Vernee Apollo Lite teszt - Nem csalódtam benned

2016.08.22. 08:00

mrgergoke

p1477b-eu-1-f6aa-lhhd.jpg

A Vernee Apollo Lite meglehetősen jó marketinget kapott, és bizony szüksége is volt rá, mert nagyon új gyártóról van szó. A jó marketing persze mit sem ér, ha a reklámozott termék egy hulladékszarfos. Nos, a Vernee esetében ilyesmiről szó sincs. Tökéletes telefon nem létezik, de a Vernee azért sok mindent megtesz azért, hogy a felhasználói elégedettek legyenek. Nekem sem kellett csalódnom a készülékben.

Az MTK egyik legizmosabb hardverével szerelték fel még a Lite verziót is, és mivel sosem volt ilyen erős telefonom, ezt is ki kellett próbálnom. Plusz elterveztem, hogy ezután fogom publikálni az Umi Super és a Meizu MX5 tesztjeit, hogy össze tudjam hasonlítani őket. Változatos készülékek nagyjából azonos áron, remek kiindulási alap lesz a számotokra.

Jut eszembe! Banggoodon most megy a szülinapi osztogatás, ha ügyes vagy egy ilyet is elvihetsz 1 dollárért! Akár Gearbesten is érdemes lehet lecsekkolni.

Na, most viszont az Apollo Lite a téma, szóval nézzétek meg ti is, hogy mi az a hardver, ami a gyártó szerint közel 100.000 Antutu pontszámot teljesített!

Alapinformációk
Model Vernee Apollo Lite
Szín Fekete, ezütst
Anyag Műanyag, fém
Rendszer
OS Android 6.0 Vernee V-OS
CPU MTK6797 Helio X20 Deca Core, max 2.3GHz*2, 1.9GHz*4, 1.4GHz*4, A53, 64bit
GPU Mali-T880 MP4 780MHz
ROM 32GB, micro SD bővítés maximum 128GB-ig
RAM 4GB LP DDR3
Kijelző
Mérete 5.5"
Technológia LTPS 368PPI
Felbontás 1920 * 1080 Pixels
Kamera
Előlapi

5MP

Hátlapi

16MP, F/2.0 RGBW fényszenzoros technológia, PDAF

Videó 4K video recording
Hálózat
Típus GSM / WCDMA / FDD-LTE
Band

2G: GSM 850 / 900 / 1800 / 1900MHz

3G: WCDMA 900 / 2100MHz

4G: FDD-LTE 800 / 1800 / 2100 / 2600MHz

Sim kártya Dual SIM, dual készenlét
SIM típus

1 * micro SIM + 1 * nano SIM / micro SD kártya

WiFi 802.11a/b/g/n, 2.4GHz/5GHz
Bluetooth 4.0
Akkumulátor
Kapacitás

3180mAh 4.35V (beépített)

Álatlános
Nyelvek Magyar elérhető
GPS Igen
Szenzorok Gravitációs szenzor, fényszenzor, közelség szenzor, giroszkóp, iránytű, Hall-szenzor, ujjlenyomatolvasó
Egyéb
Termék mérete Approx. 15.2 * 7.6 * 0.9cm / 5.07 * 3.0 * 0.35in
Termék tömege Approx. 176g / 6.16oz
Csomag mérete Approx. 17.5 * 10 * 4.5cm / 6.82 * 3.9 * 1.75in
Csomag tömege Approx. 440g / 15.4oz

 

Azért elég korrekt Lite verzióhoz képest is, nem? Amikor megjött, azon csodálkoztam, hogy semmi különleges nincs a dobozán, annyi az összes meglepetés, hogy kicsit szőrös hatása van a doboznak. Megtapogatva puha, olyan, mintha nagyon apró szőrök lennének rajta. Érdekes.

A doboz mérete is tök átlagos: férjen bele a telefon, meg a többi tartozék kényelmesen, és kész, meg is vagyunk. Hát, ettől nem voltam elragadtatva a másik két emlegetett telefon után, de mindenről a maga idejében.

A nagyrészt fém házas készülék összeszerelési minősége kiváló. Az előlapon a lekerekített szélű, 2.5D technológiás üveg teszi kényelmesebbé a használatot, alul pedig a sztereónak kinéző, de valójában csak mono hangszóró mellett találkozunk egy Type-C USB porttal. Jobb oldalt vannak a bekapcsoló és hangerőszabályzó gombok, bal oldalt pedig két különálló SIM tálca. Ez utóbbit nem értem, de biztosan van valami konstrukciós oka, amiért külön rakták a kettőt. Fent megmaradt a 3.5mm-es jack port, pedig amikor elkezdték reklámozni a készüléket, nagyon úgy tűnt, hogy nem lesz rajta, mert inkább Type-C - 3.5mm átalakítót adnak a dobozban. Szerencsére nem így lett.

p1477b-eu-1-f6aa-doqg.jpg

A ház alján és tetején van csak egy-egy vékony sáv műanyag, minden más fém és üveg. Rendkívül masszív hatása van, meggyőződésem, hogy nem fog neki ártani egy-két leejtés, vagy ütődés. A hátlapon látható a a kéttónusú, dupla LED villanó is, ami segít a fázisdetektoros autofókusszal ellátott kamerának alacsonyabb fényviszonyok között is korrekt színeket teremteni. Ez alatt már csak a jól megszokott, 0.1 másodperces feloldással reklámozott ujjlenyomatolvasó van, de ezt ugye már kapásból nem hisszük el, úgyis baromság.

Külsőre ugyan nem egy egzotikus szépség ez a telefon, de legalább baromira egyben van, férfias tömege és összhatása is van, és el van látva minden modern földi jóval. Kiindulási alapnak ez pedig éppen elég.

 

Tesztüzem

Hogy mit jelent az a Vernee V-OS, arra eddig nem derült fény, én csak azt tudom, hogy egy mattra gyalult Android 6.0 feszít a készüléken. Ez alapvetően jó, mert csak fele annyi dolgot lehet elrontani vele, és optimalizálni, meg bugmentesíteni is könnyebb. Másfelől viszont rövid idő alatt hiányozni kezdenek belőle a mindenféle plusz funkciók, amik igazán egyedivé tudják tenni a telefont. Hiába, ez azért mégsem egy MIUI.

p1477b-eu-1-f6aa-u5tl.jpg

Miután lefutottam az első bekapcsolást követő szokásos köröket, és felraktam minden appot, hozzákötöttem minden fiókot, eljutottam az Antutuig is, amit kivételesen én is kíváncsian bambultam, hogy mi igaz abból a közel 100.000 pontból. Hát, nagyjából semmi. Az tény, hogy ez is szép eredmény, de hogy mókoltak valamit, amikor összehazudták azt a közel 100.000 pontot, az tuti.

2016-08-19_10_02_15.png

A szép eredménynek is megvan a maga előnye, ugyanis játékokhoz tökéletes készülék lesz, ezt nem akasztja meg a VR sem. A felbontás mondjuk nem a legszerencsésebb, jobb lenne, ha csak 5 collon lenne ugyanez a FullHD felbontás a magasabb pixelsűrűség miatt, de legalább a hardver biztosan nem szab gátat a virtuális valóság okozta örömöknek.

A rendszerről sajnos nem tudok ódákat zengeni, ahogyan azt el is mondtam, de ami van, az legalább teljesen korrekt, és bugmentes. A rendszerben hibát eddig nem találtam, ami azért elég nagy szó egy kínai telefon esetében. Az egyetlen érdekesség, amit meg tudok említeni, az az a menü, ahol a virtuális kezelőgombok sorrendjét és funkcióját lehet beállítani. Legalább ez testre szabható. Az aprócska, kék színű értesítési LED hasznos, de sajnos csak ezt az egy színt tudja, ha értesítésekről van szó, töltéskor és merüléskor pulzált csak pirosas színekben a töltöttségi szintnek megfelelően. Kár, hogy ezt nem tudom programozni.

p1477b-eu-1-f6aa-34qs.jpg

A kijelző kezelése sokkal kényelmesebb más telefonokénál, köszönhetően a 2.5D-s lekerekítésnek. Én nagyon örülök mindig, amikor így gyártanak egy telefont, mert ez számomra nem egy szar marketingduma, hanem valós segítség. A kijelző szélén matatva, alkalmazásokat áthúzva egyik lapról a másikra valóban sokkal kényelmesebb, ha nem éles a képernyő széle, hanem könnyen odacsúszik az ember ujja. Egyébként nagyon szép képet ad, kicsit mókoltam is rajta a Miravision funkcióval, és tökéletesen elégedett vagyok. Nem tudnám megmondani, hogy hogyan csinálták, vagy mi az oka, de a kijelző közepes fényerőn is tökéletesen látható napsütésben, napszemüvegben. Sosem húztam még maximumra a skálát, persze az alkalmazkodó fényerő be volt kapcsolva, de a 6-os Androidtól a kettő együttes használata azt eredményezi, hogy a kijelző fényereje a skálán beállított szint körül mozog a környezeti fényeknek megfelelően. Azaz félautomata mondjuk. Akárhogy is, a képernyővel senkinek nem lesz gondja.

p1477b-eu-1-f6aa-gf47.jpg

Belemegy egy nano és egy micro SIM is, és a B20 meglétének köszönhetően itthon is bárki csatlakozhat 4G hálózathoz. Az antenna vétele tökéletes a fém ház ellenére, sok gyártó hiába hagy műanyag csíkokat a házon, érezni, hogy gyengébben teljesítenek az antennák. Itt semmi ilyesmi nem jelentkezett, a vétel tökéletes, bár a beszéd hangminőségen azért lenne még mit javítani, ugyanis a másik félnél elég rosszul hallható tudok lenni, főleg ha zajos a háttér. A telefon szerencsére lát 5GHz-es wifi hálózatokat is, bár a vétel itt megszokottan gyengébb az 5GHz miatt. A netezés ugyanakkor teljesen rendben van mobilnettel is, nem lehet rá panasz.

A GPS-ről pont ugyanannyira nem tudok mit mondani, mint a rendszerről, de itt azért, mert annyira jó, hogy szerencsére nincs mit részletezni rajta. Azt sajnos nem sikerült kiderítenem, hogy milyen helymeghatározó szolgáltatásokat támogat, de tény, hogy villámgyorsan pozicionál, de az iránytűje hajlamos hülyeségeket mutatni. Mondjuk lehet kalibrálni. A lényegi rész hibátlan szerencsére.

p1477b-eu-1-f6aa-hzmz.jpg

A kameránál már akadnak érdekességek. A hátlapi képeit elnézve azért hamar rájön az ember, hogy mennyire nincs a helyén a dinamikatartomány. A Xiaomi készülékeinél azért ez kategóriákkal jobban ment, persze ez csak szoftveres dolog, de kizártnak tartom, hogy nagy javításokat eszközöljenek ezen a téren majd. Nézzétek meg, hogy ugyanazokon a képeken mekkora különbségek jelentkeznek, elárulom, hogy csak a fókuszpontot változtattam. Először lefotóztam mindent úgy, ahogy a telefon fókuszált, aztán a fűre, égre, épületekre, minden lényegesebb elemre fókuszálva fotóztam. Ha a telefon meg tudná csinálni ezt magától, aztán a lőtt képekből összeilleszteni a kész fotót, a legjobb képek lennének, amiket telefon eddig készített, ugyanis a 16 megapixeles felbontás több, mint elég, a részletek is megmaradnak a képeken, és ha jó a fókusz, a színek is tökre rendben vannak. A fókuszálás sebessége valóban elég jó, és még a villanó fénynek is nagy hasznát lehet venni sötétben. Az viszont jelenleg hazugság, hogy van 4K videofelvétel. Jelenleg a rendszer nem támogatja, bár a hardver nagyon vinné. Ezt nem is értem igazából.

Az előlapi kamerák mostanában nagyon gyengén szerepeltek, ennek viszont tök jó. A dinamikatartomány itt is hulladék, de ennek korántsem olyan nagy a szerepe, mint a hátlapi esetében, és meg kell hagyni, hogy egész jó képeket készít egy 5 megapixeles szenzorhoz képest. Egy kisebb dicséret jár érte.

A multimédiás teljesítményét sajnos csak félig volt lehetőségem letesztelni, ugyanis a készülék egyik legérdekesebb pontja számomra az, hogy a Type-C porton keresztül hallgathatóak a zenék, állítólag a Hi-Fi-től is sokkal jobb minőségben. Sajnos a gyártó nem mellékelt ilyen adaptert (szerintem ez nyugodtan felróható hibának), és nekem sem volt. Persze, vehettem volna hozzá, de számomra alap volt, hogy a gyártó mellékel ilyet a dobozban, ha már reklámozza ezt a képességet. Mindegy, a 3.5 millis porton keresztül sem szól rosszul a gép. Mély van dögivel, és egy kis hangszínszabályzásos rásegítés után teljesen eltüntethetőek a fülsértő magasak. A közepeken nem is kell nagyon módosítani, teljesen rendben vannak. Az alaphangzás számomra nem volt kiemelkedő, viszont módosítás után a helyére került minden.

p1477b-eu-1-f6aa-t3sc.jpg

A hátlapon található ujjlenyomatolvasó elég jól el lett találva, ugyanis ritka, hogy nem olvassa be elsőre az ujjam, és bőven elég volt egyet bevinni, nem úgy, mint más, random kínai készülékeknél adott esetben. A feloldás valóban gyorsan történik, de a 0.1 másodperc itt is vaskos hazugság, ahogyan mindenhol máshol. Mindenesetre remekül működik a funkció, itt aktívan használtam.

p1477b-eu-1-f6aa-tusb.jpg

Az üzemidő is rendben van, 1 nap alatt 4.5 - 5 órás kijelzőidőt simán tud produkálni, két napig is kihúzza lazán, de akkor már csak 2.5 - 3 óra körüli idővel kell számolni. Alapvetően teljesen rendben van, nem merül túlzottan a készülék.

 

Konklúzsön

A Verne Apollo Lite egy igen erős hardverrel szerelt, de már-már sajnálnivalóan egyszerű "kis" telefon, enyhén harapós, robusztus házba zárva. Egy kicsit olyan, mint egy olimpiai súlyemelő, akit gyerekkorában elküldtek egy festőszakkörre, és most nem tudja, hogy mi a tosz legyen. Ami funkciója van, azt pöpec módon tudja, ez alól csak a hátlapi kamera dinamikatartománya és a hívott fél számára a beszédhangminőség a kivétel. Az üzemidő is tök korrekt, és a hardvernek köszönhetően egy darabig még nem kell majd azon sem gondolkodnunk, hogy a készülék elviszi-e a VR játékokat, filmeket. A rendszer teljesen hibamentes, ám semmi plusz nincs is benne. Az egyszerűsége pedig olyan szempontból nagyon jó tulajdonság, hogy bátran merem ajánlani azoknak, akiknek elegük lett a korábbi telefonjaik bugjaiból, furcsaságaiból, lefagyásaiból, hibaüzeneteiből, stb. Na, nekik minden bizonnyal tökéletesen meg fog felelni egy gyári Android 6.0 mindenféle hibás extra nélkül.

p1477b-eu-1-f6aa-zyxg.jpg

A készülék alapára 230 dolcsi, de el lehet kapni akár 200 körül is ilyen-olyan akciókban. 220-ra kupon kódokkal gyakorlatilag mindig le lehet vinni, az pedig olyan 64.000 forintot jelent nettó, mire ideér, vámkezelve, mindennel együtt a vége olyan 83-85 ezres lesz. Ez nem kevés pénz, de azért a Vernee igen korrekt gépet tett le az asztalra ezzel a telefonnal. Ha számolunk azzal, hogy a gyártó a kevés készüléke miatt nagyobb figyelmet fog talán fordítani a szoftverfrissítésekre, illetve előbb-utóbb készen lesz a Vernee V-OS nevű saját rendszere, akkor elég jó vételnek számít a telefon.

Itt megvásárolható.

komment

Címkék: telefon

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr9710426382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrgergoke · http://rendeljkinait.blog.hu/ 2016.08.22. 16:32:54

@Pista Bácsi: Szia! Igen, rá is kérdeztem, dobj légyszi egy üzenetet a blog mail címére, hogy meglegyen ott is.

hdnctrl 2016.08.22. 23:36:06

hát ez mocskosul drága. feleennyiért lehetne érdekes egy full noname cucc, ki tudja milyen supporttal. a fényképezője meg simán gyalázatos. azt hittem, 2016-ra a kínaiak is eljutottak oda, hogy normális fényképezőt normális szoftverrel bele sikerül tenni a 200 dollárnál drágább telefonokba.

Netuddki. 2016.08.23. 08:54:50

"...és meg kell hagyni, hogy egész jó képeket készít egy 5 megapixeles szenzorhoz képest."

Aztán ez után a mondat után jön egy kép ahol tobzódik a kromatikus aberráció.

230e 2016.08.23. 09:12:47

Sokáig szemeztem egy Thor-ral, de végül egy Uhans S1-es vettem 3 giga rammal, 32 giga belső memóriával. 110 dolcsi volt, annyit megért, ennél drágábban nem szeretnék telefont venni. Remélem kitart 1-2 évig.

BHJ-962 2016.08.23. 09:37:52

eustock.eu/shop/okostelefon

Itt is van korrekt áron,általában megjön két hét alatt,ha nincs raktáron nekik.Itt vettem a Redmi 3 pro-t,megbízható cég.

onderon 2016.08.23. 11:31:10

már majdnem azon voltam, hogy veszek egyet a barátnőmnek, amikor megláttam mennyire retek képeket készít. hirtelen nem derült ki számomra, hogy melyik kép a cikkben szereplő telefon és melyik kép a másik, de lényegtelen, mindegyik kép egytől egyig silány. kár érte. de hát olcsó húsnak még mindig híg a leve.

Nibelis.22 2016.08.23. 11:53:41

Semmi különös,nem nagy szám ez. Pedig nagyon sugallva van,milyen jó. Inkább használt S6. Nagyon inkább S7 :)

Flaggx 2016.08.23. 12:05:19

85.000-ért egy telefon, ami nagy eséllyel fél év után elkezd magától lebomlani. Tök jó üzlet.

2016.08.23. 12:11:25

hát igen, a képek minősége.. khmm.. pocsék. Nagy kár érte. Legyen inkább 3$-al drágább, de vállalható minőségű képeket csináljon.

szcsongor 2016.08.23. 12:47:54

@scuynat: Tehát felsőkategóriás teljesítményt szeretnél max 100-150 dollárért. Sok sikert, majd szólj ha találtál ilyen ajánlatot.

tantum verde 3 2016.08.23. 13:02:34

Ezt a firkálmányt tesztnek gondolja az elkövető?
Ne tessék röhögtetni!

Ami a képeket illeti: a telefon nem fényképezőgép.
Mindegyik szar képeket készít, kis objektív, kis érzékelő. Megvannak a fizikai korlátok.

@szcsongor:
Felső kategóriást lehet, hogy nem, de ez sem az, max. középkategória.
Azt meg már 40 ezerért is kapsz (kb. 130 dollár?).

Lehet egy krémessel több? 2016.08.23. 13:28:51

Három hete használom, nem csak szövegelek róla. A telefon nagyon jó. Tény, hogy én elsősorban nem a fényképezési képességei miatt választottam. Viszont igen csak nagy pozitívum, hogy 75 perc alatt full nulláról 100%-on van. Ez 10%-ról kb. 45 perc. Na nekem EZ fontosabb például.

yerico1 2016.08.23. 13:56:18

Itthon is megvehető bruttó 75-ért, avagy ha valaki rendelkezik EU adószámmal, akkor 62.5K. Mindezt hazai garanciával, szóval ezért a pénzért ez egy kurva jó telefon. Persze ott van pl. a Xiaomi Redmi Note 3 3/32GB 54,9K / 66K-ért kvázi hasonló tudással, szóval azért lehet itthon is jó telefont venni tök jó áron.

yerico1 2016.08.23. 13:57:56

@tantum verde 3: 123 dollárért Leeco X600-as elég jó vétel tud pl. lenni.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.08.23. 14:46:17

Apró hibákkal kezdeném a cikkben: MTK6797 Helio X20 Deca Core, max 2.3GHz*2, 1.9GHz*4, 1.4GHz*4, A53, 64bit

Ez biztos, hogy nem jó. Ugyanis az A53 amit beírtál (helyesen) az csak a magok egy részére igaz. Az X20 esetében 2 mag A72 gyors mag, 4 mag A53 magasabb órajellel közepes sebességű mag, és van 4 szintén A53 lassú mag.

A cél eredendően nem az "összes magot egyszerre használjuk" koncepció lenne, hanem a gyorsabb sokat fogyasztó és a lassabb de keveset fogyasztó magok között "észrevétlenül" átkerülő programokkal szükség szerint gyors és lehetőség szerint takarékos processzorokat alkotni.

A magok összetettségében és az azonos órajel esetében mérhető sebességében is durva különbségek lehetnek a lassú magnak és a gyors magnak szánt magok között.

en.wikipedia.org/wiki/Comparison_of_ARMv8-A_cores

Itt a DMIPS / MHz oszlopot kell nézni. A kérdés az, hogy ez a 10 mag sebességben hogy viszonyul a 4 gyors + 4 lassú maghoz. Mert a közepes sebességű magként használt felépítésükben lassú magok, kicsit emelt órajelen számítási teljesítményben nem olyan ütősek. De ugye a fogyasztás is játszik.

Ezért jeleztem, hogy az X20 tesztelése fontos lehet, de sajnos a postból pont ez a lényeges szempont nem jött át.

Pont ezért mondtam, hogy fürödtem már be úgy kínai telefonnal, hogy nem néztem mélyére a specifikációknak és a 4 mag az mind lassú magnak volt tervezve, és ezért hiába a "több mag, nagyobb órajel" lassabb volt, mint a másik rendelkezésre álló készülék. (Tesztelni kellett rajta valamit)

Szóval megy a trükközés a specifikációkkal.

Őszintén szólva, ha aktívan nyomogatod, fogyaszt a kijelző is, hang is, stb. akkor a nagyobb fogyasztású magok többlet fogyasztását nem feltétlenül érezném zavarónak, a háttérben futó kisebb dolgoknál meg elég a lassú mag. Így a közepes magot nem feltétlenül érzem ilyenkor túl jónak. Kivéve persze, ha azt mondod "jóval kevésbé melegszik és ez baromi jó".

Másik oldalról: Ha a közepes mag olyan, mint az eddigi lassú mag, de "van még lassabb, még kevesebbet fogyasztó, ha az eddigi sem kell" helyzetben több a készenléti idő és ebben van egy jelentés eltérés, akkor viszont a Helio X20 tényleg jó alternatíva a 4 lassú + 2 gyors magos megoldásokhoz képest. Szükség esetén minimális teljesítménytöbblettel.

Mindenesetre az az almost 100000 az ott egy kis költői túlzás és a kevesebb háttérben futó dolog eredménye.

És kérdés ezen felül, hogy akad-e TPM és azt használja-e a rendszer...

Kb. eddig tart az miért vártam X20-at érintő tesztet. Így örülök a tesztnek és te is tudod ehhez is mérni a többi versenyzőt. Viszont a megadott kijelző idők, a "2 napot is bírja" stb kapcsán pont a proci sok ilyen trükkjét is megnéző alaposabb teszt maradt ki.

Érdemes lenne adott "referencia feladatokat" megnézni, hogy meddig bír. Ugyanazok a programok, filmek, stb. mellett, tehát azonos feladatoknál melyik mikor merül le, melyik mennyire gyors, stb.

A hazai LTE-re viszont kitértél ami jó pont.

USB-C és a hang kapcsán: Ha ugyanazt az analóg jelet küldené ki más csatlakozón és utána abból egy adapterrel csinálnál jacken kimenő hangot nem hiszem, hogy jobb lenne a hangzás. Ha ugyanis így lenne miért nem "ugyanolyan adaptert" építettek a telefonon belülre? A plusz csatlakozó esetében mérhető csillapítás zavarhat.

Ha viszont azon digitális jel megy ki, és a fejhallgatóban vagy az adapterben van külön hangkártya, akkor a hangminőség nem a telefon, hanem a külső eszköz műve. És már bocs, de digitális hangot kapó fülest már próbáltál gondolom: Minden vezetéknélküli füles az. És egyik sem tud több adatot használni a zenénél, mint ami a fájlban van.

Ez megint kicsit olyan történet, mint a "hú de jó a 4 mag, csak kár, hogy lassabb, mint máshol az egy mag" esete. Az Apple a jack dugót eltüntetve akar vékonyítani és minőségi digitális fülesre kényszeríteni és erre adtak egy választ Kínában.

Kamera: Attól, hogy ezek közelébe érnének a legjobb mobilos képeknek nagyon messze van és nem csak az általad leírt szempontok, hanem pl. a kromatikus aberáció miatt.

Nem egy Pureview, pláne nem Pureview Pro szint. De azt mondom, ha a "kínait" kicsit tágabban értelmezzük és a PRC mellett a ROC (Republic of China) is belefér és berendelsz egy Acer Liquid Jade Primo-t, annak is jobb lesz a kamerája. Viszont nyilván drágább is.

Egy prémium készülék kapcsán elsősorban az objektív lesz más szint. A "sok megapixel" kapcsán azért szeretném megjegyezni: Ha a videónál is 4Ks megjelenítőre dolgozol, akkor valamivel 7 megapixel felett lesz a megjelenített pixelek száma. Ezt kell tudnod 16:9ben is, de lesz 4:3-as opció, ahol nem árt, ha a függőleges felbontás nagyobb.

A gond csak az, hogy nincs optikai zoom, e helyett van képkivágás, a sok közeli téma miatt kell a nagylátószög... akkor pedig kérdés "hogy látsz el messzire". Ahhoz viszont, hogy a nagy felbontásból kivágva képet láss és ne képhibát kell a drága objektív. (folyt köv)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.08.23. 15:13:56

@Válasszunk: A telefonok vékonyításával pedig ott a fő baj, hogy ezzel az objektívnek is kevesebb hely jut, a de a szenzornak is, és számos kapcsolódó dolognak (pl. vaku). De egy vékony telefontnem is tudsz olyan jól megfogni. Ha már említettem, hogy ez nem egy Pureview Pro szint... Akkor az azon a szinten lévő telefonokhoz való gyári fotós tokon nem véletlenül van megfelelő markolat, azon pedig a hely arra, hogy az állványt is tudd használni.

Az a telefon amiben a 3.5mm-es jacknak nincs hely, abban bizony az objektívnek *sincs* hely. Objektív, szenzor, képfeldolgozó chip, vaku, megfelelő fotós markolatot tudó tok, stb. máris nem 3 forinttal teszi drágábbá a telefont, és a vastagsághoz is hozzáad. Vagy dudor lesz a telefonon, vagy végig vastag.

A fém unibody házaknak jóa marketingjük, de nem feltétlenül drágábbak. Ellenben jó eséllyel azért találják ki őket, hogy a telefon "még vékonyabb" lehessen, ami megint a kamerától veszi el a helyet. Innen pedig ugye a lencserendszer és a szenzor mérete kapcsán a dolog fizika.

És igen: ez az ami nagyon ritkán jön át a specifikációkból, ezért kell tesztelni, összehasonlítani.

A teszteket te "teljesen automatán" hagytad olyan jeleneteknél amin semmi sem mozog. Ha nem is vagy egy profi fotós, csak családi fotót készítesz, a nyaraláson fotózol, vagy te vagy a téma sokszor mozog. Olykor mindkettő. Ahhoz, hogy lássuk, hogy "mennyire mozdult be", nem ártana a teljes felbontást, az ottani részletgazdaságot látni, nem a webre átméretezett példányt és olyan helyzetet ahol a mozgással meg kell birkózni.

A dinamikatartomány kapcsán ugye egyszerű megoldás softwares úton a HDR, de az ezeket a képeket nem teszi jobbá.

Hiányzik az igazán sötétben való fotózásra is a példa, és kicsit tartok tőle, hogyha mondjuk a barátnőddel kimennétek Bécsbe a Práterbe, és felülne valamire, te pedig fotóznád akkor egy kicsit borús időben már bemozdult képpel küzdenél.

Ha ennek te sem nézel utána most, és ebből nem túl ígéretes a telefon, akkor ez bizony a 60.000 körüli áron (lásd más megosztása) sem olcsó annyira, hogy a zsákbamacska beleférjen.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2016.08.23. 16:16:17

@scuynat: naja, azt hitted, hogy a kinaiak eljutottak oda? Hova pontosan? Mert en majusban vettem Pekingben egy Huawei P9-est aminek LEICA lencseje es rendszere van, aminek valoban kivalo a minosege, legalabb is sokkal jobb mint az ismert premium telefonoknak. Apple Samsung stb. Az Apple is kinaban keszul es MINDEN telefonnak SONY szenzora van.. a P9 full manual pro beallitasai es a DUPLA kamerajaval fel evvel beelozte az iuPhonet. Ennyit a kinai telefonok fikazasrol. Amatorok. Marketing bohocok.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.08.23. 17:12:50

@Chaoyang: És sok dologban az is le van maradva a Pureview pro iránytól. Ha jól tudom a minden telefon SONY szenzora sem igaz, de ha igaz lenne, akkor sem jelentené azt, hogy ettől az jó is. Ők is gyártanak olcsó, gyenge, kicsi szenzort amire egy gyenge képfeldolgozó egységet kötve lesz csapnivaló képed és látványos adatlap... Ugyanakkor gyártanak nagyobb méretű szenzort is... Drágábbat, jobbat is.

A két szenzor jól hangzik, más felveti, Kínában azonnal kipipálják a featuret, és valóban a többi hasonlónál jobb lesz, de varázsolni az sem tud. Az objektív és a képérzékelő lapka mérete fizikai korlátokat szab. És igen, lehet sok dologgal trükközni...

A 2 kamera kiválthatja a kivágást, adhat egy féle zoomot... De nem tökéletes. A fényérzékenység is eltérhet, nem csak a látószög, az másra lesz jó. De igazából a nagyobb szenzor, kevésbé "szupervékony" telefon a megoldás.
süti beállítások módosítása