jelerősség, micro SD kártya telítettsége, akkumulátor feszültsége, és így tovább. Ezekből több érdekes dolog is következik, az egyik a hatótáv, ami meglehetősen karcsú, 25-30 méter, ennyit visz át a vezetéknélküli kapcsolat, legalábbis jelerősítő nélkül. Ez meglehetősen kevés, és bár én nem szoktam kattogni a hatótáv kérdésén, mert ezt az emberek sok esetben igencsak túlbecsülik a fontosságát, de erre még én is azt mondom, hogy lehetne több.
A másik az üzemidő, amit eléggé hektikusan jelez vissza a program, nagy ugrásokkal tud esni, így közepesen erős szélben nekem 7-8 percre rúgott, ez teljesen elfogadható érték. Az élőképet két helyre is tudjuk rögzíteni, a telefonunkra, ahová HD felbontású anyagokat ír le a szoftver, illetve a gép hátuljában elhelyezkedő micro USB kártyára, ahol ugyanez már 1080p 30 FPS. A szenzor elméletileg 8 Megapixel, amelyet egy Allwinner chip egészít ki, más értékeket azonban nem találtam meg.
Visszakanyarodva a szoftveres menüsávhoz, a nagy „take off” gomb a fel és leszállást hivatott előidézni, amelyet hosszan nyomva tartva tehetünk meg. Ellentétpárja a nagy piros „emergency” felület, amely a vészleállítást valósítja meg, ilyenkor a gép kőként zuhan le az égről. A lakat piktogram felelős a motorok aktiválásáért, nélküle a drónt nem lehet beindítani. A jobb alsó sarokban az eddig elkészült anyagainkat nézhetjük vissza, illetve aktiválhatjuk a követés módot.
Itt ki is térnék egy picit az elektronikus funkciókra, amit a GPS modul tesz lehetővé:
- automatikus fel- és leszállás
- követés mód
- panoráma mód
- visszatérés a felszállási helyre
- alacsony feszültség érzékelése landolás
- találj meg: ha nyomjuk telefonunk felfele gombját, a gép ránk fordul, hogy selfie-t készíthessünk magunkról
A felső menüsávon balról jobbra haladva: fényképezés, videó rögzítés, panoráma mód, képek és videók megosztása, és az orientációt mutató LED ki- és bekapcsolása. A fenti elektronikus funkciókat pár éve még csak a sokkal drágább modellekben találhattuk meg, de hála az olcsóbb szenzoroknak, már itt is elérhető minden. Az egy másik kérdés, hogy ezek milyen minőségben képesek rögzíteni az anyagokat, ez ugyanis jellemzően a gép stabilitásától és a kamera minőségétől függ.
A gond az, hogy ahogy minden szénkefés rendszer, ez is ficereg a levegőben, egyfajta folyamatos mozgást adva a képnek. Sem elektronikus – EIS -, sem elektromechanikus – gimbal – stabilizálás nincs, vagyis a kép folyamatosan hullámzik, így a minőséget leginkább a szél erőssége határozza meg. A kamera egyébként tág határok között dönthető, igaz csak kézzel, a FOV viszont szűk, mindössze 70 fokos.
Másik szívfájdalmam az irányítás. Általában két virtuális joystickkel lehet terelgetni a távirányító nélküli gépeket, aminek a jobb karja itt is megtalálható a képernyőn, ellenben a balt két csúszkára osztották, ami a hüvelyujjunkkal „toszogatva” kellene működtetnünk, ráadásul azt is inverz módon, a bal a jobb, a jobb a bal irány. Ez kifejezetten zavaró, amit a a tetű lassú, 2 m/másodperces repülési sebesség is tetéz. Értem én, hogy ez a tempó a stabilabb repülést, és az ez által elérhető kevésbé pattogós képalkotást segíti, és a Hobbico C-me nem is bólogat úgy, mint a Hubsan H216A, sokkal finomabban kezeli a szelet is, csak megőrülünk, mire elszenvedjük a gépet A-ból B-be.
Ami a videós részt illeti, a képminőség nem rossz, ellenben a folyamatos remegés az. Ahogy már említettem, a külső időjárási körülmények döntik el, hogy milyenek lesznek az elkészített anyagok, amiken az ügyességünkkel csak kismértékben tudunk javítani. Betettem egy mintavideót a cikkbe, amin a drón stílszerűen egy másik drón körözését veszi fel. Tisztán látható a másik gép mozgása, még ennél a sebességnél is, tehát alapvetően nem a minőséggel van a baj.
Összegzés
Jópofa drón a Hobbico C-me, rengeteg innovációt tartalmaz, a minősége sok nagyságrenddel jobb, mint például az Eachine E50-nek, ami egy széthulló rettenet ehhez képest, ráadásul egy csomó érdekes elektronikus funkciót – követés, panoráma, GPS stabilizálás – tud, ami nagyon jópofa.
A kamerafelvételek minőségét sajnos nagymértékben rontja a gép remegése és a szélérzékenység, amiben a kicsiny – 130 gramm – súly sem partner, illetve a rövid hatótáv is gátol minket abban, hogy a felvenni kívánt objektumhoz közel menjünk. Az ideális célcsoport szerintem a gyerekek, akik most ismerkednek a repüléssel, lévén teljesen veszélytelen gép, és azért elég sok mindent tud, ami hosszabb távon is érdekessé teszi. Összességében tetszett a teszttermék, az Eachine hasonszőrű modelljeinél jobb, de a Hubsan H216A szerintem egy összeszedettebb drón, hasonló, nettó 21.000 forint körüli áron.
A Hobbico C-me itt megvásárolható >>
Hubsan H216 A itt megvásárolható >>