Andoer fotós táska teszt - Kulturált, kényelmes, és olcsó

2016.10.03. 08:00

mrgergoke

d4200_11.jpg

Az előző fotós táskát "kissé" elméreteztem, nem egészen a saját kütyümennyiségemhez alkalmas méretűt vettem. Ez nagyjából azt jelenti, hogy ha 5 másik vázam, plusz 10 objektívem, 6-8 vakum, 3 állványom, egy zsák pótakksim, és pár egyéb apróságom lenne, amit fotózáshoz cipelnem kell időnként, akkor lenne indokolt az előző táska. Tekintve viszont, hogy egy hétig kitartott egy biciklitúrán, időnként elég komoly tömeget elviselve, és borzasztóan megtömve, a kedvenc nem-fotós hátizsákom lett, amit valószínűleg ezentúl mindenhova vinni fogok, ha elutazok. De hát csak kell egy fotós táska is. Az Andoer terméke pedig tökéletesen megfelel számomra.

Lényegesen kisebb, mint az előző, teljesen más stílusú is, és ebben a színben nagyon tetszik nekem. A kartondobozból kivéve egy jókora esővédő fólia volt rajta. Nem is fólia, valami gumis szélű nejlon sapka. Gyorsan lekaptam róla, és megcsodáltam a táskát. Az írják, hogy az anyaga Oxford pamut, meg műanyag. Ezt sajnos sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudom, csak annyit mondhatok, hogy valami kemény, igen strapabíró anyagból van a színes része, ami marhára nem műanyagnak tűnik.

 

d4200dgy-1-e592-mfxg.jpg

A kialakítása nagyon durván elhúzott a "használjunk ki minden fél négyzetcentit" elv irányába. Egyszerűen mindenhol van valami. Ha más nem, akkor egy kis tasak, egy újabb zseb, egy zipzáros rész, egy rejtett zseb, egy notebook rekesz, stb. Ahogy már a képeken is látszik, alulra állványt lehet rögzíteni, kétoldalt a dupla zipzáros részeken pedig egyszerűen ki lehet húzni a szivacsos-tépőzáras részt, ahová az igazán sérülékeny fotós cuccokat szokás rakni. Itt 2 kisebb és 1 nagyobb zseb van, de igazából bármelyikbe betehető váz és objektív is. Persze nem valami természetfotós, 6 méter hosszú teleobi.

d4200_04.jpg

Bármelyik oldal lenyitása után egyszerűen ki lehet húzni ezt a részt, mint egy fiókot, tök jól megcsinálták. A zipzáros is gyors, mert kétoldalas, és egy darab bőrszerű anyaggal kötötték össze a kettőt, így egy-egy rántás a kinyitás és becsukás. A tetején a két fület egy erős patenttal össze lehet fogni, így máris akaszthatóvá válik akkor is, ha nagyobb tömeg van benne. Itt található a legnagyobb zseb is. Innen elérhető a "fiókos" rész is, de csak akkor, ha az azokat felülről védő, körben tépőzárral erősen rögzített szivacsot kivesszük, vagy felnyitjuk.

d4200_08.jpg

Ugyanitt található a kisebb méretű notebook-oknak szánt rekesz is, de akár füzet, vagy könyv is betehető ide, csak nem lehet túl vastag. Ha ezeket a helyeket megtöltöttük, találni még itt kisebb zsebeket, hálós rekeszeket, meg a fiókos szekció tetejét képező szivacsra is sok mindent lehet pakolni, de jobbára csak behajigálós elven.

d4200_07.jpg

Van egy első zsebe is, ahol szintén rekeszeket, meg sima, üres tér van, ide apróságokat lehet pakolni. Ha mindez nem lenne elég, akkor van egy kisebb pénztárcának, vagy egyszerűen csak pénznek való zipzáros zseb is a hát részen, amit nem is látni, ha viseli a tulaj. 

d4200dgy-1-e592-yexv.jpg

Pótakksik, töltő, telefon, elemek, meg hasonló apróságok férnek el itt kényelmesen. Kipróbáltam, hogy egy kezdő szett hogyan fér el benne. Beleraktam egy 18-135 millis obit, egy fix 50-eset, egy vakut a textil tokjában, a vázat, pótakksit, töltőt, a Voyo A1 Plus notebook-ot, meg annak a töltőjét.

d4200_05.jpg

Ekkor a felső, üres részen még csak a vaku volt a két töltővel, elöl meg egy darab akksi. A fiókos részt szintén nem töltötték ki a dolgok, de oda nem is raknék több kemény tárgyat. Szóval egy komplett felszerelést úgy beletettem, hogy nem éreztem nehéznek, és rengeteg hely maradt még benne, miközben tök kicsi az egész táska.

Klikk a galéria megnyitásához!

 

 

Konklúzsön

Az anyaga érzésre is nagyon strapabíró, nem csak állítják róla, és jár hozzá egy igen picire összehajtogatható vízálló sapka is, amivel még viselés közben is lehet az esőtől. Van rajta deréköv is, amivel a derekunkra lehet rögzíteni, ez plusz lopásgátló védelmet jelent. Rendelkezik rejtett zsebbel, szivacsos részekkel, dupla zipzáros kihajtókkal, amelyek segítségével gyorsan ki lehet kapni a fényképezőgépet. Lehet bele notebook-ot is tenni, illetve számos más kiegészítő is elfér benne, arról nem beszélve, hogy az alján még állvány is helyet kaphat. A meglepő az, hogy egy ilyen remek táskát ingyenes postával csak 14.500 forintért vesztegetnek. Bátran ajánlom megvásárlásra!

Innen van >>

komment

Címkék: ruházat és táskák

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr311746831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása