Nagy gyerekeknek - 6 az 1-ben napelemes csináld magad szett teszt

2014.10.06. 10:00

mrgergoke

Megkérek mindenkit, akiben van egy kis érzés, hogy ajánlja fel nekem, mint szegény, szerencsétlen, beteg gyermeknek adója legalább 1%-át, hogy még több pénzt verhessek el ilyen fölösleges dolgokra, mint amiről most olvasni fogtok. A koncepció hallatán talán nem is tűnik fel, hogyan is tűnne fel? Mármint az, hogy mennyire fölösleges. Tök jó cuccnak hangzik, sok mindent lehet belőle építeni, érdekes, kicsit ösztönzi az embert a kevésbé pazarló életmódra. Vagy nem. Nem nagyon hiszek amúgy ebben, szerintem ez csak egy jól hangzó mondat, egy marketingfogás.

,,Vegyé sorjás pévécét meg napelemet, köcsög, mer attól jó lesz a fődnek!" - mondá a kínai eladó. Ráadásul az egyik képemen világosan mutatja a rajz is, hogy 0 és 3 éves kor között a teletabira hajazó gyerekek szomorúak, ha nem kapnak ilyen szettet.

Képek

 

Mire jó ez?

Hát kábé annyira, mint ránézésre. Tényleg érdekesek a cuccok, amik kijönnek az összeállításból, de gondoljuk már át. Azzal hirdetjük a napenergia használatának fontosságát, hogy legyártunk egy rakás fölösleges, gagyi, sorjás műanyagelemet? A fő probléma ráadásul az, hogy egy keretbe vannak foglalva az alkatrészek, de úgy, hogy letöréskor (ami sokszor kegyetlenül nehéz) a fele ottmarad a kereten, vagy a keret fele jön az alkatrésszel együtt. Én jóapám kedvenc bicskáját vettem kölcsön a feladathoz, így sikerült viszonylag gyorsan kiszabadítanom az alkatrészeket.

 

Mik rakhatóak össze?

Van két ilyen szélerőműszerű izé, két légpárnás csónak, egy kutya(?), meg egy autó. Igazából mindegyik működik, de tényleg kell hozzá a napfény. Az asztali lámpával, amivel életre próbáltam kelteni őket csak nagyon közelről sikerült látványos eredményt elérnem, pedig a hajó még naplementekor is úszott az egyik hordóban, hátul, a kertben.

Ebből leszűrendő, hogy nem kifejezetten tróger az elektronikai része, ugyanis nem kell ipari fénymennyiség hozzá, hogy valóban működésbe jöjjön, elég egy kicsike napfény. Azt számítva, hogy ez echte kínai ketyere, ez egy jó dolog, gondoljunk csak a gagyi számológépekre. Van rajtuk napelem, de az istenért sem akarnak működni. Vagy a napelemes külső akksikra, amikről azt gondolja az ember, hogy na, majd én ezekkel az egész háztartást működésbe hozom. Se. Mindegy, ebben működik a dolog.

Az összerakás egyetlen gondja a vezetékelés. Van, amikor elég a két rövidebb zsinór, de van, hogy a hosszabbakat kell használnunk. Ezekről előre levágták a műanyag borítás, is csak megvágták, így csak le kell húznunk kicsomagoláskor. A baj azzal van, hogy be kell őket kötni azokba a kis rugókba a napelemes részen. Ha nincs az embernek kézügyessége, meg egy éles kése az apjától, akkor elég nehézkes a dolog, mondhatni idegőrlő meló. Ezért para, ha cserélni kell a hosszúakra, vagy ellentétes irányba kell forgatni a motort.

 

Összegzés

Érdekesnek érdekes cucc, én például tökre szeretem az ilyen koncepciókat, ahol bizonyos elemekből több mindent is össze lehet rakni, de úgy, hogy közben majdnem mindent felhasználunk, tehát rengeteg kreativitása van a tervezőjének. Hovatovább sajnos kétségtelen az is, hogy a technológus, aki azt találta ki, hogy a 10 deka szükséges anyag mellé még gyártsunk további 20 deka fölösleges műanyagot sorjás keret formájában, az bizonyára egy gyökér. Kár a pazarlásért, mert tényleg instant kukás a cucc, a többivel viszont jól el lehet szórakozni, kár, hogy egyszerre csak egy valamit lehet megépíteni. Irodába az asztalra örökmozgónak jó lehet. Autóba nem, mert borulékony. 800 forintot megért.

Itt megvásárolható egy csomó napelemes csináld magad szett.

Meg itt is.

Uff.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr436761007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2014.11.24. 21:46:02

Jee, én is pocsékoltam egy ilyenre még másfél éve valahány dollárt. Az utolsó képen látható ventilátorszerű van megépítve, csak a kisebb lapátokkal, úgy gyorsabban forog. (Valódi napfényben egész gyors, de még a többrétegű ablak is megfogja a fényt. Biztos UV-val megy. :-DDD)

mrgergoke · http://rendeljkinait.blog.hu/ 2014.11.25. 10:58:06

Tiszta napfényben tényleg pörögnek a cuccok, szerintem egyszer kellett ilyet is látni.
süti beállítások módosítása