Verhető az iPad? – Kínai táblagép válogatás

2017.11.15. 12:03

Woodyison

borito.jpgAz első mai értelemben vett táblagépet a Microsoft készítette el 2001-ben. Azonban magas ára miatt nem lett sikeres, emiatt gazdaságilag bukást jelentett. Kilenc évvel később, 2010-ben indult világhódító útjára az Apple táblagépe, az iPad. Az almás vállalat terméke igazi áttörést és sikert hozott. A márkanév sokáig nem volt végleges, hiszen az Apple az iSlate, Magic Slate és iTablet néven is gondolkozott. A cupertinóiak sikerén felbuzdulva számos más hardver gyártó készítette el saját verzióját. Ebben a kínai táblagép válogatásunkban az ázsiai piacon kapható variánsok között szemezgettünk.

ALLDOCUBE Freer X9>>

Az Alldocube üdvöskéjével kezdjük a sort, ami egy 8.9 inch-es, 2560 x 1600 felbontású kijelzővel rendelkezik. A specifikációja meglepően jó az árához képest, és eláruljuk, hogy egy tesztpéldány már nálunk is van, ami eddig remekül teljesít. A gépházban 4 GB RAM és 64 GB ROM teljesít szolgálatot, egy négymagos és 2.0 GHz-es MTK8173 processzor mellett. Érdemes megemlíteni a Dual Band WiFi támogatást, így az 5 GHz-es sávot is használhatjuk. Az Android 6.0-t futtató Freer X9 nagyjából 47.000 forintért elérhető a GearBest áruháznál. Az Eu Express szállítással pedig a kellemetlen többletköltségeket rázhatjuk le magunkról.freer.jpg

 

CHUWI Hi10 Plus>>

A Chuwi egy jól ismert kínai tablet gyártó, ami a Hi10 Plus-szal képviselteti magát a legújabb összeállításunkban. A Full HD, 10.8 inch-es IPS kijelzőn teremtethetjük meg a kapcsolatot a géppel. A gyors multitaskingról 4 GB RAM gondoskodik, és 64 GB bővíthető belső tárhelyen terjeszkedhetünk. Érdemes megemlíteni a HDMI kimenetet, aminek segítségével bármilyen külső megjelenítőre kapcsolódhatunk. A Chuwi Hi10 Plus belsejében egy négymagos Intel processzor található, ami azért nem rossz egy 48.000 Ft-ért kapható készüléktől. Ez az ár már tartalmazza a dokkolható billentyűzetet, ami nagyban megkönnyíti a gépelést a hétköznapokban.chuwi.jpg

 

Teclast T10>>

A Teclast kínai vállalat mostanában végre igazán jó táblagépekkel jelentkezik. A T10 tabletet mi is teszteltük,egy remek Androidos 7.0-s masina. Erős processzor, 4 GB RAM, 64 GB tárhely, utóbbi természetesen még tovább bővíthető micro SD kártyával. A fém ház, a Retina szintű kijelző és a villámgyors ac-s WiFi már csak hab a tortán. A mindennapi feladatokban verhetetlen, de komolyabb játékra is alkalmas. Jelenlegi 58.000 forintos árán egy remek vétel.

kepkivagas_13.PNG

 

Cube iPlay 10 a kínai táblagép válogatás utolsó darabja>>

A Cube iPlay 10 egy Android 6.0-s rendszerrel rendelkező táblagép. Full HD IPS panellel és Dual WiFi támogatással érkezik a kínai raktárakból.  A belső 32 GB tárhely akár 128 GB-ra is bővíthető, így minden fontos dokumentumunknak lesz hely. A processzor 1.3 GHz-en ketyeg, a 6000 mAh kapacitású akkumulátor mellett. A 11.11 akcióknak köszönhetően most az iPlay 10 is kedvező árcédulával kapható. Az Eu Express szállítást választva pedig a áfát is elfelejthetjük.cube10.jpg

Összességében megállapíthatjuk, hogy az iOS adta stabilitást és kényelmet nem fogjuk viszont látni ezekben a készülékekben. Azonban ha nem akarjuk a nehéz laptopunkat cipelni munkába vagy egyetemre, akkor tökéletesen szolgálnak a fent említett táblagépek is.

komment

Címkék: hír kiegészítők elektronika tablet

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr813269405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása