Blitzwolf BW-PM 2 kábelrögzítő teszt - Ami ragad, az tapad

2016.11.11. 08:00

Jackal_

1473237680_2_cropped.jpg

A mai termék egy újabb Blitzwolf okosság, egy csinos kábelrögzítő, amelyet valamivel több, mint bruttó 2000 Ft-ért vásárolhatunk meg négyes szettben, melynek színválasztéka mindenféle beállítottságú embert ki fog elégíteni. A termékkel szemben nem voltak nagy elvárásaim, lévén az ilyen olcsó, "gadget" jellegű dolgok általában nem szoktak nagyot szólni, de szerencsére kellemesen kellett csalódnom.

 

Kicsomagolás

Nagyjából negyed órát agyaltam azon, hogy hogyan is kellene úgy kinyitni a csomagolást, hogy az ne igénytelen széjjel tépéssé fajuljon és esetleg maradjon egy kis esély arra, hogy oda később vissza is lehessen helyezni a terméket. Jelentem, nem sikerült, ugyanis a Blitzwolf nem számolt azzal, hogy valaki majd azt is el akarja pakolni. A csomagolás jellegtelen mivolta az árazással függhet össze, nem cifrázták túl, de ez egy ilyen termék esetében teljesen szükségtelen is lett volna, ezt nem rónám fel hibának.

A kicsomagolás után 4 db, színes, kifejezetten jó fogású szilikontappancs fekszik előttünk, egy diszkrét Blitzwolf felirattal fűszerezve. A cég elképesztő módon érzi, hogyan kell puritán köntösbe beburkolt, minőségi érzetet keltő dolgokat gyártani alacsony áron és ez most sincsen másképp. Az olcsóság érzete egyáltalán nem lengi körbe a terméket, nincsenek sorják vagy fura, rosszul kiöntött részek, szerencsére a Blitzwolf nem a kínai nylon zokni öntőformát használja a gyártáshoz. A termék meggyőző tapintású, kézbe véve az embert a kellemes letisztultság érzete járja át.

 

Tesztüzem

Felfordítva a kábelrögzítőket egy tapadásmentes fóliával lefedett ragadós felületet láthatunk, aminek az állaga leginkább a Pattex csontroppantóan erős, egyben mégis puha ragasztócsíkjára emlékeztet.

 1473238273_2_cropped.jpg

Ha egyszer felcuppantottuk egy felületre a kábelrögzítőket, azt onnan bizony nem lesz egyszerű leválasztani, ugyanis elképesztően brutálisan megfognak mindent, amit átvezetünk rajtuk. Az első tesztek után érdekességképpen elkezdtem fejjel lefele is belepakolni műszaki eszközöket úgy, hogy azok a saját kábeleiken lógtak, de kábelrögzítő meg sem moccant.

Gondoltam, akkor majd én eltávolítom kézzel a kábeltartó szilikonfoltot, amit az asztal hangos roppanása követett, én pedig már azt vizionáltam, hogy leválik a bútorlap az alatta elhelyezkedő felületről. Szerencsére ez nem történt meg, de a ragasztócsík erejére nem lehet panasz, a tartóban biztosan nem fognak elmozdulni a kábeleink.

A fenti erő nem csak előny, hanem egyben hátrány is, ugyanis az eltávolított szilikonfolt ragasztócsíkja két dolgot is csinál, amit mi nem szeretnénk: minden apró porcicát és szőrszálat begyűjt, illetve deformálódik, esetenként le is válik a szilikonról. Előbbi tulajdonság normális viselkedése az ilyen anyagoknak, hiszen ezért hívjuk őket ragasztónak, utóbbit pedig elkerülhetjük azzal, ha egy lapos tárgyat, pl. egy pontgyűjtő kártyát a felület alá nyomunk. Sajnos minél többször ragasztjuk fel és távolítjuk el a tartót, annál inkább deformálódik és koszolódik, vagyis ezen alkalmak száma igencsak véges. Éppen ezért a felhasználás előtt érdemes áttörölni a felületet nedves ronggyal, esetleg valamilyen zsíroldó anyaggal, ahová később a Blitzwolf tappancsot felragasztani szeretnénk.

Ami a kábelek elhelyezését illeti, a metódus viszonylag adja magát, legalábbis amíg el nem érjük a kritikus vastagságot, nem lesz gondunk az illesztéssel. Ilyenek tipikusan a mindenféle USB kábelek, fejhallgató vezetéke, telefon és laptoptöltő stb. A meglepetés akkor jön, amikor egy UTP kábel vastagságú dolgot akarunk belegyömöszölni a nyílásokba, ugyanis a felülről érkező, függőleges nyomásra a szilikonfolt szétlapul, mint Picur fején Pom Pom és nem engedi a kábelt a helyére ugrani. Ezt azzal tudjuk feloldani, ha jobbra-balra elhúzzuk a kábeleket behelyezés közben, elnyújtva a szilikon anyagot, ilyenkor vezetékeink szépen belesiklanak a kábeltartásra szánt vájatokba.

A tappancsokat párban is használhatjuk, ilyenkor a kábeleket „kanyarítani” is lehet a felületek mentén, pl. az asztal oldala és lapja mellett, de akár extrém felhasználásként a fal mellett, a sarkokban is elvezethetjük vele a drótjainkat, hogy ne kígyózzanak fölöslegesen a nem kívánt helyeken. Nyilván a kábelrögzítő nem erre lett kitalálva, de van annyira sokrétű, hogy akár erre is alkalmazható.

 

Konklúzsön

A termékkel összességében elégedett voltam, hozta azt, ami elvárható tőle. A márka védjegyévé vált megszokott minőség és letisztultság most is kéz a kézben járnak és mivel a terméket rém egyszerű használni, ezért nem is kell a felhasználását túlgondolni. Vegyük meg és örüljünk annak, hogy van, aki ezeket az jópofa, apró dolgokat kitalálta és legyártja nekünk.

Itt megvásárolható >>

3 komment

Címkék: kiegészítők otthon

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr4011928455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása