Xiaomi Redmi Note 3 Pro Global Edition - B20-as remekség

2016.11.03. 08:00

mrgergoke

2015121801813321tu894w5.jpg

A Note 3 Pro Global Edition a Xiaomi első B20-as telefonjai között szerepel. Már sokan álmodoztak róla, hogy milyen szép is lenne, ha a Xiaomi készülékek az itthoni, elsősorban vidéki 4G hálózatokon is működnének, és nem kellene visszaváltani 3G-re, vagy sok esetben még lassabb kapcsolatokra. Itt megváltó.

1455702382738641.jpg

Szerencsére ez a készülék is több kiadásban kapható, a különbség a hardverben keresendő, küllemre mind ugyanaz. A hatmagos Snapdragon processzor adott, viszont a 2 GB RAM, plusz 16 GB háttértár illetve, a 3/32 GB-os verzió között lehet variálni, természetesen az árazás is ezeknek megfelelő, bár arányaiban még mindig nagyon kedvező.

1455702383378821_1.jpg

Egy 4000 mAh-s akksi szolgálja ki az amúgy sem túlzottan zabálós chipsetet, és ha hozzá számoljuk a Xiaomi szokás szerint kiemelkedő rendszeroptimalizálását, nyilvánvaló, hogy nagyon magas kijelzőidőket érhetünk el a készülékkel. Az 5.5 collos kijelző FullHD felbontású, és mivel van giroszkóp a telefonban, még VR-ra is alkalmas - bár ez esetben érdemes az erősebb modellt beszerezni. Ahogyan fentebb is írtam, a két SIM kártyát is befogadó gép ismeri végre a B20 hálózatot, azaz minden szolgáltatónál lesz normális 4G mobilhálózat, még vidéken is.

1455702383523010.jpg

Több színben is kapható, és mivel homokfúvott fém házas az egész, az ütések, karcolások kevésbé ártanak neki, és kevésbé is látszanak majd meg rajta. A hátlapi kamera csupa jó dolgot ígér, ugyanis 16 Megapixeles képek készítésére alkalmas fázisdetektoros autofókusz segítségével. Az eddigi Xiaomi telefonjaim készítették messzemenően a legjobb fotókat. A készülék természetesen rendelkezik fényszenzorral, közelségszenzorral, mágneses szenzorral (a térkép mutatni fogja, merre nézünk éppen!) és értesítési LED-del is; a gyártó megint nem spórolt ki semmi jót.

Az árazásuk igen kecsegtető, a 2/16 GB-os modell 46.000 forintért megvásárolható, és bár a webáruház "tengerentúli kiadásnak" írja, mégsincs ott a listában a B20, kezeljük fenntartásokkal!

Az erősebbik, 3/32-es 55.000 forintért vihető, ami remek ár az erős vasért cserébe, plusz ez biztosan ismeri a B20-as frekvenciát. Nem EU raktárból rendelve számolni kell az importköltségekkel is sajnos, mivel ritka, hogy átcsúszik ilyesmi a vámon.

 

Karácsonyi ötletbörze >>

 

47 komment

Címkék: hír

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr9411913619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roltii 2016.11.03. 10:25:28

"Az árazásuk igen kecsegtető, a 2/16 GB-os modell 46.000 forintért megvásárolható, míg az erősebbik, 3/32-es 55.000 forintért."
Plusz vám és vámkezelés nyilván...

mrgergoke · http://rendeljkinait.blog.hu/ 2016.11.03. 11:38:02

@Roltii: Igen, elnézést, ez lemaradt, javítom. Köszi, hogy jelezted!

Ge4CE 2016.11.04. 00:39:36

Leírás szerint ebben nincs Magyar nyelv. Ez valóban így lenne? Csak mert a sima verzióban van.

midnight coder 2016.11.04. 07:43:57

Nekem tegnap jött egy ilyen, magyar nyelv van, de Magyarország nem szerepel a régiók között, így most Románia van beállítva neki. Ettől eltekintve idáig úgy néz ki, hogy minden más rendben van, és nagyon jó kis szerkezetnek tűnik.

Xulirt 2016.11.04. 07:59:43

Ez ugyan az a verzio?
www.gearbest.com/cell-phones/pp_308843.html
Csak mert itt nem irjak a B20-as halozatot.
4G: FDD-LTE B1/B3/B4/B5/B7/B8, TD-LTE B38/B39/B40/B41 ( 255-2655MHz )

Xulirt 2016.11.04. 08:03:07

@Xulirt: Latom mar hogy nem az. :(

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2016.11.04. 08:09:53

@wmiki: Kár, hogy még nem tart ott a szent tudomány, hogy ezt meg tudja csinálni :(

Skywatcher 2016.11.04. 08:34:40

Nem kivehető az akksija?
Ez elég aggályos, lévén eddig minden kinai mobilom akksija kipurcant (értsd: leesett a kapacitása kb felére) 1 éven belül...

énisfélek 2016.11.04. 10:09:48

Ami még nagyon fontos lehet egyesek számára: ehhez a telefonhoz is várható alternatív szoftvercsomag megjelenése (pl Cyanogenmod). Én pl olyan telefont nem is vásárolok, amihez nem található alternatív rom.
A B20 nélküli változathoz már létezik szoftver: wiki.cyanogenmod.org/w/Kenzo_Info

Pierr Kardán 2016.11.04. 10:13:16

Jó kis telcsi ez, csak éppen nagyon nem éri meg kínából venni.

Most éppen 53500 Ft a Banggoodon ez a telefon (a jobbik verzió). Erre rájön 27 % ÁFA és 2500 Ft postai vámkezelési díj, ez így együtt 70 ezer Ft. A szállítási idő olyan 3-4 hét, garanciáslis probléma esetén pedig vissza kell küldeni Kínába.

Ezzel szemben Magyarországon, 1 éves magyar garanciával, 3 napos szállítási idővel ugyanez a telefon 64900 Ft.

Itt kapható:

eustock.eu/shop/okostelefon/xiaomi-redmi-note-3-special-edition-3-32-fekete-szurke-reszletek

nniicckk 2016.11.04. 10:39:04

Ha tenyleg olyan, mint a leirasban, akkor ez valoban egy elgolkodtato jo telefon.
Mondjuk a garancia miatt en se mernem a kinabol megrendelni. Nem tudom hogy nez ki egy ilyen kontinens kozi garanciaztatas, de gondolom nem olcso az oda visszakuldes, plusz minimum egy honap, de lehet hogy tobb.

kvadrillio 2016.11.04. 11:14:13

Gazdaság
Megköttetett - Offshore cég vitte a Pápai húsgyárat
MTI|2016. nov 3. 10:13, frissítve: 2016. nov 3. 12:15
[A+ A-]
[Nyomtatás]
[Küldés e-mailben]
Gazdaság
0
inShare

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztosa.
hirdetés

Szegőné Kemerle Judit tájékoztatása szerint a vevő szakértőivel közösen megkezdődött az átadás-átvétel előkészítése, a nyertes TANO Commerce Kft.-nek harminc napon belül kell megfizetnie a felszámolás alatt álló cégcsoportért az 1,134 milliárd forintos vételárat.

A felszámolóbiztos hozzátette: a vevő vállalta a tevékenység folytatását és legalább 650 dolgozó foglalkoztatását 2018 végéig.

A húsipari cégcsoport tulajdonosi jogait gyakorló pápai önkormányzat tavaly novemberi döntésével "a társaságokat fenyegető fizetésképtelenségi helyzetre tekintettel" indította meg a felszámolási eljárást. Ezt követően a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Pápai Hús Kft.-t.

A Nemzeti Reorganizációs Kft. az első fordulóban 4,5 milliárd forintra értékelte a cégcsoport vagyonát, de áprilisban egy mindössze 110 millió forintos ajánlat érkezett rá, így a tender eredménytelenül zárult.

A második fordulóban 3,6 milliárd forintos irányárat szabtak meg, majd júniusban elfogadták a TANO Commerce Kft. 1,134 milliárd forintos ajánlatát a pápai húsipari cégcsoportra. Akkor azt közölték: a pályázaton nyertes cég ajánlatának elfogadásával biztosítható a törvényben előírt feltételek teljesülése, a működő üzemként történő értékesítés.

Az Index szerint a Tano Commerce - ami a Franklin Templeton kiemelt ázsiai partnere -, a Brit Virgin-szigetekre bejegyzett offshore cégek tulajdonában van, ügyvezetője pedig a cégadatbázis szerint Liu Chi-Jen másnéven Frank Liu, tajvani üzletember. Ő ezen kívül két másik cég, a Chi Fu Investment Hungary Kft. és a Chi Fu Central Europe Re Kft. ügyvezetője is. Ezek a cégek szintén offshore-cégek tulajdonát képzik, de piaci források szerint Frank Liu a valódi tulajdonosuk.

...ÉS MOST MAJD KÍNAI MACSKAHERÉT TESZNEK A PÁPAI EXTRASONKÁBA ??? bassza meg orbán a zannyát !!! EDDIG EZT A SONKÁT VETTEM...

MERÉN NEM KAPOM INGYEN A 15 KILÓS PARASZTSONKÁT A PICSÁNYITÓL !

eßemfaßom meg áll 2016.11.04. 14:20:09

@wmiki: "i: Kár, hogy még nem tart ott a szent tudomány, hogy ezt meg tudja csinálni :( "

Mármint azt, hogy 4"-nál kisebb mérete legyen egy 5,5"-os telefonnak? Erre tényleg nem képes a tudomány. Kezdj el buzgón imádkozni, hátha valami csoda segít megoldani a kérdést.

Egyébként elárulnád minek neked egy ilyen mocskos tudományorgiakészülék? Csak akarnod kell és Isten letölti a fejedbe a zinternetet közvetlenül.

Zetor75 2016.11.04. 16:24:25

@énisfélek: van rá alternatív rom, nem is egy. A hazai oldal a miuiandroid.hu , az itteni fejlesztők hegesztik a kínai vackok nélküli, ténylegesen magyar rendszert/felületet. Elég fain, most a 8.x verziónál tartanak. Nekem ennek a készüléknek az előző variánsa van, a redmi note2, és amit eddig használtam készülékeket, azok közül ez eddig a leghasználhatóbb. Volt lg, samsung (ebből többféle is), Sony Xperis (ebből is volt 2 iteráció), Alcatel Idol S (1st gen), de eddig tudásban ez volt a legfainabb. Meg nincs tele mindenféle szolgáltatói vacakokkal.

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.04. 16:36:38

@Pierr Kardán: miért menne rá áfa meg vám? Olyan hülyék a banngoodon, hogy a valós árat írják a csomagra?

Balint133 2016.11.04. 19:14:30

@fidesz maszop dk egykutya: Nem nem hulye a banggood, viszont minden csomagot minimum megrontgeneznek mikor belep egy orszag teruletere.

A rontgen meg altalaban megmutatja hogy van benne valami akkumulatorszarmazek, utana azokat a csomagokat meg ki szoktak bontani, hogy megnezzek mi van benne. Na elso korben nem azert, hogy jol levamoljanak, hanem mert akar bomba/mereganyag is lehetne. Utana meg attol fuggoen milyen napja van a vamosnak vagy papirmunkazik es radtolja az AFA-t + Vamkezelest vagy nem.

Egyaltalan nem biztos, hogy megvamolnak de eleg nagy az eselye.

VogelZsigmond 2016.11.04. 19:21:17

@Roltii: "Plusz vám és vámkezelés nyilván..."

Ott van a cikkben leirva az is. 2 mondattal kellett volna tovabb olvasni a cikket. Es az a vege is... :)

VogelZsigmond 2016.11.04. 19:22:04

@VogelZsigmond: Na, nekem meg a kommenteket kellett volna egyel tovabb olvasnom mielott kommenteltem. :)

midnight coder 2016.11.04. 19:36:22

@wmiki: Már hogyne tudná. Teli vannak a boltok butatelefonokkal amik még kisebbek is a 4 colnál. És legalább nem lesz az a nyomasztó kisebbségi érzésed, hogy a telefonod sokkal okosabb nálad.

midnight coder 2016.11.04. 19:44:45

@kvadrillio: Itt pesten a legjobb ár / érték arányú kaját általában a kínainál kapod.

Peti nevet · http://petinevet.blog.hu 2016.11.04. 20:27:44

Nekem van egy Alcatelem a Tesco-ból 2.000 Ft-rt. Van benne SMS, ébresztő óra, 7 napig bírja az aksija és a havidíj is korrekt.

az övezet gázai 2016.11.04. 20:30:40

@Skywatcher: A xiaomi-aksik igen jól bírják a strapát.

az övezet gázai 2016.11.04. 20:35:09

A hardveraprón láttam hirdetni a nagyobbikat 57ezerért, azt hiszem, az már a végső ár. Ha nem volna fél éves a mostani telefonom, lecserélném erre, lévén a B20 hasznos holmi, de ennyire mobilfüggő nem vagyok.

bElannaTorres 2016.11.04. 20:44:50

11-én akciós lesz aliexpress-en néhány típus tőlük.

az övezet gázai 2016.11.04. 20:55:15

Na, megtaláltam: hardverapro.hu/apro/xiaomi_redmi_note_3_332g_elado.
Amúgy kínai telefonból valahol a Xiaomi-Leeco-Meizu hármastól jönnek a legjobbak, a xiaomi viszont talán a legolcsóbb közülük.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2016.11.04. 21:07:01

Tudom, ez nem az a blog......de véleményem szerint, kínai dzsunkatelefont venni ősi román szokás.

Nácibácsi 2016.11.04. 22:24:53

@fidesz maszop dk egykutya: Nem hülyék, ahogy a vámosok sem..
Akik nagyívben lesz@rják a 6 USD-ről szóló értéknyilatkozatot és bankszámla kivonatot vagy paypal által kiállított számlát kérnek majd tőled, azon pedig ott lesz a frankó összeg...

Minden csomag átmegy a röntgenen és nem kell kibontaniuk, mert tutira megmondják mi van a csomagodban.
Okostelefon, tablet tutira megakad a vámon...
(erre utaznak)

meatclone 2016.11.04. 23:09:06

Nagyon sokan panaszkodnak hogy a home button elromlik es vissza kell kuldeni javittatni.

midnight coder 2016.11.05. 05:49:30

@Fuxos (ex bömis): Ja. amerikai logóval ellátott, hülyék számára lekorlátozott operációs rendszerű kínai telefont venni pedig ősi afrikai.

midnight coder 2016.11.05. 05:51:37

Amúgy semmi nem olyan nevetséges, mint az eltört üvegű IPhone4-essel villogó szerencsétlen lumpenproli aki még ma is fizeti a mobilja után a részletet.

eßemfaßom meg áll 2016.11.05. 10:32:06

@fidesz maszop dk egykutya: "Olyan hülyék a banngoodon, hogy a valós árat írják a csomagra? "

Szerinted olyan hülyék a NAV-osok, hogy nem kérik be a számlát?

eßemfaßom meg áll 2016.11.05. 10:38:00

@Fuxos (ex bömis): véleményem szerint 2016 végén ösirománszoksozni a kínai telefonkat (vagy egyáltalán használni ezt a kifejezést bármilyen kontextusban) némileg szánalmasabb mint megvenni az ósanban egy 9ezer forintos 256MB ramos Akai okostelefont

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.05. 14:06:51

@Nácibácsi: nem, nem akad meg, tavaly rendeltem utoljára tabletet, az átment, meg még egy rakás cucc.

@eßemfaßom meg áll: igen, olyan hülyék. De ha bekérik, akkor max szerkesztek egy kamuscreenshotot.

megamedve 2016.11.05. 14:48:38

@Nácibácsi: Nem vagy rutinos vásárló az biztos.
Én kb. 10 telót rendeltem már kínából, és az első kettőt kivéve nem fizettem utána semmit. Lehet beszélni a szállítóval, és van olyan árucikk, amit ha ráiratsz, nem fogják vámolni.

eßemfaßom meg áll 2016.11.05. 16:10:30

@fidesz maszop dk egykutya: Ja, hogy tevőlegesen adót akarsz csalni. Az is egy opció.

eßemfaßom meg áll 2016.11.05. 16:11:53

@megamedve: Nem kezdesz gyanus lenni a navnál, hogy már a 10. análvibrátort rendeled?

megamedve 2016.11.05. 18:20:17

@eßemfaßom meg áll: mindig begörcsölök, és eltörik...lehet rendelni az újat....

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.05. 18:27:48

@eßemfaßom meg áll: nem csalok, csak nem fizetem be. És ajánlom mindenkinek, hogy kerülje a befizetést ahol tudja, mert bármit fizetni az államnak kidobott pénz.

eßemfaßom meg áll 2016.11.06. 09:24:07

@fidesz maszop dk egykutya: "nem csalok," Hamis számla legyártása kevés kultúrában nem számít csalásnak. De tudom a te adócsalásod az jó adócsalás.

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.06. 10:29:03

@eßemfaßom meg áll: csalás nálam az, hogy elvesz valamit onnan, ahol volt valami, ezt csak a politikusok, és a be nem fizetett adót visszaigénylők teszik.
Én a kapott szolgáltatás ellenértékét fizetem, ami egy semmi, hiszen nincs kapott szolgáltatás...
Ezt javaslom mindenkinek, nem szabad egy nem létező, vagy bitangpusztulatosan szar szolgáltatásért fizetni.

eßemfaßom meg áll 2016.11.06. 13:05:51

@fidesz maszop dk egykutya: az, hogy te mit hazudsz magadnak az a te dolgod, az adócsalás meg adócsalás

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.06. 14:40:51

@eßemfaßom meg áll: nem hazudok, leírtam mit csinálok. Nincs benne semmi csalás, elvégre nem kaptam/vettem igénybe semmit amiért fizetnem kéne. Amit vásároltam azért fizettem, mást meg nem vásároltam.

Roltii 2016.11.07. 07:54:27

@fidesz maszop dk egykutya: örülök, hogy Te magániskolába, magánorvoshoz jársz, vagy éppen visszautalod a családi pótlékot/gyest/munkanélküli segélyt stb amikor kapod.
Vagy lehet, hogy mégiscsak kapsz valamit az adódért? hmm...

fidesz maszop dk egykutya 2016.11.29. 23:47:50

@Roltii: Már elég rég nem járok béka segge alatti színvonalú állami iskolába, TB-t meg sajnos kötelező fizetni csak azért nem járok magánorvoshoz (ha úgy is fizetem azt a szarrakásért havi több mint 7 ezret, legalább kihasználom ha véletlenül van valami bajom). Ja és nem kapok semmit, sőt a nyáron inkább kárt okozott nekem az állam.
Munkanélküli segély is egyébként a jövedelemadó elenyésző töredékének visszaadása ha nem tudnád, ahogy a többi "juttatás" is.
És ezért a semmiért is rohadt sokat fizetek, hiszen az áfát a legtöbb dolognál nem tudom elkerülni, na meg az üzemanyagadót sem, meg a járműadót, baleseti adót, bankadót sem és a többit... Bár legalább a telekomadót most már részben el tudom kerülni VOIP-al meg az arra jutó áfát is. Iszonyú jó érzés, ha nem dobom be a pénzt a szemétbe(állam), ha mindenki hasonlóan csinálná kevésbé vonzó lenne a húsosfazék a tolvajoknak, és talán jobbá válhatnának a körülmények, ha olyan emberek kormányoznának akiknek nem a birkák által fizetett adók ellopása az egyetlen célja.
süti beállítások módosítása