Oukitel C5 Pro okostelefon teszt - A szegény ember aranya

2017.03.07. 08:00

molcsa

kepkivagas_11.PNG

Az Oukitel C5 Pro nettó ára 21.000 forint. Nem, nem elírás, tényleg ennyi. Ilyen árcímkével nem sok telefont látni még a kínai piacon sem, ez konkrétan a legolcsóbb készülék, ami eddig nálam járt, így hát nagy kíváncsisággal láttam neki a tesztelésnek. Arra számítottam, hogy teljesen használhatatlan lesz, de szerencsére nem jött be a jóslatom.

 

Bontogatás

A doboz egész pofás, a narancs-fehér színkombó jól néz ki, és pont jól eltalálták a rányomtatott dolgok arányát. Nem az a Xiaomis minimalista tálalás, de nincs is túlcsicsázva, mint némelyik kínai termék. Benne a telefonon kívül egész sok minden találunk. Van EU dugós töltőfej, micro USB kábel, néhány papír, a telefonra előre felhelyezett védőfólia és egy vastag, csúnyán legyártott szilikon tok is. Utóbbi tényleg elég igénytelen, a furatok sorjásak, a sarkokon szemmel láthatóan vastagabb, ezért itt még a színe is kicsit más. Én inkább mellőztem a használatát, mert durungnak tűnik tőle a készülék.

A telefonon a hátlapja a legérdekesebb, ugyanis camouflage-ra hajazó mintázatot kapott, ami nem csak textúra, hanem bele van marva a műanyagba. Bizonyos szögekben ezek a foltok egészen összeolvadnak, és nehezen kivehetők, de ahogy mozgatjuk a készüléket, más-más helyen világosodnak ki.

Ennek megítélése erősen ízlés kérdése, én jópofa dolognak tartom, és még belefért a tűréshatáromba, még nem mondom rá, hogy búcsús. Az Oukitel szerintem pont eltalálta azt a határt, ami még a legtöbb európai embernek is belefér, de a kínaiaknak is jelzi a nagy gazdagságot az enyhe giccsességével. A feketén kívül egyébként fehér, arany és ezüst változatban is kapható. 

dsc00184.JPG

Viszonylag olcsó hatású műanyagból van az említett hátlap, ami recés felületű, így jól lehet rajta zenélni, ha húzgálom rajta a körmömet. Ide került a WiFi jelre hajazó mintájú hangszóró és a hátlapi kamera a hozzá tartozó vakuval.

Az extrém alacsony ár ellenére az oldalkeret fémből készült. Furcsa megoldás, hogy a micro USB port a telefon tetejére került, nem alulra, ahogy azt megszoktuk. Mellette található a 3,5 mm-es jack csatlakozó, jobb oldalon a kissé lötyögő gombok, alul pedig egy mikrofon árválkodik magában.

dsc00186.JPG

Az előlap tipikusan a 2-3 évvel ezelőtti kínai készülékeket idézi. Vastag keret a kijelző körül, ami kikapcsolt állapotban sem olvad bele az előlap többi részébe, tipikus háttérvilágítás nélküli érintőgombok. Felül láthatjuk az előlapi kamerát, a beszédhangszórót, valamint a fény- és közelségszenzorokat, értesítési LED nincs.

Elölről szerintem nagyon látszik, hogy egy extrém olcsó készülékkel van dolgunk, nem volt jó ötlet az elavult dizájnhoz visszanyúlni. Arról nem is beszélve, hogy ez sok emberben a régi, pocsék MTK-s hardverek okozta szenvedést idézi fel. Pedig azóta sok víz lefolyt a Dunán, és már nagyon nem azon a színvonalon mozognak a kínai készülékek.

dsc00183.JPG

Fogásra masszív a masina, karcsúnak nem mondanám, szögletes, viszonylag vastag és komoly tömege is van. Az összeszerelés tök jó, főleg ilyen áron, nagyon egyben van.

A hátlap levehető - ami nem túl egyszerű feladat -, így férünk hozzá a két micro SIM és a micro SD kártyahelyekhez. Ez szintén dicséretes dolog, sok embernek okoz gondot, hogy fel kell áldoznia a második SIM-et a bővíthetőség oltárán.spec_1.PNG

Részletes specifikáció >>

 

Tesztüzem

A kijelző szintén nem mai technológia, az 5 colos megjelenítő csak HD (1280 x 720) felbontású, ami ma már nem nagy szám. Ennek megfelelően nem is olyan szép a kép, a színek sem túl élénkek, a betűk körül kiszúrhatók a pixelek, jól láthatóan rosszabb a részletesség, mint a hasonló méretű Full HD kijelzővel szerelt Mi5-ömé. Oldalról nézve jelentősen csökken a fényerő, de legalább nem invertálódnak a színek. Előbbi napfényben való használathoz is elég lehet, de a kijelző eléggé tükröződik. Viszont 2.5 D, azaz a keret szélein lekerekített üveg belefért az árba. Állítólag ütésálló is, a gyártó szerint 9H keménységű, és 8 MPa terhelésnek is ellenáll.

dsc00193.JPG

Nekem úgy tűnik, hogy helyenként a "régi vonalból" megmaradt hardverelemekből, azokat a mai igényekre kissé átszabva dobták össze ezt a készüléket, ami nem feltétlenül rossz dolog, tekintve, hogy kvázi aprópénzért árulják. Érdemes elgondolkozni, hogy mennyit fejlődtek a kínaiak a telefongyártásban az elmúlt években, ha egy még ma is elfogadhatónak nevezhető konstrukciót, jó minőségben összerakva, fémkerettel ilyen olcsón tudnak árulni.

1483069492336879.jpg

A számításokat egy négymagos, magonként 1,3 GHz-en pörgő processzort tartalmazó MTK6737 SoC végzi, a benne lévő GPU egy Mali-T720MP2, RAM-ból 2 GB, háttértárból 16 GB van. Az SoC 2016-os fejlesztés, a 2 GB RAM kifejezetten baráti, a tárhellyel sem lesz gond, elég sok alkalmazás ráfér, ráadásul micro SD kártyával bővíthető, amit a 6-os Android már belső tárhelyként is képes kezelni, azaz lehet rá alkalmazásokat telepíteni. Látható, hogy azért nem igénytelen koncepcióról van szó, a hardver, bár alsó kategóriás, nem túl régi. Futtattam pár szintetikus tesztet, de sok mindent nem vártam tőlük. Nem is lettek túl kiemelkedőek az eredmények:

pjimage_3_1.jpg

A szoftver a már említett alap Android 6, a gyártó nem sok mindent változtatott rajta. A launchert azért lecserélték egy iPhone stílusúra, azaz az alkalmazások a kezdőképernyőn láthatók, nincs alkalmazásindító. Szerencsére nincsenek felesleges alkalmazások, egyedül egy kínai billentyűzetet tettek fel a gyárban, van viszont Play Áruház. A Malwarebytes nem talált kémprogramot, ez sokaknak félelme a kínai cuccoknál.

1_5.png

A rendszer sebessége korrekt, alapvetően jól használható, az alkalmazások kicsit lassabban töltődnek be, mint azt megszoktam, de akadozás nem nagyon volt a tesztidőszak alatt. A hardver jól meg tudja hajtani a zöld robotot, ebben nyilván szerepe van a kis felbontásnak is, persze arra azért senki ne számítson, hogy zászlóshajókhoz illő "szmútságot" fog kapni. Piros pont viszont, hogy sikerült stabil rendszert faragni a készülékre, nem találkoztam leállásokkal, bugokkal. 

A 3D játékok rendesen kivéreztetik a gyengécske GPU-t. Minimális grafikán ugyan elfutnak kb. élvezhető sebességgel, de így meg a látvány lesz gyászos. Nem került giroszkóp a készülékbe, így a VR-ról is le kell mondanunk.

screenshot_20170220-124626.png

A GPS a másik gyengesége a telefonnak, sajnos nem túl pontos. A jelet ugyan hamar megtalálja, és általában meg is tartja, Pokémon GO-zni már nem igazán tudtam vele, mert sokat teleportáltam és mászkáltam magánházakban, legalábbis a játék szerint. További hiányosság a mágnesszenzor, így az iránytűről is le kell mondanunk, ami szintén hasznos lenne a navigációban.

screenshot_20170217-175231.png

Vezeték nélküli technológiákból közepes a felhozatal, van Bluetooth és WiFi is, de utóbbi csak a 2,4 GHz-es hálózatokat látja, és nincs ac támogatás sem. A kapcsolat viszont stabil, és a vételi erősség is jó. NFC, infra és egyéb nyalánkságok nincsenek. Van viszont B20 támogatás, így vidéken is tudunk 4G sebességgel netezni. Nagy divat mostanában az ujjlenyomat olvasó, ilyet azonban nem találunk a masinán.

dsc00189.JPG

A kameráktól ne várjunk sokat, akkor nem fogunk csalódni. A hátlapi 5 MP-es, amit szoftveresen 8-ra skáláz fel, az előlapi 2 MP-es. Ez a felskálázás már alapból elég tróger dolog, és nem is segít sokat. Éjszakai fotózáshoz van vaku, de ennek a fényereje is maximum közepes, zseblámpának sem túl jó. Autófókuszon kívül semmi extra dolog nincs (pl. képstabilizátor), a kameraszoftver az alap Androidos, nem trükköztek vele semmit.

dsc00188.JPG

A képek minősége rossz, sok a zaj, fakók a színek, nagyon durva a kromatikus aberráció. A fókuszt eltalálja, csak elég sokáig tart neki, a képek mentése is késleltetve történik. Az éjszakai képek konkrétan használhatatlanok, annyira zajosak.

A hangminőség fülessel jó, a hátlapi hangszóró viszont nagyon gagyi. Ugyan jó hangos, de torzít, sziszeg, és ilyen dobozhangot már régen hallottam. Zenehallgatásra mellőzném, inkább csak kihangosításra jó. Másik hátránya, hogy hátlappal lefelé lerakva a telefont jelentősen tompul a hangja. A beszédhangszóró és a mikrofon minőségével nem volt gond, jól tudtam vele telefonálni.

dsc00190.JPG

Aksiból csak 2000 mAh-s fért bele, ami ma már nem túl sok. Igaz, hogy a hardver nem nagy teljesítményű, és nem is dolgozik nagyon a kis felbontású kijelző meghajtásával, mégis 1 nap alatt minden esetben lemerítettem a készüléket. Ha nagyon nyúztam, elég gyorsan csökkent az akku töltöttsége. Kijelzőidőben ez kb. 4 órát jelent. A gyári töltővel 1 óra alatt sikerült feltöltenem, úgyhogy legalább nem kell sokáig nélkülöznünk.

 

Konklúzsön

Ha valakinek kevés pénze van telefonra, jól jár a C5 Proval. Ár-érték arányban kiemelkedően jó, itthon biztosan nem kapunk ennyit a pénzünkért. Jó az összeszerelés minősége, van fémkeret és 2,5 D üveg, a kijelző ütésálló, korrekt a hardver, stabil és naprakész a rendszer. A 2 GB RAM kifejezetten jól hangzik, van B20 támogatás, és nem kell feláldoznunk az egyik SIM kártyát a micro SD kártyáért.

Hibái, hogy a GPS kissé pontatlan, a kijelző csak HD felbontású, a kamera nem sok mindenre jó, a hangszórót is jobb, ha csak kihangosításra használjuk.

Nem azért jó választás az Oukitel eszköze, mert annyira nagy tudású lenne, hanem mert nem estek vele abba a hibába, amibe sok nagy gyártó szokott, hogy a nagy spórolásban használhatatlan lesz a végeredmény. Gondoljunk itt az instabil rendszerre, a 8 GB háttértárra, amire alig fér alkalmazás, vagy a kevés RAM-ra. A C5 Pro így ahogy van, egy tudatosan összerakott, és jól használható készülék, pont annyi van benne, ami a korrekt használathoz kell. Nincs kritikus gyenge pontja, nem találtam semmi idegesítő hibát, amiért rövid úton le akarnám cserélni. Egyszóval csak az alap dolgokat tudja, de azokat stabilan és megbízhatóan. 21.000 forintos árával kiemelkedően olcsó, ha meg is fogják a vámon, akkor is megússzuk 30.000 forint alatt az egészet.

Itt megvásárolható >>

 

Tovább a Facebook-ra

17 komment

Címkék: telefon

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr6412314921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

komolytalan samu 2017.03.07. 10:36:31

Az az érdekes helyzet, hogy a Lenovo A806 a hasonló árával szvsz még mindig a legjobb budget telefonok egyike. Nincs 3d káva, meg ujjlenyomat olvasó, és antik hatású android fut rajta, de még a 2500 mah akuval is két-három napot húz ki átlagos használat mellett. Apámnak még 4000-el rendeltem be, az négy-öt napot is eléri olykor.

Hibamentesen egy éve dolgozik, nem akad, a gps jó, a launchert persze le kellett cserélni, mert a lenovo sajátja rettenet.

cardiobascuralis 2017.03.07. 19:57:52

Szóval ez a 21 ezer Ft valójában 27 ezer (mármint áfával, kifizetni ennyit kell érte).
Inkább várj még egy kicsit, de erre a szarra ne dobj ki 27 ezret.
Nem éri meg.
Nagyon gyenge minden részében.

Hacsak nincs valakinek 27 ezer forintja egy kis darab szarra.

rockjano 2017.03.07. 21:05:51

@cardiobascuralis: Lószart simán kihozza a postás házhoz minden vám és áfa nélkül. Persze garancia sincs de a szervízek már nagyon fel vannak készülve a kintről hozott készülékekre, ezeket szerelik naphosszat.

Amúgy egyáltalán nem szar, az olcsó szolgáltatóktól vett telefonok gyakran 1/8-assak 1giga ram 8giga belső tárhely) na azokkal lehet szenvedni...

Az emberek 90%-ának ez tök elég a geekek meg vegyenek többért (de nem érdemes 50-60e-nél többet költeni semmilyen telefonra nekik sem, senkinek sem)

Duplaxiii 2017.03.07. 21:29:04

A közeli kereskedőnél 25 ezerért veszek garanciális, kétkártyás Lumia 640 LTE-t... Miért vennék ennyiért egy androidos butaságot?
Kínaiban a nagyokat klónozó félárú cuccok érik meg. Szart minek tőlük?

Pierr Kardán 2017.03.07. 21:46:54

Az áráért teljesen korrektnek tűnik, a 2/16 giga memória már használható telefont sejtet.

[OFF: aki 2017-ben még le van ragadva a WinPhone rendszernél, az jobb, ha tájékozódik egy kicsit a világ fejlődéséről.]

230e 2017.03.07. 21:53:18

@Duplaxiii: 640-ről váltottam androidra, az előtt pedig Symbian volt. Beleuntam abba, hogy valahányszor olvastam egy érdekes appról, vagy használtam volna, valahogy sosem volt wp-re. Valamikor akkor adtam fel, amikor kiszedték a navit a 8.1 alól és kerestem egy ennél valamivel jobb készüléket (Uhans S1) . Van amiben visszasírom a Lumia-t (kamera, gps pontossága), sőt a szülőknek azt vennék, de a Microsoft üzletpolitikája nem tette szimpatikussá számomra.

fda 2017.03.07. 23:41:41

@230e: "Valamikor akkor adtam fel, amikor kiszedték a navit a 8.1"
Nem szedték ki, csak átnevezték (nokia here helyett most microsoft here lett). Pontosan ugyanúgy, tökéletesen működik.

Emellett a wp-m nekem is sokkal jobb rendszer benyomását kelti, mint a csoda-androidok. A 730-as sok szempontból többet ér, mint egy nexus, pedig az az "igazi". Csak alkalmazás meg sajna arra van.
Ezért sokszor kell használni a nexust is.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.03.08. 02:27:13

Az a baj, hogy az akkori MTKs hardwarek éltetésére is emlékszünk, és ez a mostani is érdekes. Mondhatom azt, hogy ez is MTKs hardware, de inkább a körülbelül használhatatlan kamera, az elavult megoldások és a GPS nyűgjei jutnak eszembe.

A kamera - alapfunkció ma már. A butatelefonokat idéző fotós színvonalat hagyjuk meg a butatelefonoknak.
A napfényben zavaróan gyenge képernyő - beltérben mással is netezhetsz, ahol olvasni is akarnál sokszor eleve nehezen olvasható tartalmat ott ez gyilkos.
A pontatlan GPS + a képernyő hibái az egyik legelterjedtebb okostelefonos feladatot, navigációt nehezítik meg piszkosul, ebből balesetveszély is lehet.

Az utóbbi 2 hiba sokkal nagyobb gond mintha lassú lenne, kevés lenne a tárhely, stb.

cardiobascuralis 2017.03.08. 02:59:02

@rockjano:
"Lószart simán kihozza a postás házhoz minden vám és áfa nélkül."
Ja, amennyiben elhiszik, hogy 10 dollár értékű ajándék Svédországból. De nem szokták elhinni, mert a közhiedelemmel ellentétben ők sem hülyék.

Egyébként a memóriák mérete rendben is lenne. De semmi más.
A hardver többi része ugyanis használhatatlan szar.

Oukitelt az vegyen, aki szereti adni az orális szexet.
Ezzel ugyanis garantáltan szopni fog. Sokat.

cardiobascuralis 2017.03.08. 03:07:05

@fda:
Ha jól tudom, sosem volt Nokia Here, hanem Here Maps.
Most meg nem Microsoft Here, hanem Here We Go.

Vizilabda 2017.03.08. 07:53:04

Doogee x5 öt vettem tavaly vámmal volt 20-22 ezer. Nagyon sokat kellett rá várni, mert a magyar vámon pihent 3 hónapig és a papírok kitöltögetésének nagyszerű élményét és a navval való emailezgetést is nagyon élveztem. A telefonnal nagyon elégedett vagyok, de inkább vennék használtan a vámmal való szenvedést és a várakozást kikerülendő.

Plumper_ 2017.03.08. 10:19:05

A Xiaomi Redmi 4A 110 dollár Kínából, azaz kb. 33.000 Ft, és fényévekkel jobb teló, mint ez! Senki ne szívassa magát B kategóriás szutyokkal.

Plumper_ 2017.03.08. 13:00:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: az international version kell, abban van

cardiobascuralis 2017.03.08. 13:05:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
A B20 egyedül a vodásoknak probléma Magyarországon, és nekik csak nagyon kevés helyen.

Szóval kicsit túlságosan felfújt probléma, inkább csak a "hozzáértés" fitogtatására szolgál.

cardiobascuralis 2017.03.08. 13:06:13

@Plumper_:
A 110 dezsőre számolj rá még 27% áfát.

Plumper_ 2017.03.08. 13:10:10

@cardiobascuralis: cégnek kell venni, áfát visszaigényelni.
feltéve, ha elkapják a beérkezéskor.
süti beállítások módosítása