Két SSD is landolt nálam, aminek kifejezetten örültem, hiszen még egyetlen kínai számítástechnikai alkatrészt sem teszteltem. Mivel ma már mindenki SSD-re telepíti az operációs rendszerét, ezért egy konfiguráció kihagyhatatlan része a memória alapú tároló. A Blitzwolf 120 GB-os SSD 16.000, míg az OV 240 GB 29.500 forintba kerül, ami teljesen reális ár a tudásukért.

Kicsomagolás

Azoknál az eszközöknél, amelyeket később egy zárt házba szerelünk, semmi értelme fölöslegesen túlgondolni a kinézetet. Még soha senkit nem hallottam, aki merevlemezeket vagy SSD-ket nézegetett volna szabadidejében. Kapnak 4 csavart, mennek be a helyükre, és a következő 3-5 évben nem is foglalkozunk velük. 

Sokkal fontosabb az építési minőség, illetve az érzés, ami elfog minket, amikor kézbe vesszük. Szerencsére fogásra egyik tesztalany sem rosszabb, mint bármelyik konkurens termék. Direkt elővettem egy itthon forgalmazott SSD-t, hogy látható-e valami különbség, de leszámítva a színt és a matricát, teljesen egyformák.

A Blitzwolf terméke sokkal jobban dokumentált, mint az OV, ugyanis nekik van hivatalos oldaluk, ahol majdnem minden fontos információt megtaláltam. Bár a gyári csomag nem tartalmazza, illeszthetünk a SATA csatlakozóra USB átalakítót, így használható külső meghajtóként is. Vehetünk továbbá 3,5 inches bővítő keretet, amivel a normál helyre szerelhetjük be az eszközöket.

Tesztüzem

Mivel minden komolyabb műszaki cikk előállítása jelentős technológiai tudást és precizitást követel meg, ezért attól nem kell félnünk, hogy a rizsföld szélén egy kunyhóban bárki ilyesmit fog előállítani. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vezérlő sem valami raktársöprésből megmaradt 15 éves szemét, hanem a Blitzwolfnál például egy Marvell 88NV 1120-as. Ezt a típust egyébként jellemzően az olcsóbb, nem vállalati felhasználásra szánt memória alapú tárolókban találhatjuk meg, de ez nekünk tökéletesen elégséges lesz a napi feladatok ellátására.

Az OV esetében a vezérlő fajtáját homály fedi, nagyon sok más adattal egyetemben. Annyira azért nem aggódnék ezen, mivel a cég remek UHS-I U3 micro SD kártyákat gyárt, 90 MB/s körüli írási és olvasási sebességgel, vagyis az biztos, hogy adattárolót tudnak gyártani.

A leformázás után a 120 GB-ból 112, a 240 Gigabyte-ból pedig 223 maradt meg, mint használható terület. Mivel ezek az eszközök újak, érdemes GPT-re formázni őket, MBR helyett.

A NAND chipek mind a két termék esetében TLC alapúak (Triple-Level Cell), ez azt jelenti, hogy 3 bitet tárol egy cella. Ez a típus rendelkezik a legkevesebb újraírási ciklussal, ami 3-5000 közé tehető, cserébe viszont ez is a legolcsóbb. Nem kell különösebben megijedni ezektől a számoktól, ennyi otthoni felhasználásra bőven elegendő, a Blitzwolf esetében például 60 TB-nyi adatot jelent, ami azért elég sok. A könnyebb érthetőség miatt véletlenszerűen kiválasztottam egy zeneszámot, egy filmet és egy alkalmazást, majd a méretükkel elosztottam a teljes, felírható adatmennyiséget:

• Nore En Pure - True című száma, 5.31 MB, 5:48 perc: ezt több mint 11 milliószor hallgathatjuk meg, ami 100 évünket emésztené fel.
• Minyonok című animációs film, 1 GB, 1 óra 30 perc: ezt 57.000 alkalommal másolhatnánk fel és nézhetnénk meg, ez majdnem 10 év folyamatos filmnézés.
• Office 2007 programcsomag, 550 MB: nagyjából 110.000 felmásolást jelent.

A fenti számokból látható, hogy normális körülmények között nem könnyű ezeket az eszközöket tönkretenni. Nyilvánvalóan vannak olyan folyamatok, például a böngészők kisméretű cache fájljai vagy virtuális szerverek futtatása, amelyek jobban terhelik az SSD meghajtókat. Azok számára, akiket a fenti számok sem nyugtattak meg, készítettem a saját, négy és fél éve használt eszközömről egy képernyőképet, hogy látható legyen a ráírt adatmennyiség és a kondíció.

Sokkal fontosabb a fenti számoknál, hogy a NAND lapka csatolója milyen szabványt támogat, szerencsére mind a kettő Sata III 6 Gb/s, de ez ma már az elvárható minimum. Ne felejtsük el, hogy a tesztprogramok jellemzően Megabyte-ban írják ki a sebességet, vagyis a szabvány értékét nyolccal kell elosztanunk, ami így esetünkben 750 MB, de ennyit nem szoktak tudni az SSD-k, a limit valahol 550 MB/s körül van. Ha ennél gyorsabban írnánk vagy olvasnánk, akkor a szabvány lenne a szűk keresztmetszet.

