Voyo A1 Plus táblagép teszt - Win10-es érintőképernyős notebook

2016.04.11. 10:00

mrgergoke

tb2aibzixxxxxcdxpxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

Életem első kisméretű notebookja, Windows alapú táblagépe, érintőképernyős notija, satöbbi. Ez a cucc mindenben újdonság számomra, még sosem rendeltem semmi Windows alapú cuccot Kínából. Mivel el akarom adni a régi notebookomat, mivel kiöregedett szegény, kerestem valamit a helyére. Első körben kipróbáltam egy kevésbé ismert, de annál aktívabb gyártó Win10 alapú érintőképernyős notiját. Meglepődtem. Eléggé.

Kiöregedett szegény régi notim, lassú is már, nagy is, nehéz is, az akksi sem az igazi, nem IPS a kijelzője, zúg a ventije, nem igazán felel már meg az elvárásaimnak. Mondhatni egyáltalán nem. Jobban felidegesít, ha nagy ritkán bekapcsolom, mert nem jutok az asztali gépem közelébe, mint bármi más, amit hirtelen el tudok képzelni. Szóval arra jutottam, hogy azt eladom, és beújítok egy táblagépet, amihez lehet rendelni billentyűzetet, meg mindent, amitől teljes értékű gép lesz.

Sokáig nézelődtem, aztán valahogy eléggé megragadta a fantáziámat ez a Voyo A1 Plus nevű cucc. Vannak ennek izmosabb kiadásai is, én a 2 giga RAM-mal szerelt, sima wifis változatot szereztem meg. Nagyon érdekes cucc.

 

Bontogatás

Jó nagy doboza van, kemény karton az egész. Nem atombombabiztos, mint ahogyan azt sok esetben is megtapasztaltam már, de kétlem, hogy bárminek is baja eshetne benne, hacsak nem szándékosan ugrál rajta egy mérges futár mondjuk. Némi infó szerepel rajta, meg pár dizájnfotó, semmi különös.

tb22k1fipxxxxbgxxxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

A tartalma a gép, a töltője, némi papír, meg egy aktív stylus pen, ami az én esetemben sajnos nem működik, és ennek cseréje, vagy megtérítése még mindig folyamatban van, meccselek a gyártóval, hogy mi legyen.

Van ezüst színű, meg ez a fekete-narancs kombó, szerintem nem is kérdéses, hogy melyiket kell választani. Én imádom ezt a feketét keverjük a naranccsal dolgot, állati jó dolgokat lehet belőle kihozni, ahogyan az itt is látszik. Sajnos a dizájnról nem mondhatom el, hogy milyen kreatívak voltak a tervezőmérnökök, azt azonban igen, hogy milyen ügyesek. Így lemásolni a Lenovo Yoga 2-t igazi művészet, tehetség. A napokban pont találkoztam egy haverommal, akinek asszem valami Asus gépe volt, ami dokkolható volt, nem volt egybeépítve a cucc a billentyűzettel, és a színétől eltekintve pontosan ugyanúgy nézett ki az is, mint ez. Ennyi évnyi kínaizás után eljutottam oda, hogy már nem is érdekel az egész, inkább csak nevetek egyet, és használom egészséggel a cuccot, ha lehet.

tb21sawipxxxxxixpxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

Szóval a dizájn tök jó, hála valamelyik másik gyártónak. A színe nagyon bejön, igazán mutatós darab szerintem. Az anyaghasználata abszolút rendben van. Egyben van a gép, nem lötyög, nem recseg, kellemesen matt tapintása van, abszolút kifogástalan ez a része. Az külön tök jó, hogy 360°-ban hajtogatható a képernyő annak megfelelően, hogy éppen milyen pózban akarjuk nyomatni az ipart a kütyün. Háton fekve simán hasra rakható sátor módban, asztalra nyilván ugyanez, vagy noti mód, esetleg teljesen hátrahajtott táblagép mód, de sokszor a pofára fektetett billentyűzetes mód lehet a nyerő. Ez sem az ő kitalálmányuk, szóval megint csak a másolásért dicsérem meg a srácokat.

Van két teljes értékű USB 2.0 port, egy töltőcsati, microSD foglalat 128 gigás kártyákig, micro HDMI port, 3.5-es jack kimenet, egy fölösleges SIM foglalat, és ezzel vége is a repertoárnak. Van ennek kapcsán pár sajnálatos dolog is, ezeket még a teszt rész előtt kielemezném. Először is fájó pont, hogy nincs 3.0-s USB port, sosem lenne baj a megléte. Másodjára kár, hogy nem fért rá teljes méretű HDMI port, de ez megbocsátható. Harmadjára meg az kár, hogy a SIM-foglalat csak a kínaiaknak elérhető. Valamiért a nemzetközi piacos daraboknál ez nem működik, mi nem kapunk a jóból. Pedig 4G-t visz. Vagyis vinne.

tb233umipxxxxa_xpxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

Ellenben van 2 kamerája is, amiből mondjuk a hátlapit megspórolhatták volna legalább, és helyette inkább egy fényszenzort kaphatott volna a ketyere. Annak jobban örültem volna. De hát nem lehet mindent. Viszont van dedikált billentyűzár kapcsoló, ami arra jó, hogy speckó pózokba hajtogatva a gépet nem fogsz összenyomkorászni mindent, mert a teljes billentyűzet kikapcsol úgy, ahogy van. Helyette majd előkaparsz egyet a képernyőre.

Alább látható a specifikáció, amit a kép alatt én kijavítok, mert van adat, ami totális baromság, de egyszerűen olyan vicces reklámfotókat raktak ki az oldalukra, hogy muszáj volt ezeket beillesztenem. Ez annyira kínai lesz srácok, hogy ettől sárgább, és ferdébb szemű nem is lehetne.

tb2l7l3ixxxxxxyxxxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

Alapvető hiba, hogy Z8300-zal szerelték a gépet, ami egy újabb chipset, ezt azért nem ártana a hivatalos oldalon is feltüntetni. Nem is értem, hogy miért szarnak a saját termékük reklámjára. Na mindegy. A többi adat amúgy csak szemlátomást állati tróger módon lett odacsulázva, hogy nesztek baeá, csicska európaiak, óvassátok. Rémes.

Emelkedjünk felül azon, hogy másolták az egészet, még a színét is, nem tudják normálisan kiírni az adatokat, de még csak nem is helyes néhány alapvető információ, és bambuljuk meg inkább a gépet, hogy mi az, amit ehhez képest kaptunk. Illetve én kaptam. A bontogatáskor ezekről az apróságokról még mit sem tudtam, ártatlan arccal vártam a nagy hatást.

 

Tesztüzem

Körbeforgattam, de aztán egyre türelmetlenebb lettem, és bekapcsoltam. A bekapcsológomb rövid megnyomására kapcsol be, bár ez nem látható nappal, mert vagy 10 másodpercig még fekete a képernyő, kihagy mindenféle boot és POST képernyőt. Esc nyomkodására léphettem be később egy olyan BIOS-szerűségbe, amiben annyi beállítás van, amennyit 3 alaplapnál nem láttam összesen. A nagy részéről halvány gőzöm sincs, hogy micsoda (nem vagyok szakértő), pedig nem ma kezdtem már a dolgot, és asztali gépeknél elég otthonosan mozgok a BIOS-ban, ha úgy adódik.

tb25mr3ixxxxxxhxxxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

Röviddel a gomb megnyomása után megjelenik a Win10 indítóképernyője, majd pár villanás után feláll a rendszer. Szélsebesen addig bökdösöm a kijelzőt, amíg be nem jelentkezek, és elém tárul az asztal, amiről első látásra senki sem mondaná meg, hogy táblagépé, és bökdöséssel is kezelhető. Full ugyanaz minden, mint az asztali Win10-emen. Első dolgaim közé tartozott, hogy angolról magyarra állítsak mindent, és töröljem a kevéske kínai cuccot a gépről. Pár felirat volt csak a Start menüben, ami kínai volt, de azokat hamar kitörölgettem. Ezután jött a meglepetés, hogy nem tudok magyar nyelvet letölteni, mert hiányzik a helyéről az opció, nem tudok letölteni. Egyelőre ejtettem a dolgot, túl sok mindent kellett még beállítanom ahhoz, hogy ezen aggódjak.

tb2_cjtixxxxxb3xxxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

Matattam a gépen, élveztem az újdonság varázsát, aztán gondoltam, hogy megnézem, milyen gyorsan frissít, milyen közben a sebesség (a frissítés azért erőforrásigényesebb művelet). Előkapartam a Windows Update-et, és meglepődve vettem tudomásul, hogy valami random hibakóddal magyarázva tettképtelenségét, nem frissít a vindóz. Na ezen már elég erősen kezdtem kiakadni. Annyira felhúztam az agyam, hogy kezdtem arra gondolni, hogy full tört az egész rendszer, ezért van benne elb*szódva az Update is, ezért nem tudok nyelvet sem letölteni, satöbbi.

tb2cabnixxxxxxnxpxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

Amikor kiment a hőség a fejemből, utánanéztem a hibakódnak, és kiderült, hogy egész egyszerűen csak letiltották gyárilag a frissítést, mint a szolgáltatást, ezért nem működött. Utána az is kiderült, hogy pont ugyanezért nem tudtam nyelvet sem letölteni, mert az is az Update szolgáltatáson keresztül működik. Néhány területi beállítást, nyelvátállítást, frissítgetést, és újraindítások sorozatát követően (pár óra alatt) elég szépen rendbe kaptam a gépet. Lehúztam rá DirectX-et, .Net keretrendszert, Chrome-ot, egy kisebb teherautóra való Windows frissítést, Don't Starve Together-t, meg belepakoltam egy direkt neki vásárolt Class10 Samsung EVO+ 64 gigás memóriakártyát. Mindezeket követően elvégeztem szemmértékkel nagyjából egy színkalibrációt, mert nagyon nem tetszett a gyári beállítás. Még mindig messze van a tökéletestől, de már egész jó. Én ugye egy Dell U2414H-t használok, ami egymagában drágább, mint a táblagép tiszta, kinti áron, így igazságtalanság lenne egymáshoz mérni őket, de azért tényleg jelentős a különbség. Ez a pár óra meló után minden működik.

tb2ddcjipxxxxbxxxxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

Tudok játszani, rögtön kezeli a kártyát gyönyörűen, a böngészés tökéletesen élvezetes, a wifi antenna remek erősségű (de sajnos 5 GHz-et nem vesz), és a képernyő tapinthatósága pedig iszonyatosan sokat segít. Amúgy csak a touchpad-del tudnám mozgatni a kurzort, és én amúgy is béna vagyok vele, mert sosem szerettem, de sajnos nem is olyan ultraérzékeny, mint én szeretném, meg a gomboknak is határozott erő kell, hogy lenyomjam, de mindezektől függetlenül is állati jól jön a tapizás. Görgetni például sokkal jobb. Vagy hirtelen feldob valami ablakot, odabökök és már le is okéztam, nem kell kurzort, meg tapipaddal bajlódni.

tb2fjy4ixxxxxxoxxxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

A képernyő egyébként 11.6"-es, IPS paneles, így a betekintési szögei nagyon jók. Nem csak ígéret, tényleg nagyon jók. Kis kalibrálás után szépek a színei is, a FHD felbontás pedig remek párosítás a mérettel. Más gyártók időnként 2K környéki felbontással spékelik meg a méretet, ami nem nagy túlzás szerintem, de én elégedett vagyok a képminőséggel. A 24 collos monitoromnak is ekkora, és ezt is szeretem. Sajnos maga a kijelző süllyesztett, így az embernek nincs meg az az érzése, hogy már-már az ikonokat taperálja, ettől mindig high-tech érzésem van, de most sajnos ez elmaradt. A relatíve nagy káva sem kelt ultramodern hatást, és ezen elsőre túl is kellett tennem magam, de teljesen szokható, most már nem zavar. A fényerők teljesen rendben vannak, egyedül a gombos kezelhetőséget hiányolom. Csak a rendszerfelületen lehet állítani, pedig várna az ember gombokat is hozzá. Amúgy a képernyő alján lévő Windows jel egy tapis gomb, ha billentyűzetmentes módban használná éppen az ember a cuccot.

tb2fs1mipxxxxauxxxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

Az érintés tökéletes érzékenységű, ettől az egy dologtól mindig tartok, ha tapis dolgot vásárolok. Remek a görgetés, és bökdösődés rajta. Ja, nem is mondtam, hogy van rajta védőfólia gyárilag. Bizonyos állásokban annyira nem jó bökdösni a képernyőt gépelésre például, mert megremeg, ahogy nincs támasza. Nagyon stabilan megáll a pozíciókban egyébként, de hát önkéntelenül is lengeni kezd picit, ahogyan bökdösni kezdek, és lendületesen gépelek rajta. Nem várhatok mást tőle igazság szerint, de akkor is zavaró. Filmet nézni is igazán kellemes rajta, de nem a saját hangszóróival. Azok tisztán doboz hangzásúak, a rendszerhangoknak, meg aminek nagyon muszáj megszólalnia, annak jó, de azon felül elég tré. Viszont ott a 3.5-es jack, vagy a 4.0-s BT, mindkettővel működnek a hangszórók, fej- és fülhallgatók.

tb2piphxxxxxxckxfxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

Kipróbáltam a kameráit is poénból, és hát felejtősek, ahogyan azt vártam. Ha valamit nagyon muszáj lefényképezni, akkor a 2 Mpx-es hátlapi éppen megteszi, de senki ne várjon tőle semmiféle minőséget. Ugyanilyen elven Skype-olásra jó az előlapi 0.3 MPx-es kamera, mert egy emberi fej szépen kivehető rajta, de megint csak: senki ne várjon tőle minőséget. Ezek ennyire jók csak. Mondjuk hülyeség is lenne többet várni tőlük.

tb2szdvixxxxxbsxxxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

A billentyűzetet egy kicsit összenyomorgatták, de hát megvan minden billentyű, ami az angol kiosztáson megtalálható. Én itthon is egy kínai, angol kiosztású billentyűzeten gépelek, 2 hét alatt teljesen meg lehet szokni. Nem volt tehát bajom ezzel a billentyűzettel sem. Az általános kezelés tehát nagyon jó. Nem tökéletes, de meglepően jó számomra, nem nyűg kezelni, meg nem érzem úgy közben, hogy bárcsak inkább máshol oldhatnám meg. Természetesen vannak olyan dolgok, amikhez nekem feltétlenül egérre lenne inkább szükségem, mert sokkal lassabban haladok tapival, meg touchpad-del, de ezektől eltekintve nagyon bejön a dolog.

tb2vcztixxxxxcxxpxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

Hogy kicsit a hardverről is szó essen, szeretném elmondani, hogy elégedett vagyok a Z8300-as chipsettel. Meg kell hagyni, hogy a 2 giga RAM gyakran kevésnek bizonyulhat egy ilyen felületen, de a proci teszi a dolgát. Frissítés közben, nagyobb volumenű telepítéskor megakadhat, olyankor van, hogy elgondolkodik, amikor átváltok közben Chrome-ra is, és folytatni akarom a netezést. Itt hiányzik neki a plusz 2 giga RAM, de hát nem tudok mit csinálni. Összegészében nem zavaró a dolog, ha éppen dolgozik valamin, akkor érdemesebb magára hagyni, nehogy idegeskedés legyen a vége. Én hajlamos ilyenkor könnyebben kettéfejelni a monitort, ha ilyen stresszhelyzet adódik.

tb2xfpyixxxxxaxxxxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

Az ébredés egyébként villámgyors. Én mindig csak altatni szoktam. Ilyenkor sajnos jobban merül, mit vártam volna, jelentős százalékokat dob el magától egy nap alvással, de igazság szerint a kikapcsolás sem nagy érvágás. Az alvásból ébredés viszont olyan, ahogyan az meg van írva: felnyitom a képernyőt, és már dolgozhatok is. Az ilyen apróságokon múlik sokszor az örömérzet. Én elég kritikusan állok az ilyesmihez, mert ha valami itt döcög, meg nem hagy gyorsan dolgozni, és sebesen alkotni, akkor az veszett termék a szememben. De ez rögtön ébred, rögtön tudja, hogy mizu, nem gondolkodik el ilyeneken, úgyhogy nincs erre a részére sem egy rossz szavam sem.

tb2xqppixxxxxcpxxxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

Ami hatalmas előnye ennek a cuccnak, az a 10.000 mAh-s akksija. Valóban sokáig bírja, és ez rendkívül jó tulajdonsága, mert gyakran pont az akksin spórolnak. Nagyon csábító az egész ajánlat, de amikor jobban megnézed, egy szánalmasan kis kapacitású akksival van felszerelve. Jó, itt mondjuk nem kellett sakkozni, hogy hova tegyék, mert fixen egyben van az egész cucc, de ettől még örülni kell neki. Az átlagos üzemidejéről nem tudok nyilatkozni, mert annyira vegyesen használom, hogy képtelen lennék bármit is mondani róla. Változik az, hogy wifizek-e, milyen messze vagyok a routertől, BT van-e bekapcsolva, hang van-e, filmezek, játszok, netezek, milyen a fényerő, energiatakarékos mód van-e bekapcsolva, satöbbi. Egyszerűen csak azt mondom, hogy az alvó állapot kissé eltúlzott merülését leszámítva jól bírja, de nem kiemelkedően baromi jól.

tb2xzywixxxxxcexpxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

Amúgy 16 wattal töltött, amikor erősen merülés közeli állapotban ránéztem. Mivel 12V-on kapja a tápot, ez kábé 1.3 amper. Relatíve gyorsan feltölt egyébként, pár órára félreteszem, és hip-hopp készen is van. 

Egy rövidke teljesítménytesztet is végeztem, mégpedig Mirror's Edge, Don't Starve Together és jó öreg Need For Speed: Most Wanted kombóval. A helyzet az, hogy teljes képernyőn is csak a Don't Starve-ot vitte el tűrhetően. Kis ablakban azt normálisan, de így is kicsi a képernyő, ki akarna még kisebben játszani? Ha nagyon akarok, akkor éppen eljátszogatok ezzel az egy szem játékkal, de az az igazság, hogy nem játékra való. Maximum flash, vagy nagyon-nagyon egyszerű kis dolgokra, Nintendo emulálásra, satöbbi. Normális játékokhoz kifejezetten gyenge, hiába régiek.

Képek

 

Konklúzsön

Durván 65.000 forintomba került ez a gép. Cserébe nem hogy kiváltja a régi notimat (játékoktól eltekintve), többet ad ettől. Nagyon sokat hordozni, és kézben tartani ugyan kicsit nehéz (1.2 kg), de érintőképernyős, oda viszem, ahova akarom, kicsi, és mégis teljesen funkcionális. Szép a képe, jó a fényereje, baromi nagy az akksija, és remekül kezelhető. Szükség esetén külső perifériák is rá dughatóak, melyek Win10-zel való párosításával egy teljes értékű gépet kapunk. A rendszer gyárilag eredeti, ők aktiválták a kulcsot rajta, újabb előny. Sokszor elsumákolják ezt. A 64 gigás belső tárhely sem rossz, még most is majdnem 40 gigám van szabadon (persze, játékok nélkül), hogy már majdnem mindent felhúztam, amire szükségem van rajta, de a plusz 64 giga microSD-nek köszönhetően tényleg nem lehet panaszom.

tb2s_yiipxxxxayxxxxxxxxxxxx_1829597607.jpg

A rendszer gyors, pörög rendesen, de sok Chrome ablak, és a váltogatás, valamint egy-egy telepítés, frissítés közbeni matatás bizony megakasztja a gépet. Nem csoda, hiszen csak 2 giga RAM van, és teljesen passzív a hűtés, sosem fog zúgni a gép. Megvan rajta minden port, ami kell, bár a SIM foglalat nem működése fájó pont nekem, úgy lenne igazán teljes a repertoár. Játékokra sajnos nem alkalmas, és a touchpad-et sem kifejezett élmény használni, mert kellemetlenül gyakori mozdulatokra vannak gesztusok beállítva, és nem is elég érzékeny nekem.

A személyes élményem rendkívül pozitív a géppel kapcsolatban, főleg azért is, mert tudom, hogy 65.000-ért nem minden sarkon hajítanak az ember után egy ilyen tiptop kis ketyerét. 65.000 forint viszont már jelentős pénzösszeg, ezért mindenképpen érdemes elgondolkodni a vásárlás előtt, hogy valóban erre van-e szüksége az illetőnek. Nekem erre volt szükségem, mert úgy hajítom ki ezek után az ennél jóval izmosabb notimat (Core i3 - 2.4 GHz, 4GB RAM), mint a szél. Rendkívül megszerettem ezt a gépet, így nektek is csak ajánlani tudom!

Itt vásárolható meg.

#UPDATE: ha vásárlásnál kupon kódnak beírod, hogy "Voyo", akkor plusz 8 dolcsi kedvezményt kapsz. Most könyörögtem ki csak nektek! A nagy V betű számít, kicsivel nem fogadja el.

Uff.

7 komment

Címkék: elektronika tablet

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr638580212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyvalakiuj 2016.04.11. 17:12:57

Hat nemtudom, ennyiert vagy meg olcsobban is simman kapni 4Giga ramos verziot, a 2giga az mar eleg karcsu, igazabol a 4is varom egyszer legyen 8giga ramos evrzio.

Laca@blog 2016.04.11. 19:55:34

húúú de lenovo koppintás :o

dumdidum42 (törölt) 2016.04.11. 20:48:02

1 saját képpel nem lenne ennyire reklám szagú a cikk.

mrgergoke · http://rendeljkinait.blog.hu/ 2016.04.11. 20:49:29

@dumdidum42: akkor mondjuk fusd át még egyszer a cikket, hátha találsz valamit...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.04.12. 10:01:23

Érdekes, pont most érkezett hozzám egy Toshiba CLick Mini. 180 EUR az kb 55.000 Ft.

A koncepció zseniális, a megvalósítás erősen csapnivaló, a Toshiba és a Microsoft párosa igazi vak vezet világtalant. Valami ilyesmire számítanék egy noname terméktől, kivéve hogy van support meg hasznos info a gyári support fórumokon.

Mindazonáltal egy bő hét szenvedés után a gép azért nem csak levélnehezéknek jó (bár egy kicsivel többért szívesen vettem volna egy picivel jobb modellt, leginkább a 2GB RAM az ami fájóan kevés), de kerek egy hétbe tellett mire használni tudtam. A Win 10 update maga bő egy nap volt nettóban is. Aztán elérni hogy a Win 10 ne írja felül a Toshiba gyári drivereket....

Elszoktunk a Win marhaságaitól, nagyon érthető, hogy miért tarol az IOS sőt még az Android is.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.05.22. 23:26:46

Kérdés hogy pár évnyi windows update futtatás után mennyi marad abból a 40 giga szabad helyből. (Lehet ezért is tiltották le)
Sajnos a Lenovo Yoga 2 Pro 4 Giga ram és 128 giga SSD is halovány, és anno 300k volt, most már kijön 170-ből is.
Aksi időt én mindig ugyanúgy tesztelem, DVD rip filmet futtatok rajta merülésik. Ez mégiscsak egy relative objektív mérőszám. A Lenovó Yoga 2 5 órát bír. A Lenovó-s gép 3200x1800-as felbontása inkább idegesítő mint király mert sok ikon annyira össze megy hogy nem lehet már használni, nem hogy ujjal, de még egérrel sem.
Összességében ezért az árért nem rossz nem rossz gép, ha a paramétereit nem érzed szűknek. Még a garancia kérdéses, reméljük sokáig probléma mentsen fog futni.

Szendwich 2016.08.23. 12:36:58

Hat most ep 310 euroba jonne ki, annyi penzert mar nem egy best-buy kategoria.
süti beállítások módosítása