Leagoo Alfa 2 okostelefon teszt - megérdemelt még egy esélyt

2016.05.12. 10:00

mrgergoke

8-160112163u9.jpg

Nem biztos, hogy mindannyian olvastátok anno a Leagoo Lead 7 tesztet, de finoman szólva nem jött be az a telefon. Olyannyira nem, hogy ment vissza Kínába 2 héten belül. Akkor megfogadtam, hogy soha többet ebből a márkából, de valahogy mégis meggondoltam magam. Igazi olcsófón érkezett nemrég, ami a fícsörmániásoknak, szelfifüggőknek, főként lányoknak, vagy az olcsó készülékek után kutakodóknak lehet érdekes. A készülék több szempontból is túltesz azon, amit vártam. Ritka érdekesség következik!

Bontogatás

Kivételesen nem részletezem különösebben, hogy miért szereztem be ezt a ketyerét. Mostanában rám tört megint egy telefonvásárlási láz, és több nagyon olcsó ketyere mellett ez is becsúszott. A doboza a végletekig puritán, egyszerű, kemény karton. Mint mindig, most sem zavart a dolog, valahogy csak meg kell oldani, hogy 90 dolcsi legyen a vége. Egyetlen Leagoo smart phone felirat, meg az alján egy specifikációs matrica tarkítja a dobozt, amely ezúttal pontosan telefon méretű. A meglepően kis dobozkába nem zsúfoltak mindenféle tálcákat, ahogyan azt tenni szokták a gyártók, hanem erősen rámentek a helytakarékos megoldásra, és szemlátomást sikerült is nekik.

8-160112163z0.jpg

A doboz tartalma egész korrekt: telefon, töltőadapter és kábel, ócska fülhallgató, pár papír, egy vizes és egy nedves törlőkendő, illetve egy képernyővédő fólia. A telefonon alapból nincs is semmiféle fólia, nyilván ezért van ilyen remek felhozatal. A fülhallgatót kapásból lehet is dobni a kukába, inkább le sem írom, hogy milyen. A töltőadapter 1.5 A-es, de én továbbra is a jól bevált Blitzwolf gyorstöltőimet használom, az a biztos.

A 90 dolcsi árú telefon meglehetősen visszafogott hardverrel érkezik, és akkor még nagyon szépen fogalmaztam. Ennek ellenére vannak benne olyan funkciók, amiken igazán meglepődtem. Íme a hivatalos specifikáció:

 

Általános
Márka LEAGOO
Model ALFA 2
Szín Szürke, fehér, arany, rózsaszín
Rendszer
Operációs rendszer Android 5.1
CPU MTK6580 Cortex A7 quad core CPU 1.3GHz
GPU Mali 400 MP2 500MHz
RAM 1GB
ROM 16GB
Tárhely bővíthetőség 32GB
Kijelző
Képernyő típus IPS, Kapacitív érintőkijelző
Képernyőméret 5.0 inch
Képernyő felbontás 1280 × 720 Pixel
Hálózat
Vezeték nélküli kapcsolatok GSM, 3G, GPS, WiFi, Bluetooth, HotKnot
Frekvenciák 2G: GSM 850/900/1800/1900MHz
3G: WCDMA 900/2100MHz
Bluetooth BT4.1
WiFi Wi-Fi 802.11 b/g/n
GPS Igen
Kamera
Kamera típusa Elő- és hátlapi
Hátlapi kamrea SONY 13.0 MP, autofókusz, 78.4° látószög, kéttónusú villanó LED
Előlapi kamera 5.0 MP fixfókusz, 71° látószög, villanó LED
Videofelvétel Igen
Csatlakozás
SIM foglalatok Dual microSIM, dual készenlét
MicroSD foglalat Igen
Micro USB port Igen
Audió kimenet 3.5mm jack
Nyelvek és funkciók
Nyelvek Magyar elérhető
Szenzorok Gravitáció szenzor, fényérzékelő, távolságszenzor
Akkumulátor
Típus Lítium
Kapacitás 2600mAh beépített
Készenléti idő Kb. 2-3 nap
Töltő 5.0V, 1.5A
Termék méretei és tömege
Méret 143.6*72.6*7.5mm
Tömeg 150.9g

 

Külsőre nem nagy szám a telefon, de legalább nem full gagyi. Az előlapja átlagos, az érintőgombok dobnak rajta egy kicsit, a hátlapja viszont semmit nem mutat. Az egész ház műanyagból készült, és bár az oldalán ez nem érződik, a levehető hátlap nem tűnik túl strapabírónak. Kevésbé tetszetős megoldás a levehető hátlap is, jobb lett volna SIM tálcát alkalmazni. Az anyaghasználata tehát nem túl jó, de a hátlap helyenként hézagos illesztésétől eltekintve eléggé össze van rakva a telefon. Mondanám, hogy túl sok érdekes dolgot nem találni a külsején, de ez egyáltalán nem igaz, több érdekességet is felfedezhetünk itt.

Az első, amire a specifikáció is felhívja a figyelmet, az előlapi LED villanó. A szelfiőrültek irgalmatlan tempóban pakolhatják majd a kosaraikba a készüléket, ugyanis egészen korrekt előlapi villanófénnyel van dolgunk, ami adott esetben tényleg sokat segíthet egy normális szelfi készítésében. Más kérdés, hogy kinek mennyire van igénye a szelfizésre, sokan vannak, akiknek ez valóban fontos tényező.

8-160112163z1.jpg

A másik érdekesség a hátlapon található érintésérzékeny mező, ami jelölve is van, ez majd alább a saját fotóimon is látszik. Sok funkciót kötöttek a gyártó által csak Ion Smart Touchnak nevezett ritkasághoz, melyek mindegyike egyesével kapcsolgatható, illetve en bloc is kikapcsolható a működése. Az alap görgetéseken, lapozásokon felül, dupla koppintással ébreszthető rajta keresztül a telefon, ébren dupla koppintásra választható app kapcsol be, hosszú nyomva tartásra (kb. 1 másodperc) pedig kamera módban fotót készít.

A harmadik dolog egy hátlapi, kéttónusú LED villanó, ami alapjáraton nem ritkaság, de ilyen árkategóriában igenis az. Ha dupla ennyibe kerülne, biztosan nem említeném meg itt, de a telefon jóval 30.000 forint alatt megvásárolható, így ez különlegességnek számít.

Hát, ja. Ha már nem néz ki jól a telefon, legalább van benne kapásból egy csomó fícsör.

 

Tesztüzem

5.1-es droidra épülő, számos helyen átszabott rendszerrel van dolgunk. Ez egyáltalán nem baj, csak annyiban furcsa, hogy a moddolt részeken sokszor lemaradt a magyar fordítás, ahogyan az mindig lenni is szokott. A Leagoo OS 1.1 névre keresztelt saját rendszer igazából tök korrekt módon teszi a dolgát ahhoz képest, hogy 5.1-es droidot futtat egy 1.3GHz-es, négymagos procin, meg 1GB RAM-on. Ez manapság kevés. Még nem nevetségesen kevés, mert még nem terjedtek el a 4GB RAM-os telefonok, de hamarosan ez már nevetséges kevés lesz. Legutóbb 2016.03.07-én frissítették, így van még remény, hogy a közeljövőben érkezik újabb javítócsomag, bár nem találkoztam különösebb hibákkal.

Klikk ide a galériáért!

Az első, ami feltűnik a felhasználónak, az az app drawer hiánya, tehát minden feltelepített alkalmazás a főképernyőkön érhető el. Jó Leagoo szokáshoz híven most is van egy képernyő, ahol egy bakelit zenelejátszó van, ami a tű lemezre mozgatását követően valóban elkezd zenét lejátszani. Ugyanilyen képernyőt kapott a galéria is, ahonnan a mindenféle képeink, videóink érhetőek el. A home gombot hosszan nyomva tartva előjönnek a háttérben futó, és nemrég használt alkalmazások, valamint 3 kis ikon. A bal oldali az alkalmazások menübe juttat, a középső memóriát takarít, a jobb szélső pedig a beállításokhoz visz. Külön gyári program van a témák, ikoncsomagok megváltoztatására is, így elkerülhetjük, hogy hamar ráunjunk a színvilágra, ikonstílusokra. Ezt kifejezetten előnyösnek tartom, kevés ilyen gyári megoldással találkoztam eddig.

8-16031q04956.jpg

További érdekesség a Leagoo Xender névre keresztelt okosság. Ez az egyik olyan funkciója a készüléknek, amin jó nagyot csodálkoztam (legalább fél métereset), és azóta is rajongok érte. Az appot megnyitva, szól, hogy fel kéne mennünk a leagoo.xender.com oldalra, beolvasnunk az app segítségével a QR kódot, hogy összeköthessük a telefont a géppel. Elárulom a hitetlenkedőknek, hogy ez pontosan úgy működik, ahogyan mondja a telefon, a QR kód beolvasása kábé 1 tizedmásodperc, és megközelítőleg ugyanennyi idő alatt nyílik meg a böngészőben egy elképesztően használható felület, melyben a telefon memóriáját látjuk az összes tartalommal. Magyarul kapunk egy teljes asztali fájlkezelői hozzáférést, nem kell kábeleket, mindenféle egyebet alkalmazni. Ez egy ilyen olcsó telefontól zseniális. A funkció perfektül működik, abszolút semmi kifogásolnivaló nincs rajta.

A beállítások menü két részre van osztva. elsőre egy gyors menü nyílik meg, ahol az almenük ömlesztve vannak, és hiányosan, míg balra söpréssel érhető el a hagyományos beállítások menü. Ennek nem látom kifejezetten sok hasznát, engem inkább zavar, mint segít, de túl nagy bosszúságot nem okoz, úgyhogy tök mindegy igazából. A menü tele van további mindenféle szokatlansággal.

Ilyen például a hetvennyolc gesztusvezérlős menü. Vannak ugye a megszokottak, amik kikapcsolt képernyőnél ébresztik a telefont, meg appokat indítanak, vannak a bekapcsolt képernyősek, mint például a háromujjas screenshot készítés, és vannak ebben az esetben a hátlapi Ion Touch-os cuccok.

8-160112163u1.jpg

Vannak olyan dolgok is, amikről sajnos semmit nem tudok, ilyen például a Smart Stay. Bekapcsoltam, de fogalmam sincs, hogy mit csinál, vagy mit nem. A Smart Window View a hozzá való tokhoz funkció, amivel csak a kivágáson mutat valamit a telefon, de nekem nem volt tartozék a tok sajnos.

Egy másik remek funkció, hogy a home gomb alatt rejtőző, igen szolid fényű RGB LED-et lehet beállítani, hogy milyen színben pompázzon az egyes típusú értesítésekre. Sajnos valóban nagyon gyenge a fénye, de amúgy rettentő jól mutatna rajta. Csak akkor lehet észrevenni, ha nem tűző napsütésben van az ember, és direkt nézi a kis körgyűrűt.

A Battery Master szintén nem teljesen világos, annyit tudok, hogy automatikusan kilőhet háttérben futó alkalmazásokat, azért, hogy ne zabálják az akksit. Ez nagyjából egy Greenify megfelelő lehet a rendszerbe építve, hasznos cuccnak ítélem.

A Smart App Lock szemlátomást egy biztonsági funkció, amely elrejti bizonyos adatainkat (híváslista, üzenetek, stb.), még az egyes alkalmazások listáját is lehet állítani.

Ezek voltak nagyjából a módosítások, most pedig visszatérnék a szokásos menühöz, és részletezem, hogy amúgy hogy működik a telefon. Sokan azért hezitálhatnak a vásárláskor, mert szemlátomást gyenge hardver van benne, és nem bíznak a kínai optimalizálás erejében, ami nem csoda. Most viszont itt az első ellenpélda, ami képes kellemes rendszersebességet teremteni ilyen chipset mellett is.

8-160112163t3.jpg

Az általános rendszersebesség abszolút rendben van. Kifejezetten pörgősnek nem nevezném, de amíg nem tesszük ki határozott igénybevételnek a telefont, addig fel sem tűnik, hogy nem a szokásos 50 magos processzor dolgozik benne. Amikor viszont ki kell gyűjtenie egy hosszabb listát, le kell töltenie valamit, el kell végeznie valami igényesebb feladatot, akkor azért érezni, hogy ez valóban nem egy bika cucc. Játszani minden bizonnyal nem ezen fogunk, bár az 5"-os kijelzőhöz párosított HD felbontás kedvezően hat az FPS-re, ez tuti.

Ha már kijelzőnél tartunk, meg kell mondanom, hogy nem csak a színek vannak rendben, de a betekintési szögek is rendkívüli mértékben. Az egyik lőtt fotón jól látható, hogy lehetetlen szögekből bámulva is megőrzi a színeit. Felbontásfetisiszták találhatnak fogást a dolgon, ugyanis nagyon közel hajolva, és egyszínű, lehetőleg sötétebb részt bámulva felfedezhetőek a pixelek. Ennek nyilván a világon semmi értelme, mert amúgy éles képet ad, és ez soha nem számít, mivel VR-ra is alkalmatlan a gyenge hardvere miatt. Arról nem is beszélve, hogy aki a nagy ppi számokra izgul, az biztosan nem ilyen árkategóriában keres készüléket.

8-160112163z2.jpg

A fényerők teljesen rendben vannak, sosem kell majd a láthatóság miatt aggódnunk, viszont az automatikus fényerőszabályozás itt is erősen gyerekcipőben jár. Hirtelen, és tartós fényváltozásokra is rettentően lassan, és nem elég nagy mértékben reagál, így célszerűbb lesz kézzel állítani a fényerőt szükség esetén az automatikus mellett.

Az előlapi kamera ugyan elég gyér képeket készít, viszont a szolid, ám annál hasznosabb fénnyel rendelkező előlapi villanó valóban jelentős különbségeket teremt egy-egy szelfi alkalmával. Nem veri ki az ember szemét, viszont kényszeríti a kamerát arra, hogy az arcok legyenek világosak elsősorban, ne csak a háttér. Ezt természetesen gyengébben megvilágított terekre értem elsősorban, nappal úgysem fog vakuzni, ha automatára van állítva. Kifejezetten hasznosnak találom a LED villanót. A képek sorrendben: nappal vaku nélkül, estefelé vaku nélkül és vakuval.

A hátlapi kamera képminőségben szintén ugyanígy muzsikál. A képek zajosak, a részletek borzasztóan elvesznek, de legalább a színek rendben vannak nagyjából. Fotózásra semmiképpen sem ajánlom a hátlapi kamerát. Mármint szép képek készítésére. Ha valamit muszájból kell megörökíteni, akkor természetesen bőven megteszi a 13 MPx, ám szépet semmiképpen sem lehet vele alkotni. Csináltam is egy összehasonlító képet a Viennával, mert annak is dupla villanója van hátul. Nem kéttónusú, ezért pedig külön alkalmas a kéttónusú villanó hasznosságának mérésére. A képről lerí, hogy az Ulefone sokkal szebb, és egyenletesebb fényt ad, illetve jelentősen élesebb is a képe kevesebb zaj, és nagyobb részletgazdagság mellett.

A képre kattintva galéria nyílik nem teljes méretű képekkel.

Annak ellenére viszont, hogy a kamerák ilyen gyengén muzsikálnak, olyan elképesztően részletes szoftvert kapunk hozzá, hogy tátva maradt a szám. Kifejezetten csajoknak kitalált mindenféle plusszal lehet szépítgetni az elkészített képet (szempillák, szemöldökök, rúzsok, arcpír, szemek, színes, mű kontaktlencsék szemre illesztése, stb.), de komolyan mondom, el lehet veszni a menürendszerben. Brutálisan sok dolgot lehet kezdeni egy utólag elkészített képpel. Az arcfelismerő folyamatosan pofázik, hogy nem találja az arcokat a képen, be lehet állítani, hogy a telefon a "csíz" szóra, mosolyra, písz jelre, vagy másra lője a fotót, és még sorolhatnám. Teljesen lehidaltam ezen a kibővített kamerás dolgon.

8-160305101331.jpg

A telefon egyébként 2 microSIM-et fogad a maximum 32 gigás microSD kártya mellé, és mindezt a levehető hátlap alá lehet bezsúfolni. Hálózati kapcsolatok terén sem áll túl fényesen, csak 3G-t tud, és azt is igen szerény számokkal. Ez meglátszik a mobilnetes letöltésekkor is, mivel az appokat kínosan sokáig tudja töltögetni ilyen 1 MBps körüli sebességekkel. Figyelem, ez 1 megabájt másodpercenként, nem megabit, azért annyira nem láma.

A wifi chip nem rossz, de sajnos 5GHz-et nem lát, viszont legalább van HotKnot, amivel a múltkori cikkben is emlegetett Youtube linket sikerült csak átvinnem az Ulefone Viennára, konkrét fájlokat sajnos nem. Bluetooth-ból viszont 4.1-es jár, ami örömteli, legalább egy valamiből új cucc van benne.

A GPS chip legnagyobb meglepetésemre remekül működik. Kevés műholdat képes ugyan fogni a mostanában tesztelt telefonokhoz képest, de azokat villámgyorsan, pár másodperc alatt megtalálja, és el sem engedi. Mágnesszenzor sajnos nincs benne, így nem fogja megmondani, hogy milyen irányba nézünk, de legalább nem kóvályog összevissza akkor sem, ha kizárólag GPS alapján tájékozódhat. Ez kétségkívül biztató.

Multimédiás téren sajnos annyira nem virít, ugyanis a hátlapi hangszóró hosszú ideje messzemenően a legrosszabb, amivel találkoztam. Halk, és még úgy is torzít. A borzasztó jelző cseppet sem túlzás. A beszédhangszóróval nincsen baj, és fülhallgatóval hallgatva is korrekt anyagot tol az ember fejébe. A hangszínszabályzó remekül működik, élvezetes rajta zenét hallgatni.

8-160112163t2.jpg

Az Ion Touch nevű funkció elég kétélű. Baromi zavaró tud lenni, viszont tök hasznos is. Én mondjuk nagyon ritkán szoktam szelfizni, de mindig kitörik az ujjam, mire elkészül egy kép, itt viszont csak ráhelyezem az ujjam a felületre (és úgyis magam felé fordítom hozzá a telefont) és már kész is a kép. Engem is meglepett, hogy milyen kényelmes így szelfit készíteni. Ami a többi funkcióját illeti, hát baromira tud zavarni, amikor véletlenül odateszem az ujjam, és összevissza mozog a kép, ahogy félig ellapozom, vagy görgetem a tartalmat véletlenül. Idegesítő dolog, ami hasznos tud lenni, meg elég menő is.

A 2600 mAh-s akksi sajnos itt sem biztosít erős nyúzás mellett olyan üzemidőt, mint szerettem volna, de igazán panaszra nem lehet okom. Készenlétben nem nagyon merül, viszont hosszas használat közben a kijelző szívja rendesen az akksit. Egy napot ki lehet bírni vele, ha gyakran használja az ember, de esténként ezt is tölteni kell majd.

 

Konklúzsön

A 25.650 forintba kerülő telefon még behozva is csak 35.000 forintra rúg, ami figyelembe véve, hogy mikkel van megpakolva, nagyon jó ár. Kompromisszumokat természetesen kell kötni, nagyon is. A kamerák gyenge minőségű képeket produkálnak, és csak lassúcska 3G van, a kissé harmatos üzemidő és hardver mellé, viszont ilyen szoftvert ilyen áron tutira nem kapni minden sarkon. El van látva minden földi jóval a készülék, ugyanis előlapi villanót alig találni, a hátlapi Ion Touch mező különösen ritka, és a vezetéknélküli gépes kapcsolat is extrának számít, hogy az átszabott, és kismillió beállítással rendelkező kameráról, és gesztusvezérlős menüről ne is beszéljek.

A telefon jelentős gyengeségei ellenére bátran tudom ajánlani megvásárlásra, mivel olyan dolgokat tud, amit muszáj lenne kipróbálnia mindenkinek, aki olcsón keres jó telefont, vagy csaj és rengeteget akar szelfizni. Akárhogyan is, nekem tetszett, de hozzá kell tennem, hogy a telefonnál tényleg kulcsszó az olcsóság, másfélszer ennyiért ezt már elhordtam volna sok mindennek.

Itt tudjátok megvásárolni.

 

Még nem lájkoltad a blogot?! Mi a tosz van veled?

 

Uff.

Szólj hozzá!

Címkék: telefon

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr958696112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása