UHANS U200 teszt - Masszív monstrum Magyarországon

2016.08.03. 08:00

mrgergoke

201512301747441el9vziu.jpg
Elég finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy szokatlan a készülék külseje. Egy ideje már figyelgettem a neten őt is, meg az elődjét is, de most végre eljutott hozzám is. A 42.990 forintért itthon is kapható telefont a UHANS indulófélben lévő magyar képviselete adta kölcsönbe nekem az egy hetes tesztidőszakra. Hát, érdekes élmény volt.

Most elmarad sajnos a bontogatós bevezető rész, mivel mintapéldányról van szó, így nem abban a kiszerelésben érkezett, mint amiben árulják. A gyári verzió egy fekete dobozka, töltő, adatkábel, meg egy felhelyezett képernyővédő fólia.

201510201529114123.jpg

A jelenleg Európába betörni készülő UHANS hatalmas változtatásokat készül eszközölni, rengeteg jó hírrel szolgáltak nekem, amikor kölcsönkaptam a telefonjukat. Magyar supportjuk van magyar weboldallal. Értesüléseim szerint júliusban a UHANS bejelentette, hogy kiterjeszti 2 évre telefonjai garanciáját, és a magyar képviselet szerint ez itthon csak később, az erre vonatkozó tárgyalások lezárása után kerül sor. Minden esetre remek hír, hogy 2 év magyar gariról tárgyalnak.

Ami meglepő, és rögtön első körben leszögezendő, az az, hogy a telefonnak nincs semmiféle IP szabványa, tehát masszív kinézetű, alkatú, de nincs hitelesítve semmire. Bár kölcsön telefont nem illik leharcolni, nagyon szívesen dobáltam volna egy kicsit, mert olyan tömege, és fogása van, hogy viccen kívül komoly sérülést lehetne vele okozni egy embernek. Ha egy ilyennel valakit lendületesen arcon dobnak, és az illetőt pont valami fém sarokkal kapálják el, ott tutira törik valami. És az nem a készülék lesz.

201510201528595269.jpg

Körben eszméletlenül nagy, és kiterjedt fém keret tartja egyben a gépet, kisebb-nagyobb gumi berakásokkal. A gumis rész is nagyon kemény egyébként, konkrétan oda vannak csavarozva a vázhoz. A hátlap valódi marhabőr, ami így ellenáll az izzadságnak, és tartósabb is, mintha műbőr lenne. Alatta egy normál méretű és egy microSIM kártyának van hely, mindemellett pedig még memóriakártyával is bővíthetünk. Jó, öreg, hagyományos elrendezés. A hátlapon már csak a szintén keretbe foglalt kamera, illetve egy szimpla LED villanó van, meg egy rövidke kivágás a hangszórónak.

201510201529213871.jpg

Az előlapon úgyszintén egy kamera van, a beszédhangszóró, egy kék színű értesítési LED, illetve a közelség- és fényszenzor. Az érintőgombok sajnos nem kaptak háttérvilágítást, de aki egy kicsit is gyakorlott, az úgyis reflexből odanyom majd. A megszokott microUSB és 3.5mm jack portok a készülék tetején találhatóak a gumis borítás alatt, csak fel kell nyitni kétoldalt. Kényelmetlen megoldásnak találom, pláne, hogy nem vízálló a telefon. Nem tiszta, hogy miért kell így eldugni őket, bár kétségtelen, hogy így nem porosodnak be, mert a gumi zár rendesen. Reménykedünk benne, hogy a gumi a sok hajlítgatástól nem fogja idő előtt megadni magát, és félbetörni, mert az undorítóan nézne ki.

201510201529237669.jpg

A készülék tehát olyan, amilyen. Ilyen bölcsességeket időnként mondok. Ez most azt jelenti, hogy ez az okostelefon már a kinézetével tökéletesen kettéosztja a potenciális vásárlói tábort. Van, akinek ez a stílus és tömeg tökre oké, meg vannak, akiknek ez batár, ronda, és túl nehéz. Aki szereti dobálni a készülékét, illetve nem annyira a mainstream divat felé húz, annak érdemes lehet majd megfontolnia a vételt, aki viszont a szolidabb telefonokat kedveli, az biztosan nem jó helyen kopogtat.

Íme a monstrum specifikációja:

Alapinformációk
  • Márka: UHANS
  • Type: U200
  • OS: Android 5.1
  • Nyelv: angol, magyar elérhető
  • SIM: Dual SIM, Dual Standby
  • SIM típusok: 1 normál, 1 micro
Hálózat
  • Vezetéknélküli hálózatok: 3G, 4G, A-GPS, Bluetooth 4.0, GPS, GSM, WiFi
  • WIFI: 802.11b/g/n
  • Hálózat típusa: FDD-LTE + WCDMA + GSM
  • 2G: GSM 850/900/1800/1900MHz
  • 3G: WCDMA 900/1900/2100MHz
  • 4G: FDD-LTE 800/900/1800/2100/2600MHz
Kamera
  • Hátlapi: 8.0MPx(interpolálva 13.0MP)
  • Előlapi: 2.0MPx(interpolálva5.0MP)
Egyéb tulajdonságok
  • Kártya foglalatok: 1 x micro SIM, 1 x normál SIM, 1 x TF/MicroSD
  • Szenzor: Fény, gravitációs, közelség
  • Google Play Áruház: Igen
  • OTG : Igen
Doboz tartalma
  • Okostelefon: 1 db
  • Töltőadapter: 1 db
  • USB kábel: 1 db
  • Angol használati útmutató : 1 db
Hardver
  • CPU: MTK6735 64bit
  • Magok: 1GHz, Quad Core
  • GPU: Mali-T720
  • RAM: 2GB RAM
  • ROM: 16GB
  • Bővíthetőség: 32GB-ig
Kijelző
  • Típusa: Capacitive (5 pontos)
  • Mérete: 5.0"
  • Felbontása: 1280 x 720
Formátumok
  • Kép: BMP,GIF,JPEG,PNG
  • Zene: AAC,MP3,WAV
  • Video: 3GP,ASF,AVI,MP4,MPG
  • MS Office: Excel,PPT,Word
Akkumulátor
  • Kapacitás: 3500 mAh
Méretek és tömeg
  • Termék mérete: 14.76 x 7.65 x 1.25 cm / 5.81 x 3.01 x 0.49 inch
  • Doboz mérete: 12.00 x 8.00 x 6.00 cm / 4.72 x 3.15 x 2.36 inch
  • Terméktömeg: 0.207 kg
  • Doboz tömege: 0.500 kg

 

Ebből máris elég sok mindent kideríthetünk. Az üzemidőnek inkább jónak, mint átlagosnak kell lennie, ugyanis 3500 mAh egy gyenge, kis fogyasztású processzor, 5" és HD mennyiségű pixel mellé bőven elég. Ezek máris jelentős szempontok, ahogyan a B20-as 4G megléte is, a kérdés már csak az, hogy a gyakorlatban mit tud a gép.

 

Tesztüzem

Az összeszerelési minősége noha nem maradéktalan, adja magát. Attól eltekintve, hogy a hátlap egyes készülékeknél nem mindenhol illeszkedik tizedmilliméterre pontosan (találkoztam több ilyen készüléknél is azzal, hogy a hátlap minimálisan eláll két pöcök között), olyan brutál keményen össze van rakva, hogy nincs az az esés, ami ártson neki. Leszámítva persze a kijelzőt, amire viszont üvegfóliát kell húzni, és voila, törhetetlen mobil.

201510201530107470.jpg

A HD felbontású kijelző átlagos színű, kissé hűvös, kellemesen éles képet ad, és nem mellesleg az LG a beszállító. Az érintés érzékenysége nem éri el a prémium kategóriás telefonok szintjét, de igazából egy szavam sem lehet rá. A fényerők mindkét végen maximálisan rendben vannak, de a kaszás rúgja bokán a fejlesztőket, hogy soha nem bírják bekalibrálni rendesen a fényszenzort, ugyanis még mindig nem volt egyetlen olyan telefonom sem, ami valós minimumra vette volna a fényerőt, ha koromsötét van körülötte. Nem kifejezetten zavaró az automatán szabályozott minimum, de igazán alacsony fényerőt tudna produkálni, amivel éjszaka felébredve is simán rá lehetne nézni a kijelzőjére, de így sajnos marad a hunyorgás. Retinát szerencsére nem éget úgy, mint az előző néhány telefonom. Engem az zavart még, hogy valószínűleg egy bug miatt, ha állítok a fényerő skálán, akkor kikapcsol az automatikus fényerőszabályozás, holott más telefonoknál ez csak igazít azon a szinten, ami körül az automatika szabályoz.

Az értesítési LED kizárólag kéken tud világítani, és beltéren remekül látszik is, ám kültérre lehet, hogy kicsit túlzottan visszafogott. Nekem semmi problémám nem volt vele, amikor ránéztem, általában észrevettem, hogy villog. A közelségszenzor alapjáraton jól működik, de valami szoftveres hibának köszönhetően néha nem működik a "Prevent Pocket Dial", azaz a zsebben nyomkodást megelőző funkció, ilyenkor pedig jön a jó öreg zsebből felhívom az exem, és SMS-t írok a páromnak, hogy szakítunk eset.

201510201530051846.jpg

A hardver távolról sem a legerősebb cucc (erről a 24.088 Antutu pontszám is árulkodik), amivel valaha találkoztam, de legalább keveset eszik. Ez időnként érezhető a rendszersebességen is, de jelentős panasz nem lehet rá. Bár alapvetően nem szokott gond lenni, és a hardverhez mérten pörgősen, nem túlzottan lassan mennek a dolgok, de ha valami erőforrásigényesebb dolgot végez a gép, vagy összeszámolgatja a tárhelyet, megnyit egy nagyobb appot, stb., időnként látni, hogy megáll gondolkodni. Ami furcsa, hogy ezt sem kivétel nélkül teszi. Van, hogy már előre felkészülök rá, hogy most megőszülök, és már ugrik is elő a program, ugyanakkor ennek az ellenkezőjével is érdemes számolni.

201510201530013499.jpg

Az alkalmazások közötti váltás a 2GB RAM-nak köszönhetően egyáltalán nem jelent problémát, pedig jól belaktam a telefont, és számtalan app szokott a háttérben futni. A 16GB belső tárhely nem mindenkinek elég, főleg, hogy elfoglal belőle párat a rendszer, így mire az ember felrakja a legszükségesebb appokat, alig több, mint 8GB helye marad, tehát érdemes microSD bővítéssel számolni.

201510201529321953.jpg

A böngészés 4G-n remek (van Band20 a Vodás 4G-hez), nem dobálja a hálózatot és a gépelés is hiba nélkül ment (nem úgy, mint a múltkori Redmi 3 Pro-n). A wifi chip erőssége átlagos, de remek a sebessége, gyorsan is csatlakozik, ellenben 5GHz-et nem lát. A bluetooth szintén kifogástalanul működik, de sajnos más, különlegesebb adatkommunikációs lehetőségünk nincsen. A GPS gyorsan, másodpercek alatt jelet talál, és nagyjából 6-8 műholdat fog be egyszerre az elérhető 12-ből. Néhány másodperces késése így ugyan van, de szépen követi az autót/buszt, amint veszi a lapot, hogy menet van. Ezt természetesen úgy néztem, hogy kizárólag a GPS chipet használtam, semmi más rásegítése nem volt, azaz városokban, ahol sok a wifi hálózat, remek navigációs társ lehet.

Ezzel szemben egy gyors, 10 perces Runtastic app teszteléskor olyan hülyeségeket mutatott útvonalnak, hogy ha a valós idő alatt azt a távot tényleg le kellett volna futnom, ráadásul olyan ugrásokkal, amiket megjelenített, valószínűleg világhírű freerunner, falmászó és olimpiai bajnok lennék rövidtávon. Vagy Pókember. Betett neki, hogy csak GPS-t használtam, és egy-egy ház mellett (miközben a másik irányban park volt, hatalmas, nyitott égbolttal) elvesztette a jelet, ilyenkor pedig átmentem a házakon, magam körül keringtem, vagy éppen elindultam az ellenkező irányba, hogy pár másodperccel később megint háztetőkön rohangálva találjak vissza a valós pozíciómba.

201510201529568592.jpg

A rendszer sajnos nem sok érdekességet tartogat. Éppen csak pár új ikon és egy eltüntetett appdrawer fogad minket a kezdőképernyőn, semmi más. A menüben is minden a gyári Android 5.1-é, kivéve néhány gesztusvezérlős menüpontot, amit különszedtek, pedig nyugodtan mehettek volna egybe is. Ezekben elérhetőek a tipikus kopogtatós és rajzolós képernyőébresztő dolgok, más okos funkciók is. Ilyen például az, hogy a feloldóképernyő feloldható a kéz képernyő előtti elhúzásával is (ami mondjuk tök értelmetlen, de legalább hibátlanul működik), hívásfelvétel fülhöz emeléssel, lendítéses hívásfelvétel, kihangosítás megszüntetése fülhöz emeléssel, partner hívása fülhöz emeléssel, illetve némítás pofára fordítással. Ezen felül pedig már csak a szintén megszokott kézlengetős lapozás van, itt is a kézfejünket kell elhúzni a kijelző fölötti rész előtt, hogy megtörténjen a varázslat.

201510201529508527.jpg

Multimédia terén elég vegyes a felhozatal. A beszédhangszóró nem villant semmi különöset, teljesen átlagos a hangminőség, de recsegésre hajlamos, pedig női hanggal teszteltem, nem is agyoncigizett pasival. A hátlapi hangszóró halk, de legalább nem torzít. Rémes anomália, ami nyilván szoftveres: kihangosításkor a partnerem csak erős zúgást hall, engem nem (állítólag másnál ez nem fordul elő). A kínaiak szerint ez akkor van, ha legalább 6 app fut a hátérben, mert arra már kevés a processzor teljesítménye. MEg kell hagyni, hogy ezt egyáltalán nem nehéz előidézni ezek szerint. Mélyeknek nyoma sincs, viszont az, amit így szól, legalább elfogadható, ha már halk. A hangerőfokozót bekapcsolva már megüt egy elfogadható hangerőt, de borzasztó, magasközéppontú, süvöltős hangzása lesz. Utcára feltétlenül szükség lesz rá, és aki nem is akar zenét hallgatni rajta így, csak valami random csengőhangot állít be, annak jó lesz úgy is. Fülhallgatóval már mindjárt más a dolog. Némi hangszínszabályozás után egészen kellemes összkép hozható ki. Nyilván a Redmi 3 Pro szintjét nem üti meg, de hát nem is egy kategória.

201510201529473808.jpg

A kamerák meglepően extrém pontjai a készüléknek. A hátlapi kamera rettentően jó képeket készít bizonyos szempontból. A felbontása 13 MPx, amivel ugyan nem veheti fel a versenyt a nagyokkal, és a részletek is hajlamosak elveszni, ugyanakkor extrém kevés zaj látható a képeken. Gyér fény mellett is majdhogynem tökéletesen zajmentes képeket tud készíteni, ilyenre pedig még nem volt példa. Olyan, mintha egyszerűen elfelejtené a kamera, hogy a fotózás zajjal jár, és illő vóna rápakolni egy kicsit. A dinamikatartománya lehetne jobb, mivel a világos részek könnyen kiégnek, a sötét elemek pedig eltűnhetnek. ezen felül marhára nem volt ilyen sötét, amikor az éjszakai képet készítettem, nagyon kevés fényt enged be, plusz vaksötétben hiába a villanó, nem tud fókuszálni, azért homályos az asztalomról készült kép. A LED villanó egytónusú, átlagos erősségű.

Az előlapi kamera egyáltalán nem egy nagy durranás, ha muszáj szelfizni egyet, akkor éppen megteszi, de semmi többre nem érdemes. Kissé zajosak a képek, és a fixfókusz is érezhető, ugyanis több helyen erős mosódás látható. A fénymérés pedig itt is ugyanolyan, mint a hátlapi esetében.

Az akksiidő egészen pozitív téma. 5 és fél órára rúgott az első napi kijelzőidő úgy, hogy egész nap 2 SIM-et használtam, az egyik folyamatosan 4G-n volt, de ha nem mobilneten, akkor wifin lógtam vele végig. Estére még 53% maradt benne relatíve kevés aktív használattal, úgyhogy arra gondoltam, hogy most megterhelem kicsit, úgyhogy bekapcsolva hagytam a kijelző a kezdőképernyőnél 1.5-2 órára, majd további kb. 2 órát töltött egy Youtube videónál, ezután pedig elindítottam 3 torrentet, és így halt meg a készülék 5.5 óránál. Alapvetően azt tudom mondani, hogy egy SIM használatával, visszafogott-átlagos nyúzással két napos üzemidőre lehet számítani 4-5 órás kijelzővel. Aki nagyon nyúzza, és egy nap lemeríti egy SIM-mel, az 3G mellett akár 6-7 órás kijelzőidőt is kihozhat belőle, ami azért elég király.

Ide kattintva galéria nyílik!

 

Konklúzsön

Hibái miatt megfontolandó, és egyben nem is kérdéses okostelefon ez, tekintve a jelen körülményeket. Az egyedi, elképesztően masszív, noha mindenféle IP szabvány nélküli készülék jelentős tömeggel, ugyanakkor sokáig bírja akksival, rettentően kényelmes kézbe venni, és jó az általános felhasználói élmény. A hátlapi hangszóró sajnos igen halkra sikeredett, és hogy utcán elég hangos legyen, bizony be kell vállalni a rémes hangerőfokozót. Ezzel szemben van Band20-as 4G mindkét SIM slotra és különálló memóriakártya foglalat a szűkös, 16-ból szabadon maradt 8GB kipótlására. A GPS navigálásra némi rásegítéssel korrekt lehet, de azzal nem érdemes számolni, hogy a Runtastic appban a valósághoz közel álló eredmények születnek. A kihangosítás esélytelen próbálkozás, és a zsebünkben is könnyedén elkezd alkotni a készülék, hiába nincs bekapcsolva a dupla koppintásos feloldás. A sok furcsaság mellett ugyanakkor olyannyira zajmentes képeket készít, hogy az már egyedülálló a blogon eddig szerepelt telefonok körében, és példát vehetne róla az összes többi gyártó.

A készülék kisker ára 42.990 forint a Uhans.hu szerint, de ha rendelésnél a blog hivatkozol, további 5% engedményt kapsz (na, mekkora király vagyok, hogy ezt is kisírtam nektek?) és EU-s raktárból érkezik.

Uff.

2 komment

Címkék: telefon

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr18760888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burpi Turpi 2016.08.04. 14:21:59

Drága a hardverhez viszonyítva

Kollár Zalán 2016.11.13. 14:10:18

Nekem az a panaszom rá hogy nem megy a mobilnet!