Annak érdekében, hogy a teszteket bárki tudja reprodukálni, ismert programokat használtam. A sebességméréshez az AS SSD, a Crystaldisk Mark és az Anvil's Storage Utility hármast, míg az egyéb jellemzők megállapításához a HDD Sentinelt és az Aida64 Extreme-t. Ezek persze szintetikus tesztek, de azért az eredmény könnyen kiolvasható belőlük.

A tesztkörnyezetnek használt számítógép az alábbi hardverparaméterekkel rendelkezett:

A mérésekhez referenciaként a Lenovo Y580 laptopom ADATA SX 300 mSATA csatolós tárolóját használtam. A Blitzwolf és az OV Blitz is nagyon hasonló értékeket produkált. A szekvenciális olvasás (Seq Q32T1) 520 Megabyte körül alakult másodpercenként, míg az írás 350 fölött egy kicsivel. Ez a nagyméretű fájlok, például DVD filmek másolását modellezi.

A 4K szekció (4K Q32T1) azt jelképezi, amikor rengeteg kisméretű fájl kerül fel a lemezre, ilyen tevékenység netezés közben egy weboldal első betöltése, itt az értékek mindig drasztikusan leesnek. A két tesztelt meghajtó nagyjából 100-110 MB/s értékeket produkált.

Ezek a programok képesek összesített pontszám megjelenítésére is a mért teljesítmény alapján. Gyakorlatilag minden kategóriában jobbnak bizonyultak, mint a saját tulajdonú ADATA SX 300-am, ami persze nem meglepő, figyelembe véve a korkülönbséget.

Sokkal életszerűbb tesztnek tartom egy működő rendszer betöltési idejének vizsgálatát. A felhasználók célja, hogy a rendszerük gyors legyen, vagy legalábbis annak érződjön. Ez az igazi előnye az SSD-knek a merevlemezekkel szemben. Ezért "bit to bit" átmásoltam egy már működő, de majdnem teljesen üres rendszert a két SSD-re és újra indítottam a számítógépet.

A betöltési tesztet két szakaszban mértem, elsőnek a bekapcsolástól az asztal megjelenéséig eltelt időt jegyeztem fel. A gép újraindításával egyetemben még egyszer elkezdtem az időmérést, és addig vártam, amíg a HDD Sentinel nyitóképernyője meg nem jelent. Mind a két meghajtónál hibahatáron belüli eredmények születtek, első esetben 17,8/17,99 másodperc, míg második alkalommal 32,78/33,21 másodperc, a Blitzwolf D1 javára.

A Blitzwolf hardveres funkciók terén is sok mindent fel tud mutatni. Van S.M.A.R.T (diagnosztikai mutatók, amelyek kiolvashatóak), van TRIM algoritmus, NCQ (optimalizált írás és olvasás), Wear-Leveling (meghosszabbítja az eszköz élettartamát) továbbá a gyártó 3 év garanciát is biztosít. Amit hiányoltam, az a saját szoftvere, amivel monitorozni lehetne az állapotot, de ezt a problémát más ingyenes alkalmazások használata megoldja.

Nem ilyen rózsás a helyzet az OV esetében. Első probléma, hogy semmilyen normális dokumentációt nem találtam hozzá, nincs hivatalos weboldal, vagy ha van is, akkor nem európai nyelven íródott, ezért nem találtam meg. Ha csak a mért eredményeket nézem, akkor nagyjából a Blitzwolffal van egy szinten.

Összegzés

A fenti SSD meghajtók nem képviselnek alacsonyabb színvonalat, mint az ismertebb márkák modelljei. A Blitzwolf cég ráadásul a kínaiak közül is kiemelkedik. Egy fajta nyugati minta másolása érhető tetten, ami jó hatással van a minőségre, az alacsony ár mellett. A Blitzwolf ráadásul  3 év garanciát is ad, és a tapasztalataink szerint tartja is magát ehhez. Az OV ilyen szempontból sötét ló, de a mért eredmények alapján nem marad el a másik tesztelt eszköztől.

A fentieket figyelembe véve a beszerzés döntő tényezője az ár lesz, ami a Blitzwolf 120 GB esetében 16.000, míg az OV 240 GB esetében 29.500 forintot jelent. Az előbbi modellhez viszont van 10% kedvezményt adó kuponkód: 12blitzw, így az ár máris 14.300 forintra esett vissza, amit jó ajánlatnak gondolok, különösen, ha figyelembe vesszük az egyéb időszakos  akciók árcsökkentő hatását is.

A Blitzwolf BW-D1 120 GB itt megvásárolható >>

Az OV Blitz 240 GB  itt megvásárolható >>