A Xiaomi jelenlegi termékeivel olyan területen is támad, ahol eddig még nem volt jelen. Márpedig a számítástechnikai piacot nem lehet leigázni notebookok nélkül, így nagyjából fél éve két igen erős versenyzővel szorították sarokba a konkurenciát. A modelleket, nem túl frappánsan, Xiaomi Air 12 és 13 névvel ruházták fel, ahol a szám a képátlót jelenti. Nálunk a kisebbik testvér járt, lássuk, mit kínál a gyártó nettó 156.000 forintért.
Kicsomagolás
Felemás érzésekkel nyitottam ki a meglepően nagy dobozt. Azt vártam, hogy a műszaki mennyország fog feltárulni előttem, hiszen mégiscsak a sokak által legjobbnak tartott kínai gyártó termékéről van szó. A külső a már jól ismert Xiaomi sémát követi, ami nagyjából az Apple dizájnjának másolásában merül ki, csak a logó más. A csomagolás tetején a termék köszön vissza a két választható – arany és ezüst – színben, körben kínai írásjelekkel megspékelve, amit - értelmezés híján - figyelmen kívül hagytam.
A beltartalom semmiképpen nem nevezhető számosnak. Kapunk egy nem európai csatlakozóval rendelkező 2.25 amperes, 45 watt teljesítményű töltőt, egy kis tasakban egy kínai nyelvű leírást, a notebookot, meg némi műanyag fóliát. Ez utóbbit ne tegyük vissza, hanem dobjuk ki, mert a ragasztója brutálisan össze tudja koszolni a laptopot, utána pedig elég nehéz levakarni a ragacsot az alumínium felületről.
Macbook Air 12 / Xiaomi Air 12
Kézbe véve a „lapost” mintha csak egy Macbook Prot forgatnék magam előtt, csak az Air nem kerül többe, mint 1000 dollár. Az alumínium borítás rendkívül minőségi hatást kelt, a kidolgozás tökéletes, egyben számomra egy picit unalmas is. Hibát azonban nem sikerült rajta felfedeznem, ráadásul különösen örültem az AKG feliratnak az alján. Aki ismeri az autóknál az ajtócsapkodás tesztet, az egyből érti majd a követező sorokat: a laptopok összerakottságát sokan a zsanérok minőségével és a kijelző felnyitásának érzetével tesztelik. Ezt eleinte igen jónak találtam, aztán a cikk kedvéért elővettem egy üzleti szériás Dell notebookot, és bizony éreztem a különbséget. Elég jó az Air is, de azért van még mit tanulnia a prémium konkurensektől.
A forma kapcsán végig az volt az érzésem, mint amikor először veszünk kézbe egy szamuráj kardot: átérezzük a rengeteg munkát, amit beleöltek, csodáljuk a tökéletességet és az elhivatottságot, amivel az alkotó elkészítette a fegyvert. Aztán a huszadik kézbevételnél még mindig átjár minket a tisztelet, de már nem hat ránk az újdonság erejével. Én is ezt éreztem az Xiaomi Air használata közben, vagyis egy kicsit untam a formáját. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy csinálok három ismerősömmel egy vaktesztet. Kértem őket, hogy tippeljék meg a gyártót, anélkül, hogy kézbe vennék a terméket. Mindenki azt mondta, hogy ez egy Apple, de csodálkoztak az ismerős logó hiányán. A baj csak az, hogy ezt a dizájnt az almás cég már elsütötte, nagyjából 15 évvel ezelőtt.
A fizikai méret ebben a kategóriában - ahol az a jó, ha valami minél kisebb és vékonyabb – korrektnek nevezhető: 292x202x12,9 milliméteres kiterjedéshez 1,08 kilogrammos súly párosul. Ez egy picivel több, mint a 12 inch képátlóval rendelkező Macbook Air (0,99 kg), és egy picit kevesebb, mint a hasonló Dell XPS 13 inches verziója (1,18 kg).
Tesztüzem
Bekapcsoltam a notebookot, és sajnos az történt, amitől már előzőleg is féltem, amikor kinyitottam a kézikönyvet. Ez bizony kínai nyelvű. Gyorsan végigkattintgattam vaktában a menüpontokat annak reményében, hogy majd letöltöm a nyelvi csomagot, és véget is ér a tortúra, amit a számomra olvashatatlan „ákombákomok” okoznak. Azonban ezt nem sikerült megvalósítanom, ennek megértéséhez egy kicsit ki át is kell tekintenünk a Microsoft licenszelési szabályait.
Kína óriási piac, ahol mindent lemásolnak vagy ellopnak, ráadásul megfelelő szerzői jogi szabályozásuk sincsen, ezért problémás lett volna eladni nekik a 100 dollár körüli Windows licenszeket. Ráadásul az Android ingyenes, ami rendkívül lenyomja az árakat, a nagy bevételről viszont nem akart lemaradni a Microsoft sem. Mit lehet ilyenkor tenni? Adjuk oda nagyon olcsón a szoftvereket, de oldjuk meg, hogy máshol csak nagyon körülményesen lehessen forgalomba hozni. Ezért a Xiaomi Air 12-n az úgynevezett „Windows 10 64bit Home Single Language Simplified Chinese Edition” fut, még leírni is szörnyű. Ebből a variánsból azonban hiányzik a nyelvi csomagok letöltése opció, olyannyira, hogy még a menüpontot is levették a felületről.
Ez azt jelenti, hogy bár a webshopok azt állítják, hogy van egy nem aktivált angol Windows is a terméken, ez valójában nem igaz. Bizonyos menüpontokat át lehet állítani angolra, és néhány program is angol nyelven jelenik meg, de minden más kínai lesz, tehát ezzel bizony nagyon vigyáznunk kell. A teszt kedvéért azonban feltelepítettem egy magyar nyelvű verziót, ez szerepel majd a képeken is. Aki ugyanezt szeretné tenni, az mentse le az első rendszerbetöltés előtt „bit to bit” az SSD tartalmát. Én ehhez az ingyenes Macrium Reflect nevű szoftvert használtam, így a későbbiekben visszaállítható az eredeti állapot. Ez persze nem olyan egyszerű, mivel egyetlen USB 3.0 port áll rendelkezésünkre, nekem viszont a mentéshez kettő kellett volna, ezért meg kellett osztanom egy külső tápegységgel rendelkező USB hubbal az egy szem portot.
Csatlakozások terén az eszköz sajnos nincs eleresztve, de ez inkább a méretéből adódik, nem pedig abból, hogy a Xiaomi spórolni akart volna. A konkurenciától így sem marad el, 1 db USB 3.0, 1 db USB Type-C, 1 db 3.5 milliméteres jack aljzat és egy HDMI a repertoár. Sajnos RJ45-ös hálózati csatlakozónk nincsen, sőt még TF és SIM kártyaolvasónk sem, ami azért fájó pont. A vezeték nélküli kapcsolatok terén azonban brillírozik a kis eszköz, Bluetooth 4.1 és 802.11ac szabványú WiFi is a rendelkezésünkre áll, vagyis 5 Gigahertz-en is tudunk kommunikálni.
Az érintésre nem érzékeny kijelző remek, a valós méret 12,5 inch, amihez Full HD felbontás párosul. A színek szépek, a kép éles, az IPS panel széleit nagyon szépen beledolgozták a fedél síkjába, így kelt elképesztően egységes hatást. Alatta egy pici Mi logó jelöli, hogy nem egy Apple termék előtt ülünk.
Nem tudom, hogy szándékos gegről van-e szó, de bizonyos fényviszonyok között a logóról visszaverődő fény csillog a billentyűzet felső részén, vicces fényjátékot előidézve. Sajnos a 176 PPI képpontsűrűségű kijelző tükröződik, de ma már – nagy bánatomra – egyre kevesebb új notebook érkezik matt képernyővel, ám ezt egy jó fóliával orvosolni tudjuk.
