Régóta kíváncsi voltam másokkal együtt arra, hogy egy kínai micro SD kártya vajon hogyan szerepel a nagy márkák ellen. Kértünk is néhány prominens ellenlábast a Toshiba, Samsung, Sandisk triumvirátus személyében. Na de ki lett a győztes? Megtaláltuk-e a legjobb ár-érték arányú kártyát? Természetesen igen, ráadásul több „első helyet” is kiosztottam azoknak a kártyáknak, amelyeknek az ára és a sebessége is igen baráti.

A tesztalanyokat innen választottuk ki >>

Ez a fejezet gyakorlatilag értelmezhetetlen a micro SD kártyák kapcsán, egyrészt azért, mert majdnem nulla az, amit kicsomagolás címén tenni tudunk, másrészt, mert 99%-ban ezek a termékek egy átlátszó műanyag tokozásban érkeznek, szóval azt nem mondanám, hogy őrületes izgalmakat rejtegetnek. Azért az a gyártó, aki  hajlandó volt energiát áldozni a kártya és a csomagolás kinézetének kialakítására, mégiscsak igényesebb, mint a többiek akik ezt nem tették meg.

Nálam a kinézeti különversenyt  a Mixza Tohaoll nyerte, de a Toshiba is kitett magáért. Általánosságban elmondható, hogy a nagy márkák viszonylag odafigyelnek, hogy a termékük felismerhető legyen, bár például a Sandisk esetében a kínai kriksz-krakszok annyira bénák, hogy bármilyen másik nevet is ráírhattak volna, azt is elhinném. Ehhez képest a Mixza mindkét terméke – amiből az egyiknek már nincs meg a dobozolása, ugyanis saját használatba vettem a tavalyi év során – igen kellemes dizájnt kapott, mind a kártya, mind a csomagolás könnyedén felismerhető.

De ez kit érdekel? Úgyis eldobjuk a papírhalmot, a lapkát pedig belenyomjuk valamelyik műszaki eszközünkbe. Ami viszont számít, hogy van-e normál méretű átalakító a kártya mellett, ugyanis például a notebookoknál jellemzően a nagyobb méretű kártyaolvasót szerelik a házba. Ebben a „versenyszámban” a Toshiba és a Sandisk nyer, más ugyanis nem ad ilyet, tehát akinek számít ez a filléres adapter, az valószínűleg az említett két gyártót fogja preferálni.

Nehéz mit írni egy SD kártyáról, hiszen nem egy szabadulóművészeknek tervezett ördöglakatról van szó, hanem egy szög egyszerű memória chipről. Kivesszük a dobozból, betesszük a telefonunkba, akciókameránkba, fényképezőgépünkbe és használjuk, nagyjából ennyit kell róla az átlagembernek tudnia.

Ennek ellenére több buktatója is lehetett volna a tesztnek, például az, hogy beteszem egy hitvány minőségű kártyaolvasóba a tesztalanyokat, ami egyszerűen túl lassú, és emiatt fals eredmények születnek.

A 32 GB-nál kisebb kártyák általában UHS-I U1-es sebességindexet kapnak, míg az ennél nagyobbakat jellemzően gyorsabb flash lapkákkal szerelik, mert tudják, hogy ember nem lenne, aki végigvárná mondjuk 100 GB átmásolását 10 Megabyte-os sebesség mellett. Annak megértéséhez, hogy ez miért fontos, gyorsan fussuk át a különböző sebességjelöléseket, amiket a kártyák kapni szoktak.

Kiindulási pontnak a Class 10 jelölést választottam, ez azt jelenti, hogy a szekvenciális írási sebesség nem lehet kisebb, mint 10 Megabyte másodpercenként. A további számok mindig az írási sebességet jelölik, vagyis a Class 2 2 MB másodpercenként, míg a Class 4 ennek a duplája. Ezeket a kártyákat szokták SD HC jelöléssel is ellátni. Az ennél gyorsabb, jellemzően újabb kártyákon azonban nem ezt, hanem az UHS – ami ultra high speedet jelent – feliratot láthatjuk, egy számmal kiegészítve.

Az UHS-I U1 logikája ugyanaz, mint ami a Class osztályoknál is volt, itt ugyanis a minimum írási sebesség megegyezik egy Class 10 kártya sebességével, vagyis Class 10=UHS-I U1. Valószínűleg már mindenki kitalálta, hogy akkor az UHS-I U3 30 Megabyte szekvenciális írást jelent másodpercenként, az ipari vaslogikától ugyanis nem tudtak elszakadni a mérnökök. Van egy hasonló jelölés V kezdettel, ez a videók adathordozóra írásához ad támpontot, és a fenti táblázatból könnyedén kiolvasható.

Ezek persze minimum értékek, több lehet, csak kevesebb nem, de azért volt olyan versenyző, akinek ezt a szintet nem sikerült megugrania. A méréseket az „USB Flash Benchmark” programmal végeztem el, referenciaként pedig egy Sandisk Extreme Pro UHS-I U3 SD kártyát használtam, ami eddig minden általam látott egyéb kártyát iszonyúan legyalázott, szóval bíztam benne, hogy most is így lesz.

Egy Kingston FCR-HS4 négy az egyben olvasót használtam micro SD foglalatként, amit egy USB 3-as portra csatlakoztattam, hogy biztosan ne ez legyen a szűk keresztmetszet. Nem is ez volt, hiszen a referencia kártya 170 / 139 Megabyte-os másodpercenkénti olvasási és írási sebessége bizony lényegesen magasabb, mint a mai tesztalanyaink paraméterei.

Készítettem egy táblázatot arról, hogy milyen eredmények születtek, amiben nem sok meglepő adatot találni, viszont azért az is kiderült, hogy a neves gyártók többnyire jó termékeket dobnak piacra. Ami meglepő, hogy a Mixza Tohaoll 64 GB rendkívül jól szerepelt, őt tudtam megírni a leggyorsabban, és az olvasási sebességben is behúzta a harmadik helyet, és ebben a kategóriában az elsőhöz képesti lemaradása sem éri el a 10%-ot sem, ami remek remek eredmény.

A Sandisk Ultra lett a tesztgyőztes, egy első és egy második helyet magáénak tudva, tőle alig marad el a Samsung EVO, így a két márkás gyártó mellett a Mixza az, amelyiket gyakorlatilag minden tekintetben felzárkózott az élmezőnyhöz. Ha a 16 Gigabyetos kártyák mezőnyét külön kezeljük, akkor a Mixza kisebbik modellje itt is jól szerepelt, a leggyorsabban őt lehet írni és olvasásban sem volt rossz.

* nem érte el a vállalt minimum sebességet

Milyen paraméter tehetne igazságot ezek után, ha nem az ár? Ebben benne foglaltatik az is, hogy mennyibe kerül maga a kártya, és azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy mekkora forintosított költség esne egyes paraméterekre. Ez alapján azt kell hogy mondjam, hogy a Sandisk Ultra 64 GB nem sokkal, de megnyeri az összehasonlítást a Mixza Tohaoll és a Samsung Evo előtt.

A Maikou kártyái viszont csúfos kudarcot vallottak, majdnem minden tekintetben képviselik a gagyi kínai sztereotípia által "támasztott" követelményeket: lassúak, sőt egy esetben az elvárható minimumot sem érték el. Ehhez képest még drágák is, tehát őket nyugodtan lehúzhatjuk a bevásárló listánkról. A Toshiba a negatív meglepetés, a nevéből próbált megélni, de ez most nem jött be, lehet hogy valójában azt is a Maikou gyártotta. Az LD C10-et pedig az erős konkurencia miatt nem érdemes megvenni, egyszerűen semmiben nem kiemelkedő, mellette viszont nem is elég olcsó.

A fenti mérési eredmények rávilágítottak arra, hogy bizony a nagy név sem garancia a gyorsaságra, illetve a kínai „noname” gyártók között is vannak olyanok, amelyek fel tudják venni a nevesebb konkurensekkel a versenyt.

A mai teszt győztese paraszthajszállal a Sandisk Ultra lett, amit 5.720 forintos áron vihetitek haza, de a Mixza Tohaoll mindkét méretkategóriában olyan jól szerepelt, hogy bátran merem ajánlani bárkinek, ráadásul a 8.800 és a 2.800 forintos ár sem mondható éppen magasnak. A Samsung Evo pedig hű volt a reputációjához, ezt is nyugodtan megvehetjük, mert a lemaradása marginális. A többi tesztalanyt pedig gyorsan töröljük ki az emlékezetünkből, mert nem éri meg velük foglalkozni, mikor ilyen remek alternatívák közül is választhatunk.

Frissítés: a teszt írása közben leakciózták a Samsung Evo 64 GB-t, és a Sandisk Ultra 64-et is, ez utóbbit 5.720 forintért vihetitek haza a "GBren2" kuponkód segítségével, így az utóbbi nemcsak sebességével, hanem árával is a többi konkurens fölé nőtt.

Samsung Evo 64 GB - 7.000

Sandisk Ultra  64 GB- 5.720 /kuponkód: GBren2/

Mixza Tohaoll 64 GB - 8.800