Keret nélküli vászonképek Kínából - Egy kis lakásdekor is belefér

2016.09.14. 08:00

mrgergoke

h16222-1-d3be-2rkr.jpg

Egyszer csak megpillantottam a TomTop kínálatában ezeket a vászonképeket. Az tetszett meg bennük nagyon, hogy nincs keretük, és mivel vászonra festették őket, tök laposak, ezáltal eltűnik a festmény/kép hatásuk. Végignéztem a teljes kínálatot belőlük, és mivel meglepően olcsónak találtam őket, rögtön kettőt is rendeltem. Nagyon reméltem, hogy nálam is olyan jól mutatnak majd, mint a képeken.

Kíváncsi voltam, hogyan fogják őket ideszállítani, főleg, hogy 1-2 ezresért kihozzák külön-külön mindkettőt. Én ugyan sok mással együtt rendeltem DHL-lel, de a csomagolás elsősorban a webshop érdeme. Fogtak egy kartonhengert, olyat, amire az alufólia is tekerve van, és fóliákkal elválasztva egymástól rátekerték a képek egyes darabjait.

h16130-5-3479.jpg

Nagyon érdekes, édeskés festékszaga volt mindkettőnek. A hátuljukon látszott is, hogy ezt szinte biztosan nem ipari körülmények között készítik. A leírása szerint kézzel festett, de ezt nyilván nem vettem komolyan. Most viszont, hogy jó alaposan meg tudom vizsgálni, már nem vagyok biztos benne. Az egyetlen ellenérvem az, hogy túl olcsóak kézi munkához.

h16222-1-d3be-3vrt_1.jpg

Szóval a hátuljukon más színű festék, meg mindenféle színes maradék, pár helyen számok vannak, elég érdekes. Tényleg olyan hatása van, mintha egy húzott szemű da Vinci kicsit alkotott volna egy aprócska műhelyben, véletlenül belerakta volna háttal lefelé valami festékszerű anyagba, aztán kézzel tépett volna pár ív fóliát, és kézzel tekerte volna fel a finoman elméretezett kartonhengerekre. Annyira nem precíz és ipari hatású az egész, hogy lassan tényleg elhiszem, hogy emberi kéz készítette valahogyan őket. Ami még ezt igazolja, az a valódi vászon anyag, és az, hogy a festék nem egy géppel kimért mennyiség, hanem egy ötéves kisgyerek hozzáértésével ráborított adag. A festék sok helyen valóban vastagon áll rajta, kidudorodik a vastag vászonról. Őszintén szólva remek érzés, hogy stabil vászon alapon van, és nem spórolták le róla az anyagot. Ettől van olyan kézműves hatása.

img_1621.JPG

Na mindegy, minden erőmmel azon voltam, hogy valahogyan felrakjam a falra őket. Először a feketés-vöröses darabot szerettem volna felrakni, mert az csak 3 darabból áll, és a másik mellett döntöttem végül, az marad majd a falon. A sarkokban van lapos fejű rajzszögeknek hely kihagyva, bár elég összevissza az is. Aki nem türelmetlen, annak ajánlom, hogy terítse ki legalább egy napra a képeket, és rakjon is rájuk valami súlyt, hogy kicsit kiegyenesedjenek.

img_1623.JPG

Én egyrészt türelmetlen is voltam, másrészt nekem tetszik, hogy nem állnak totál egyenesen a falon, kicsit hullámos a szélük. Ja, arra se számítson senki, hogy tökéletes matematikai alakzatok a képrészek, ugyanis hullámos a szélük sok helyen, némelyik oldal még görbén is van kivágva. Szóval a precizitástól nagyon messze van, de nekem valahogy pont ez tetszett meg a narancsos árnyalatú, táncolós képben, hogy nincs kerete sem, összevissza van felrakva, hullámos, tulajdonképpen olyan, mintha szándékosan csak oda lenne okádva. Ennek ellenére nagyon mutatós.

img_1631.JPG

A pirosas kép sok helyre nem passzolhat, annak meg kell találni a megfelelő helyet, de ha egyszer megvan, meggyőződésem, hogy állati jó helye lesz ott. Az mondjuk dizájnra nem mutat annyit, mint a másik, mert annak nem is ugyanakkorák a darabjai, meg el is vannak csúsztatva egymáshoz képest.

A felhelyezés két emberes, mivel közelről nem látni, hogy egyenesen állnak-e. Szerintem leginkább apró tűkkel érdemes felrakni a helyükre, mert én megpróbáltam Blue tack-kel (gyurmaragasztó), és pont olyan könnyen szedi le a festéket a falról, mint emlékeztem rá. Ha valakinek igénye van rá, egy vékony keretet rakhat rá, van neki hely is, és még akaszthatóvá is válik, bár szerintem az elvesz a kinézetéből.

 

Konklúzsön

Elég egyedi festmények vannak a webshop kínálatában, és ahhoz képest, hogy mekkorák, mennyire mutatósak, és mennyire fel tudnak dobni egy üres falat, meg hangulatot adni egy szobának, nagyon olcsóak. A 3 darabosért 6200 forintot, míg a 4 részesért 7650 forintot fizettem, plusz ugye a szállítás, ami attól függ, hogy ki hányat vesz, meg mivel hozatja ki. Egy ilyet amúgy megvámolni sem fognak sima postával szerintem. Egy darab képpel senki sem fog foglalkozni a vámon, ki sem bontják szerintem.

Itt elérhető az összes többi >>

2 komment

Címkék: élet kiegészítők otthon

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr311665930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2016.09.14. 09:13:36

Most akkor van hozzá tartókeret is, vagy azt még be kell szerezni hozzá?

Lupusssa 2016.09.14. 16:08:10

Szerintem így felhelyezve pont a lényegét veszti el, vagyis azt, hogy ez egy feszített vászonkép. Egy megfelelő méretű keretre kell ráfeszíteni. Én már több ilyet csináltam magamnak és állíthatom, hogy a legbénább, barkácsilag antitálentum is meg tudja oldani. Bármelyik barkácsboltban megveszed a megfelelő méretű léceket (én a 20x30mm-es profilt preferáltam, de ha nem akarod, hogy annyira kiemelkedjen a fal síkjából, akkor a 10x20-as vagy 10x30-as is jó), a kép adottságaihoz méretre vágod, vagy akár a boltban vágatod. Otthon összeszögeled, majd szépen ráfeszítve a képet, hátulról rajzszöggel rögzíted, ügyelve a front oldalon a gyűrődések, hullámok elkerülésére. Ami még fontos lehet, hogy ha túl nagy a keret, mert nagy képet választottál, akkor érdemes középen is elhelyezni még egy keresztlécet, mert a ráfeszítés során meghajolhat befelé a két oldal (nyilván a hosszabb oldal könnyebben). Egyébként 3000Ft alatt lehet kapni tűzőgépet, amivel a keret összeállítását és a vászon ráfeszítését is könnyen megoldhatod. Ha több képet raknál össze, akkor megéri a költség, sokkal gyorsabb, könnyebb vele dolgozni (én vettem egyet). Egyébként az ebay is tele van ilyen képekkel, én onnan rendeltem, Kínából jött free shipping-gel, és valóban kézi munka mindegyik, amit elsőre tényleg nehéz elhinni. Az enyém is tele volt festékpacákkal hátul, és érezni lehetett rajta az olajfesték szagát. A csomagolás szintén így nézett ki, hengeren a darabok fóliával elválasztva. Arra ne számíts, hogy kerettel együtt rendelsz, egyrészt sokkal drágább, mintha te magadnak megcsinálod és arra biztosan sokkal magasabb a szállítási költség. Egyébként itthon is lehet kapni több tízezerért ezeket, keretre feszítve (aki megteheti, hajrá).
süti beállítások módosítása