A billentyűzet minőségben jól illik a kijelzőhöz, jó kidolgozású, közepes úthosszon járó darab, használata viszonylag csendes. Egy kivételt találtam, a „caps lock” gomb mintha hangosabb lenne a többinél, de ezt csak elvétve használtam, ezért engem nem zavart. Szerencsére rendelkezik háttérvilágítással is, ami nagyban megkönnyíti az esti gépelést, sajnos azonban ez nem több fokozatban állítható. A billentyűk kiosztását szokni kell, különösen a kurzor gombok trükkösek, többször a kezemre kellett néznem használat közben. Az FN gombok fordítva működnek, mint ahogy én szeretem, a hardveres beállítások – billentyűzetvilágítás, hang- és fényerő, stb - az elsődlegesek, ehhez nem kell nyomnunk semmit. Az eredeti funkciók csak kombinációval hívhatók életre, például a böngésző menüjének összecsukása az FN+F11 együttes lenyomására aktiválódik.
A gombkiosztás sajnos nem követi az angol sémát, a hosszú í billentyű hiányzik, és a laptop mérete is limitálja a kitölthető teret. Az ALT+J gomb nyomkodása természetesen megoldja a problémát, gyorsan meg is lehet szokni, de a perverzebbek az ALT+0237 kóddal is próbálkozhatnak.
A touchpad hasonlóan jó, mint a billentyűzet, bár a Windows 10-ben alapból lassú az egérmutató, ezért én egyből megemeltem a maximumra. Támogatja a több ujjas módot is, amit megpróbáltam aktívan használni, de valahogy az Androidos telefonokon sokkal inkább adják magukat a mozdulatok, mint itt. A jobb és bal gombot külön nem jelölik, de eléggé egyértelmű, hogy hova kell böknünk, és a nyomáspont is határozott.
Ami a hangot illeti, gyakorlatilag kihozták a maximumot, amit egy 13 mm vastag testből ki lehet. Nem tudom, hogy ez az AKG mérnökeinek érdeme-e, vagy ez csak a szokásos marketing mese egy jól megkomponált részlete, de nem is lényeges. Jól szól, és kész, pedig sokszor a takarón feküdt a gép, mégis értékelhető hangok jöttek ki belőle. Ami leginkább tetszett, hogy nagyon tisztán szól, és nem is rezonál. Semmiféle recsegést nem tapasztaltam még maximum hangerőn sem, igaz a basszus azért lehetne jobb, helyette inkább a magas- és a középtartomány dominál. Zenehallgatásra, filmnézésre remek, de túl nagy teljesítmény nem tud előtörni az apró hangszórókból.
A következő lépés a hardver mustra volt, ehhez jellemzően szétszerelési videókat szoktam nézni, hogy lássam, hogyan helyezték el az alkatrészeket. Ez itt különösen fontos, mivel ez egy passzív hűtésű eszköz, vagyis maga a ház anyaga felel azért, hogy a keletkező hő elvezetésre kerüljön. Ehhez az Intel Skylake alapokra épített, 14 nanométeres csíkszélességet használó széria m3-6Y30 darabját választották, ami jóval kevesebbet fogyaszt, mint az előző variánsok. Sok mutatóval szokták jellemezni a processzorokat, de az egyik kevésbé ismert a TDP, ez ugyanis nem néz ki jól a prospektusban, ellentétben a minél magasabb Megahertz-cel. A TDP az alapfrekvencián működő chip átlagfogyasztása, ami ebben az esetben 4.5 W. Az érdekesség kedvéért megnéztem a 4. generációs Core i3 legkisebb tagjának, az i3-4030Y TDP értékét, ez 11.5 watt volt, ami azért elég nagy különbség.
Az Xiaomi Air szíve alap órajelen 900 Megahertz-en ketyeg, de terhelés hatására a 2 magos, Hyper-Threading képes processzor 2.2 Gigahertz-ig is „felpörög”. Ez egyébként a működési sebességről olyan sokat nem mond el, ellentétben a lapkára integrált gyorsítótár mérete igen, ami itt 4 Megabyte (L3). Mivel ezek csak pusztán számadatok, ezért következett a szoftveres izzasztás. Sem az AIDA stressz tesztjével, sem a híresen processzorgyilkos Prime 95-tel nem tudtam 57 fok fölé vinni, ami kifejezetten jó érték, bár a képeken látható, hogy a throttling miatt a frekvencia 1.1 Gigahertz környékére esik vissza.
Ezt persze érdemes összevetni más processzorokkal is, ezért az 5 éves Lenovo Y-580-as laptopomat is összehasonlítottam a Mi Air-el, hogy a különbség jól látható legyen. A küzdelem persze egyenlőtlen, de nem is a győzelem volt a cél, hanem a tanulság levonása.
Az eredmények alapján a régebbi, de sokkal izmosabb processzorok durván 250 %-kal erősebbek, sokkal nagyobb fogyasztás mellett, vagyis az M3 egyáltalán nem nevezhető gyengének, ráadásul rendkívül takarékos is. Ez egyébként használat közben sem érződik, addig, amíg nem kezdünk el memória intenzív műveleteket végezni. Sajnos azonban ma már a böngészés is ennek minősül, és tapasztalataim szerint a 4 GB DDR3 memória nem mindig elég, ha ablakok tucatjait nyitjuk meg, és a háttérben is fut közben valami. A rendszer a betöltődése után, vírusirtókkal együtt is csak 1.6-1.7 Gigabyte memóriát fogyasztott, tehát azért van benne tartalék, de sajnos nincs több foglalat, ahol bővíteni tudnánk az operatív tárat. Ennek ellenére az operációs rendszer flottul működött, akadást nem tapasztaltam az alapműveletek - böngészés, email írás, videó nézés - során.
A rendszer másik szűk keresztmetszete a háttértár sebessége szokott lenni. Mivel ez a leglassúbb láncszem, ha a külső perifériákat nem számoljuk, ezért megmértem a 128 Gigabyte-os SSD sebességét. Összehasonlítási alapnak itt is a laptopom háttértárát használtam. Meglepő módon győzött a Xiaomi Air, bár a különbség elhanyagolható. Szerencsére gyárilag kettő darab M.2 foglalattal rendelkezik, amiből az egyik üres, így a jövőbeni bővítésre is lesz lehetőségünk. A jó háttértár legnagyobb hozadéka természetesen a rendszer gyors betöltődése, a BIOS eltűnése után nem kell 20 másodpercet sem várnunk arra, hogy megpillantsuk a bejelentkező képernyőt.
A multimédia fogyasztás egyik sarokköve lehetne a CPU mellé integrált videó chip, amit az Intel a HD 515 kódnévvel látott el. Nem véletlen, hogy az összes angol szakportál „low end” vagyis a skála alján lévő videokártyaként beszél róla. Ennek megfelelően a kis erőforrást igénylő játékokat, mint a Counter-Strike vagy a DOTA, még viszonylag jól lekezeli, de már egy közepes „gémmel” is meggyűlik a baja. Jó hír viszont, hogy a H.265/HVEC kódolást (a konténerfájl, amiben a videók egy jelentős része van) hardveresen támogatja, ezért a videók lejátszása elvileg sokkal hatékonyabb lesz. A HDMI porton keresztül maximum 3840*2160 pixel felbontást képes meghajtani, de ezt megfelelő megjelenítő hiányában nem tudtam kipróbálni.
Xiaomi Air 12/Lenovo Y580/Umi Z
A tesztelés során eszembe jutott, hogy az Android operációs rendszeren is futó, és általunk is sokat használt GFX Bench programnak van egy Windowsos verziója is. Ezért lefuttattam mindkét laptopon a teszteket, hogy képet kapjak arról, mennyivel erősebbek az itt található GPU chipek, mint amivel a mobilokat szerelik. A különbség a képekből jól kivehető, az M660-as jóval erősebb, mint a Xiaomi Air saját GPU-ja, viszont ez utóbbi könnyedén lenyomja az Umi Z modellt, ami a márka zászlóshajója, egyszerűen ennyire nagy a különbség a telefonok és a laptopok között.
Az akkumulátor egy 37 wattórás modell, amit 6 óra átlagos használat után 33%-ra tudtam lemeríteni, így a 8-9 órás használatot teljesen reálisnak találom. Sajnos az egység nem eltávolítható a ház megbontása nélkül, de ez a többi ultrabook kategóriájú eszköznél is így van. A gyártó 11,5 órát ad meg üzemidőnek, ami minimum fényerőn, extrém takarékos felhasználással talán elérhető, de az általam mért adatot sokkal reálisabbnak tartom.
Milyen alternatívák vannak?
A fenti sorokból a kedves olvasó kitalálhatta, hogy egy meglehetősen jó notebookot tett le az asztalra a Xiaomi. A gond az, hogy ki venne meg egy eszközt, amin kínai, egy nyelvű Windows fut, miközben semmivel sem olcsóbb, mint a konkurencia, sőt? Ráadásul a behozatali költségei sem elhanyagolhatóak, és ez biztosan az átlagos magyar vásárló érzékenységi küszöbe fölé esik. Ehhez jönne még hozzá a magyar nyelvű Windows 10, aminek ára a teszt írásának pillanatában 30.000 forint körül alakult.
A másik probléma a tablet, és a kisméretű notebookok eltérő használati módjából eredeztethető. Az összes érintőképernyős eszközt kézből vagy az ölünkből nyomkodjuk, tehát viszonylag közelről, míg a billentyűzettel rendelkező darabokat valamivel messzebbről, ugyanis a gépeléshez kell némi hely. Tapasztalataim szerint az eltérő használati távolságból adódóan a 12 inches kijelzőn sem látszanak jobban a dolgok, mint egy 10 inch képátmérővel rendelkező tableten, vagyis ez is lehet egy alternatíva.
Az egyik a Cube I9, amit már teszteltünk is a blogon. Szintén fém házas kialakítással érkezik, a háttértár mérete, a memória és a processzor is gyakorlatilag azonos, a kijelző érintésérzékeny és a felbontása is nagyobb. Az ára jelenleg nettó 128.000 forint, amihez hozzájön még a billentyűzetért fizetendő összeg. A kisebb, 10,6 inches kijelzővel szerelt Cube I7 sem elvetendő ötlet, ha valaki a hordozhatóságot részesíti előnyben.
A másik alternatíva a Voyo Vbook V3 laptopja lehetne, bár ezt még nem teszteltük a blogon. Ami viszont ígéretes, hogy ezt is az Intel Core m3-6Y30-cal szerelik, ebben is 4GB RAM és 128 GB méretű SSD található, míg a kijelző 13,3 inches, és érintésérzékeny. A kialakítás hasonló a Lenovo Yoga modellekhez, vagyis teljesen hátra hajtható a kijelző. Ez a termék ráadásul EU raktárból is elérhető, tehát nem keletkezik ÁFA fizetési kötelezettségünk. Az ár pedig a három közül itt a legalacsonyabb, 126.000 forint, és mivel itt van billentyű is, nem nagyon kell további költségekre számítanunk.
Az eszközök között azért van még más különbség is, ezért belinkeltem az összehasonlító táblázatot, amit mindenki kedve szerint átböngészhet.
Összegzés
A Xiaomi Air 12-nek nem igazán van hibája, ha csak a hardvert vesszük szemügyre. Remek minőség, elég gyors hardver, 2 db SSD foglalat, kiváló billentyűzet és touchpad, amit egy kifejezetten jó kijelzővel fejeltek meg. A portok kevés száma ebben a kategóriában normális, mint ahogy a perifériák korlátozott bővíthetősége is. Nem melegszik, lassan is merül le, és még csinos is annak, aki még nem unja az Apple dizájnt.
A gond akkor kezdődik, amikor elkezdünk kínlódni az operációs rendszerrel, illetve ha rápillantunk az árra. A nettó 156.000 forintra még rárakódik az ÁFA és a szállítás költsége is, és ha legális, magyar nyelvű Windows 10-et is szeretnénk rá, akkor azt külön meg kell vennünk hozzá. Ez viszont egyszerűen túl sok egy ilyen eszközért, ráadásul a telepítés nyűgje is ránk vár.
Szerencsére van két alternatíva is, amit érdemes meggondolni. Az egyik a hajtogatható, érintőképernyős Voyo V3 Flagship, illetve az általunk is tesztelt Cube I9, vagy annak a kisebb testvére, a Cube I7 is lehet alternatíva. Ez utóbbira ráadásul 20%-os árkedvezmény is van, a 0fcd6f kód felhasználásával.
A Xiaomi Air 12 itt megvásárolható >>
A Voyo V3 Flagship itt megvásárolható>>
A Cube I9 itt megvásárolható>>
A Cube I7 itt megvásárolható>>