iLife V7S Pro robotporszívó teszt – A szőnyegkirály

2017.02.11. 08:00

Jackal_

11_1.PNG
Az iLife robotporszívók termékpalettája elképesztően sokrétű, már-már átláthatatlan. Már több termékükről olvashattatok tesztet, ilyen volt az iLife X5 és a V5 is. Most azonban a csúcsmodell, a V7S Pro érkezett hozzám, amely már hengerkefével is rendelkezik, amit többen hiányoltatok az előző variánsokból. Így elméletileg a szőnyegek sem okozhatnak neki problémát, cserébe az ára is magasabb, nettó 58.500 forintot kell érte fizetni.

 

Kicsomagolás

Az iLife cégnek több terméksorozata is van, bár ezeket a webshopok nem szokták nevesíteni. A robotporszívók a Beetles szériába tartoznak, ezt a feliratot is láthatjuk a csomagoláson. Tulajdonképpen minden variáns ugyanabban a dobozban lakik, csak némelyiké nagyobb, hogy a különböző kiegészítők is elférjenek. A fényes, fehér, műanyag füllel ellátott kartondoboz jól védi a terméket, illetve a benne lévő alkatrészeket is kellően szeparálja. Ennek ellenére én azt vártam, hogy a csúcsmodellhez lesz valami extra, ami kiemeli a többi hasonszőrű termék közül.

Ha kinyitjuk a dobozt, akkor a szokásosnál nagyobb, viszont jobb anyagokból elkészített termék tárul elénk. A felület fényes, világos lila, viszonylag jól összerakták, bár nagyon nem üt el az olcsóbb modellektől. Körben számtalan kiegészítőt találhatunk, pótseprűt, víztartályt, szűrőket, alulra felszerelhető felmosó rongyot, a dokkolót, távirányítót és még sok minden mást. Egy valamit viszont nem találtam a dobozban, ez pedig a virtuális fal, ami például az iLife X5 esetében alapból jár a szetthez, továbbá külön ehhez a modellhez nem is tudunk venni, csak az X5-höz.

Az is bosszantó, hogy a dokkolóhoz még mindig nem képesek adni egy EU dugót, így kénytelen voltam átalakítóval használni. Szerintem ez eléggé pitiáner húzás egy 60.000 forintos eszköz esetében.

Ami viszont egyértelműen pozitívum, az a hengerkefe megléte, így a porszívót már szőnyegen is használhatjuk, de ezért fel kellett áldozni a bal oldali sepregetőt. A működési módokat egy diszkréten villogó „clean” lámpán követhetjük nyomon, ami ad egyfajta prémiumérzést a terméknek. Összességében egy elég jól összerakott, kinézetében sem gagyi robotról van szó, ami még az exkluzívabb lakásokból sem fog kilógni.

 

Tesztüzem

Egy dologra mindenképpen felhívnám a figyelmet. Aki ki akarja cserélni a víztartályt, és levenni a felmosó párnát a gép aljáról, az a tartály eltávolításával kezdje, ugyanis alatta található két pöcök, ami a mosókeretet a helyén tartja. Megnéztem vagy 10 videót, ahol ez utóbbit játszi könnyedséggel távolítják el, csak éppen az nem látszik sehol, hogy az akasztófüleket a gép belsejében ki kell hozzá nyomni, hogy a keret levehetővé váljon. Ezt ráadásul takarja a tartály is, tehát nem annyira egyértelmű.

5_3.PNG

Ami az üzemidőt illeti, a gyári érték 140 percet ad meg. Nem mértem le pontosan, de 2 óránál biztosan tovább takarított, amit a végére már egy picit untam is. A 2600 mAh kapacitású akkumulátort nagyjából 6 óra alatt tölti fel, ez tipikusan az éjszaka tölt, nappal takarít életciklushoz igazodik.

20161227150441_57993.jpeg

Funkcionalitásban a V7S Pro nem sokban tér el kisebb testvéreitől. A távirányítón a házikó ikonnal a bázisra való visszatérést és automatikus töltést tudjuk aktiválni. A másik három mód közül az első az automatikus takarítás, ilyenkor a robot random módon bolyongani kezd a lakásban, bár ezt kevésbé idegesítőnek találtam, mint a kisebb testvérei esetében. Ami viszont bosszantott, hogy az egyébként csendesen, 60 decibelnél halkabban takarító okos kütyü a fordulásnál furcsa „röffenő” hangot hallat, amikor oldalra elhúzza a gumigörgőjét.

A „border cleaning” funkciót a dupla nyíllal jelölt gombbal aktiválhatjuk, ekkor az eszköz él követésbe kezd, és szépen végigtisztítja a lakást a szegélyek mentén. Ilyenkor hajlamos finoman nekimenni különböző tárgyaknak, de azokat csak ritkán tolja el. Persze át lehet verni, én a kamera és a lámpa állványomat használtam csapdának, ezeket ugyanis nem igazán látják a szenzorok. Meglepő, de ha a padló egyenes, akkor nem borítja fel őket, csak arrébb tolja.

6_2.PNG

A körkörös nyíllal jelölt funkció aktiválásakor egy adott területen belül kezd el körözni a gép. Ez akkor hasznos, ha valamit kiöntöttünk, és a szennyeződés viszonylag kis helyen, de koncentráltan fordul elő. A távirányítóval persze bármikor átvehetjük az irányítást a gép felett, ilyenkor abba az irányba fog haladni, amerre a gombokat nyomjuk.

Elméletileg van még egy „reservation cleaning”-nek hívott funkció, ami tulajdonképpen egy időzítő. Én az esetek nagyobb részében így használtam a robotot, és szerintem mások is így tesznek majd. Érdemes beállítani arra az időszakra, amikor nem vagyunk otthon, például 8-tól 16-ig, és hagyni, hogy helyettünk dolgozzon.

A bázisra való visszatérés mindig érdekes, ugyanis ez csak ritkán szokott flottul működni. Ha a töltővel szemben állunk, akkor a V7 Pro szépen ráfordul az irányra, és magától bedokkol. A gondok akkor kezdődnek, amikor közte és a bázis között tereptárgyakat helyezünk el. Tipikusan ilyen az asztal a 4 székkel. Ezek ugye nem teljesen homogének, és a legtöbb esetben becsapják a robotot, aki srégen megpróbál áttörni rajtuk. A V7S Pronál nem volt ennyire egyértelmű a helyzet, ugyanis háromból háromszor máshogy reagált. Egyszer egyből a dokkolóra talált, szépen kikerülve az asztalt, egyszer szenvedve, de eljutott a dokkolóig, ezt vettem fel videóra. Egyszer pedig elment az ellenkező irányba, és elkezdett birkózni a dohányzó asztal alatt található súlyzóval. 

10_2.PNG

Az abszolút szívatás kategóriájába tartozik, amikor a robotot egy másik szobából küldjük vissza a dokkolóra. Ilyenkor jön a random kóválygás, nekem néha elment a porszívó az ellenkező irányba, megnézte, hogy mi van a konyhában, majd 10 perc múlva valahogy visszatalált, és bedokkolt. Összességében majdnem mindig sikerült elérnie a bázist, de a gond az, hogy a feleslegesen bejárt utak közben simán fel tud akadni valamin, ahol aztán szépen lemerül. Ezen azért még lehetne csiszolni, de nem véletlen, hogy a sokkal drágább készülékek mindig először feltérképezik a lakást.

20161227150441_82278.jpeg

Mint minden robotporszívónál, ennél is az a fő kérdés, hogy hogyan boldogul a lakóhely különböző berendezési tárgyaival. Szerencsére a mi lakásunk ideális terepet nyújt a tesztelésre, ugyanis egy speciális, aszimmetrikus küszöb határolja a szobákat. Ez az egyik oldalon magasabb, mint a másikon, vagyis általában a porszívók még átjutnak rajta, de visszajönni már nem tudnak. A V7S Pro 15 fokig és 15 milliméteres magasságig képes leküzdeni az akadályokat, mint például a küszöböket is.

7_3.PNG

A másik robotgyilkos tárgy a szőnyeg széle, amit szépen be szoktak szippantani, majd lefulladnak rajta. Ezt egyetlen dologgal tudják kompenzálni: ha az elektronika okos és lecsavarja a porszívót a szőnyeg sarkáról. Ebben a tekintetben a V7S Pro sokat fejlődött a kisebb testvéreihez képest, ugyanis a 360 fokban forduló frontgörgője miatt olyan mozgásokat képes végezni, amit a kisebb testvérei nem, így simán ki tudja rántani magát akkor is, ha elakadt.

Azért, hogy ezt videón is meg tudjátok nézni, készítettem egy tesztkörnyezetet. Szigetelő szalaggal jelöltem azokat a padlólapokat, amelyeket le kellett tisztítania. Az egyikben nagyobb szemcseméretű anyagot (só), a másikban porszerűt (liszt) szórtam le, a harmadikat pedig pirospaprikával hintettem be. A konyha küszöbje volt a leküzdendő akadály, illetve – a hengerkefe tesztelése végett – kapott még egy szőnyeget is ellenfélnek. Az eredmények eléggé vegyesek lettek, lássuk, hogy miért.

A különböző anyagokat mindkét esetben szépen felhörpintette a kőről, és az 500 ml kapacitású portartályába juttatta. A mélyedésekkel nem tudott mit kezdeni, viszont ezzel eddig egyetlen tesztelt példány sem birkózott meg. Ez a porszívó kevésbé szórja szét a koszt, mint például a V5-ös kistestvére. Azért egy minimális szórás itt is van, de ha tovább hagytam volna kóricálni, akkor – a réseket leszámítva – mindent összeszedett volna. Sokkal nagyobb baj, hogy a szemcsés anyagokat a megemeléskor kiszórja, igaz ehhez meg kellett döntenem a testet. Ha ki akarjuk pucolni, akkor vízszintesen vigyük el a kukáig, ott emeljük ki a portartályt, és így nem lesz vele gond.

8_2.PNG

A küszöbteszten viszont csúnyán elvérzett, minden esetben felküzdötte magát rá, majd elakadt, ezután kirántotta a testét, elment, megfordult, majd újra, és minden kezdődött elölről. Ehhez képest az iLife X5 egy kis erőlködés után mindig átszenvedte magát. Azért lenne még mit csiszolni a szoftveres részen, bár az tény, hogy a kiszabadulós versenyszámban a Pro teljesített a legjobban.

2_7.PNG

A felmosást pont úgy csinálja, mint mindegyik konkurense. Gyakorlatilag két kis lyukon keresztül megnedvesíti a rongyot, amit a hasára szereltünk, majd lelkesen tologatja azt. Ez nyilván akkor ér valamit, ha előtte vettük a fáradságot és felporszívóztattunk vele. Eleinte sávosan most csak fel, de ha hagyunk elég időt neki, akkor szépen szétterül a víz a szöveten, és utána már egyenletes sávokat húz. A közel fél liter víz egyáltalán nem kevés, elég nagy területet feltöröl. Ez egyébként űrtartalomban a másfélszerese az X5 tartályának, mint ahogy a portároló rekesz is durván ennyivel nagyobb. A gyártó 80-220 négyzetmétert ad meg tisztítási területnek, és ez szerintem reális is lehet. A Pro verzió ráadásul kikapcsolt állapotban sem folyatja a vizet, ehhez beépítettek egy kis szelepet a tartály oldalába, amely meggátolja a folyást.

Szerintem a V7S Pro használhatósága a szőnyegteszten áll vagy bukik. Ugyanis ez egy olyan funkció, amit általában nem szoktak tudni az okos porszívók. A tudását egy 200 cm x 133 cm nagyságú szőnyegen teszteltem, amelyet előtte zokniban jól összemászkáltam, hogy tele legyen kicsi fekete szöszökkel, amelyeket még be is tapostam. Ezt követően ráeresztettem a masinát. 15 perc takarítás után a szöszök 95%-át összeszedte, de a végén egy kis „spot cleaninget” is bevetettem, hogy ne kelljen egy órát várni. Az eredmény meggyőző, szinte az összes koszt eltüntette, tehát a hengerkefe tényleg nagy előny.

Összegzés

Viszonylag könnyű volt a cikk összegző részét megírni. Ha le akarom egyszerűsíteni a helyzetet, akkor azt kell, hogy mondjam: aki szőnyeget is akar tisztítani, annak mindenképpen hengerkefés verziót kell vennie a sorozatból, az iLife V7S Pro pedig pont ilyen. Néhány dologgal azonban nem voltam elégedett, az egyik a virtuális fal teljes hiánya, a másik pedig, hogy érdemben a takarítási képességek nem javultak az iLife X5 kistestvérhez képest. A küszöbök leküzdésében is elég gyengén teljesített, még akkor is, ha fel nem is akad rajta, de ez nem mindenkit fog érinteni. Szerencsére a szőnyegtisztítást és a felmosást remekül elvégzi a legnagyobb testvér is, csak a nettó 60.000 forintos árnál fogott egy picit vastagon a ceruza.

Mivel jelenleg is kapható az iLife X5 kistestvér, én inkább azt venném meg az ár-érték aránya miatt. Ugyan nincsen benne hengerkefe, és a tárolói sem olyan nagyok, mint a V7S Pro esetében, de minden mást ugyan olyan jól tud, jobban mászik küszöböt, adnak hozzá virtuális falat és EU raktárból is kapható, 36.000 forintért.

Az iLife V7S Pro itt megvásárolható >>

Az iLife X5 itt megvásárolható>>

 

 

komment

Címkék: otthon elektronika

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr9712189706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása