Abody manikűr készlet teszt - A teszt szó itt korántsem biztos

2016.07.16. 08:00

mrgergoke

 img_0614.JPG

Na, ez az egész úgy történt, hogy kellett volna egy normális körömvágó olló. Rendeltem egyet ebay-ről 1 dollárért, de azzal még a kezemen sem tudtam belenyesni a körmömbe, olyan semmirevaló hulladék volt. Ezt követően sokáig megint lusta voltam rendelni egy normális ollót, aztán egyik nap a Tomtop böngészése közben rábukkantam egy komplett szettre. Ilyen tök kicsike volt. Egy olló, egy körömcsipesz, meg pár valami piszkavas, és csak 3 dollárba került. Szerencsére kiderült, hogy kifutó termék, és már nincs is raktáron, de némi keresgélés után rábukkantam a cikk tárgyára, ami úgy 2100 forintba került, és egy középkori kínzókamra teljes eszköztára megtalálható benne az áhított ollóm mellett.

 

Ez itt a bontogatás és a tesztüzem című bekezdések egyben

Igen, az előbbi mondat pontosan azt jelenti, hogy a benne lévő dolgok 90%-áról elképzelésem sincs, hogy micsoda, de női segítséget igénybe véve egész sok mindent meg tudtunk fejteni. Azért ezt vettem meg, és nem itthon egyetlen darab ollót, mivel amikor megnéztem a DM-ben, hogy mennyit ér egy normálisnak tűnő olló, majdnem hátraestem, 2500-tól kezdődtek az árak. Mivel amúgy is mindent Kínából rendelek, illetve ez még jóval olcsóbb is, ezért nem is volt kérdés, hogy melyiket veszem meg. Ilyen még úgysem volt itt.

img_0613.JPG

Annyit szeretnék még így az elején megjegyezni, hogy a termékleírás ellenére ez egy márkás csomag. A termék oldalán a képek nem egészen stimmelnek, a kirakott képek csak hasonló szettet mutatnak, de nem ugyanezt, ezért használom mindenhol a saját képeimet. A tok jó eséllyel bőr, de ha nem is az, akkor is tartós, kellemes, és puha anyagból készült, leszámítva a fém merevítéseket. Az Abody nevű, sosem hallott márka szépségápolási termékek gyártásával foglalkozik, ahogyan azt leszűrtem a sok mindenféle sminkes termékükből. Nem vártam volna, hogy ilyen magas minőségérzetű tokot fogok kapni, ez itthon 5000 forintért is lazán elmenne.

Nos, ahogyan az már lejött valószínűleg mindenkinek, én az ollót, meg két körömcsipeszt tudok használni ezek közül. A többi nekem csak veszélyes, emberi élet kioltására alkalmas eszköz. Ha nézitek ezt a képet (ez a bekezdés alatt), akkor a tartalma balról jobbra haladva: 3 nem tudom mi; egy köröm alatti bőrrészt egyenletesen vastagra igazító eszköz; egy szemöldökcsipesz, ami könnyen elvágja a kihúzandó szőrszálakat, mert nagyon éles; körömágy felesleg levágó izé; reszelő és piszkavas; ezek alatt egy egyenes végű körömcsipesz, jobb oldalt pedig egy olló és 3 lábkörömvágó eszköz.

img_0615.JPG

A reszelőhöz a megkérdezett hölgynek kapásból annyi hozzáfűznivalója akadt, hogy mindkét fele ugyanolyan, tehát nincs durva és kevésbé durva része, ami hiba. Állítása szerint kissé kellemetlen a reszelés vele. Nézni az volt, ezt én mondom. Utána fogta a körömágyvágó izét, végigtolta az egyik körme alatt, és lekanyarított egy darabot magából úgy, mint a Magyar Népmesékben a paraszt szokta a szalonnát a mezőn, amikor megosztja az éhes vándorral. Sajnos távolról sem volt ilyen gusztusos az egész, de bírnom kell az ilyesmit, különben nem tudom leírni nektek. Rettentően elhivatott vagyok.

img_0616.JPG

A lábkörömvágó eszközök baromi stabilak, egy kisebb bokrot meg lehetne metszeni velük, főleg azzal a metszőollóra hajazó műtős ollóval. Nagyon durva, hogy egyes emberek ilyeneket használhatnak. Én biztosan megijednék, ha azt látnám, hogy valaki ilyesmivel matat az ujjai közelében, de lehet, hogy csak betett a sok horrorfilm, amit megnéztem.

Most kivételesen nincs bontogatás és tesztüzem, csak egy ilyen egybenmindent, meg konklúzsön annak rendje, módja szerint.

 

Konklúzsön

2100 forintért ilyet itthon egészen biztos, hogy nem kapni. Ez annyira messzemenően túllő minden itt kapható, hasonló kategóriájú terméken, hogy csak na. Hogy.Csak.Na. Ennyire, bizony. Szerintem tök jó üzletet kötöttem, legalábbis abból ítélve, hogy miután körbeküldözgettem a képeket róla néhány női ismerősnek egy kis felismerős játék céljából, 10 percen belül minden ismeretlen darabra volt jelentkező. Nagyon gengszter voltam, ahogy osztogattam a nőknek ezeket a piszkavasakat. Álltak körülöttem, én meg csak ,,Vigyétek bae, mit nekem ez! Phííí, mekkora király vagyok!". Durván tolom. Vegyetek egyet ti is, nagyon menő cucc.

Itt megvásárolható.

komment

Címkék: élet

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr318868976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IT jegyzet (törölt) · http://itjegyzet.blog.hu 2016.07.16. 10:23:03

O.K., hogy elsőre használható, de mi lesz vele néhány használat után?
Én 5-6000Ft-os ollókat vettem e célra, 15+ éve. Azóta is olyanok, mint újonnan. Nem kopott el az élük.
Ha évente újat veszel, hosszú távon veszteséges...

IT jegyzet (törölt) · http://itjegyzet.blog.hu 2016.07.16. 10:41:00

Szar a blogmotor.

Nouby 2016.07.16. 16:23:48

@IT jegyzet: Spec lehet hogy jót fogott ki. Kéne mindig egy 1 éves review az ilyen eszközökről.

BizA-i-Rr 2016.07.17. 07:07:31

Csak szólok, hogy 7.39ért ez marha drága volt, Aliexpressen 3-5 ezért a realitás, ha akció van kevesebb - természetesen postával.
Meg még jelezném, hogy kb 20 használat után elkezd rozsdásodni, görbülni, csorbulni - tapasztalat.

vmack 2016.08.06. 21:14:57

Rendeltem én is egyet, sajnos ez szimplán a gagyi kínai kategória. Az abody feliratú tok zárja elég instabil a tok peremén egy szakaszon kilátszik az alatta lévő fém (valószínúleg a műbőr elszakadt miközben ráhajlították az élre) A tokban található olló kb mintha egy lemezből lenne kivágva, vékony így a kogása sem jó de legalább nem is igazán lehet vele erőt kifejteni.
A csipeszek rendben vannak, de soha nem szorultam ilyen drasztikus eszközre. A szemöldök csipesz szerű valami, szintén a túl vékony anyag miatt, csipesznek nem jó mert elvágja amit meg kellene fogni vele.
A többi kis piszkavas, előttem ismeretlen, így nem tudom hogy alkalmasak e arra amire valók.

Bocsi de én nem ajánlom ezt a terméket.

mrgergoke · http://rendeljkinait.blog.hu/ 2016.08.07. 10:28:22

@vmack: Jó, ha van ellenvélemény :)
Nekem bejött az olló is. Ez előtt egy valóban vékony és valóban használhatatlan kínai darabom volt, ezt viszont jól tudom használni. A tokjával nekem semmi gondom nincsen. Annyi talán, hogy nem tudom teljesen visszacsukni egy fél milliméterre valami belülről mindig nyitva tartja az egyik oldalán. Lehet, hogy csak én nem raktam vissza jól a dolgokat bele. Ettől eltekintve semmi bajom vele.
süti beállítások módosítása