KKmoon 5 méteres endoszkóp teszt - Kis-kis kígyó…

2017.06.13. 18:00

molcsa

e0678-4-b824.jpg

Apa új szerzeménye egy KKmoon 5 méteres endoszkóp. Mi lehet ennél jobb? Végre kiélhetem mélyen rejtegetett brutalitásomat, és minden 5 mm-nél nagyobb lyukba bedughatom a kis kamerát, vagy éppen játszhatok TEK-eset és fúrhatok le a padlásról, hogy aztán újdonsült szerzeményemmel szétnézzek a szobában. Laparoszkópiás műtétekre azért nem vállalkoznék, mert nem bírom a vért. Ezt leszámítva úgy érzem magam, mint Jarod a Kaméleon című filmsorozatban. Az endoszkóppal bárki lehetek.

 

Kicsomagolás

A kamera egy nem éppen ütés-, rúgás-, törésálló csomagolásban érkezett, így nem is lepődtem meg, miután a postaládából kiszedve és kibontva a csomagot egy törött CD-vel többet találtam benne a kelleténél. Vélhetően semmi fontos nem volt rajta, csak egy AmCap nevű szoftver, amivel képet és videót lehet rögzíteni. Azért egy könnycseppet elmorzsoltam miatta, ahogy tehette ezt a lemezen látható kinyomott szemű, szomorkás panda is. A szoftver bizonyára beszerezhető az interneten mindenféle kalóz, tört, vírusos formában. A demó verzióját meg is találtam, de nem próbáltam vele életre kelteni a szerkentyűt. Nyilván oka van annak, hogy demó változat. A csomagban megtalálható volt még maga az endoszkóp, a kamerára felcsavarható tükör, valamint egy kampós és egy mágneses fejvég, amiket szintén a kábelre lehet erősíteni. Ezen kívül egy leírással és egy német nyelvű papírral egészül ki a csomag tartalma.

 

Tesztüzem

Mivel a "gyári" CD törötten került ki a postaládámból, így kénytelen voltam egy másik videórögzítő alkalmazást keresni. A választásom az iSpy-ra esett, amit régebben már volt szerencsém használni. A kamera kábele ténylegesen is 5 méter hosszú. Lemértem és azt találtam, hogy a kínaiak nagyon pontosan tudnak mérni.

A kábel hosszát akkor fogjuk majd soknak érezni, amikor szeretnénk a kamera fejet kettő darab, egymást követő 90°-os kanyarban átpasszírozni.
Sajnos a feje nem mozgatható, így az ilyen műveleteknek ez gátat szab (valamint a laparoszkópiás beavatkozásoknak is). Még sajnálatosabb, hogy ezt a funkciót használat során erősen hiányolni fogjuk. Szerettem volna végignézni a központi porszívónk csövét, de már az első 50 cm-en szó szerint elakadtam, mert sehogy sem sikerült elfordulni a csőben.

Szerencsésebb voltam a használaton kívüli lefolyón. Mivel a kamera feje nem vízálló, így a tesztelési (és felhasználási) környezeteket ez erősen behatárolja. Egy olyan csövet választottam, ahol víz vagy egyéb folyadék nem folyik, így kényelmesen végig lehet tolni az 5 méteres kábelt.

Ahogy az a tesztvideón is látható, a kamerafej a felhelyezés közben legtöbbször a cső falához simul. Nagyon kevés esetben sikerült csak középen tartani. Tartottam attól is, hogy valamelyik kanyarban befordul, és csak nagy erőfeszítés árán sikerül kiszabadítani.

A leírásból sajnos nem tudhatunk meg fontos technikai részleteket. A kamera felbontása 640X480, illetve 1280X720 pixel. A fókusza fix, így szép felvételt leginkább közeli tárgyakról lehet lőni. Az USB csatlakozón található egy pillanatfelvétel gomb is, amivel a megjelenített képet rögtön rögzíthetjük is. A teszt videókat a mellékelt szoftver hiányában végig 480p-n készítettem, így is használható felvételeket sikerült készíteni.

A kamera feje 5,5 mm széles, így elég keskeny lyukakba, résekbe is eljuttatható. Így járt a 19 éves, hűen szolgáló Corollám rohadó kasztnija is. Sajnos egy kis résen át bepréselődött a sós latyak, a sár, így mostanra elég szép lyuk tátong a küszöb alatt.

Ekkor megvilágosodtam. Rájöttem arra, hogy az igazi hasznát az autó körül vehetem az endoszkópnak. Ezen felbuzdulva úgy döntöttem, hogy belenézek a motorba is.
Ebben a viszonylag fénymentes környezetben nagy hasznát vettem a hat darab, állítható erősségű lednek. Habár a korom fényelnyelő képessége nagyobbnak bizonyult, mint gondoltam.

Nappali fényben elég tűrhető felvételt lehet csinálni:

 

Megpróbáltam a ráerősíthető mágneses fejjel elmozdítani a szemmel láthatóan fémből készült forgácsot, de sajnos nem sikerült. Próbálkoztam a kampós véggel is, de arról letettem, mert nem sikerült úgy felrögzíteni, hogy azt magas pulzusszám nélkül a hengertérbe toljam:

Végül megpróbálkoztam a rácsavarható tükrös fejjel is. Sajnos a tükör része annyira be volt vakulva, hogy igazából nem sokat lehetett látni:

 

Összegzés

Ezek után úgy gondolom, hogy minden háztartásban szükség van egy endoszkópra. Hogy konkrétan ezt a méretet kell beszerezni? Vannak kétségeim. A teszt során nem sikerült kihasználnom a teljes hosszát, igazából az első 40-50 cm-t használtam csak. Ha pontoznom kellene, 10-ből egy erős 6-ost tudnék felajánlani, a nem hajlítható fej és az ide-oda tekergőzés miatt. Viszont német raktárból rendelve (jelenleg csak innen érhető el) a 15,14 dolláros ár (kb. 4300 Ft, szigorúan kiemelve és tudatosítva a kedves olvasóban, hogy az ár szállítási költség nélkül értendő) és a lehetőség, hogy akár egy 5 méter hosszú, nem túl kanyargós csőnek a végére is elláthatok, feledteti ezt a kis bosszúságot.

A termék megvásárolható itt. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr812557857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása