Eddig sosem látott dolgok történnek a blogon. Egészen idáig egy A4tech KD-800L típusú billentyűzetet használtam, de az utóbbi időben annyira elegem lett belőle, hogy muszáj volt váltanom. Hozzáteszem, hogy kábé két hónapja landolt benne vagy fél liter cukros tea többek között, de kitisztítottam, meg minden, viszont továbbra is használhatatlanul ragadósak a billentyűk. A legjobb az egészben az, hogy olyan billentyűk járnak a legnehezebben, amelyeknek a világon semmi köze nem is volt a teához. Valahova az első F sorra, az Esc-re, meg a WASD környékre öntöttem az egészet, mégis az M betű volt a legótvarabb utána. Akármit csináltam. Na, de hát eddig mindenre megoldást nyújtott nekem ama gyakran emlegetett Virágzó Kínai Ipar, lássuk, hogy ezúttal mire jutottam.
Pár gondolat arról a hulladékról
Gondolhatjátok, milyen érzés sok hosszú cikket írni egy olyan billentyűzetről, amin minden második szó hibássá válik a beragadásoknak köszönhetően. Ha esetleg mégsem szimplán hibás lesz, akkor hiába verem a billentyűzetet úgy, mintha a lenyomási erőtől jobban működne az egész, egyszerűen le sem ugrik a gomb, megakad félúton, mert nem pontosan a közepén ütöttem le a gombot. Még soha nem tettem tönkre mérgemben egyetlen elektronikai terméket sem (még ezen kivételes alkalommal sem), de itt számtalan alkalommal eljutottam oda, hogy két új bekezdés között félig szétvertem ököllel ezt az ipari hulladékot. Miután rájöttem, hogy nagyon hangosan írok cikket, rájöttem, hogyan kell csendben idegesnek lenni. Kis idő után kitapasztaltam, hogy ha felemelem az asztalról a klaviatúrát, és a levegőben kezdem el püfölni, akkor még a szomszéd szobában sem feltétlenül hallható az egész, és a szomszédoknak sem kell lelki terrorban élniük, azon gondolkodva, hogy vajon miféle élőlény lakozik egy fallal arrébb.
Nos, miután tökéletesen megelégeltem ennek a semmitérő műanyagdarabnak a használatát, azon kezdtem gondolkodni, hogy mi lenne, ha vennék egy sokkal jobb billentyűzetet. Elvégre folyton cikkeket írok, meg amúgy is elég sokat gépelek, ha van rá időm, szeretek játszani is, szóval mi lenne, ha vennék egy professzionálisabb, konkrét fogyasztórétegeknek szánt darabot. Elsősorban természetesen mechanikus billentyűzetekre gondoltam, de miután megláttam, hogy azok még kint sem olyan marha olcsók, először gondoltam, hogy kipróbálom a kissé olcsóbb kategóriát a kinti billentyűzetek közül. Már ennek az elhatározása is elég sok időt vett igénybe, mivel angol kiosztású az összes, ami ugye egyet jelent az ékezetes betűk hiányával (ott vannak, csak más van rájuk festve), illetve az í betű egy az egyben billentyűként hiányzik róluk. Ezt lehet pótolni persze Alt+j, illetve Alt+i kombóval, de belegondolni, hogy egy billentyűkombinációt kell használnom egy betű kis és nagy változatának begépelésére, elég riasztónak tűnt elsőre. De hát ismertek már annyira, hogy tudjátok, meggyőztem magam sec-perc arról, hogy nekem márpedig kínai billentyűzetre van szükségem, és ahogyan fentebb láthattátok is, kapásból hármat rendeltem, hogy legyen miből válogatni, ha az egyik nem jön be. Ahogyan azt már sokszor említettem, ezúttal is a kinézet volt a döntő, nekem ezek jöttek be abból a választékból, amit jó öreg TomTopéknál láttam, és nagyjából 18-20 ezrest akartam a dologra szánni. Igen, most minden Vér Istvánnak (alias vérpistike) meg van engedve, hogy nyomassa az "annyibúmá ittholis vehetté vóna egy normálismekanikusat!" dumát. Tényleg, tessék nyugodtan szidalmazni engem, de elköteleztem magam a kínai ipar mellett. Na, csapjunk bele végre, úgyis erre vártatok. Először mind a háromról leírom a tapasztalataimat külön, aztán csinálok egy összehasonlítást.
Warwolf V-2
Az a jó az ilyen PC kiegészítők vásárlásában, hogy mindig újabb és újabb márkákra bukkanok. Ilyen most ez a Warwolf is, egészen idáig sosem hallottam róla. Slussz poén, hogy egeret, billentyűzetet, és fejhallgatót is gyártanak, mindez megtekinthető a gyártó hivatalos oldalán. Na, szóval megtetszett ez a darab, meg jókat írtak róla, úgyhogy ő lett az első választás. Alapvetően feketepárti vagyok, de most az egyszer úgy gondoltam, hogy nem árthat egy kis világosabb szín is az asztalra.
Ahogyan azt megszokhattuk már a kínaiaktól, ez is világít, mint a karácsonyfa. Nekem mondjuk alapkövetelmény, hogy világítson egy billentyűzet, általában egy szolid mélykékkel egyezek ki a legjobban, de ez másodpercek alatt kirajzol egy teljes homokos zászlót. Ki gondolta volna? Sajnos driverrel nem vezérelhető, pedig a fények programozhatósága szerintem rengeteget dobna az értékén.
Na, szóval megjöttek a billentyűzetek, méghozzá 3 külön csomagban, 3 külön követési számmal. Fuck logic. Egy nagy, társasházi kukában is jól észrevehető, igazán jelentős, indokolatlan mennyiségű szemetet halmoztam fel a bontogatásukkal, de hamar megbocsátottam, amikor a kezembe vettem ezt a kis drágát.
Kinézetre egyedinek találom. Mármint a felfestéseket és a dizájnt konkrétan, mivel olyan fura betűstílust alkalmaztak, hogy szerintem senki más nem rajzolná így fel őket. Ez mondjuk pont nem a kedvenc részem benne, kissé zavarónak találom őket. Én mondjuk nagyrészt bámulom a klaviatúrát írás közben, de aki vakon gépel, annak szerintem majdhogynem édes mindegy. Az alakjában az tetszik, hogy határozott. Eltalálták kétoldalt a szürke csíkokat is, és alapvetően tetszik a külleme. A gémer cuccokat amúgy is mindig olyan hűvös, bérgyilkosos stílusban akarják megalkotni, valamilyen szinten itt is bejött a dolog. Amit még meglepőnek találok, az az, hogy akármennyire is utálom a kínai fényes műanyagot, itt csak cikkírás közben tűnt fel, hogy csak a teteje matt, a csuklótámasz, és körben mindenhol finoman fényes a felület. Félreértés ne essék, kivételesen egyáltalán nem áll rosszul neki. Külön tetszik, hogy a tetején kiemelkedik a világító logó, kicsit kitűnik az egészből. Ami itt az "átverés", hogy sokkal drágább kategóriákban itt USB portok szoktak lenni, esetleg makrózható billentyűk, de hát 3600 (igen, annyi) forintért mit várjon az ember? Örülök, hogy működik. Az a két fémhatású izé a tetején semmire nem jó, csak dizájnelem, az olyan semleges nekem, valami mást is kitalálhattak volna oda, de igazából ami a formatervet és kiosztást illeti, nem lehet egy szavam sem, ha továbbra is szem előtt tartjuk, hogy mennyibe került.
Ami még meghatározó, az nyilván a használhatósága. Hiába néz ki jól valami, ha szarul működik. Nos, szó sincs róla, hogy szarul működne. Persze ez mindenkinek mást jelent, de megpróbálok szubjektív maradni és félretenni, hogy milyen volt a billentyűzet, amiről áttértem erre. Az általános tapasztalatom az, hogy csörög. Nem durván (tutira nincs olyan hangja, mint egy Cherry MX Blue alapúnak), de olyan tipikus, Tescos billentyűzet hangja van. Röviden tehát hallani, ha valaki gépel rajta, de nem irritáló. A képeimen egyértelműen látszik, hogy tipikus membrános megoldás, de szerintem nem is várt senki mást. A lényeg az, hogy mindegy, honnan nyomod le, le fog ugrani a gomb minden akadás nélkül, és végső soron ez a kényelmes gépelés egyik alapfeltétele.
A világítás érdekes, de tipikus pontja. Nagyjából ugyanez tapasztalható az összes driver nélküli kínai billentyűzetnél, mint ami itt is: van többféle szín, váltogathatóak gombbal, bekapcsolható a színátmenetes világítás is, és állítható annak sebessége és a fény erőssége. Kivételes eset, hogy a színátmenetet leszámítva mindent eltaláltak benne. Egyszerűen remek lett a csicsa része (attól eltekintve, hogy felül van némi bevilágítás a logó miatt, lásd képek). Az USB kábel harisnyázott, keményebb típusú, alig szőrös fajta van rajta, a célra tökéletesen megfelel, és még jól is mutat. Ja, és majd elfelejtettem, hogy tele van a hátlapja kiömlőnyílásokkal, ergo, ha teleborítod teával, akkor a nagy része ki fog folyni, szóval nem kell annyira aggódni az ilyesmi miatt szerintem. Mondjuk azért nem próbáltam ki. Amit még fontos megjegyeznem, hogy meglepő tömege van. Nem az a kis belekapaszél műanyag, igenis van súlya, ami nekem kapásból egy megnyugvást adott, hogy mégiscsak van benne anyag.
Redragon Karura
Valójában ő volt az első, amelyiket kibontottam a három közül. Őszintén szólva, nagyon vegyesek az érzelmeim vele kapcsolatban. Nekik is van hivatalos oldaluk, szintén egy kisebb teherautóra való termékkel, amikkel jó eséllyel fogok még találkozni, mert felkeltették az érdeklődésem. Ha pedig én találkozok velük, ti pedig követitek az irományaimat, akkor ti is találkozni fogtok velük.
Nos, a legelső, amit megjegyeznék ezzel kapcsolatban, hogy szerintem ez nem specifikusan valakiknek készült, vagy valamilyen felhasználásra, ez leginkább dizájndarab a szigetes kialakítás miatt. A billentyűk alakja és magassága egyértelműen a notebookokéhoz hasonlít a legjobban, ott látni ilyen nagyon lapos és kompakt hatású szerkezetet. Bár évekig dolgoztam és játszottam notebookon, és egészen kellemessé vált a gépelés is rajta egy idő után, tudjuk, hogy semmi sem tart örökké. Így történt például az is, hogy teleöntöttem francia Desperadossal. Mindketten sírtunk. A noti azért mert nem szerette, én meg azért, mert dögmeleg volt, és az utolsó üveg piám volt. Hogy utána mi következett, azt inkább el sem mesélem.
Szóval egy idő után meguntam a notik szigetes elrendezését is, meg az sem szimpatikus már, hogy éppen csak hozzáérek, és máris leütöttem. Nem a véletlen leütések miatt zavar annyira, hanem sokkal inkább a rövid lenyomási út miatt. Túl hamar lenyomódnak. Persze minden megszokás és viszonyítás kérdése. Ennél a billentyűzetnél sem több az út 2-3 milliméternél, ami azért nem olyan sok. Persze sokan lehet, hogy szeretik ezt a kialakítást, de mivel nem is ez a legfőbb probléma, nem ragadok le itt.
Kézbe véve a legszembetűnőbb az anyaghasználat. Tudjátok, van az a szemcsés műanyag, ami meggátolja a csúszkálást, még akár izzadt bőrfelület esetben is. Na, hát ezt annyira betalálták a gyárban, hogy majdhogynem terranovás fal lett belőle. Olyan rettentően érdes, hogy ilyennel még nem találkoztam. A baj nem az, hogy a test érdes, mert sok mindennel meg lehetne magyarázni éppenséggel, meg még tök jól is mutathatna. A baj az, hogy az összes billentyű is ilyen. Próbálnék gépelni rajta, de minduntalan azt érzem, hogy terranovás falat nyomkodok az ujjbegyeimmel. Az én finom, úri ujjbegyeim pedig nem erre valók. Zsoltika azon problémázott, amikor meglátta, hogy szerinte nagyon hamar lekopnának a feliratok a billentyűkről, ezt viszont itt helyben szeretném megcáfolni. Azért nem fog eltűnni róluk, mert ahogy jobban megnéztem, nem is felfestve vannak, hanem ott nincsenek terranovával borítva. És mivel ez a fekete borítás rajta nem fog lekopni nagyon sokáig, csak kifényesedik és lesimul, ezért ilyen veszély nem fenyegeti. Természetesen éltem némi költői túlzással az érdességét illetően, de azért valóban elég érdes. Engem személy szerint zavar, sokkal jobban kedvelem a puha matt felületeket.
A dizájnra és a fényekre egyébként itt sem lehet nagy panasz. Remekül mutat a ketyere szerintem bárhol, elegáns darab, tehát ha valakit nem zavar a lapossága, és az érdesség, akkor hajrá. A fényekkel kapcsolatban több megjegyeznivalóm is van. Egy csomó szín közül válogathatunk itt is, 3 fokozaton állítható az erőssége, nem bántja a szemet, kellemes az összhatás. A fényerősség billentyűn belül viszont nem egyenletes. Több billentyűnél is látszik, hogy az egyik pontján erősebb a fény, máshol gyengébb. Ez a Space-en úgy tűnik, mintha szándékos lenne, és elég jól is áll neki, de a többi billentyűről ez nem mondható el. Ez igazán apróság, és csak sötétben látszik, ha direkt nézi az ember, de úgy gondoltam, hogy felróható a gyártónak. Ami még nagy hiba a szememben, az a Caps-Num-Win lock hármas. Előbbi kettő ugyanis olyan erős vörös LED-eket kapott, hogy még nappal is enyhén zavaró tud lenni, ha belenéz az ember, de sötét szobában elég csak a közelébe bámulni. Vakon természetesen megint nem érdekes, viszont ha a numpad környékén matatunk, könnyen zavaró tud lenni. Egy-egy pötty alkoholos fekete filc persze könnyedén megoldhatja a problémát, de akkor is figyelmetlen a gyártó. Az utolsó szidalmam meg csak annyi lenne, hogy a Win lock LED egyáltalán nem is világít nálam. Ez ugye annyit tesz, hogy billentyűkombinációra letiltja a Windows gomb működését a billentyűzeten, állítólag azért, hogy játék közben ne nyomjuk meg véletlen. Velem ilyen szerintem még soha nem fordult elő, de mivel mindhárom billentyűzetnél ezt látom, elbizonytalanodtam, lehet, hogy ez tényleg egy létező jelenség.
Az USB kábel itt is harisnyázott, és pont ugyanolyan, mint a Warwolf termékénél, csak más színben. A csatlakozó vége arany színű, és bár azt írták a leírásban, hogy ,,gold plated", én ezt nem vagyok hajlandó elhinni. De legalább szép sárga. Tudja má, mire gondolok.
Redragon Asura
Végül pedig itt van a szuvas fogú királylány. Az Asura képeken valamelyest jobban nézett ki, mint a valóságban, de pusztán egyetlen förtelmes ok miatt. Képeken nem látszik, hogy az egész test fényes műanyagból készült. Hogy 30 dolcsi forint környékén ki az a beteg tervezőmérnök, aki kitalálja, hogy ez ujjlenyomatgyűjtő, fényes fekete műanyag legyen, azt nem tudom, de kedvem lenne bezárni a pincémbe pár napra, hogy legyen ideje elgondolkodni azon, hogy mit is csinált. Jól rá kéne csapni a kezére.
A dizájn alapvetően nagyon ott van, de ez a fényes műanyag annyira otromba és gagyi hatást tud kelteni, hogy sikítani tudnék, pedig nem is tudok. Jó pár órámba került, mire fel tudtam dolgozni, hogy ezt fogom megtartani ideig-óráig, de tényleg ez maradt végül. A rendes billentyűs része (a nem makrózható részére gondolok) szerencsére nagyon kellemes, puha, matt borítású, megfelelő az úthossz, egész csendes a leütés, egy élmény gépelni rajta. A Backspace néha nyekken egy kicsit, amikor felugrik, de semmi igazán zavaró.
A fényerő lehetne jelentősen magasabb is, mivel maximumon tartom folyamatosan, de pár helyen asztali lámpafény mellett közvetlen közelről is megkérdőjelezhető, hogy egyáltalán világít-e tényleg. A logó bőven elég erős, viszont a billentyűkre nem jutott sajnos elég koksz, így be kell érnünk egy kellemes közepessel. Ami számomra némiképp érthetetlen, az az elkorcsosult steampunk tekerő a tetején, amivel a fényerőt lehet állítani. egyrészt a potméter nem működik benne normálisan, mert az első negyedben kifényesedik 80%-ig legalább, és a maradék két negyedben meg éppen csak történik valami. A negyedik negyed tabu, nem lehet körbeforgatni a tekerőt.
Ami még érthetetlen az a Win lock tetézése. Már nem elég egy helyre odapakolni, két különböző módszer kell a megvalósítására. Van a fenti részen bal szélen egy lakat gomb, ami egymagában már Win lock, de ha Fn+F11-et nyomunk, pontosan ugyanazt a hatást érjük el. Mi a halálnak van erre szükség? Na mindegy. Van még mellette egy jobbrabalra nyilas gomb, az egészen furcsa dolgot csinál: a felfestéseknek megfelelően felcseréli a WASD, és a nyíl gombokat. Mármint szó szerint. Ha megnyomom most, a nyíl billentyűkkel tudok csak WASD betűket írni. Biztos akad, akinek erre lehet szüksége valami speckó játék esetén, nem tudom. Jobb fent a két gomb közül a bal oldali a makrógomb, megnyomva a kétoldalt látható 8 makrógombot programozhatjuk, meg resetelhetjük. A jobb oldali gomb pedig a gyorsbeviteli gomb. Ha ezt bekapcsoljuk, elméletileg gyorsabb bevitelre adódik lehetőség, amit én semmilyen valós körülmények között nem tudtam kihasználni, de ha két kézzel elkezdtem egy jegyzettömbnek csapkodni a billentyűzetet, az a benyomásom támadt, hogy több lenyomást engedélyezett. Ahhoz viszont, hogy valakinek arra gombra szüksége legyen, rettentően gyorsan kell gépelnie. Mármint tényleg baromi gyorsan. Amúgy a jobb felső sarokban, a numpad fölött egy egészen korrekt kis logót helyeztek el, szolid a világítás is, azt ott pont nagyon eltalálták.
Összehasonlítás és ajánlás
Ha sorrendbe kellene tennem őket, akkor első helyezett ez a Redragon Asura, második a Warwolf V-2 és erősen harmadik a Redragon Karura. Az első helyezett nálam még a gusztustalan fényes műanyagával is egyértelműen viszi a prímet, mert tényleg élvezem rajta az írást, hasznosak a makró gombok, tetszik a világítás, határozott tömege van (nehezebb, mint a Warwolf), és nagyon össze van rakva, amennyire én elnézegetem.
A második helyezett szintén kétségkívül a Warwolf terméke, ami csörög egy kicsit ugyan, de legalább egyedi, súlyos, és kellemes az anyaghasználata, valamint nem sok panasz lehet az összeszerelésre sem. A világítása ugyan nem olyan, mint megszoktuk, tehát nem az egye billentyűk vannak átvilágítva, hanem a tálcára megy a fény alulról, van egy kis beszűrődés is a logótól, de semmi komoly.
A harmadik versenyző szintén versenybe szállhatna helyezésekért egy jóval nagyobb teszt keretében, de most rossz tesztert fogott ki, mert nekem nem jön be, hogy ilyen recés. A legelegánsabb mindhárom közül, de most az egyszer még én sem a legszebbe választom, hanem a legjobbat.
Az áraik helyezés szerint 30 dolcsi (9000 forint), 12 dolcsi (3600 forint), és 25 dolcsi (7500 forint), így összesítésben talán a Warwolf nyert. Olyan áron kínál kellemes minőséget, amit itthon nem tudnak leutánozni, én mégis azt mondom, hogy ha valaki rászán egy 10-est a dologra, és szemet tud hunyni esetleg a fényes műanyag felett, akkor az Asurát vegye meg, mert egy élmény megismerkedni vele. Az angol kiosztástól meg senki se féljen, mert én féltem a legjobban tőle, de viccen kívül pár óra alatt meg lehet szokni.
Uff.
