Ultrahangos ködkészítő, ködgép, párásító, diffúzor - Magyarul nincs neve

2016.09.07. 08:00

mrgergoke

l1322eu-1-a827-rurp.jpg

Már nagyon régóta szerettem volna egy ilyen ködkészítő alkalmatosságot. Egész pontosan azóta álmodozok egy ilyenről, amióta kipróbáltam egy aroma diffúzort. Annyira megtetszett ez a ködszerű vízpára, amit kienged magából, hogy nagyobbra vágytam. Itthon természetesen sehol nem találtam (bár úgyis kintről rendeltem volna), elég ritka termék. Sajnos ennek is megvan a maga hátránya, de ezt majd egy kisebb projekt keretében ki fogom küszöbölni. Először lássuk azt, hogy mennyire működik egyáltalán egy ilyen gép.

Nem spilázták túl a csomagolást, behajították a 24V-os, 800mA-es, batár nagy táppal együtt egy kartondobozba, és csá. Mondjuk rengeteg minden mással egy hatalmas kartonban volt minden, szóval esélye sem volt megsérülni, de na. Amit furcsának találok, hogy nem tüntették fel a márkajelzést. A Tomtopnál ez már a többedik alkalom, hogy márkás terméket árulnak (persze azért nem Xiaomi szintekről beszélünk), de nem írják ki a márkanevet és a képeken sem szerepel.

l1322eu-1-a827-gb2a_1.jpg

Ez a termék Lixada név alatt született meg, ami ha nem is mindenkinek ismerős, néhányotok számára az lehet, ugyanis a LED égőktől kezdve a napelemes termékeken át a pecás kiegészítőkig minden ökörséget gyárt, és bár egyelőre nem garancia a nevük a minőségre, ahogy elnézem, nem olyan tróger gyártó.

l1322eu-1-a827-k24d.jpg

Az anyaghasználat igazából jónak tűnik. A táp baromi nehéz, ami szintén nem garancia semmire, de legalább fél megnyugvást ad, hogy valamit nem spóroltak ki belőle, hátha í]y nem fogja felgyújtani a házat. Ami pedig a porlasztót illeti, szintén van tömege, jól szigetelt, és kemény, stabil anyagúnak tűnik.

 

Tesztüzem

A termék működésébe nem mennék bele, legyen elég annyi, hogy ultrahanggal (1.6MHz) vízpárát gyárt, ebből áll össze a köd. Természetesen a vízszint sem mindegy neki. Úgy kell vízbe helyezni, hogy a termék teteje fölött még legalább 1, de maximum 3 centi víz legyen. Kb. 3 centi fölött már nem tudja kinyomni a párát, ha pedig nem lepi el a víz, akkor lekapcsol a szenzora miatt. Itt jön az egyetlen problémája, ami felvet egy kérdést 3 megoldással.

l1322eu-1-a827-3tuf.jpg

A probléma az, hogy fröcsköl. Ahogy Youtube videókon elnéztem mind ilyen, nem ez a tróger, viszont akkor is fröcsköl. Az én alapelképzelésem az volt, hogy veszek majd valami szép üveg tálat, ha kipróbáltam, hogy jól működik-e, aztán rögzítem benne ezt a kis cuccot, és itthoni dekortermék lesz, nagyon hangulatos a színváltós LED-jeivel, főleg egy eleve színes üveg tálban. Viszont mivel fröcsköl, nem tudom csak úgy tálba tenni, mert minden úszni fog körülötte. Amiből pedig rögtön következik, hogy nagyon hamar el fog fogyni a víz, mert kilocsolja mindet.

l1322eu-1-a827-tmrd.jpg

Az egyik megoldás erre az, hogy bezárjátok a terméket, ahogyan az én képeimen is láthatjátok. A teás kancsó csak addig megoldás, amíg meg nem valósítom, amit szeretnék, majd közölni fogok arról is képeket.

l1322eu-1-a827-oycs.jpg

A másik megoldás az, amit csinálni is szeretnék, hogy egy szép tálba teszem, amibe beleeszkábálok valahogy egy másik tálat, csak fejjel lefelé. Ezt így kell elképzelni:

nevtelen_2.png

Ez azért lesz jó, mert elég érdekesen is fog kinézni, és a felső tál nem hagyja majd fröcskölni sem, és még a víz is visszacsorog, ergo sokáig fog működni egy töltéssel. Mert a harmadik megoldás az, hogy folyton újratöltőd, de hát kinek van kedve állandóan felügyelni. Az maximum az első 2 nap működne.

l1322eu-1-a827-st97.jpg

A fröcskölését leszámítva viszont pontosan olyan király, mint vártam. Az ugyan kissé lelombozó, hogy 3000 órát (~125 nap folyamatos működés) írnak élettartamnak, de igazából kizártnak tartom, hogy csak ennyi ideig működjön. Majd meglátjuk, ha meglesznek a tálak, én folyamatosan akarom működtetni.

A ködre amúgy egyáltalán nem kell várni, ez nem olyan, mint a hidegen indított lávalámpa, rögtön elkezdi gyártani, és 10-20 másodperc alatt eléri a végleges mennyiséget, ami amúgy nem is olyan kevés. A fogyasztása szintén nem eget rengető, beéri maximum 18.3 wattal. Az üresjárati fogyasztása viszont idegesítő, 2.5 wattot elfűt a táp csak úgy.

 

Konklúzsön

Ha valaki megteheti, hogy hagyja fröcskölni, mert van olyan placc mondjuk a fürdőszobájában, ahol nem gáz, akkor azt ajánlom a leginkább, mert tök jól néz ki, ahogy "füstöl" és bugyog a víz, miközben még színes is. Ha viszont állandó dekor terméknek szánja valaki, akkor érdemes az enyémhez hasonló megoldáson gondolkodni, mert az lesz a legkifizetődőbb. Biztosan nem mindenkinek tetszik úgy, mint nekem, de szerintem megért 7600 forintot, itthon ilyesmit úgysem nagyon kapni.

Innen vásároltam >>

 

3 komment

Címkék: otthon elektronika

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr8811667692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Huba77 2016.09.08. 00:12:02

Én egy átlátszó plexidet használnék a fröcsögés gátlására, amit úgy lehet alakítani ahogy akarja az ember(ragasztással) , akár kifúrni a pára áramlásának
És akár a ledre is rálehet tenni és az még akkor a fényt is vezeti

NaVi1203 2016.09.21. 17:10:53

Van neve: hidegpárásító.
Jó a blog, kedvenc! :)
süti beállítások módosítása