Xiaomi Mi Mix Exclusive Edition okostelefon teszt - Kezemben a jövő

2016.12.26. 08:00

molcsa

dsc09294.JPG

A mai teszt különleges, ilyen tesztalany nem terem minden bokorban. Magyarországon főleg, de még a világ többi országában is ritkaságnak számít a Xiaomi legújabb koncepció készüléke, a Mi Mix, ami az okostelefonok jövőjét képviseli egy személyben. Éppen ezért nagyon örülök, hogy sikerült szereznünk egyet, annak meg még inkább, hogy én lehettem a szerencsés, aki tesztelhette. Ráadásul nem is az alap verziót kaparintottuk meg, hanem a 18 karátos arany berakású, 256 GB belső tárhellyel és 6 GB RAM-mal szerelt exkluzív kiadást. Ez a teszt a karácsonyi ajándékunk nektek!

 

Bevezetés

Mielőtt belecsapunk a lecsóba, engedjetek meg néhány szót elöljáróban, hogy mindenki átérezze, mennyire különleges ez a telefon.

1477450890766809.jpg

A Xiaomi szeret kísérletezni, ezt a készüléket sem széles körű elterjesztésre készítették, inkább saját határaikat próbálgatták, vajon meddig tudnak elmenni. Kijelenthető, hogy sokáig, mert egy nagyon egyedi, az iparban eddig nem látott megoldásokkal teletűzdelt telefont tettek le az asztalra, amiben rajtam kívül még sokan látják a mobilok jövőjét. Simán el tudom képzelni, hogy pár éven belül csak egy nagy kijelzővel fogunk rohangálni, esetleg a hardver is csak a kijelző meghajtására lesz használva, és a számítások egy központi szerveren történnek majd.

1477450889674815.jpg

Mindenesetre nagyon sci-fi hangulata van, ha ránézünk. A legszembetűnőbb szokatlanság a szinte teljes mértékben keret nélküli, hatalmas kijelző. Ilyet még tényleg nem láttunk a mobil világban. Voltak próbálkozások, de ennyire jól egyik sem sikerült. A gyártó is nagyon büszke rá, azzal reklámozza, hogy ugyanakkora mint az iPhone 7 Plus, de 23%-kal nagyobb a kijelzője. Valóban borzasztóan nagy az a 91,3%-os kijelző-előlap arány. Ezen kívül még nagyon sok furcsa megoldást tartogat, de nem lövök le előre minden poént.

 

Bontogatás

Már a doboz is különlegességet sugall, a Xiaomi nem szokott feketébe csomagolni szinte semmit, de a fekete alapon arany betűs szövegekkel díszített csomagolás nagyon elegáns. A külső borítóból húzható ki a telefont rejtő doboz, ami mágnesesen van lezárva. Kibontva rögtön láthatjuk a készüléket, ami úriasan trónol a helyén. Kihajtogatós módszerrel találunk rá a kiegészítőkre: egy QC 3.0-s töltőfej amerikai csatlakozóval, egy Type-C kábel és egy kínai nyelvű használati utasítással egybekötött gari papír, benne egy SIM tűvel.

A készülék teljes háza, még  a hangerő és bekapcsoló gombok is kerámiából készültek, ami egyrészt prémium, másrészt rendkívül ütésálló, egy rakás felületkezelésen esik át, mire eléri a Mohs skála szerinti 8,5-ös keménységet. Az előlap kikapcsolt kijelzővel teljesen homogén, nem látszanak a határok (nem is nagyon vannak), a hátlap és az oldalkeret is tükrös felületű. Bal oldalt a SIM tálcát találjuk, amibe 2 darab nano SIM-et lehet betenni, felül a jack csatlakozót és a zajszűrő mikrofonokat, alul pedig az új generációs Type-C csatlakozót, ami szupergyors adatátvitelt és nagyáramú töltést biztosít. Ezt két hangszórórács öleli körbe, ami a látszat ellenére nem sztereó, a bal oldaliban a mikrofon van elrejtve.

1477450895941705.jpg

A legjobban a hátlapot találták el, egyszerű, letisztult és nagyon elegáns. A főkamera és az ujjlenyomat olvasó igazi, 18 karátos arany gyűrűt kapott. Középen egy modern, vékony betűkkel írt arany szöveg hirdeti a manufaktúrát, akár egy híres divatcég esetében.

Kézbe fogva egy masszív "tégla", semmi sem moccan a helyéről egy tapodtat sem, tökéletesen össze van rakva. A szögletes formáknak, és a komoly, 211 grammos tömegének köszönhetően olyan érzés, mintha egy kis monitort cipelnék.

1477450890676588.jpg

Viszont vigyázni kell vele, mert a kerámia miatt iszonyatosan csúszós, nagyon könnyen kieshet a kezünkből, amit több százezer forintunk bánhat. Másik hátránya, hogy elképesztő módon gyűjti az ujjlenyomatokat minden felülete, ezért a szemüvegtörlőt érdemes közel tartani.

Az előlapon a kijelző alatt találtak helyet az előlapi kamerának és az értesítési LED-nek, ami kikapcsolt állapotban láthatatlan. Valahol el van rejtve egy fényérzékelő is, bár akárhogy néztem, nem találtam meg, de tökéletesen működik. A közelség érzékelést sem holmi mezei módon oldották meg, kérem szépen, ultrahangos szenzort kapott. Mondom én, hogy szokatlan megoldásokat fogunk látni.

1477450906169042.jpg

Mondok másikat: nincs hagyományos beszédhangszóró. A kerámia piezoelektromos tulajdonságának kihasználásával rezgetik a belső fémvázat, ez a rezonancia hozza létre a hangot. A piezoelektromosság lényege, hogy elektromos feszültség hatására mechanikai elmozdulás jön létre az anyagban. Azaz az elektromos jel, ami a hangi információt hordozza, mechanikai rezgéssé alakul, ami a levegőben továbbterjedve hangként realizálódik. Nagyon kreatív hangulatban lehettek a mérnökök, amikor ezt kitalálták.

 

Tesztüzem

Kezdjük rögtön a kijelzővel, úgyis arra kíváncsi mindenki. Egy 6,4 colos, 2040x1080 felbontású IPS panelről van szó, ami az előlap 91,3%-át elfoglalja. Ez a méret és felbontás 362 ppi értéket jelent, ami 2016 végén már nem akkora látványosság, menőbb lett volna egy nagyobb felbontású panel. A maximális fényerő 500 nit, ami elég erős, hogy kisüsse a szemünket sötétben, úgyhogy napfényben sem fog gondot okozni az olvasása. 

1477450903264843.jpg

Ez önmagában is szép teljesítmény, de a keretek hiánya teszi fel az i-re a pontot, nagyon nehéz szavakkal leírni, milyen érzés használni, de teljesen más élmény, mint a megszokott telefonoknál, sokkal jobb. Az unboxing videón talán jobban átjön a dolog, de sokkal szebbnek és "közelibbinek" tűnnek a tartalmak, nem tudok rá más szót mondani.

A 6,4 col ijesztően nagynak hangzik, de a keretek hiánya miatt nem sokkal nagyobb, mint egy átlagos 5,5 colos készülék. Ennek ellenére egy kézzel használni szinte esélytelen, már csak azért is, mert mint említettem, nagyon csúszik.

1477450915205578.jpg

Egy ilyen kijelző alá kell a szufla, nem is sunnyogták el a dolgot, belerakták a piacon kapható legerősebb Qualcomm processzort, a Snapdragon 821-et. A négymagos, magonként 2,35 GHz-en pörgő egység minden létező feladatot kisujjból ellát, egyszerűen nem tudok mondani olyan hétköznapi tevékenységet, ami a teljesítménye határáig meghajtaná. Az Adreno 530 grafikus gyorsító sem gyerekjáték, minden komoly 3D-s játékot full grafikán, simán elvisz.

xiaomi-mi-mix-exclusive-edition-6gb256gb-dual-sim-ceramic-black-18k-gold-007.jpg

A hozzácsapott 6 GB RAM-ot egy PC is megirigyelhetné, a 256 GB háttértár pedig már csak hab a tortán, a legtöbb ember szerintem nem képes ennyi adatot felhalmozni a telefonjára úgy, hogy használja is azokat. Memóriakártyás bővíthetőség nincs, de szerintem nem is indokolt, már csak azért sem, mert a beépített, UFS 2.0 flash meghajtó százszor gyorsabb bármelyik SD kártyánál.

xiaomi-mi-mix-exclusive-edition-6gb256gb-dual-sim-ceramic-black-18k-gold-012.jpg

A ráültetett szoftver a Xiaomi saját megoldása, a MIUI. Ebből is az Android 6-ra épülő 8-as verzió, de már készül a legújabb, 9-es kiadás, ami a Nougatra épít. Természetesen tud magyarul, és folyamatosan adnak ki hozzá frissítéseket. Az átdolgozott dizájn mellé remek extra funkciók is vannak, például az esetünkben nagyon hasznos oldalsó funkciósáv, ami az egykezes használatot segíti. De van konkrét egykezes mód is, ami a beállított kijelzőméretre skálázza le a tartalmakat. Akit részletesebben érdekel a MIUI, ajánlom pl. a Mi5 cikket tanulmányozásra. 

A képre kattintva galéria nyílik.

Antutuban 145.767 pontot ért el, amit nem is kommentálok, a táblázat alapján ez a 7. legjobb eredmény a világon, amik ráadásul az összetrükközött gyári adatok, a valóságban ez szinte mindig kevesebb. A rendszersebességgel természetesen nincs semmi gond, a tesztidőszak alatt egyszer sem akadt meg, simán felveszi a versenyt a nagy etalon iOS-szel. Mint már említettem, a legigényesebb játékok (Real Racing 3, Asphalt 8, Modern Combat 5) is simán futnak. screenshot_2016-12-21-15-28-17-444_com_antutu_abenchmark.png

A hihetetlen méretű RAM-nak hála a multitasking szárnyal, 20 megnyitott alkalmazás csücsült a memóriában, és még így is maradt 1,5 GB. Néhány telefonban meg alapból nincs ennyi... A nagy teljesítmény ellenére a processzor nem igen melegszik, aktív használat esetén azért langyos lesz, de még játékok alatt sem mondanám kifejezetten melegnek. Ebből is látszik, hogy nem erőlködik túlzottan.

1478773574971880.jpg

Sajnos nem ismeri a B20-as frekvenciát, így itthon csak nagyvárosokban lesz 4G, vidéken kénytelenek leszünk a  lassabb hálózattal beérni. A kétcsatornás WiFi viszont a 2,4 és az 5 GHz-es hálózatokat is látja, támogatja az ac szabványt is, a vétel teljesen rendben van. Bluetooth-ból 4.2-es verzió került bele, gyors és stabil. Van NFC is, amivel szintén nem volt gondom. A GPS GLONASS, A-GPS és BeiDou támogatással is rendelkezik, nagyon gyorsan megtalálja a jelet, és nem dobja el a világ minden kincséért sem. screenshot_2016-12-23-21-09-36-028_com_eclipsim_gpsstatus2.png

Szenzorokból is jut bőven, a legfontosabb talán a hátlapon lévő ujjlenyomat olvasó. Gyorsan működik, a legtöbb alkalommal elsőre elfogadta az ujjamat. Elhelyezése viszont egy kicsit szerencsétlen, ugyanis én éppen ott szeretem pihentetni az ujjamat, aminek következtében hívás közben rendszeresen dolgoztam az arcommal, mert véletlenül feloldottam a készüléket. Kapunk még barométert, mágneses szenzort, gyorsulásmérőt és giroszkópot is, így a VR is adott.

1478773576665179.jpg

A hátlapi kamera 16 MP-es szenzorral van ellátva, f/2 fényerejű lencsét tartalmaz, a képalkotást PDAF fókusz, elektronikus képstabilizátor (EIS) és egy kéttónusú LED vaku segíti. Videózni maximum 4K-ban lehet, 30 FPS-sel.

A szép számok mögött azonban a vártnál rosszabb teljesítmény bújik meg. Nem azt mondom, hogy rossz a kamera, de semmiképp sem átlagon felüli. Az autófókusz gyors és pontos, a fehéregyensúlyt szépen eltalálja, azonban elég sok a zaj, ami a részletek elvesztését vonja maga után. Ez már nappal is gond, de éjjel tényleg nem sok jóra számíthatunk. A dinamika egész jó, de az elektronikus képstabilizátor teljesítménye jócskán elmarad az optikai elven működő megoldásétól. A makró viszont egész jó, szépen elmossa a hátteret, és elég közelre tud fókuszálni. A képek szélén jól látható a lencsetorzítás, kromatikus aberráció is megfigyelhető. Ettől persze ideális fényviszonyok mellett lehet egész jó képeket készíteni vele, ha épp nincs nálunk más, de fotópályázatra ne ezzel készüljünk.

Az előlapi kamera 5 MP-es, és az elhelyezéséből adódóan furcsa a használata, ugyanis kissé alulról látjuk magunkat. Ha a kijelzőt nézzük, nem nézünk a kamerába, a szemlélőnek olyan lehet, mintha kandi kamerán figyelne minket.

A mono hangszóró minősége nem kiemelkedő, de nem rossz. Jó hangosan tud szólni, és nem torzít jelentősen még maximum hangerőn sem. Mélyek nem igazán vannak, de a többi tartomány jól kiegyensúlyozott, nincs doboz hangja.

A jack csatlakozóba kicsit nehezen megy bele a fülhallgató dugója, de a hangminőség nagyon jó. Gondolom köze van hozzá a 24 bit@192 kHz-es DAC chipnek, dinamikusan szól, szépek a részletek és a térábrázolás. A különböző frekvenciatartományok egyensúlya jól el van találva, van hangszínszabályzó és Xiaomi fülesekhez készített kompenzációs sémák is. Ezek viszont csak vezetékes fülhallgatóval működnek, Bluetooth-on csak a zenelejátszók saját hangszínszabályzóit használhatjuk.

xiaomi-mi-mix-exclusive-edition-6gb256gb-dual-sim-ceramic-black-18k-gold-005.jpg

Telefonáláskor a piezoelektromos módszerrel életre keltett hangzás kicsit furcsa első pár alkalommal, kicsit recsegősebb, de szépen lehet érteni a másik felet. Annak ellenére, hogy az egész ház adja ki a hangot, nem lehet a szokásosnál jobban kihallani a beszédet a telefon mellett állva. Engem is jól értettek, amikor éppen nem tartottam nagyon el a számtól a telefont (nem szoktam még hozzá az ekkora masinákkal való telefonáláshoz).

A beépített, 4400 mAh-s aksi elég nagynak hangzik, és az is. Mérsékelt nyúzással nekem 2,5 napig is sikerült használnom egy töltéssel. Kijelzőidőben ez 7 óra 50 percet jelentett, ami nagyon szép eredmény. A QC 3.0-s gyorstöltésnek hála 1 óra 47 perc alatt feltöltött 10%-ról.

 

Konklúzsön

Nyilvánvaló, hogy a Xiaomi félig-meddig csak bemutató darabnak szánta a Mi Mix-et, mégis egy hétköznapokban is jól használható, egyedi és jövőbe mutató készüléket tettek le az asztalra. A keret nélküli kijelző nagyon menő, a hardver nem is lehetne jobb, a 6 GB RAM és 256 GB háttértár már feleslegesen sok, ez már csak menőzés. A 6,4 colos kijelző ellenére nem hatalmas méretű a készülék, hála a keretek hiányának, de azért kell a két kéz a használatához. Viszont nagyon csúszós, ami azért elég zavaró tud lenni. A főkamera a vártnál gyengébben teljesített, és az a fránya előlapi kamera is lehetne jobb helyen, de hát valahova rakni kellett, ha már nincs keret.  Szenzorok és adatkommunikáció terén viszont nem hiányzik semmi fontos, a piezoelektromos hangképzés menő és jól használható. A 4400 mAh-s aksival sokáig kihúzza, majdnem 8 órás kijelzőidőt sikerült elérnem. 

Az exkluzív kiadás jelenlegi ára nettó 280.000 Ft, az alap verzióért 262.000 Ft-ot kérnek. Ez nagyon sok pénz egy telefonért, bár a majdnem ugyanilyen drága iPhone 7 Plus helyett már inkább a Mix-et venném, ezzel garantáltan megnéznek az utcán, előbbivel már sokkal kevésbé. Ugyanis nyilvánvaló, hogy az ilyen méregdrága készülékeket azért veszik az emberek (és azért is gyártják őket), mert státuszszimbólumnak számítanak. Erős hardverrel, meg jó kijelzővel szerelt telefont 100.000 Ft alatt is bőven kapunk, itt a limitált darabszámot, a koncepciót, az arany berakást és főként az egyediséget kell megfizetni. Épp ezért hétköznapi embernek aligha ez az ideális készülék, de annak, aki megengedheti magának, hogy ennyi pénzt áldozzon telefonra, egy jó opció lehet.

Itt megvásárolható >> 

 

48 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr6112070425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JKJ 2016.12.26. 11:46:57

Azért vennéd a Mix-et, mert azzal megnéznek az utcán??? Remélem csak vicc volt.

molcsa 2016.12.26. 14:56:30

@JKJ: Nyilván valamennyire vicc, de ez egy valós jelenség. Az emberek azért vesznek ilyen limitált szériás, iszonyat drága telefonokat, hogy villogjanak vele. Snapdragon 821-et találsz olcsóbb készülékekben is, ebben nem ez a pláne.

lMichele 2016.12.26. 20:38:26

Szép darab.
De az ára ....

eßemfaßom meg áll 2016.12.26. 21:25:57

"menőbb lett volna egy 4K felbontású panel"

á erre inkább nem írom amit akartam

Dr_utcai_arcos 2016.12.26. 21:31:37

@molcsa: ja, csak ne felejtsd el levágni az árcimkét róla. Mert egyébként simán 60 dodós kínai sz*rnak fogják nézni ;).

Jóska Pista 2016.12.26. 21:50:14

Előrendelésben még 749 USD volt, éppen ma írtak, hogy feladták, még fényképet is küldtek a csomagról.

Nyilván van mellette normális mobilom, de sok mailt, képet, stb. kapok, könyvet is szoktam olvasni és filmet nézni mobilon, ahhoz tökéletes az óriás kijelző.

A B20 hiánya egy kicsit idegesít, de ha nagyon zavaró, visszaköltözök másik mobilba.

Nibelis.22 2016.12.26. 21:54:45

Én is egy 6/256-os Mix tulaja vagyok. Note 4 és S7 edge után. Ennél maradok... Ja meg kipróbáltam egy Mi5S-et.
Nagyon szép és első ránézésre,húbamme jön ki az ember száján. Másodikra meg,hogy ez igen!
Én szeretem,de az biztos hogy borzasztó prémium hatást kelt. Aki erre gagyi jelzőt használna,az nézze meg élőben.
Kb. egy ilyet várnék már a Samsungtól,görbe szélű kijelző nem kell többet.
Atom gyors az S7 edge gondolkodónak tűnik mellette. :)

Nibelis.22 2016.12.26. 21:59:19

@Nibelis.22: Nem olvastam és nem is láttam,de az én dobozomban volt egy valódi bőr borítású gyári tok is a telhez. Adnak mindegyikhez,kivéve,ha a webshop magáévá teszi :) Ezzel nem csúszik a kézben.

molcsa 2016.12.27. 02:51:03

@Nibelis.22: Igen, én is több helyen láttam, hogy adnak hozzá, de a miénkben nem volt.

baggins21 2016.12.27. 03:06:32

Az a 91,3% baromság, max a render képeken a valóságban ez 83,6%. Persze ez még így is impozáns. A 2040x1080 nem 2k csak Full HD. A felbontásnál a sorok száma számít ami itt 1080p. A 2k pl 1440 x 2560 a mobiloknál általánosan elterjedt 2560 sor.

"Simán el tudom képzelni, hogy pár éven belül csak egy nagy kijelzővel fogunk rohangálni, esetleg a hardver is csak a kijelző meghajtására lesz használva, és a számítások egy központi szerveren történnek majd."
Én szeretem a scifit meg az újító gondolatokat, de ennek a világon semmi értelme nincs. Mobilnet, wifi lefedettség, adatforgalom korlátok, késleltetés, szolgáltatáskiesések stb. több hátulütője van, mint előnye.

dreamhotep 2016.12.27. 05:48:11

@baggins21: meglehet, pár év múlva techcégek egymással háborúzó drónjai lövik ránk a netet...vagy már csak egy cég lesz, ami megette a többit, az igazgatótanács elnöke pedig egy MI...ekkorra már leszarjuk a nagy kijelzőt és inkább az életünkért rohangálunk, meg levegőért le a boltba...tíz putyinba kerül majd egy liter...a módosabbaknak közműként a levegő lesz bevezetve csövön, a szabadban metán és co2 keveréke gomolyog...csen pedig rákattint a rendelj magyart site-ra, ahol tábortűz meg lóistálló vagy fűnyírás eső utánnal illatosított levegőt tesztel liu...liu a poszt végén odalinkeli a mészlőringood.com site idevágó oldalát, ahol meg is vehetem...

Burgermeister 2016.12.27. 06:40:48

Hubammeg..az ára ..ennyiért szifon7

mihaly.kulcsar 2016.12.27. 07:45:47

@molcsa: STÁTUSZSZIMBÓLUM????? Könyörgöm, az egy yacht rajta helikopterrel, nem egy szaros telefon 1.5 havi magyar átlagfizetésből... Nőjjünk már ki ebből a szánalmas és megalázó kicsinyességből. Amúgy a MIX valóban szép technológiai bravúr, csak épp a garanciális javítás nem megoldott, és kijelzőt is kíváncsi vagyok honnan lehet szerezni (és mennyiért), miután leesett. EU-n kívülről 1db telefont rendeltem, 3 hétig működött, soha többet min. EU-s garancia nélküli telefont nem veszek, küldje vissza Kínába javíttatni akinek két anyja van. Pár éve a 200eFt-os karbon-üveg-fém Motorola RAZR XT910-em ficcent le az asztalról, 80e volt bele a kijelző, majd kb 2 hónap múlva eladtam 130eFt-ért (mivel akkoriban az Android még egy fos volt), szóval "nettó" 50e maradt a 200e-ből. Azóta iPhone-t használok, mert működik és minden sarki GSM-ben javítják.

Sausage 2016.12.27. 08:05:30

@baggins21:

"A 2040x1080 nem 2k csak Full HD." A full HD tovabbra is max 1920x1080. A 2K-s kijelzot jol irta a szerzo, hosszu evek ota letezo formatum. Hogy esetleg bizonyos mobilgyartok probalnak alternativ szabvanyokkal eloallni, az lehetseges, de a telekommunikacioban es a filmiparban a 2k biza 2048x1080.

Mast ne mondjak az Arena Plaza IMAX vetitoje is csak 2k-s. Igen, arra a baszott nagy vaszonra gyak. egy fullHD kepet vetitenek ki. Olyan is.

VT Man 2016.12.27. 08:22:08

Sajnos a garanciaval en is megszivtam (MI 4c), HongKongi webshopba visszakuldtem 2 honapja, de lehet, hiaba. Mielott vasaroltok, nezzetek meg a TrustPilot oldalon a ceget!

eßemfaßom meg áll 2016.12.27. 08:30:16

azért az valahol csodaszép, hogy+128 pixelsornak kitaláltak egy új parasztvakító fantázianevet.

és még ennél is lehetne "menőbb" :)

lajcsi1975 2016.12.27. 10:24:13

@cardiobascuralis

Hú de nagy az arcod.

2016.12.27. 10:32:44

@Sausage: "2k biza 2048x1080."
ha már kioktatsz valakit, nézz már utána, hogy miket írkálsz..
a 2K az a 2560x1440. A 2048x1080 az egy kibővített fullhd, hogy legyen alul hely a gombsornak.

2016.12.27. 10:40:20

@mihaly.kulcsar: no igen.. a gagyi iphone-t kb fél évente kell szervizelni, jó is hogy van háttér :) Emberek ezrei élnek meg abból, hogy a tönkrement gombokat cserélgetik, nesze neked "prémium".

2016.12.27. 11:52:59

Ki az, aki képes 20000 Ft-nál többet leperkálni egy mobiltelefonért?

tryclops 2016.12.27. 12:46:15

"A készülék teljes háza, még a hangerő és bekapcsoló gombok is kerámiából készültek, ami egyrészt prémium, másrészt rendkívül ütésálló, egy rakás felületkezelésen esik át, mire eléri a Mohs skála szerinti 8,5-ös keménységet. "

Persze, Lol, ilyen amikor Pistike a marketingosztálytól szerzi be a tudást... A felületi keményítés egyáltalán nem jelent ütésállóságot!
Lehet, hogy csak gyémánthegyű tűvel tudod megkarcolni, de kétségeim vannak, hogy túlél-e 2 méter esést a metlakira.
Pontosabban nincsenek kétségeim, kizártnak tartom, hogy seprű nélkül megtalálod utána a telefont. :)

Dr_utcai_arcos 2016.12.27. 12:51:49

Ja, és 360 ezer forintért mono hangrendszer? Háááát....

2016.12.27. 12:55:30

@tryclops: Törik is, nézd meg a videókat róla a YT-on.

2016.12.27. 12:57:32

@tCsabee: jahh.. mindig elfelejtem, hogy 2k= minimum 2000 pixel..
ettől függetlenül mindenki 2K-nak hívja a 1440p-t, de ahogy nézem, ez a 2K egy projectoros marketingbullshit-ből indult ki annakidején, és 2K felbontás a 2048x800 is :)

2016.12.27. 13:00:07

@mihaly.kulcsar: itthon státuszszimbólum, erre nedvesednek a kiscsajok :)
iphone, bmw, ez a minimum kombó.. az nem gond, ha iphone részleteit 2 évig fizeti, és a bmw egy 10 éves dízel csotrogány, amit még tankolni se tud, de ettől lesz menő :)

lacas8282 · http://androidprogramjaim.blog.hu 2016.12.27. 13:07:33

@baggins21: plusz ugye akkor nem lenne ertelme fejleszteni uj dolgokat. Mert hat abba minek 2-4-8 stb gb memoria, stb... az meg ugy nem business.

lacas8282 · http://androidprogramjaim.blog.hu 2016.12.27. 13:08:16

@okostojas007: ha van egy poros iphone 5 om azis meno? Vagy azt latjak kivulrol hogy az csak 5 os?:)

mihaly.kulcsar 2016.12.27. 13:27:06

@okostojas007: Én pont emiatt cserélem évente, mivel EU-szabályok ellenére a kötelező 2év miatt csak 1év a gari, így kb. 50-70eFt ráfizetéssel (megjelenés után 2-3 hónappal, amikor már kicsit lement az új modell ára) minden évben a legújabb garanciális telefonom van. Ami számomra egyszerű munkaeszköz. Gari időn belül nem igazán volt problémám, 1x törtem kijelzőt, 20p alatt cserélték 15-20eFt-ért. (De ez sok más termékre igaz, pl. német prémiumautó. És csak hogy az általad említett BMW-nél maradjunk: reprezentatív felmérések alapján a BMW a legmegbízhatóbb újautó, és egyben a legmegbízhatatlanabb használtautó is! :) )
Annak a kiscsajnak, akinek az iPhone+BMW kombó a menő, kb. annyi agya van, mint a cigánynak akinek a(z üreges) ujjnyi vastagságú aranynyaklánc a menő, vagy a vidéki parasztnak, akinek a kövérség a gazdagságot jelentő státusszimbólum. És az aki az ilyen agyatlan csitriknek a véleméynére ad, meg is érdemli, hogy ilyen baromságokon pörögjön.
A helikopteres yachtról kicsit a magyar valóságba leszállva az én szememben 3-4db havi 20ezres lakástakarékpénztár a "menő", és mellé egy alacsony költségű (pl. ETF-be fektetett) megtakarítási számla. Ezzel kevésbbé lehet vagizni, cserébe nagyobb "státuszszimbólumokra" is lesz esélyed a jövőben, mint egy szaros telefon, és talán értelmesebb nő is szóba áll majd veled, akinek a szemében a megfontolt gondolkodásod lesz a fő erényed, nem egy fos telefon meg egy szakadt autó, amire az életed ráköltöd (akár 3 éves, akár 13).

Sausage 2016.12.27. 14:13:30

@okostojas007: Elfogadom a bocsánatkérést. :)

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2016.12.27. 15:48:15

Tetszik, DE

Kezemben egy másfél éves telefon, Sony Experia Z5 premium, dual sim verzió.
4k kijelző
Tökéletes kamera
hasonló keretmentes design
Oké, a Processzora 1-el korábbi, mint írtam másfél éves. Kíváncsiságból lefuttattam az Antutut (mégegyszer, másfél éves, rogyásig van appokkal) és az eredmény a 145 ezer ellen 84098. Fogalmam sincs mit mutat ez a szám amúgy:)

Szóval aranyos ez a cucc, de az értelmetlen processzorhajhászat helyett inkább a minőség a fontos, a tűéles kijelző, jó kamera.

Feleennyiért kéne!

baggins21 2016.12.27. 15:50:16

@Sausage: Nem.. Leírtam hogy miért. Lehetne 6899x1080 is a felbontása az is csak Full HD. Elmagyaráztam, hogy a a sorok száma számít a felbontás megnevezésénél, ami itt 1080. De ha ennyire nem hiszed, menj fel nagyobb tech oldalakra és mindenhol full HD-nak írják. A FHD-t nem véletlnül nem 1920p-nek, hanem 1080p-nek nevezik. De ha még mindig nem hiszed, használd a józan paraszti eszed szerinted a FHD felbontáshoz adnak +120 pixelt és az már 2K? :D

mobilarena.hu/teszt/xiaomi_mi_mix_vegyes_erzelmek/kulso_kijelzo.html
Egykezes használatról álmodni sem érdemes, cserébe tartalomfogyasztáskor kárpótol a 6,4 hüvelykes, valami teljesen érthetetlen okból csak Full HD (2040 x 1080) kijelző.

www.androidauthority.com/xiaomi-mi-mix-review-725356/
Let’s go back, for a second, to the resolution and some of the issues that it presents. As mentioned before, Full HD is not bad, but 17:9 has proved to be a little problematic.

www.gsmarena.com/xiaomi_mi_mix-review-1528p3.php
While the 362ppi doesn't sound flagship worthy, you can't really see the individual pixels with your bare eye. The choice of IPS RGB panel instead of PenTile AMOLED surely helps for better utilization of the 1080p resolution over the screen real estate.

Sausage 2016.12.27. 16:23:46

@baggins21:
Ahogy írtam, a különféle mobil blogok felmuvelt cikkiroi azért ne legyenek már referenciak. És pláne ne a mobilkijelzők legyenek a referenciak. Ezek a szabványok kicsit regebbiek a távközlésben és a filmiparban. Én meg utananezes nélkül is látom, hogy mikor milyen projektet nyitok, ha 2k vagy 4k kimenetre van szükség.
A 2k a DCI által lefektetett szabvány a 2000es évek eleje ota, tagja között az összes nagy filmgyartoval. Ehhez igazodnak a hardvergyartok, így a 2048x1080 A standard a filmiparban. Meglepő módon a 4k pont a 2048 duplája soronkent és oszloponkent is. Aztán jott meg kb nyolcvanmillio kvazi szabvány, mindenfele, pár év alatt kihalo gyartoktol és hardverbol, de ki ne tálaljuk már, hogy az industrial standard 2k az valójában nem is az, és mindenki más helikopter csak azért, mert a kedves blogger mobilon kívül még mást nem fogott a kezébe, utánanézni meg lusta.

sixx egy faszkalap 2016.12.27. 22:37:28

@mihaly.kulcsar:
Nem tudom, mikori felméréseket néztél, de a legmegbízhatóbb autók már vagy 15 éve japánok. a BMW, Merci stb. a lófaszban sincs. Pedig a Merci is a BMW fölött van egy nagyságrenddel e téren.

Ja, és nem technológia. Technika.
A technológia az a módszer, ahogyan a technikát gyártják vagy karbantartják. Tudom, nem könnyű a magyar nyelv, de azért nem lenne hülyeség az anyanyelvedet megtanulnod.

"Azóta iPhone-t használok, mert működik és minden sarki GSM-ben javítják."
Amit kell is, mert ha erősebben ráfingasz, már törik is el az üvegje.
Az újabb Xiaomik többsége azért 1 méterről betonra zuhanást repedés nélkül kibír.

@Eltévelyedés:
És mégis mi a lófasznak egy 5 colos kijelzőre 4K felbontás? Mivel látsz többet, mintha csak 854x480 lenne?
Ja, semmivel.
A parasztvakítás tipikus esete.

A Sony Experia Z5 kamerája meg elég szar, nemhogy nem tökéletes.

sixx egy faszkalap 2016.12.27. 22:56:26

@Sausage:
Ne bassz már, ezek messze a legjobb mobiltelefonos blogok, ahol láthatóan hozzáértők írják a cikkeket, ami pl. erről a blogról egyáltalán nem mondható el.

Egyébként tartok tőle, hogy a Mix Európába szánt változatában a cikkel ellentétben VAN B20.
Ahogy a Xiaomi jó pár egyéb Európába szánt telefonjában is (ugyanannak a telefonnak a nem Európába szánt változatában meg nincs). Általában egy telefontípus náluk 3 verzióban jelenik meg, és mindenféle (a telefonra ragasztott) alkódokból lehet kideríteni, hogy hova is szánták (Kína, Európa, a világ többi része).

odamondó 2016.12.28. 08:20:07

@mihaly.kulcsar: kommentedet olvasva tehát van a hülye kurva meg az okos kurva ☺️

midnight coder 2016.12.28. 08:39:48

@Burgermeister: Apple termék ingyen sem, ez alap. De ez sem: aki ennyiért vesz telefont az garantáltan lúzer. Ha ötösöd volt a lottón akkor is költheted értelmesebb dologra mint egy olyan eszköz, amiből már 80 ezer forint alatt is vehetsz olyat ami tökéletesen működik. Nekem egy xiaomi note 3 plusz-om van, és tökéletesen meg vagyok vele elégedve. Az összes app amit használok gyors (mondjuk tény, hogy AAA kategóriás játékot nem ezen játszom, mert hogy arra a mobil eleve nem igazán jó), a kijelző mérete pont jó még ebook olvasáshoz is, a droid is viszonylag friss rajta, és volt már hogy 6 napig elvolt egy töltéssel, és még mindig volt benne vagy 30%. Ehhez képest sem ez, sem az IPhone7 nem tudna nekem semmi pluszt nyújtani. Amúgy a legviccesebb látvány a repedt képernyőjű IPhone4-et használó takarítónéni aki a mai napig fizeti a részleteket :-)

szepipiktor 2016.12.28. 09:44:35

Ennek a fizetett PR blognak elég sok munkája lesz még...
Az "eredeti" kínai kategóriában ez a vételár alapból sok, lényegtelen mit kapunk ezért!
A minőségi, elit kategória nem azért drága, mert rengeteg sokmindent tud (ezt minden távolkeleti sufniműhely is tudja!), hanem mert valódi support áll mögötte! Egy ilyen drága készüléknél tehát lényegtelen a szerviz, a támogatás, a múlt?
Ha marketing, ha PR, akkor miért hazudják meg önmagukat? A kínai az olcsó tömeg kategória, max ma már "nem annyira büdös a kínai cipő" szintet érték el.
De persze százezrekért kínai mobilt...
.
A cikkhez meg:
- miért titkos, hogy az akku cserélhető-e?
- miért jó, hogy nem lehet bővíteni a memóriát?
Mindkét paraméter arra utal, hogy gyakran cseréljük a készülékeket, ugye?

szepipiktor 2016.12.28. 09:52:35

@sixx egy faszkalap:
Hol láttál a cikkben japán terméket?
Itt kínairól van szó.
Egy olyan országé, akik évtizedek óta lopásból fejlesztik a technológiájukat és napjainkban az olcsóság miatt megnőtt a bérgyártás, részegység-ipar és az összeszerelés.
Aztán elkezdtek EZEKRE építkezve saját termékeket is kidobni.
A japánok nem vettek 10 darab Mercedest és dobtak piacra klónok ezreit belőle! A japánok nem vettek 5 repülőgépet és építették meg ezek alapján a flottájukat.
A többi "kistigris" sem lopásból indított, hanem a neves gyártók vitték oda a technológiát és az ipart!
Ne keverd már a kínait a világ más termékeivel.
Egy mobil létrehozása nem űrtechnika, főleg ha ugyanabból az alapkészletből építkeznek, mint mindenki más...

szepipiktor 2016.12.28. 09:54:46

@sixx egy faszkalap:
És ez nem egy telefonos blog!
Ha megnézed a posztolat, rájössz, hogy ez egy kínai csomagküldő cég reklámblogja.
Így nem teszteket olvashatsz, hanem marketingírásokat, hogy ezekből vásároljanak az olvasók.

Burgermeister 2016.12.28. 12:00:17

@midnight coder: félreértettél, én inkább azt mondtam hogy ha választani lehetne akkor inkább alma HA ennyit adnék érte. Én 50nél többet egyikért sem. Amit ajánlottál az 50 körül van pölö.

2016.12.29. 01:37:20

@mihaly.kulcsar: csak 2 laktakarek fut, meg 1 nyugdij, sajnos nincs tobb csaladtag, akire rapakolhatnek :(, a tobbiek mar mind toljak sajat maguknak.

2016.12.29. 01:41:27

@baggins21: olvass utána, én megtettem.. a 2K egy projector marketingbullshit, ha barmely oldal legalább 2000 pixel, az akkor már hivatalosan 2K. nekem is mindig a 1440p lesz a 2K, de hát ilyen ez a popszakma.

2016.12.29. 01:43:13

@Eltévelyedés: ha nem akarsz játszani, és rendben van a rendszer, akkor tökmindegy, hogy 145000 vagy 85000.. esetleg VR futtatásánál lehet hátrány, ha valami VR 3d játékot nyomatsz.

2016.12.29. 01:49:41

@mihaly.kulcsar: Én addig csapkodom, amíg működik (esetleg ha munka miatt újabb kell). Se tok, se fólia, se semmi rondítás, bírja amíg bírja, ha már eléggé megkopott, megkapja valaki a családban.

mihaly.kulcsar 2016.12.29. 11:58:21

@okostojas007: 2x 20e LTP + nyugdíjmegtakarítas már nagyon szép teljesítmény, bárcsak mindenkinek lenne ennyi.

Én viszont vigyázok mindenemre. Nem csapkodom, és van rajta fólia és tok is (diszkrét-vékony-átlátszó, ami nem "rondítja"), így amior újra cserélem, jó áron el tudom adni, még szinte újszerű állapotban.
süti beállítások módosítása