20 dBi Yagi antenna teszt

2013.02.19. 20:00

mrgergoke

Ha a méreteket nézzük, azt hiszem, ez volt az eddigi legnagyobb csomag, amit kaptam. Jó hosszú és jó puha. Nagyszüleimhez vitték, mert nem fért bele a postaládába és suliidőben senki sincs otthon. Olyan erős gyár- és kínaiszaga volt, hogy 5 percet nem töltött a lakásban és már ki is tették a szűrét. Az udvarra. Persze én úgy bántam vele, mint a hónap üdvöskéjével. Na csapjunk bele.

Képek

Mint azt később látni fogjátok, azért rendeltem ezt a kütyüt, mert egy komplett, városi használatra kész ingyen wifi kereső csomagot akartam összeállítani. Sikerült. Persze így nem nagy szó, hogy csak megrendelgettem a dolgokat, de a leendő tulaj (én falusi vagyok és netünk is van) boldogan használhatja majd bárhol. A csomag többi része pár napon belül felkerül, majd a végén összegzem a tapasztalatokat.

Mint azt jó apámtól megtudtam, az ilyen antennát rémesen egyszerű, de annál bonyolultabb használni. Hogy legyen a mondatnak értelme, kifejtem egy kicsit: a lényege az, hogy csak irányba kell állítani. Amerről jön a jel (keresett router, vagy megosztó forrás), arra kell fordítani és elérjük a maximális jelerősséget. Persze kültéren ajánlott a használata, mert a szoba lefogja a jelerősséget. Minél magasabbra emeljük és minél szabadabban van, annál jobb lesz a vétel. Többek között ez okozza a nehézséget, meg az, hogy merre fordítjuk az antennát, ha éppen free-wifit keresünk? Ez esetben próbálgatni kell, hogy milyen irányokból jön be valami és milyen erős a jel.

Az antennával semmi gondom nincs, teszi a dolgát rendesen. Hiányossága, sérülése nem volt érkezéskor. Nagyon szépen be volt csomagolva, hogy ne sérüljön meg. Kaptam hozzá két hajlított acéldarabot és csavarokat, ezekkel lehet rögzíteni a kiszemelt helyre (leginkább ház falán, tetőn).

Folytköv holnap után!

komment

Címkék: kiegészítők

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr415085570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása