Ezek most a legütősebb akciók Xiaomi mobil témakörben

2019.04.01. 12:13

Atika11

nyito2.png

A legütősebb Xiaomi mobil ajánlatokra mindig érdemes odafigyelni, hiszen a cég termékeinek általános jellemzője a remek ár-érték arány, azonban ebben a szűk metszetben is időről-időre felfigyelünk néhány kiemelten jó vételre. A mobilos szegmensben találtunk olyan dealeket, amiket kár lenne kihagyni, nemcsak telefon, hanem vezeték nélküli fülhallgató témakörben is.

 

Xiaomi Mi AirDots Pro

A Xiaomi Mi AirDots megjelenése indította be a piac pörgését, ez volt az első olyan fülhallgató, amely megfizethető áron kínált alternatívát az Apple AirPods-dzal szemben. Azonban ez a szint sokaknak kevés volt, ezért a Xiaomi ráfeküdt a fejlesztésre, és előrukkoltak a Pro változattal. Ez az eszköz minőségre nagyon közel áll az AirPods-hoz, azonban harmadáron kínálják.

nyito-13-1.jpg

A GVDOTSMI kuponkóddal 21.500 Ft-ért vásárolható meg, ebben benne van az EU Priority Line is, amivel jó esély van az áfamentes szállításra. Az utóbbi idők legjobb ára ez, korábban járt már 25.000 Ft felett is.

pro-1.jpg

Az szinte biztos, hogy tízórás üzemidő hozható vele. Csak a töltőkapszulán keresztül táplálhatjuk, ez egyáltalán nem negatívum, sőt. Szerencsére Type-C csatlakozót kapott a tok, úgyhogy ha mostanság vásárolt telefont használtok, akkor a kábelek különbözősége se fog gondot jelenteni. Fontos újítás, hogy az AirDots Pro AAC-képes, és természetesen iOS-es eszközökkel is kompatibilis.

pro2-1.jpg

A fülhallgatók oldalanként 5,8 grammosak, és megfelelnek az IPX4 szabvány követelményeinek, szóval baromi könnyűek, és csepergő esőben is lehet velük futni, a beépített mikrofon miatt akár melózhatsz is közben. A Xiaomit ismerve biztos vagyok benne, hogy az egyik legjobb cucc most a piacon, a 21.500 Ft-os árral megspékelve bestbuy ajánlat.

Itt megvásárolható >>

 

Xiaomi Mi 9 SE

A Xiaomi Mi 9 SE a Mi 8 SE utódmodellje, azonban akár a Pocophone F1 riválisának is tekinthető. Ami miatt biztosan ezt választanám vele szemben, az az NFC, így akár fizetni is lehet a mobillal. Fontosnak tartom kiemelni már a legelején, hogy global verzióról beszélünk, azaz ismeri a B20-as frekvenciasávot, így a fővároson kívüli 4G hálózatkezelés sem lesz problémás.

A készülék motorja a vadonatúj Snapdragon 712 SoC, ez az első mobil, amibe az új processzor került. 6 GB RAM-mal kiegészülve pörgős rendszerre számíthattok, a MIUI-tól megszokott temérdek funkcióval. Nem foglalkoztak a kerekítéssel, így lett 5,97 colos a kijelző, a felbontás sem gyenge, 1080×2340 pixel, ráadásul AMOLED, ami a személyes kedvencem. Így az AoD adta előnyöket élvezhetitek, a fekete fekete, a színek pedig ragyogóak, nem úgy, mint az LCD kijelzős készülékeknél.

xiaomi-mi-9-se.jpg

Kamerában nagyon erős az új Mi széria, ezt a háromkamerás rendszer és a tesztképeink is bizonyítják. A DxOMark is ezt támasztja alá, hiszen a legjobb videós mobil a Mi 9, a fotózás kapcsán pedig a top 5-ban szerepel. Vélhetően az SE változat sem sokkal gyengébb, de ezzel a kijelentéssel azért megvárnám a tesztünket.

nyito-23-1.jpg

A száraz, technikai adatokon felül a lényeg szerintem mindössze annyi, hogy a Xiaomi mobil új Mi szériája ott van a világ legjobb telefonjai között, ami nem kis teljesítmény. A Mi 9 SE ezt az esszenciát viszi tovább, azonban olyan köntösbe bújtatva, ami az átlagember számára is értelmezhető, hiszen nem mindig a legerősebb a legjobb.

mi9se4-1.jpg

A jó dolgokat megtartották, picit kisebb lett a kijelző, ami szerintem inkább előny, mint hátrány. Örülök neki, hogy a RAM-ból nem csíptek le, így a 6/64 GB-os változatot a 64GV9SEYU kuponkóddal tudjátok megvásárolni 107.500 Ft-os áron, a 6/128 GB-os Mi 9 SE-t pedig a 128GV9SEYU kóddal tudjátok előrendelni, ez csak a kék színre vonatkozik. Ha esetleg gyengének találod a Xiaomi Mi 9 SE-t, akkor olvasd el a Mi 9 tesztünket, mert bitang jó telefon lett.

A 6/64 GB-os modell itt megvásárolható >>

A 6/128 GB-os modell itt megvásárolható >>

 

Redmi Note 7

Mint tudjátok, a 7-es modellszámmal elhagyták a Xiaomi márkanevet a Redmi széria esetén, mely így önálló brandként próbálja megállni a helyét, természetesen a megszokott, kiváló minőségben. A tesztünkben olvashattátok, hogy a kínai verzióban nincs B20, azonban erre megoldást nyújt a global kiadás, magyarországi felhasználásra inkább ezt ajánlom.

note7.jpg

Az ára GVN7Global kuponkóddal 65.000 Ft, amiben az EU Priority Line is benne van, ezzel a szolgáltatással jó esély van az áfamentes szállításra. Jó hír, hogy az erősebb, 4/64-es változatot adják ennyiért, illetve a Note 7 másik előnye szerintem, hogy ugyan papíron nem, de a valóságban mérsékelten vízálló, tehát nem kell attól tartani, hogy beázik pár csepp folyadéktól.

p2020311.jpg

A Redmi széria mindig egyet jelentett az ütős telefonnal, ez köszönhető az erős, középkategóriás hardvernek és az ehhez párosított kiváló árnak. A kijelzőn nem az az ormótlan nagy sziget került kialakításra, csak egy pici, félkör alakú megszakítást kellett eszközölni a folytonosságban, a kamera kedvéért. A kijelző mérete elképesztő, 6,3 colos, de mégsem óriási a telefon, ez a jó kijelző-készüléktest aránynak köszönhető.

img_9059.jpg

A Redmi széria gyengesége mindig kamera fronton mutatkozott meg, azonban úgy tűnik, ez változott: immáron a Samsung szállítja be nekik a szenzorokat, és a szoftveres oldal is erősödött. A tesztünkből az is kiderül, hogy ez a fejlődés a valóságban mit takar. Az akkumulátor 4.000 mAh-s, ami ezzel a hardveregyüttessel háromnapos üzemidőre volt képes.

xiaomi-redmi-note7-4g-smartphone-1.jpg

Örömhír a Type-C csatlakozó, szép lassan átáll mindenki az “új” szabványra. Szinte mindent bele tudtak préselni a Redmi Note 7 global verzióba, egyedül az NFC-t nem, de ha szükségetek van rá, akkor a Mi 9 SE a megfelelő választás, vagy csekkoljátok további Xiaomi mobil tesztjeinket.

Itt megvásárolható >>

komment

Címkék: fülhallgató okostelefon vezetéknélküli Bluetooth Xiaomi Redmi Note 7 Mi 9 SE AirDots Pro

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr5214731341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.07.23. 15:05:33

bocs de a xiaomi mi 9 a képen 5.1 kpernyőméretet említ. nekem pont ekkora kellen, de a linken 5.97-es ahogy a cikkben van.
az 5.1 méretű hol érhető el?
süti beállítások módosítása