Teclast X80 Power teszt - egy kicsit olcsó hús, de belefér

2016.06.27. 10:00

mrgergoke

20160415016422959x2sj3.jpg

Hosszú idő után újra táblagép teszt ideje jött el. Már régóta szemezek a dual boot (egyszerre Android és Windows alapú) táblagépekkel, de az igazán Win10-es időszak csak mostanában jött el. A Windows 8.1 nekem nem volt kifejezetten szimpatikus, és szerettem volna megvárni, amíg kicsit belejönnek a Win10-es táblagépek gyártásába a kínaiak, nem az első szerencsétlen próbálkozásaik közül akartam választani egy gépet. A teszt célja most az volt, hogy megtudjam, mit lehet 35.000 forint környékén kapni ilyen téren. A Teclast X80 3 verzióban kapható, ez a legcombosabb darab, Kínából rendelve kb. 33.000 forintba kerül importköltségek nélkül. A német raktárból viszont tisztán 36 ezresért megvásárolható. Lássuk, hogy milyen gépet kapni ennyi pénzért!

 

Bontogatás

A doboz vastag karton, a fedelét belülről még puha szivaccsal is kibélelték, hogy ne sérüljön. A termék mindenféle sérülés nélkül érkezett meg, mindkét oldalán védőfóliával. Ez kicsit furcsa szerintem, mivel éppen azzal villog a gyártó, hogy az egész fémből van, és ez így igaz. Na mindegy, a hátlapon is van egy védőfólia, de nem zavaró, inkább csak puha tapintást ad, és biztosan nem csúszkál az ember kezében.

2016-06-24_12_42_02_1.jpg

A doboz tartalma még a szokásosnál is kevesebb: OTG adapter, microUSB kábel, és némi papír, semmi több. Igen, se fülhallgató (mázli), se egy töltőadapter. Ezen kicsit meglepődtem, de a termékleírás sem szól arról, hogy töltőadapter járna hozzá. Nekem ez egyáltalán nem probléma, mivel ígyis-úgyis Blitzwolf gyorstöltőkre dugnám rá.

A gép előlapja abszolút rendben van, szép darab. A kijelző megfelelően közel van az üveghez, nem kelti '80-as évekből származó eszköz hatását, de nem is az az ultramodern érzés. A kávák elfogadhatóak, és méreténél fogva nagyon kényelmesen kézbe vehető, forgatható, használható. Nem sok érdekeset találni az előlapon egyébként: csak egy 2MP-es kamera, és egy kizárólag Win10 alatt funkcionáló, érintésérzékeny gomb.

x80power_zt_04.jpg

A gyártó nagyon büszke a 7.2mm-es vastagságra, nem véletlenül. Valóban elegáns darab, megfelel ilyen téren az európai ember elvárásainak. A hátlap ezzel a fóliával nekem egy kicsit gyenge. Persze szem előtt kell tartani, hogy nevetséges áron beszélünk dual boot táblagépről (mennyibe kerülne itthon egy ilyen, ami nem kínai...), de valami akkor is hiányzik róla. A hátlapi kamera is 2MP-es, ezen felül pedig már csak néhány szolid, halvány felirat látható ezen az oldalán, melyek elsősorban specifikációs adatok, vagy a portok, bemenetek típusát jelzik. Van 3.5mm jack, microUSB (OTG támogatással), micro HDMI és microSD foglalat maximum 128GB-os kártyának.

A fém rész már az oldalkávától kezdődik, melybe a három gombot is ültették. Ezek műanyagok, viszont nem lötyögős gagyik, határozott, és kellemes nyomáspontjuk van, viszont fehér színükkel elütnek a káva fémszínétől, legalább lefújhatták volna őket azonos színre. Az összeszerelési minőség szerencsére remek, ezzel mostanában valamiért nem is szokott probléma lenni. 1-2 éve már az a tapasztalatom, hogy rájöttek ennek fontosságára a kínaiak, és odafigyelnek rá, ugyanis ez az olcsó táblagép sem recseg-ropog, jól egyben van.

A specifikáció gyengébb középkategóriás, a Windows alapú gépek között belépő szintet képvisel. Leginkább irodai felhasználásra elegendő, illetve tekinthető kibővített Android-os gépnek is. Alább a teljes specifikáció:

Modell: TECLAST X80 Power
Márka: TECLAST
Rendszer: Dual-boot, Windows 10, Android 5.1
Képernyőméret: 8 hüvelyk
Panel típusa: IPS
Felbontás: 1920 x 1200 (16:10)
CPU: Intel Atom X5 Z8300 Quad-core 64-bit
CPU frekvencia: 1.84GHz
GPU: Intel HD Graphics Gen8
RAM: 2GB
ROM: 32GB
Memória bővíthetősége: 128GB-ig, mircoSD kártyával
Funkciók: WiFi, Bluetooth 4.0, OTG, micro HDMI
GPS: Nincs
WiFi: 802.11 b/g/n
Kamera: 2MP hátlapi, 2MP előlapi (autofókusz nincs)
Szenzor: Gyorsulásmérő
Akkumulátor: 3800mAh
Magyar nyelv: Android: van
Windows 10: angol és kínai elérhető, magyar letölthető
Google Play: Telepítve
Portok: microSD, microUSB, 3.5mm jack, micro HDMI
Szín: Ezüst, arany
Nettó tömeg: 328 g
Méret: 208 x 122 x 7 mm

 

Látható tehát, hogy nem egy igazán izmos hardver, de ezúttal pont az a teszt lényege, hogy mit lehet kihozni ennyi pénzből, és egy ilyen táblagépből.

 

Tesztüzem

Bekapcsoláskor a logó megjelenése után egy fehér ablak fogadott, ahol érintéssel, és okézással választható az indítani kívánt rendszer: Android 5.1 vagy Windows 10. Az Android elég gyári kialakítású, nem szabták át jelentősen. Néhány táblagépes funkció érhető el, ami a telefonokban nincs, illetve nem találhatóak meg a hívásokkal, és mobilhálózatokkal kapcsolatos beállítások. Ennek megfelelően a rendszer nem tartogat nagy meglepetéseket, egyedül egy kis program számít érdekességnek, amellyel egyből Win10-re válthatunk át egy újraindítást követően.

x80power_zt_02.jpg

A rendszer gyors, kellemesen fut, ritka, hogy várni kellene valamire. A játékokkal megbirkózik, Asphalt 8-at például maximum grafikán is elvitte, bár ott már finoman érezhető volt, hogy a 24 FPS-t alulról veri. Visszaváltottam közepes grafikára inkább, úgy kellemesebb volt az élmény. Alátámasztja ezt az Antutuban elért eredmény is, mely jelentősen meghaladja a mostanában okostelefonokon kapott eredményeimet. Ezek a 8 magos MTK processzorok és 4GB RAM mellett sem haladták meg a 46.000 pont környékét, míg a Teclast gépe mindössze 2GB RAM-mal is jóval többet, 63.384 pontot teljesített. Ezt egy kellemes mosollyal fogadtam, lehetett volna jelentősen kevesebb is, főleg az 1920*1200-as felbontás mellett.

x80power_zt_05.jpg

A felbontásból következően a kép éles, a színek átlagosak, de szépek, nem túlszaturáltak, és az IPS panel is megteszi a hatását, ugyanis remek betekintési szögekkel rendelkezik. Az üzemidő a 3800mAh-s akksiból következően nem kiemelkedő, mert sok pixelt kell megmozgatnia a hardvernek, és nem is a legtakarékosabb processzor került bele. Kis játékkal, netezéssel, rengeteg telepítéssel, és sok MindigTV streameléssel (ami egyébként jó pár alkalommal megállt, vagy bebugolt a képernyőn) közepes fényerőn kb. 3 óra kijelzőidő érhető el. Visszafogottabb használattal ez 5 órára is könnyedén kitolható, mivel a streamelés sok energiát vesz igénybe, és gyorsan merítette a táblagépet. A fényerők teljesen rendben vannak egyébként, nem extrém fényes, de még napfényes időben is használható. Sajnos a tárhely igen szűkös, a mindenféle appom, plusz a hatalmas, több, mint 1GB-os Asphalt 8 feltelepítése után alig több, mint 1GB szabad tárhely maradt, így egy jókora memóriakártya beszerzése szinte biztosan szükséges lesz.

x80power_zt_10.jpg

A Windows 10 rendszer indítása egészen kicsivel több időt vesz igénybe, nem úgy, mint a felállítása. Ahhoz, hogy a megszokott, magyar nyelvű, frissített, belakott rendszert találjuk magunk előtt, jó néhány órát kell várakozni arra, hogy a gép letöltse a mindenféle nyelvcsomagot, frissítést, programot, stb. Aki nem találkozott még ilyesmivel, hajlamos lehet azt hinni, hogy soha nem is fogja letölteni a magyar nyelvet a gép, annyi ideig irkálja azt, hogy letölthető, meg 0% downloaded, de aggodalomra semmi ok, csak türelem kell hozzá. Hagyjuk dolgozni, nézzük rá félóránként, és egyszer csak minden a helyére kerül. Pár óra alatt letöltöttem és felraktam az összes elérhető frissítést, magyar nyelvet, Chrome böngészőt, és most már tökéletesen használható, mint irodai gép.

x80power_zt_01_1.jpg

A rendszersebesség itt nagyjából pont ugyanolyan, mint a Voyo gépénél volt. Néha várni kell a dolgokra, főleg ha dolgozik. Nem kell arra számítani, hogy 2GB RAM mellett szárnyalni fog a rendszer, az egyes böngészőlapokat sem tárolja el, hanem bizony újra és újra be kell töltenie minden váltáskor. Ez a 2GB RAM kötelező kompromisszuma, lévén, hogy még csak a lapozófájl méretét sem határozhatjuk meg hatalmas méretben, ugyanis még nem belakott rendszer mellett is csak 6.26GB szabad hely maradt. Szerencsére a Windows gyakorlatilag kivétel nélkül enged memóriakártyára telepíteni, így lényegében magunk határozzuk meg a szabad tárhely mennyiségét.

Office programok mobil verziója (kapásból elérhető a rendszeren) tök jól használható. Én rádugtam egy USB hubon keresztül a billentyűzetem és egerem, így pedig teljes értékű gépként tudtam kezelni. Elsősorban mondjuk a screenshotok elkészítése miatt volt erre szükség. Átállítottam a lapozófájl méretét maximum 3GB-ra, így talán valamivel gyorsabb lesz az eszköz. Perifériákkal egészen kellemes volt használni a Windowst.

x80power_zt_09.jpg

Melegedésre Android és Windows alatt is ugyanannyira hajlamos. Ezt úgy kell érteni, hogy ok nélkül sosem melegszik, de ha meghajtják, mindkét rendszer egyaránt fel tudja melegíteni rendesen. Egy alkalommal sem állt le túlmelegedés miatt, még a 70°C is ritka volt a CPU magoknál, pedig a környezeti hőmérséklet is megvolt 25-26°C végig. Alapjáraton langyos, terhelésre pedig kellemesen melegen tartja az ember kezét. Érdemes lesz télre beszerezni egy ilyet.

x80power_zt_03.jpg

Multimédia terén nem villant semmi extrát. A hangszóró sztereó, de kicsit halkak maximumon is. Fülhallgatóval megfelelő a minőség, egyáltalán nem élvezhetetlen, mint ahogy vártam. Play Zene appal és Youtube-bal próbáltam ki, egész korrekt. Mindkét oldalán 2MP-es kamera található, autofókusz egyikhez sem elérhető. A képek minősége olyan,a milyennek lennie kell: meggyőz róla, hogy ne akarj táblagéppel fotózni. GPS ugye nincs, és a wifi chip sem látja az 5GHz-es hálózatokat, viszont bluetoothból 4.0 jutott. Sajnos a teljesen fém házat beszopták a kínaiak, pedig számtalan alkalommal hallhatott már róla a világ, hogy nem szabad az egész házat fémből csinálni, mert nagyon gyenge vételük lesz a wifi és BT chipeknek. Ez így is van, az Ulefone Vienna jelentősen jobban teljesít, pedig egy tök átlagos telefon ilyen téren. Nem használhatatlan a Teclast sem, de gyenge, ez kétségtelen.

Screenshot galéria, klikk a képre!

Az akksikapacitás szerencsére megvan (3800 mAh), kimérve 3387 mAh ment rá, kiszámolva helyes értékek jönnek ki. Ez egyrészt örömteli, másrészt itt van a legnagyobb hiba az egészben. Win10 alatt 20%-nál, Android alatt 17% körül egyszer csak kikapcsol a táblagép előzetes figyelmeztetés nélkül. Nem rendesen leáll, hanem elsötétül a képernyő, és szevasz, vége van, mint a botnak. Azóta kiderült, hogy egy másik, szintén Teclast gép pont ugyanezt csinálja, csak a gazdája még sosem mondta nekem. Egy fórumon is találtam erről panaszkodást.

 

 

Konklúzsön

Win10-zel és Android 5.1-gyel is indítható, bootolható egyikből a másikba, és egész jól működik mindkét rendszer. Mondjuk a Windows jobban érezné magát dupla ennyi RAM-mal, nem is röccenne meg így párhuzamos feladatok futtatásakor. A multimédia átlagos, a fotók a nagyon muszáj esetekben kielégítőek lehetnek, szkájpolásra alkalmas. Terhelés alatt képes elég szépen melegedni, de emiatt leállnia egyszer sem kellett, ezt valószínűleg a full fém háznak köszönheti. Az akksikapacitás megvan ugyan, de 20% alatt mindkét rendszer figyelmeztetés nélkül leveri az áramot, és onnantól már csak töltéssel kapcsol be. Ezt egyszerűen nem tudom mire vélni, és szerintem mérhetetlenül gáz 2016-ban, viszont mint kiderült, ez távolról sem egyedi jelenség.

Ha valaki képes elnézni a táblagépnek ezt a rendkívül bizarr hibáját, akkor nagyon kedvező áron, Kínából nettó 115 dolcsiért, azaz kb. 33.000 forintért juthat hozzá (erre importkor ugye jön még ÁFA), német raktárból pedig nem egészen 35.500 forintért viheti, ami tekintve, hogy jóval hamarabb megjön és importköltségektől mentes, rendkívül jó ár, így még az akksi hibája ellenére is érdemes lehet megfontolni egy ilyen büdzsé táblagép vásárlását, mivel más területeken egészen jól teljesít.

Itt megvásárolható.

 

Kérsz egy ingyen Blitzwolf bluetooth hangszórót? Szállj be a ringbe érte!

 

Uff.

komment

Címkék: tablet

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr768836716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása