Még valamikor nyáron írtam azt hiszem egy Google Cardboard nevű anomáliáról, melyet a kínaiak rögtön a bejelentését követően irgalmatlan gyorsan elkezdtek tömegmásolni. Vagyis durván fogalmazva vehetjük úgy is, hogy a gugli másolta a saját termékét, mert a kínaiak a renderképek megjelenésekor máris elkezdték gyártani, így végül is, mire a gugli oda jutott, hogy legyártsa az elsőt, addigra a kínaiak már nagyban nyomatták. Jó, ez persze csak egy sarkos vicc, de azért valljuk be: van némi realitás szaga. Most megszereztem egy durván feltupírozott Cardboardot.

Amint megjelent a Cardboard, ami ugye pár dolláros büdzsé megoldás formájában hozta el a virtuális valóság hatalmas tortájának egy aprócska szeletét a kisebb pénzzel rendelkező emberek számára, kreatív, és vállalkozó szellemű gyártók kapva kaptak az alkalmon, és elkezdtek műanyag házas, párnázott, minőségi üveggel, állítási lehetőségekkel ellátott szemüvegeket gyártani a kényelmesebb használatért.

A dologban nem csak a gyártók látták meg az üzleti lehetőséget, hanem az alkalmazásfejlesztők, és az erotikus ipar is, így ez lényegében egy öngerjesztő folyamat a Cardboard megjelenése óta. Kijött a Google megoldása, jöttek a nagyszámú eladások az olcsósága miatt, majd jöttek az alkalmazások, meg videók, meg minden, aztán jöttek a komolyabb VR szemcsi megoldások, és jött még több alkalmazás. Jelenleg nagyjából itt állunk, a dolog berobbanása még nem történt meg, ha egyáltalán meg fog történni.

Nos, hát így történt, hogy megszületett a Blitzwolf saját szemcsije, ami a képeken marha jól nézett ki, és mivel már nyáron is voltak appok, amik egészen érdekes élményt nyújtottak egy párnázatlan, és elég ótvar kínai Cardboard másolattal, nem tudtam kihagyni ezt az élményt, muszáj volt megrendelnem egy példányt.

A csomagolás finoman megszenvedte az utazást, de hát láttam már ilyesmit, és a benne lévő terméket annyira nem kell félteni, és valóban nem érte sérülés. Most az egyszer szerencsére (?) nem abból állt a csomagolás, hogy kiveszem a fő eszközt, és nem tudom köré rendezni úgy a hetvenhárom és fél tartozékát, hogy beleférjen egy fotóba. Van hozzá egy szokás szerint félig fejjel lefelé nyomtatott Blitzwolfos papírka, egy használati utasítás, egy törlőkendő, ami egész egyszerűen bele volt hajtogatva a használati utasítás lapjai közé, valamint egy kis zacskóban két ragasztós párna, amit nem tudom, hova kéne tenni, mert így is nagyon puha a cucc. Ezektől az apróságoktól eltekintve csak a készre szerelt, gyakorlatilag használatra kész eszköz virított a dobozban egy bubis fóliában.

Képek

Tesztüzem

A legjobb ebben a tesztben, meg a termékben az volt, hogy semmi komoly előkészületet nem igényelt. Letöltögettem a Play Áruházból az összes létező 3 csillag fölé értékelt alkalmazást, aminek a nevében szerepelt a VR jelzés, aztán nekirontottam az alkalmazások erdejének. Egy kicsit kaszabolás volt ez a része, ami elszomorított, és lehet, hogy titeket is el fog egy kicsit. Egyik alkalmazást lőttem le a másik után, ugyanis néhányat azért nem tudtam használni, mert a Blitzwolf szemüvegén nincs külön gomb a kezeléshez, másokat meg azért nem, mert az egyik oldalon csak csíkozott képet láttam, valamiért nem futottak a telefonomon normálisan. A többivel egészen jól boldogultam, és ami innentől következik, az már sokkal biztatóbb, és vásárlásra ösztökélőbb.

Minden, ami hibádzik az egész projektben, az csak és kizárólag a téma kiforratlanságából következik, és annak tudható be. Semmi másnak. A szemüveget felhelyezve abszolút nem szűrődik be semmi fény, teljesen sötét lesz minden, hacsak a telefon nem világít a képünkbe. Én javaslom, hogy hagyjuk bekapcsolva az automata fényerőszabályozást. A telefon is sötétben lesz, így majd szépen beállítja a megfelelő fényerőt, és nem égeti ki a retinánkat. A párnázat, ami körbefogja az orrnyeregtől elkezdve az egész érintkező arcfelületünket, iszonyatosan puha, és kellemes borítású. Nagyon kellemes érzés viselni, a világon semmi hibája nincsen, amit felróhatnék neki.

Három tekerő található rajta. Jobb és bal oldalt elöl egy-egy, amik egy tengelyen vannak, és a telefon távolságát állítják a szemektől. Ez akkor hasznos, ha a kép túl közel van, és kellemetlen érzés így bámulni, de érdemes szem előtt tartani, hogy a távolítással egy manapság már lassan kisebbnek mondható, 5" képátlós telefon esetében maximális távolításkor látszanak például a kávák, szélek, a világító érintőgombok a telefon alján, stb. Ez elvesz az élményből, nem is gondolnátok, hogy mennyit. Érdemesebb közelebbről nézni, mert nem olyan kellemetlen, mint amilyen élményt adni tud.

A harmadik tekerő felül, középen található, ez a lencsék távolságát állítja egymástól, ami egész egyszerűen arra jó, hogy a kisebb, és nagyobb szemtávolságú emberek is teljes kényelemmel használhassák. A Cardboard ezek közül egyikre sem biztosít lehetőséget, ez az egyik igazi előnye a kényelem, és teljes sötétség mellett a Blitzwolféhoz hasonló megoldásoknak. Ezzel a lényegében két tekerővel mindent be lehet állítani úgy, hogy bárki teszi a fejére a ketyerét, kényelmesen tudja használni.

A telefont a szemcsi elején lehet betenni. Van két nyílás a széleken, ott lehet benyúlni, és lenyitni a mágnessel rögzített tartót. A telefont a felül két rövidebb, alul egy hosszabb, rugós pofa közé kell befogni, amik stabilan fogják, esély sincs arra, hogy fejrángatás közben kiessen, vagy elcsússzon, a megvalósításnak a világon semmi hibája nincsen, csak gratulálni tudok hozzá.

Az utolsó kis, megoldásra váró probléma következik, mielőtt a játékélményre térnék. A különálló gomb némelyik gyártó fejesén azért van, hogy a játékokat lehessen vezérelni, ha igényelnek bármiféle vezérlést. Gondolok itt interakcióra (ajtónyitás, tárgyak megfogása, támadás, stb.), mozgással kapcsolatos ténykedésekre, és hasonlókra. Mivel egyetlen gombbal úgysem vagyunk kisegítve, ráadásul főleg nem akkor, ha a kezünket végig a fejünkön kényelmesen nyugvó VR szemcsin kell tartanunk, szerintem majdhogynem egyenesen hülyeség gombot rakni rá. Ugyanakkor mégsem, mert ha az nincs, az egyszeri felhasználó csakis a saját eszközeire támaszkodhat a használatot illetően. A hely okozta határok miatt az egyik lehetőségünk egy kábeles OTG adapter, és asztali billentyűzet és/vagy egér csatlakoztatása, vagy az elegánsabbik megoldás: vezeték nélkül ugyanez. Én hosszas töprengés, és vezetékes szenvedés után jöttem rá, hogy pont két hete írtam tesztet többek között egy bluetooth-os billegér kombóról, mi a halálnak szenvedek itt madzagokkal. Amint csatlakoztattam az eszközt a telefonomhoz, egyből helyére került minden.

Ha mindez nálatok is megtörtént, nincs más hátra, mint elindítani egy játékot, és csapatni. Én ezt tettem például a House of Terror VR című remekmű esetében, amely egyszerűen fantasztikus élmény volt. Minden fölösleges magaszttól és reklámtól mentesen állíthatom, hogy igazán mély nyomot hagyó, és tartalmas élmény volt egy remeknek ígérkező, telefonos horrorjátékkal játszani. Sajnos itt már minden a telefonunkon, jobban mondva annak hardverén múlik, így ha nincs benne megfelelően erős (és itt sajnos nem tudok konkrét számokkal, illetve chipsetekkel dobálózni) vas, egyszerűen szaggatni fognak a komolyabb játékok, ami nagyon erős szédüléshez vezethet 10 percek alatt.

Szerencsére az én telefonom (Thl 5000) egy 8 magos, 2 GHz-en üzemelő processzorral van felszerelve, és egy manapság közepesen erősnek mondható GPU-val, így határeset volt a remek futtatás, és enyhén zavaró lag vonalán. Én még élveztem, pedig kritikus vagyok az ilyesmivel szemben. Ami viszont baromi furcsa volt a játék kapcsán, az az, hogy egyetlen gomb (és minden perifériával így történt!) csinál csak valamit, mégpedig a Q, és előre lépkedésre használható. Nincs hátralépés, oldalazás, nincs semmi más, csak interakciós klikkek, amik pár perc után átmentek előrelépkedés ÉS interakcióba. Egy ideig csak tapogatásra, és ajtónyitásra voltak jók a jobb és bal klikkek, aztán már lépkedett is a szereplő rájuk. Elég fura volt, nem értettem. Szóval horrorjáték úgy, hogy nem tudunk mást, csak előrefelé menni. Azaz, ha megijedünk valamitől, akkor villámgyorsan 180°-ot kell fordulnunk a szobában, és úgy menekülni. Nem tudom, hogy erre miért volt szükség, de olyan nagyban megnöveli a stressz szintet, hogy a befosiméter időnként túlterhelődött.

A grafika rendkívül autentikus. A 2000-es évek elejére-közepére emlékeztető, igazán retró hangulatú, ám annál nosztalgikusabb és élvezetesebb látvány remek fogadtatás volt a számomra. Nem üti meg egy NOLF 2 szintjét, engem mégis arra emlékeztetett leginkább. Egy kis konyhában kezdünk, és onnan kell tovább menni. Az első az volt nyilván, hogy álltam a szobában, és helyet csináltam magam körül. Először megpróbáltam forgós, irodai székből játszani, de nem éri meg, kényelmetlen. Szóval felálltam, és csináltam legalább fél méteres szabad sugarat magam körül, majd elindultam a felfedezőutamra. Az első, amitől igazán beszartam, az egy hatalmas pók volt a falon, ami fújtatott rám jobb oldalról, amikor beléptem az első szobába. Mivel nem tudtam hátrafelé menni, és ösztönösen szem előtt akartam tartani a veszélyt, kinulláztam a lehetőségeimet.

Előrefelé menni a félelemtől nem mertem (nem mintha lett volna értelme), másfelé meg a játékban nem lehet, a fejemet elfordítani viszont a hirtelen pániktól nem bírtam, így az lett a vége, hogy rángattam ide-oda a fejem, végigszidtam a teljes családfáját, majd szegény pók szülőanyját több ízben is összefüggésbe hoztam a legősibb mesterséggel. Ennek ellenére az csak fújtatott rám, meg kapkodott kicsit a csápjaival. Amúgy nem támadott, csak ismételte a neki beállított hangfelvételt, de rettentően beszartam. Pedig erősen gyakorlott horror gémer vagyok, majdnem minden nagy című játékot végigtoltam, és büszke vagyok rá, hogy szerintem az Outlast minden idők legzseniálisabb, és legparább horrorjátéka, valamint egyben a kedvencem is. Nem azt mondom, hogy ez az Outlast-hez képest gyermeteg kis játék túltesz rajta, de a 3D élmény, és a tróger irányítás annyiban hozzátesz az élményhez, hogy mégiscsak sikerült odáig eljutnom, hogy jobb híján lekaptam a fejemről a szemcsit, miközben tovább anyáztam.

Miután pihegtem egy fél percet, visszahelyeztem a szemüveget, és eloldalogtam a pók közeléből, ami erre abbahagyta a félelmetes csápolást. Micsoda szóvicc, kérem. Tovább mászkáltam, felszedtem valami kulcsot, végignéztem egy elképesztően látványos bejátszást, majd megint rettentően beszartam (konkrétan rázott a hideg), és akkor jutottam el ahhoz a képernyőhöz, ahol tájékoztattak, hogy meg kőne venni a teljes gémet, ha folytatni szeretném. Itt abbahagytam, mert bár adtam már ki számos alkalommal pénzt azért, hogy módszeresen összecsináljam magam, most az egyszer kihagynám ezt. Többek között azért, amit a szemüveg levételekor tapasztaltam.

Máshol is emlegetik, hogy a VR szemcsizésnek rövid távon is vannak mellékhatásai, és ez igaz is. Hozzáteszem, hogy megéri időnként, és szerintem simán megszokható lehet a dolog. Elsősorban azt vettem észre, hogy eléggé szédülök, és furcsának érzem azt, ahogyan mozog a valós kép a fejem mozdítására. A játék a telefonom hardvere, vagy valami más miatt kis késleltetéssel mozdult. Ismeritek az érzést, amikor gépen játszotok: hiába került a gép apád éves fizetésébe, vagy éppen a sajátod éves szummájába, nem teljesen ugyanaz, mint a valóságban, mindig van késleltetés, csak gépen sokkal enyhébben észrevehető. Nos, jelen esetben ez jelentősen ott volt, és bár a játék kényelmesen játszható volt, utána visszazuhanni a hirtelenjében gyorsnak tűnő valóságba kissé kellemetlen élmény. Szédültem, és ahogy levettem a szemcsit, azt vettem észre, hogy eléggé megizzadt a homlokom. Ez egyrészt betudható nálam a szédülés okozta rosszullétnek is (nem vészes, tényleg), de lehet, hogy csak azért volt, mert majdnem teljesen zárt térben volt a fejem egy kazánként fűtő okostelefon társaságában.

Akárhogyan is, az élmény felejthetetlen volt. Ezek után mondjuk egy kicsit lazább dologra vágytam, így következtek a sokatok által várt felnőtt ipar termékei. Azt kell, hogy mondjam, hogy amit szabadon találni az interneten, az meglehetősen rossz minőségű 5 collon és FHD felbontáson bámulva. Az élmény nem lenne rossz éppen, de borzalmas volt a minőség, így abszolút elvetendőnek tartom jelenleg a dolgot. Majd talán egy év múlva érdemes lesz visszatérni a dologra. A teszt kedvéért egy kicsit rossz fiú voltam, és lecsúnyálkodtam az internet közkedvelt bugyraiból egy filmcsomagot, ami elméletileg egy komplett siterip volt, majd belebambultam. Rettenetes módon egysíkú, és megnézést nem igazán érdemlő anyagot kaptam, pár percnél tovább nem néztem, pedig reménykedtem benne, hogy meg tudok vigasztalni pár szinglit, akik itt kószálva arra várnak, hátha valami pótolhatja nem létező barátnőjüket. Nos, a szándék megvolt a filmipar részéről is, meg az én részemről is, és bár a szándék a lényeg, de sajnos nem minden. Képzeljünk el kábé 7 különböző, 30 perc környéki videót pontosan ugyanúgy felvéve. A szerencsés alany belső nézetét kapjuk meg, és azt bámuljuk enyhe halszem effektus mellett, ahogyan különböző huncut lánykák szórakoztatnak minket, és ha lehet hinni annak, amit közben mondanak, akkor magukat is. Mi nem mozgunk, mi nem csinálunk semmit sem, csak maradunk egy helyben mozdulatlanul. Mind a 7 ilyen, és elárulom, hogy rettentően unalmasak, és egyhangúak. A szingliket ezen a ponton elszomorítanám, és meg is vigasztalnám egyben. Ez a VR dolog ebben a formában megközelíti ugyan a valós látványt, de az élmény konvergál a nullához, hiába a magas felbontás, és a jó minőség. Ugyanakkor megvigasztalnám őket azzal, hogy legalább biztosan nem lesznek egy darab műanyag, meg a net rabjai, mert az élmény eredeti formájában pótolhatatlan. Még mindig. Szóval hajrá, srácok, hajkurásszátok csak a csajokat, azért vannak!

A többi játék, meg programis egészen érdekes volt. Volt egy VR Scene nevű dolog is, ami egy előre elkészített, játékbeli színhelyet takar néhány mozgó és mozdulatlan NPC-vel, kis tűzzel, felhőkkel, bubis, zöld folyadékos tartályokkal. Ez ilyen pár perces élmény, itt viszont jól működött az irányítás. Aztán vannak gyengébb alkotások is, mint a hullámvasút, vagy Tokió bámulása, de vannak ötletes dolgok a Cardboard nevű alkalmazásban. Visszanézhetőek a videóink, képeink, és a legjobb benne, hogy készíthetőek új dolgok is vele. Itt értettem meg, hogy az előlap miért levehető a szemcsin. Hát pont azért, hogy a kamera ki tudjon nézni, és akár 3D videókat is csinálhassunk, amik bármilyen ilyen eszköz használatával visszanézhetőek. Fantasztikus ötlet. Aztán lehet Street View-t is nyomatni, elérhető a teljes Google Earth, van kismillió játék még a Cardboard keretén belül, szóval el vagyunk látva rendesen.

Konklúzsön

Igazán minőségi eszközzel volt dolgom. Remek az anyaghasználat, kiváló az összeszerelés (bár a lencsetávolság állító gomb kicsit lehetne határozottabban rögzített), maximális a kényelem, és tökéletesen testreszabható. Bár nem a gyártó érdeme a sok játék, meg miegymás hozzá, de abszolút hozzátartozik, hiszen másképpen nem lenne értelme az egésznek.

Teljesen elégedett vagyok a kapott áruval, amivel kivételesen nem csak fogyasztani, hanem alkotni is lehet, ezt pedig érdemes szem előtt tartani. Az árával sem szálltak el, de azért megér egy-két éjszakás alvást a dolog, a cikk írásának pillanatában körülbelül 8700 forintért vesztegetik. Ez már azért pénz, amiért meg kell dolgoznia valakinek, de a rendes VR élményt olcsóbban senki sem fogja az ölünkbe pottyantani. Ha esetleg határoztunk már a vásárlás mellett, nem árt megkérdezni pár szakit fórumokon, vagy kipróbálni szemüveg nélkül, hogy egyáltalán elég erős-e a telefonunk az ilyesfajta játékokhoz. Ha ugyanis nem, és szaggatni fog a dolog, az egész élménynek lőttek. Kivéve talán a gyermeteg grafikájú játékokat, amik a Cardboardon belül megtalálhatóak.

Itt megvásárolható.

Uff.