Jó reggelt Vietnám, azaz üdv minden jelenlévőnek! A cím talán túl sok mindent is elárul erről a megtestesült világszerencsétlenségéről. Eddig egyetlenegyszer kellett használnom a hulladék kategóriát, akkor a termék nagyon meg is érdemelte. Most olybá tűnik, újfent értelmet nyert ez a kategória. Mi lehet hát az a termék, ami annyira szemét, hogy ezt a ritkán, és rég nem használt kategóriát újra elő kell vennem?

Ez bizony egy darab zselé, semmi több. Az eredeti célja az volna, hogy megtisztítsa elretkelődött billentyűzetünket. Én speciel allergiás is vagyok a koszos billentyűzetre, így önkéntelenül is naponta sok alkalommal elkezdem lesöpörni róla a port, levakarni a koszt. Ez nyilván nem alkalmas arra, hogy minden retket leszedjen, viszont a billentyűk között megrekedt hajszálakat, szőrszálakat, kenyérmorzsát, sütidarabkát, csokidarabkát, borkövet, hányásmaradékot, használt óvszereket kiszedje onnan. Leírása szerint mindezt megteszi jelenlegi árfolyam szerint (2015.01.03. ~260 Ft) úgy 430 forintért. Akár többször is.

Képek

Tapasztalat

Mi a tapasztalatom tehát? Nyilván sejtitek, minthogy fent olyan sokszor emlegettem a hulladék kategóriát.

Miért ez a tapasztalatom? Színes, légmentes csomagolásban érkezett. Tök nagy reményekkel álltam neki bontogatni, gondoltam, ha már ilyen szép a csomagolása, csak nem lehet olyan tré a cucc sem benne. Kibontom, és hosszas rázogatás után ki is esett belőle ez a piros, enyhén illatos dolog. Olyan volt kicsit, mint a hideg, buborékos, de átlátszó, friss takony. Elnézést kérek a hasonlataimért, de valahogy muszáj körbeírnom. Kiloccsant a kezembe, hideg volt, és hirtelenjében nem is tudtam vele mihez kezdeni. Elkezdtem gyúrogatni, formázgatni, a végeredményt pedig szerintem már megtekintettétek.

Lefényképeztem külön a billentyűzetemet is, hogy lássátok, mennyire volt retkes takarítás előtt. A fénykép lényegesen több port mutat, mint amennyi szabad szemmel észlelhető rajta, ez ne zavarjon meg senkit. Ráhelyeztem ezt a csodálatot, és lekezdtem ide-oda görgetni, de semmi sem jött le róla. Akkor kitaláltam, hogy talán ott kéne hagyni egy percig, hogy le tudjon süllyedni a billentyűk közé. Úgy hagytam, és megint láttátok az eredményét. Azt hittem, hülyét kapok, ahogy lassan felszedtem ezt a dolgot, és ott maradt a fele beragadva a billentyűk közé. Kicsit megpróbáltam még hozzáragasztani a nagy darabhoz, valamennyi kijött, de végül ki kellett szednem a billentyűket, mert apró szemcsék annyira odaragadtak, hogy alig akartak lejönni.

Tettem még néhány sikertelen próbálkozást, ideges lettem, majd némi kínzás után (gombócba gyúrtam, majd teljes erőből szorongattam, és ötéves módjára élveztem, ahogyan az ujjaim közötti kis réseken kifolyik) visszagyűrtem a zacskójába, és egy kecses mozdulattal helyet kerestem neki a szemetesben. Pár napig még figyelt ott, majd néhány sörös doboz alatt eltűnve új helye az alsó szinti konténer lett hétfő reggelig.

Fájó élmény

Mit mondhatnék róla még? Ez egy fájó pont az életemben, olyasmi, amiről időről-időre mesélnie kell az embernek, de sosem szívesen teszi, csak amolyan muszájból. Én inkább leírtam, így mindenki tudhatja, mi vár rá, ha megvásárolja ezt a ... terméket.

Ne vegyétek meg. Ha valaki egészen idáig nem hitt nekem, annak most nyomatékosítom, hogy annyi szükségetek van rá, mint mopsz kutyának a botoxra. Vagy mi, várjá...

Szóval olcsó, meg minden, de higgyétek el, nincs rá szükségetek.

Uff.