Xiaomi hátizsák teszt – Olcsó húsnak sűrű leve

2017.01.02. 08:00

Jackal_

1478065646529523.jpgEgy ideje már kerestem hátizsákot, de nem akartam elkölteni rá 10-15.000 forintot, mint amennyibe a nagy márkák jobb darabjai kerülnek. Mivel a Xiaomi termékei hagyományosan jó minőségűek, az árazásuk viszont sokkal kedvezőbb a konkurenciánál, ezért mindenképpen ki akartam próbálni egyet. Ennek a modellnek az ára 4.800 forint, és az alacsony összeg miatt vám- és ÁFA fizetési kötelezettségeink sem keletkeznek, tehát mindenképpen megfontolandó vételnek számít.

 

Kinézet

Most kivételesen nincsen kicsomagolás rész, aminek tudom, hogy sokan örülnek, de egyébként is, mit írhatnék egy műanyag fóliáról, amiben a táska érkezett? Helyette beszéljünk inkább a kinézetről és az általános minőségérzetről.

A design nincsen túljátszva, a sötétkék frontot helyenként barna bőr elemek színesítik. Ha nem tudnám, hogy ez egy Xiaomi táska, akkor nagyon kellene keresnem a jelet az oldalán, hogy felfedjem a gyártót, vagyis a hivalkodás biztosan nem volt szempont a tervezésnél. A hátsó rész már-már sablonosan fekete, de gyakorlatilag az összes hátizsáké ilyen. A belső rész szürke, míg a szegélyek itt is kékek, de a vendégek a milánói Scala-ban úgysem ezzel fognak sétálgatni.

Meglepő, de a bőr részek mintha tényleg bőrből készültek volna, fogásra legalábbis kísértetiesen olyan érzést kelt az anyag. Ha nem az, akkor sikerült a készítőknek megtéveszteniük, de ma már a vegyipar mindenféle trükkel képes élni, csakhogy átverjenek minket. Bármi is az igazság, a lényeg az, hogy a minőségérzet nem rossz.

Az anyag leginkább az impregnált vászonra hasonlít, nem túl vastag, de szerintem bírni fogja hosszabb távon is a gyűrődést. Az ünnepek alatt végig ütöttem-vágtam és „zokszó” nélkül tűrte, nem sérült és nem is szakadt ki, ami azért elvárható egy rendesen összevarrt táskától.

Az egyetlen negatívum, amit tapasztaltam, hogy egy helyen a cérna végét nem dolgozták el. A vállpánt alatt, viszonylag elrejtve találtam egy nagyjából 1 centiméteres részt, ahol kiállt, de ez azért nem a világ vége.

 

Tesztüzem

Ahogy már említettem, a táska színe sötétkék. Én ennek kifejezetten örültem, ugyanis régebben volt egy Jansport táskám, amire ugyan a gyártó nagyon sok év garanciát vállalt, de sajnos teljesen fehérre festették, ezért 2 hónap alatt sikerült teljesen összekoszolnom, olyannyira, hogy a mosás is csak szürkítette az anyagot. Ezt is beszennyeztem a használat közben, de napokig nem vettem észre a sötét háttér miatt. Utána viszont könnyedén letöröltem egy vizes ronggyal a poliészterből készült felületet. Az biztos, hogy sokkal nehezebben látszik rajta az amortizáció, mint a világosabb társainál, ráadásul van egy teljesen fekete variáns is. Ha még durvább igénybevételnek akarjuk kitenni, válasszuk ezt.

hejj.jpg

A 43x31x14 cm méretű és 22 liter űrtartalmú táska zsebeinek elosztása elég jó, a nagy belső teret egy gumis határoló osztja ketté. A fronton van egy jóval kisebb tasak, ahová a gyorsan elérendő picike tárgyainkat rakhatjuk, míg szemből nézve a jobb oldalon egy oldalzseb, ahová tipikusan az üdítőt vagy a power bankomat szoktam bepréselni. Azt viszont nem nagyon értem, hogy a baloldalon miért nem ismételték meg, semmibe nem került volna, és így a táska is szimmetrikus lenne.

Szerintem minden ilyen hordozásra kitalált tárgynak két neuralgikus pontja van: a cipzár és a vállpánt. Előbbinek kitörnek a fogai, akadni kezd vagy leszakad a húzókája, utóbbinak elenged a varrása. A Xiaominál ezek szerintem viszonylag jó kialakításúak, de legalábbis semmivel sem rosszabbak, mint mondjuk a Nike vagy az Adidas hasonló termékei esetében.

20161017170326_33847.jpg

A cipzárt úgy teszteltem, hogy minél gyorsabban megpróbáltam átrántani a túloldalra, és figyeltem, hogy megakad-e. Szerencsére nem, illetve a fő zsebet két irányból is be lehet húzni, hiszen mindkét oldalon találunk hozzá fület. Két érdekességet is megfigyeltem ezen a részen: a húzófület indokolatlanul brutálisra varrták, nem tudom, hogy ez a francia légió speciális kiadása-e, de szerintem még akkor is tartani fog, amikor a táska többi része már atomjaira bomlott. A másik furcsaság, a cipzár részre írt YKK felirat, ezt nem tudtam mire vélni, lehet, hogy a Xiaomi elfelejtette átbrandeltetni az eredeti gyártót.

A vállpántokat jellemzően úgy szoktam tönkretenni, hogy trehány módon csak egy pánttal, és csak az egyik vállamra akasztom fel a táskát, így a teljes terhelést fele akkora felületen kell elviselnie. Ezt a jelenséget úgy próbáltam ki, hogy telepakoltam a hátizsákot, és megemeltem az egyiknél fogva, majd figyeltem, hogy nyúlik-e az anyag. Itt nem tapasztaltam ilyesmit, persze nem is használtam fél évig, ami azért valósabb képet adna az ellenálló képességről.

hejj2.jpg

Sajnos a varrást a pánt mentén nem tudtam ellenőrizni. Ez utóbbit teljesen elrejtették a hátlap mögé, belülről pedig a bélés takarja. Meggyőzőbb lett volna, ha látszik például egy több soros kivitelezés, de így sem tudom azt mondani, hogy igénytelen.

Néhány érdekesebb adat, ami biztosan sokaknak segít a választásban. Használtam a hátizsákot laptop táskának is, simán belefért a 15.6 colos laposom, és a hátamat sem nyomta. A gumis határoló elég jól a helyén tartotta az eszközt, minden vackával egyetemben. A gyártó egyébként csak 14 colos mérethez ajánlja, ami ebben az esetben indokolatlan szerénység.

20161017170326_42732.jpg

Kétszer is telepakoltam, eleinte mindenféle műszaki eszközzel. Volt benne 1 db laptop, 2 db telefon, egy tablet, egy egér, egy fejhallgató, 3 db töltő, 1 drón, 3 elemlámpa, 4 db Lipo akkumulátor, egy akció kamera és egy távirányító. Gond nélkül belefértem, bár a szabálytalan tárgyak ki tudnak úgy türemkedni, hogy az első zsebbe utána nehezebb bepakolni. Második esetben az ünnepi, nagyjából 5 napi váltóruhámat pakoltam bele, és ha okosan pakolunk, akkor el lehet benne férni.

Találtam azonban két dolgot, ami nem tetszett. Az egyik, hogy az alja ugyanabból az anyagból készült, mint a táska többi része. Mivel általában Michael Jordant megszégyenítő mozdulattal vágom be a sarokba, ezért jobb lett volna, ha itt van valamilyen gumírozott kopó felület, ami plusz védelmet nyújt, de sajnos nincsen.

44566e69-cf06-44ea-981b-d5846c886228.jpg

A másik, amit hiányoltam, az a fülhallgató kivezetés, ilyennel a táska nem rendelkezik. Tudom, hogy sokan ezt nem szeretitek, mert ha a mobilt a hátizsákban tároljátok, megnő a lopás veszélye, de én például utálom, ha a zsebem tele van mindennel, és vagyok annyira kényelmes, hogy például az mp3 lejátszómat ide helyezzem el. Így hasznos lenne egy hely, ahol a kábelt ki tudnám vezetni, de sajnos erről le kell, hogy mondjunk.

 

Összegzés

Az a jó a Xiaomi hátizsákjában, hogy pont azt kaptam, amit vártam. Nem hivalkodó, nehezen koszolódik, helyenként egész jó anyagokat tartalmaz, bár az kétségtelen, hogy a minőségérzeten lehetne még csiszolni. Persze akkor az árcédulán egy dupla ekkora összeg szerepelne, de akkor meg senki nem venné meg.

Az alacsony ár egyben arra is garancia, hogy a fináncok sem vetik rá a tekintetüket, nincs vám- és ÁFA fizetési kötelezettségünk, ahogyan a szállítás is ingyenes. A feljebb már említett két negatívum – az alsó kopófelület és a fülhallgató kivezetés hiánya – pedig a legtöbb embernek fel sem fog tűnni, így az érte kért 4.800 forintos összeg teljesen vállalható.

Itt megvásárolható >>

 

13 komment

Címkék: ruházat és táskák

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr8312078175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2017.01.02. 08:53:51

10-15000-ért nem tudom, mit kaphatsz.
Az enyém úgy harmincezer volt. Tizensok évvel ezelőtt...

Roskovitz 2017.01.02. 09:08:37

Az YKK csak a cippzárt gyártja nagyjából mindennek
index.hu/gazdasag/2014/01/20/ykk/

Klafa 2017.01.02. 12:21:44

Hát ez elég kotvány.
A Decathlonban ennyiért kapsz normálisan kinéző hátizsákot is.
Garanciával.
De persze ízlés kérdése.

Jozsó_ 2017.01.02. 17:45:01

Én is úgy vagyok, hogy minden vackot Kínából rendelek (pl. a fotós hátizsákom is), de egy 5k hátizsákot inkább Decathlon.

2017.01.02. 21:25:40

YKK az az egyik legminőségibb cipzárgyártó, őrültség lenne átbrandelni valami noname-re. YKK cipzárat átnevezni egy táskán vagy ruhadarabon olyan, mintha egy biciklire a autógyártó a modelljeire Pirelli abroncsokat rakna, de átnevezné azokat Tesco Gazdaságosra.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2017.01.03. 07:53:18

Itt Pekingben ennyiért tökéletes Swiss Army logós hátizsákok vannak. Sokkal jobbak mint ez. Százféle. Viszont 15ezer forintért már 10Wos napelemmel borítottat is kapni..

Golyós 2017.01.03. 08:31:10

Tetszik.Az ár jó, és a márka már bizonyított nekem ( Redmi Note 3 Pro), remélem nem tervezik az europai nyitást mert jelentős drágulással járna.Minőségi, megfizethető dolgokat gyártanak. Decathlon? Kösz nem, max a gyerekek félszezonos tornacipőjét.

kewcheg 2017.01.03. 08:51:13

Decathlonban tavaly év vége felé láttam Eastpak-et olyan 7-8ezerért, vagy ekörül. (Eredetileg duplája.) Bár igaz, hogy kinézetre szinte tök ugyanilyen....

Roltii 2017.01.03. 09:55:03

Hátizsák evolúció nálam:
Volt budmilem, adidas, salomonon suli alatt, nem voltak rosszak. Aztán jött Decathlon és ott vettünk táskát túrázni kirándulni.

Aztán úgy alakult, hogy feleségem kapott egy Deuter hátizsákot, és hogy őszinte legyek, azóta csak azt. A Decathlonos addig tűnik jónak, amíg nem veszel fel egy rendes hátizsákot. Lehet, hogy baromi drága (az), de tényleg jó.

Laptop táskának meg Samsonite vagy Case Logic. Úgy gondolom, hogy nem érdemes spórolni rajta ha sokat hordja az ember magával.

ui: ez a xiaomi hátizsák nagyon vacaknak tűnik, és lehet, hogy olcsó, de nem is sokat ér->pénzkidobás

goodjohnwin 2017.01.03. 12:12:12

Tejet, kenyeret nem akarsz Kínából rendelni? Biztos az is olcsóbb ott...

Morgó Muki 2017.01.03. 12:17:11

Nagyon nehéz hátizsákot tesztelni és lényegében nem is sikerült. Hogyan lehet modellezni azt, hogy a Deuteremet 6-8 éve hordom szinte minden nap és egyetlen varrása sem szakadt még el?

Nouby 2017.01.04. 16:22:49

@goodjohnwin: Ha ugyan azt a minőséget kapom miért ne? Csak a szlovák gazdákat lehet támogatni?
süti beállítások módosítása