Elephone S7 okostelefon teszt - A felemás kakukk #FRISSÍTVE

2017.01.19. 08:00

molcsa

1_8.PNG

Egyáltalán nem titok, hogy az Elephone S7 a Samsung hasonló nevű csúcskészülékének másolata. Ez a kínaiaknál már megszokott dolog, ahogy az is, hogy a másolatok általában nem érnek fel az eredeti készülékekhez. Sajnos nincs ez másként most sem.

 

Szerk.: Egy olvasónktól tudjuk, hogy közben ki is adták rá az említett frissítést, ami orvosolt szinte minden szoftveres bugot. Nincsenek alkalmazás leállások, akadozások, beragadt aksi kijelzés, és még az üzemidő is rendesen megnőtt. Visszafogott használattal 3 napot is kihozott belőle egy töltéssel. A GPS hibái is megszűntek, gyorsan talál jelet, és megbízhatóan meg is tartja, pontosan belövi a helyet. Úgy tűnik, ez is csak szoftveres hiba volt. Ennek fényében olvassátok a cikket, a konklúzsön részt ennek megfelelően módosítottuk.

 

Bontogatás

A doboz masszív, de kinézetre semmi extra, sima karton egy márka- és típusjelzéssel. A belső összeállítás már tetszetősebb, a kiegészítők külön dobozkákban vannak egymás mellett, a telefonnak műanyag "ágyat" adtak. Az egyik doboz rejti az EU csatlakozós, 2 amperes töltőfejet (piros pont), egy másik a micro-USB kábelt, a harmadik, legnagyobb darab pedig egy SIM tűt, beüzemelési gyorstalpalót, kijelzővédő fóliát és egy átlátszó szilikon tokot. Nagyon kevés gyártó ad ennyi tartozékot a készülékeihez. Mondhatnánk, hogy tipikus marketing fogás, ezzel akarják lekenyerezni a vásárlót, ez benne van, de akkor is kedves gesztusnak tartom a fóliát és a tokot. Az első benyomás máris kellemes.

A forma szinte egy az egyben Samsungos, elöl-hátul ívelt üveg, oldalt fém keret. Fogása kellemes, 5,5 colos mérete ellenére nem túl tepsi. Egyébként kapható 5,2 colos változat is, így gondoltak azokra is, akik a kompaktabb méretet szeretik. Az összeszerelés jó, masszívan egyben van, nem hajlik, recseg-ropog, egyedül a jobb oldalon található bekapcsoló és hangerő gombok lötyögnek egy kicsit. Az átlagnál egy kicsivel nehezebb, 175 grammot nyom a mérlegen.

Alul és felül 2-2 műanyag csík található a fém kereten, bizonyára a megfelelő jelerősség biztosításához. A SIM tálcába 2 darab nano SIM-et, vagy az egyik helyére egy micro SD kártyát tehetünk. A dupla hangszóró rács az alján ne tévesszen meg senkit, csak a jobb oldaliból jön hang. A hátlapi kamera kissé kiáll, de a gyűrű a lencsénél magasabb, így talán nem fog rövid időn belül rommá karcolódni. Mellette LED-es vakut találunk. Az előlapon a kijelző mellett a Samsungénál keskenyebb beszédhangszórót, másodlagos kamerát, fény és közelség érzékelőket, egy piros színű értesítési LED-et és egy ujjlenyomat olvasós fizikai gombot láthatunk.

Típus  Elephone S7 5.5"
 Hálózat  2G: GSM 850/900/1800/1900MHz
 3G: WCDMA 900/2100MHz
 4G: FDD-LTE 800/1800/2100/2600 MHz
        TDD-LTE 2300/2600 MHz
 SIM kártya  Dual SIM, Dual standby mód, Nano SIM
 Elérhető színek  Kék, Fekete
 Anyag  Fém keret, üveg elő- és hátlap
 
Rendszer
 Operációs rendszer  Android 6.0
 CPU  MediaTek 6797 - Helio X20 (2x2.3 GHz, 4x 1.85 GHz, 4x1.4 GHz)
 GPU  Mali T880, 780MHz
 ROM  64GB
 RAM  4GB
 SD-kártya támogatás  Van, SIM helyére
 
Kijelző
 Kijelző méret  5.5"
 Típus  FHD
 Felbontás  1920*1080 Pixel, 400 PPI
 Multi-Touch  Igen, max. 10 ujj
 
Általános
 Kamera

Előlapi kamera: 5.0MP  
Hátlapi kamera: 13.0MP
 elektronikus képstabilizátor (EIS)
 f/2.2 apertúra
 LED vaku

 Nyelvek  Multi-language (többnyelvű), magyar nyelv elérhető
 GPS  Igen
 WIFI  Igen, 2.4G/5G, 802.11 a/b/g/n
 Bluetooth  Igen, Bluetooth V4.0
 NFC  Nem
 Giroszkóp  Igen
 Fény szenzor  Igen
 Távolság szenzor  Igen
 Infra  Nem
 Ujjlenyomat olvasó  Igen
 Akkumulátor kapacitás      3000mAh, beépített
 Csatlakozók  micro-USB
 3,5 mm jack
 Dimenziók  150.4x73.2x7.6 mm
 Tömeg  175g
 
 Doboz tartalma  Elephone S7 okostelefon, micro-USB kábel, EU töltőfej, SIM tű,
 kijelzővédő fólia, szilikon tok, használati utasítás

 

Tesztüzem

Az oldalsó kávák nagyon vékonyak, akár a káva nélküli jelzőt is ráfoghatjuk, a kijelző egészen a 2,5 D üveg görbületének közepéig tart. Ez egyrészt impozáns és menő, másrészt ha oldalról nézzük, a széleken a görbület miatt torzul a kép. A kijelző 5,5 colos és Full HD felbontású (1920x1080 pixel), ez 400 PPI értéket jelent, amire nem lehet panasz még 2017-ben sem, szép éles a kép. Szépek a színek is, nem invertálódik oldalról nézve sem, csak a fényerő csökken valamennyire. A maximális fényerő bőven elég, a minimum viszont lehetne alacsonyabb, mert éjszaka kisüti a szememet. Ez persze alkalmazásokkal kompenzálható (pl. Screen Filter).

1476841650780444.jpg

A hardver nem kutyafüle: 10 magos MediaTek 6797, alias Helio X20 processzor Mali T880 GPU-val, 4 GB RAM-mal és 64 GB háttértárral megtámogatva, ami micro SD kártyával tovább bővíthető. Nyers erőből tehát nincs hiány, kérdés, hogy a rendszer mennyire tudja ezt kihasználni. Megsúgom: nem igazán. Futtattam egy Antutu tesztet, és meglepődve tapasztaltam, hogy csak 41476 pontot kapott. Ez nem lehet, gondoltam. Itt egy Snapdragon 820-szal összemérhető processzor, és harmadannyi pontot kap? Futtattam hát még egyszer, ekkor már 67739 pont lett az eredmény. Rendszerfrissítés után pedig 81275. Ennyit számít tehát, hogy milyen kedvében van éppen. GFXBench tesztet is csináltam, a T-Rex teszten például 23 FPS-t ért el. 

A képre kattintva galéria nyílik.

Mint megannyi kínai telefon, az S7 is a rendszeren vérzik el. Nem értem ezt, annyi ideje ez a legnagyobb gond a kínai készülékekkel, hogy megbízhatatlan és instabil rajtuk az Android, miért nem képesek a gyártók megfelelő energiát ölni ebbe a dologba? Bár az Elephone még a jobbak közé tartozik, ők legalább készítenek frissítéseket, amiket OTA tudunk telepíteni, de még mindig nagyon sok javítanivaló van. A P9000 Lite példája alapján mondjuk joggal várhatunk is javulást, ott is nagyon sok hiba volt az elején, de a frissítésekkel idővel mindent kijavítottak, és remek masina lett.

Egy szinte gyári Android 6-tal van dolgunk, amibe csak 1-2 plusz menüt és egy saját fórum alkalmazást raktak be, van előre telepített Play Áruház is. Végeztem kémprogram keresést is a Malwarebytes-szal, de nem hozott eredményt, tehát megnyugodhatunk, nem rakták tele kínai kártékony programmal.

1476841680648523.jpg

Már a használat elején furcsaságokra lettem figyelmes, ugyanis a letöltött alkalmazások 90%-a indítás után rögtön leállt. Egy újraindítás sokukon segített, de még így is maradtak működésképtelen példányok. Ekkor kerestem rendszerfrissítést, volt is elérhető. Felraktam, azóta ez a hiba megszűnt. Helyette random rendszeralkalmazások szoktak időnként összeomlani. Többször ledobta a WiFi-t egy pillanatra, vagy csak akkor csatlakozott, ha manuálisan kiválasztottam a hálózatot. Ilyen és ehhez hasonló apró hibákba lehet időnként belefutni, amik rövid távon elfogadhatóak, de hosszú távon nekem nagyon elegem lenne a telefonból, már most látom.

img_3084.JPG

A másik apró kellemetlenség, ami inkább csak esztétikai, hogy az Elephone saját funkciói nincsenek lefordítva magyarra. Így például néhány felugró menü, a kikapcsoló menü gombjai, a beállítások bizonyos pontjai angolul vannak.

Az ujjlenyomat olvasó gyors és pontos, szinte mindig elsőre felismerte az ujjamat. Mivel csak egy gomb van a készüléken, ezzel tudunk minden funkciót megvalósítani, mint az iPhone-on. Hozzáérintve az ujjunkat vissza tudunk lépni, lenyomva kilépünk a kezdőképernyőre, nyomva tartva a megnyitott alkalmazásokhoz jutunk, kétszer megnyomva pedig egy előre beállított programot indít el. De ha valakinek ez a megoldás nem tetszik, bekapcsolhatja a virtuális gombsort a képernyő alján.

1476841669950045.jpg

A rendszer sebessége sem hibátlan, gyakran találkoztam akadásokkal, sokszor elgondolkodott egy-egy pillanatra, a multitasking is kicsit döcögős a bőséges RAM ellenére. A 3D-s játékok egész jól futottak, igaz, nem maximális részletességen. Több címet is kipróbáltam (Gangstar Vegas, Asphalt 8, Real Racing 3), mindegyik jól játszható volt, néha akadtak csak meg egy pillanatra. Terhelés alatt sem melegszik nagyon, érezhető, hogy dolgozik a proci, de nem nevezném forrónak. Van giroszkóp is, így a VR-ral nincs gond.

1476841664725412.jpg

A telefon ismeri a 800 MHz-es (B20) frekvenciát, így a vidéken élő, főleg Vodafone-os előfizetők is boldogok lehetnek, lesz mindenhol 4G az országban. Ahogy az a kínai készülékeknél megszokott, a mobilnethez az APN-t manuálisan kell beállítani, nekem magától a Tesco mobilnetet javasolta.

A WiFi kétcsatornás, azaz kezeli az 5 GHz-es hálózatokat is. A sebességgel nem volt gond, a vétel viszont kicsivel gyengébb, mint az megszokott. A 4.0-ás Bluetooth stabilan működött, NFC viszont nincs.

1_28.jpg

A GPS volt a másik dolog, ami csalódást okozott. Szabad ég alatt egész jó, kb. fél perc alatt talál jelet, de csak 7-9 műholdat látott, ahol a saját telefonom 12-t is. Lakásban az ablak mellett állva vagy buszon az ablak mellett ülve viszont 3-5 percig is keresett, és többször is eldobta a nagy nehezen megtalált jelet. A mágnesszenzor is csak újrakalibrálás után működött rendesen, de ezután már nem volt gond vele.

screenshot_20170115-160152.png

A hátlapi kamera 13 MP-es, f/2.2-es rekesz értékkel, elektronikus képstabilizátorral és LED-es vakuval. Videózni Full HD felbontással lehet, az előlapi kamera 5 MP-es.

A szoftverben a szokásos funkciókon kívül van néhány jópofa plusz dolog is, pl. kép a képben fotó, ahol a hátlapi és előlapi kamerát egyszerre használja, gesztus vezérelt fotózás, RAW-ba mentés, gyorsított videófelvétel stb. 

1476841673310975.jpg

A szimpatikus felvezetés ellenére nem túl jók a képek. A fő gondom, hogy nagyon sok a zaj, ami a képekbe kicsit is belenagyítva már zavaró. Sok részlet elveszik, a színek is lehetnének élénkebbek. Kromatikus aberráció is tetten érhető, bár a zaj mellett már nem sokat számít, a széleken elmosódás is megfigyelhető. A videók is zajosak, a hangminőség nagyjából rendben van, de a mélyekből semmit sem rögzít a mikrofon. Éjszaka relatívan nem annyira rossz a teljesítménye, inkább úgy mondom, hogy nem sokkal rosszabb, mint nappal. Az autófókusz hagyományos, nincs lézer meg hasonló ultramodern megoldások, néha egy kicsit lassúnak találtam, de alapvetően pontos.

A hangminőségre fülhallgatóval viszont nem lehet panasz, rég hallottam ilyen részletes és kiegyensúlyozott hangot telefontól. Még a legmélyebb hangokat is szépen és erősen továbbítja, a tartományok egyensúlyban vannak, nincsenek túltolva a magasak sem. Dinamikus a hangzás, és jó a térábrázolás, nem ülnek a fülemben a zenészek.

A hangszóró már más kérdés. Nem túl hangos, cserébe maximum hangerő közelében eléggé torzít, mélyeknek nyoma sincs, a magasak viszont eléggé túl vannak tolva. Nem egy élmény rajta a zenehallgatás, inkább csak kihangosításra használható.

A beszédhangszóróra is érvényes, hogy élesebb és magasabb a kiadott hang, mint általában, de nem recseg, szépen értettem mindenkit. A mikrofon is jól működik, senki sem panaszkodott, sőt, volt olyan, aki meg is dicsért, hogy milyen jól hall.

dsc09581.JPG

Újabb rendszer bug az aksi terén: rosszul van kalibrálva a töltöttségjelző. Elég sokáig 100%-on áll, majd jó gyorsan lemerül 10%-ig, innentől pedig van még 1 óra kijelzőidő, amiből felet 1%-on tölt el. A 3000 mAh-s telep elég nagynak hangzik, de még kíméletes használattal is nap végén érdemes töltőre tenni. Négy és fél óra kijelzőidőt mértem, ami azért nem rossz, a gyári töltővel kb. 1 és negyed óra alatt feltölthető.

Az viszont egy jó poén az Elephone-tól, ha már a Samsungot másolják, hogy robbanásbiztosnak vallják az aksit, és robbanásálló borítást kapott a készülékház belseje.

 

Konklúzsön

A frissítés megváltó erejének köszönhetően már azt tudom mondani, hogy jó kis telefon az S7. Hardveresen tök jó, szép a kijelző, jól néz ki, és jól össze is van rakva. Az ujjlenyomat olvasó gyors és pontos, a hangminőség nagyon jó fülhallgatóval, és ismeri a B20 frekvenciát is, ami itthon nagy kincs. A frissített Android már megbízhatóan működik, az üzemidő is jelentősen megnőtt, a GPS hibái is megszűntek.

Hátrányként a nem túl erős kamerát és az átlagnál gyengébb minőségű hangszórót tudnám megemlíteni. Esetleg még az átlagosnál kicsit gyengébb WiFi vételt, de ezzel azért együtt lehet élni.

Az árral nem szálltak el az egekbe, ahogy azt a Samsung szokta: EU raktárból, tehát ÁFA és vámmentesen 72.000 forintba kerül. Ezért a tudásért ezt korrektnek tartom, egy nagy tudású és immáron megbízható készüléket kapunk a pénzünkért.

Itt megvásárolható >>

 

4 komment

Címkék: telefon

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr5812132687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blogerovac 2017.01.19. 13:35:23

Nem jó az Android implementáció, kétes a frissítések gyakorisága, minősége, összességében ez inkább bosszúság lesz hosszú távon, mint elégedettség. Van a Xiaomi-nak pár készüléke, ami biztosan jobb vétel. Például Xiaomi Mi 5S Snapdragon 821-el csak 79 eFt ugyanott: www.banggood.com/Xiaomi-Mi-5s-Mi5s-5_15-inch-Fingerprint-3GB-RAM-64GB-ROM-Snapdragon-821-Quad-Core-4G-Smartphone-p-1091260.html?rmmds=search Ehhez képest az Elephone S7 nem alternatíva. De olcsóbban is vannak jobban támogatott Xiaomi-k, amik már bizonyítottak.

Blogerovac 2017.01.19. 13:37:34

Bocs, nem ugyanott, hanem a konkurens weboldalon. De kínálat van bőven az olcsóbb árszegmensben is: www.banggood.com/search/xiaomi/140-0-0-1-3-45-0-price-0-0_p-1.html

guy2 2017.01.24. 22:39:21

Az arat nem eri meg, mert nem megy rendesen a gps, ossze is omlanak az alkalmazasok, az android meg semennyire sincs rajta optimalizalva.
süti beállítások módosítása