Xiaomi MiBand 2 teszt - Az új legmenőbb Xiaomi kütyü

2016.08.01. 08:00

mrgergoke

pa3642-1-3320-dyzq.jpg

A Xiaomi kiadta a legújabb MiBand okoskarkötőjét, úgyhogy itt az ideje, hogy egy kicsit megint MiBand lázban égjen a világ. A kütyü a régebbihez képest (én nem próbáltam a köztes verziókat, csak a MiBand 1-et) pulzusmérőt, közel dupla akkora kapacitású akksit, kijelzőt, és érintésérzékeny gombot kapott. Meggyőző eredmény.

Átlagos kis kartondobozban érkezett, a pánton, sajátos töltőkábelén és a papírján kívül semmi egyéb nem volt benne. Elég helytakarékos dobozka. Gyorsan lekaptam a Mi Fit appot a Play Áruházból, pillanatok alatt összepárosítottam, és azóta viselem. Persze egy teletöltés még megvolt előtte, de az is megvolt gyorsan. Ráadásul amilyen ritkán tölteni kell majd, fel sem fog tűnni, hogy 1 vagy 2 óra az ideje.

A gumis szíj szép, matt felületű, de MiBand fanoknak illene fém vagy bőr szíjra, de legalábbis valami tényleg elegáns megoldásra cserélni. Amire itt érdemes lesz majd figyelni, az az, hogy a termék addig vízálló biztosan, amíg eredeti karperecbe van belenyomorgatja, ugyanis jó eséllyel kárt tenne benne a víz, ha a két töltőcsatlakozót rövidre zárná. Szóval csak azt akarom mondani, hogy okosan a mindenféle olcsó replika pánttal.

pa3642-1-3320-ig00.jpg

Az eszköz amúgy rettentően könnyű, alig pár gramm. A tömegéből észre sem venni, hogy van valami plusz a csuklómon, a viselése pedig határozottan kényelmes, nagyon megszerettem. Az alján egy pulzusmérőt találunk, a tetején pedig egy 0.42" méretű OLED kijelzőt, valamint egy elegáns, érintésérzékeny gombot. A belsejében gyorsulásmérő van, vibromotor, illetve egy bluetooth 4.0 BLE chip, hogy tudjon kommunikálni az okostelefonunkkal. A kisméretű kijelzőn enyhén pixeles, fehéren világító karakterek jelennek meg, ha nyomkodni kezdem a gombját, és a hozzá tartozó appban még az is testre szabható, hogy milyen elemeket jelenítsen meg az okoskarkötő, ahogyan a gombot nyomkodom.

 

Tesztüzem

Gyorsan bejelentkeztem a Mi fiókommal az appba, összekötöttem vele a Xiaomi mérlegemet is, meg őt is. Beállítottam pár alapvető adatot, mint azt, hogy mi jelenjen meg a képernyőn nyomkodásra, melyik kezemen viselem, mik a napi céljaim, milyen mértékegységek legyenek, kell-e az alvásmonitor (csökkenti a működési időt), rezegjen-e, mikre rezegjen, appok értesítéseit megjelenítse-e, stb.

pa3642-1-3320-hgfg.jpg

Beállítottam biztonságos eszköznek is a telefonon, és működött egy rövid ideig. Ez a funkció arra jó, hogy ha a telefonod közelében van (bluetooth-on érzékelhető), akkor a telefon feloldható PIN kód, feloldóminta, arckép, hang, meg minden biztonsági hülyeség nélkül, de amint nem érzékelhető, azt gondolja a telefon, hogy nem vagy a közelében, és csak a beállított biztonsági vonalakon túljutva kezelhető a telefon újra. Viszont a kapcsolat nem konstans az eszköz és a telefon között, ezért nem tudtam normálisan biztonságos eszközként használni.

pa3642-1-3320-exek.jpg

6 napos használat alatt minden létező funkciót bekapcsolva merült 23%-ot. Ez azt jelenti, hogy közel egy hónapot működik egy töltéssel. A gyártó ugyan csak 20 napos készenléti időt ír, de én alvásmonitorozással és rendes, napi használattal együtt is túltejesítettem ezt.

Ami egyértelmű fejlődés az előzőhöz képest, hogy ez végre nem számolja lépésnek, ha gépelek a billentyűzeten, és aktívan mozog a kezem. A lépéseim számát és a megtett utat illetően azért vannak kétségeim, de amikor tempós gyaloglás közben néztem a telefonon a számlálót, ő is, meg én is ugyanannyit számláltunk, sóval pontosnak kell lennie.

pa3642-1-3320-mhph.jpg

Az alvásmonitorozó funkcióról nyilván nem tudok érdemi információt mondani, mert amikor működik, az esetek többségében aludni szoktam. Egyébként, ha ébren lennék, miközben alszok, akkor sem tudnám megmondani, hogy most éppen mélyalszok, vagy könnyűalszok, szóval ez csak amolyan higgyük el neki infó. Úgysem számít különösképpen, számomra ez csak egy érdekes információ, amivel nem tudok mihez kezdeni. Akinek ez tényleg komolyan számít, az valószínűleg nem ilyen árkategóriában fog keresgélni, és kockáztatni a mérései pontosságát.

pa3642-1-3320-gnf5.jpg

Amit viszont biztosan tudok, hogy az alvásmonitorozás egészen biztosan hibázik az ébren töltött percek számát illetően. Barátnőm például allergiás a korán reggeli fényre, én meg a melegre. Szóval hajnalban, amikor világosodik, mindig felkeltem lehúzni a redőnyt, meg ha már úgyis felkeltem, kimentem egy pohár vízért. Az egész kb. 3-4 perc lehet, mire újra tökéletesen mozdulatlan leszek. Jó esetben csak 1 percet számolt neki, rossz esetben fel sem tűnt neki, hogy sétálok. Ez szerintem nem elnézhető hiba, mert a felvett adatokból elég könnyen leszűrhető lenne, hogy az illető esetleg csak nagyon durván forgolódik álmában valami miatt, vagy konkrétan felkel, és lengeti séta közben a kezét maga mellett. A tippem az, hogy az első 1-2 percben csak azt gondolja, hogy forgolódok, és amikor rájön, hogy nem, tényleg felkeltem, akkor kezdi csak el számolni az ébren töltött időt, a korábbi azt hitte, hogy nem 1-2 percet meg nem adja hozzá. Jó, tudom, ez szőrszálhasogatás, de valamibe bele kell kötnöm, és másba nem tudok.

pa3642-1-3320-5100.jpg

Az alkalmazás tökéletesen univerzális. Mindenféle Xiaomi fitnessz eszköz hozzáköthető, az eredmények megoszthatók, minden nap fél éjfélkor tájékoztat az eredményemről, azt is megmondja, hogy ezzel adott napon az emberek hány százalékát előztem meg, lehet benne teljesítési sorozatot csinálni, amikor zsinórban több nap is eléred a kitűzött célt, monitoroz minden hülyeséget, naplózza is őket korlátlan ideig, úgyhogy bármi visszanézhető, és nem utolsó sorban abszolút felhasználóbarát, könnyű a használata és jól néz ki.

pa3642-1-3320-rzdl.jpg

A pulzusmérő kitehető a nyomkodásra megjelenő funkciók közé, majd addig nyomkodva, míg meg nem jelenik a szív ikon, rögtön mérésbe kezd, hacsak el nem lépünk onnan. Apró észrevétel ehhez, hogy nem fog tudni mérni, ha lazán fityeg a csuklónkon az eszköz. Én először így hordtam, mert nem szeretem szorosan hordani az ilyesmit, de így nem tudta lemérni. Nyugton hagyott csuklóval, normálisan, nem szorosan rácsatolva pár másodperc alatt leméri a pulzust.

A rezgőmotor meglepően erős benne, sosem volt, hogy akár csak bizonytalan lettem volna abban, hogy rezgett-e az imént, vagy sem. A hívásokat legalább 3 másodperccel a megérkezésük után képes erőteljes rezgéssel jelezni, de ugyanígy rezzen egy az e-mail-ek, SMS-ek, meg mindenféle szabadon beállított app értesítései esetén is. A kézmozdulatra időt mutat funkción is van még egy kis javítanivaló, ugyanis korábbi okosóráimhoz képest jóval lassabban írja ki az időt (valójában csak az érzés ilyen, kb. fél másodperc a késés), mintha nem lenne biztos benne, hogy most azért mozdítottad-e így a kezed, mert az időt akarod megnézni. A vízállósága pont ugyanannyira nem kamu, mint ahogyan az előző esetében sem volt, minden nap elviszem fürdeni, és bár a víz kicsit buzerálja az érintésérzékeny gombot, így néha elkezdett pulzust mérni direkt vízsugár esetén, semmi egyebet nem produkált. Konkrétan telibe szarta a forró vizet.

 

Konklúzsön

Közel egy hónapos üzemidővel, kifejezetten elegáns kinézettel (főleg egy szép szíjjal), és relatíve alacsony árával egy határozottan jó üzlet a Xiaomi feljavított ketyeréje. Van már benne pulzusmérő, beállítható millió, meg egy dolog, így például az is, hogy a csukló elfordítására kijelezze az időt (fél másodperces késése van), és a viselése épp olyan kellemes, mint a mindennapi használata. Amíg hordtam egyetlen egyszer sem volt, hogy kiakasztott volna valami hülyeségével, és bár az alvásmonitorozás például még nem tökéletes, a felhasználói élmény már most is a kihozható maximum közelében van. Ennek fejében pedig bátran merem ajánlani 12.700 forintos fogyasztói áráért. A kedvezmények, meg minden egyéb nélküli alapár Banggood-on és TomTopnál is ugyanannyi, Gearbesten olcsóbb egy kicsivel, de különáll segítséget a rendelésetekhez csak TomTop vásárláshoz tudok biztosítani igazából.

Tőlük itt megvásárolható.

28 komment

Címkék: elektronika

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr968916498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atisr 2016.08.01. 10:11:24

Nekem kb. 10 napot bírt :(
Ahogy észrevettem az alvásfigyelést a nem hivatalos Mi Band Notify & Fitness alkalmazással lényegesen pontosabb. Valamint ott az alkalmazásoknak egyedi megjelenítési ikont is be lehet állítani, ha valakit izgat az ilyesmi;)

NAR 2016.08.01. 17:06:52

A pulzusmérés mennyire pontos? Lehet más alkalmazással (pl. Strava, Endomondo) is használni?

szekőcei 2016.08.01. 17:49:04

nagyon jók ezek a Mi Bandok - a szoftver a rákfenéjük.. :(

és egy apró megjegyzés:
"bluetooth 4.0 BLE" - ez egy kicsit redundáns, olyan, mint a bacon szalonna vagy a champignon gomba. ;)

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.08.01. 19:30:22

És akkor ehhez gondolom bármilyen nem túl régi androidos fón jó, nem?

Amúgy nem drága, de persze inkább kütyü nekem még mindig, lehet élni nélküle (okosmobil nélkül nehéz).

Rendszeresen futok, de már mobilt se hordok, mert mindig ugyanarra futok, azt meg már lemértem. Mobil nélkül meg az ilyen kaliberü karkötő nem tudja merre, és csak nagyon körülbelül azt hogy mennyit futok.

Miért kéne futás közben monitorozni a pulzusomat? Ha 130-40 akkor kifutok a világból, ha 180-190 akkor meg már ideje befejezni. +-10es pontosssággal 3-6 hónapos futómúlttal bárki elég pontosan tudja h mennyi adott pillanatban a pulzusa, kütyümentesen.

duhr 2016.08.01. 19:33:52

Vicces, hogy a tomtop-on 50$ körüli a "regular price", míg a gearbest-en 90...

Phteven 2016.08.01. 20:12:18

Hááát, nem is tudom, hogy tudtam eddig ilyen fícsörök nélkül élni?! A kedvencem az alvásmonitorozás. Hát nooooormális?! ROTFL.

MaCS_70 2016.08.01. 21:51:06

@Phteven: Az alvásmonitorozás mondjuk talán a legfontosabb, a mindennapi életben is ténylegesen jelentős funkció. Persze nem tudod, mit jelent, de magad szerint nagon viccesen fikázod...

Csak így tovább!

MaCS

biggianni 2016.08.01. 23:04:43

Felesleges szarság!!! Hülye gyerekeknek kitalált kütyü amiből
páran meggazdagszanak!!!

Phteven 2016.08.01. 23:19:21

@MaCS_70: Nem értem amit írsz, pedig elvileg tudok magyarul.

Miért monitorozza valaki az alvását? Mit tesz, ha nem 4, hanem 7 lesz az eredmény? Vagy tudni fogja, hogy mikor ébredt fel? Azzal az eredménnyel mit kezd? Egyáltalán, mit kezd a kapott eredménnyel? Lehetek én még sikeres ebben az életben, ha nem monitorozom az alvásom? :-D

A végén nehogy kiderüljön, hogy az okoskarkötő okosabb a használóitól! :-D

igazi hős 2016.08.01. 23:19:25

@Tiszteltetem Brüsszelet: "Miért kéne futás közben monitorozni a pulzusomat?" Például látod, hogy mennyire vagy fáradt vagy megviselt. Én ugyanazon az útvonalon bringázom naponta, és 135 és 150 között mozog az átlagpulzusom, miközben a sebesség nem nagyon változik. Ha látom, hogy az átlag 150, miközben a max nem nagyon megy 160 felé, akkor tudom, hogy szar a kondim.

usb2.0 2016.08.01. 23:58:27

@igazi hős: Érdekes...
Én érzem magamtól is a fáradtságot, vagy amikor nem vagyok formában.
Remélem a pisilés meg magától is.
:-)

balance 2016.08.02. 00:13:24

@Phteven: Az alváskép tartalmaz mélyalvást, annak pontos eloszlását, mennyiségét. (Hallottál az alvási apnoéról? Biztos nem. Ne foglalkozz vele és előbb hülyülsz meg mint felfognád, hogy neked van.)

Phteven 2016.08.02. 00:14:16

@igazi hős: Ehhez nekem nem kell pulzusmérő...

MaCS_70 2016.08.02. 00:21:23

@Phteven: Az okoskarkötő olyan okos, mint amilyennek gyártották, a használóitól már nem lesz okosabb.

A használói számára viszont fontos szolgáltatás az alvásciklushoz időzített ébresztési időpont, ami ugye alvásmonitorozással oldható meg.

Ha a vekker mélyalvási szakaszban ébreszt, akkor egyrészt könnyen visszaalszol, szenvedsz a felkeléstől, ráadásul ez az egész napodra rányomja a bélyegét. Hosszú távon kialvatlanság, fáradékonyság és mindezek következményei jelentkezhetnek.
Ha viszont a megfelelő köztes időszakban ébredsz (akár fél órával korábban), a szervezetednek nem kell komoly energiákat fordítania a mélyalvásból kimászásra, nem keverednek össze ellentétes funkciójú hormonok, sokkal jobb lesz a napod, ami hosszú távon már érezhető életminőségbeli javulást okoz.

Annyit olvasni erről mostanában, hogy azt hittem, triviális.

Én hosszú évek óta használok alvásmonitorozós ébresztrést, és nagyon bejött.

MaCS

Phteven 2016.08.02. 00:22:52

@balance: Cucikám, nem kell ez a fellengős duma! Inkább gondolkozz el azon, hogy mit csinálsz a mélyalvásod pontos eloszlásával, és mennyiségével! Az alvási apnoé diagnózisát, meg had ne egy tizenhatezer forintos kínai okoslófaszra bízzam! (Mint a cikkíró is említette, hogy a gépelést simán gyaloglásnak érzékelte (előző verzió), nem tűnik egy precíz műszernek. )

Phteven 2016.08.02. 00:26:42

@MaCS_70: Mifelénk az reggeli ébredést leginkább a munkakezdéshez szokták igazítani, nem az alvási ciklushoz. Jól néznénk ki, ha reggel fél óra késéssel mennék be, és közölném, hogy az alvási ciklusom alapján most kellett felkelnem... :-D Ha időben lefekszik az ember, akkor reggel nincs gond.

szebeee 2016.08.02. 00:29:35

@NAR:
Aztmondják nagyjából pontos, csak lassabban követi le a hirtelen változásokat.
Endomondoval, Stravaval egy (fizetős, 1eur) +appal tudtam összelőni iOS-en.
www.youtube.com/watch?v=vpkTISft2mY

"Magától" nem tudja sajnos. Na meg nekem a 2 össze-vissza mér vele, úgyhogy futáshoz az 1S-t használtam, amíg meg nem jött a Polar H7.

MaCS_70 2016.08.02. 01:13:23

@Phteven: Szóval valóban fogalmad sincs erről, csak hisztizel.

Amint írtam, ezek az alvásmonitorozó készülékek a beállított időpont ELŐTT ébresztenek, később semmiképp. Mégis, bár általában rövidebb alvást engednek, a megfelelően, alvásciklushoz hangolt ébresztés miatt kipihentebb lesz utána a szervezetünk.

Azért, hogy megteheted, hogy tetszőlegesen korán fekszel le, őszintén irigyellek, bár még fixen beállt, következetes fekvési-ébredési időpontok mellett is lehet értelme egy ilyen kütyünek. (A stabil napirend amúgy valóban nagyon hasznos alvás szempontjából, gyakran magát az ébreszőórát is feleslegessé teszi, márpedig a "sajáterős" ébredés a legjobb. Sőt, ha egy bejáratott ciklusból egyszer kizökkensz, akkor aztán igazán jó hasznát veheted a jól időzített ébresztésnek!)
Sajnos azonban sokan ezt nem tudják megoldani, egészen egyszerűen azért, mert külső körülmények miatt nem maguk választják meg a lefekvés időpontját. Na, nekik igazi áldás egy alvásmonitorozó ébresztőóra!

MaCS

NRedl 2016.08.02. 07:11:06

A Cubot smart karkötő ugyanezt tudja, de sokkal olcsóbb.

midnight coder 2016.08.02. 07:14:56

@usb2.0: Ez nem is neked kell, hanem a profiknak. Az egyik kollégám maratoni futásra készül, neki a dokija mondta hogy alacsony pulzussal kell futnia. Őszintén szólva nem tudom hogy pontosan miért is, pedig egész ebédidőben állandóan arról beszél hogy ma hány kilométert futott, és hogy amióta figyeli a pulzusát és nem megy a nem tudom hány fölé, azóta mennyivel jobban megy.

eßemfaßom meg áll 2016.08.02. 11:30:08

@NRedl: "A Cubot smart karkötő ugyanezt tudja"

azért az 1 hét - 3hét/töltés kapásból nem egészen ugyanaz.

Skywatcher 2016.08.02. 12:04:25

Nem tudtam pontosan kideríteni a leírásból: ez akkor alkalmas arra, hogy a megfelelő időben ébresszen fel? Tehát összekapcsolom a Galaxy S3-al, és a karkötő szól neki, mikor a legoptimálisabb az ébredésem? (azaz mondjuk az előre beállított 7.30 helyett mondjuk 7.18-kor)
Köszi!

Benke S. 2016.08.02. 14:23:57

Én is használtam az alvásmonitorral összekötött ébresztőt, és tényleg nagyon hatékony! :-) Egyébként nem baj ha valaki nem érti, hogy mire jó, nem kötelező használni. :-)

Benke S. 2016.08.02. 14:25:57

@Skywatcher: igen. :-) Ha az ébresztési előtti fél órában érzékeli, hogy nagyon mocorogsz, majd egyre kevésbé, akkor gyorsan felébreszt, nehogy visszamenj mélyalvásba... de legkésőbb a beállított időpontban mindenképp ébreszt! :-)

Jack__Bauer 2016.08.02. 16:27:11

Aliexpressen (MCMart) 29.99 USD volt postaval egyutt, kar, hogy mar elkapkodtak.
Amugy az AppStore hozzaszolasok alapjan pont az intelligens ebresztes (early bird) eltunt az appbol nehany frissitessel ezelott.

Ezt megerositene/cafolna valaki? Koszi!

Larry Silverstein 2016.08.02. 18:40:43

@igazi hős: Baazeg, ez most komoly? Sport közben a karkötőd mondja meg h fáradt vagy? Anélkül nem is tudnád? Aztanemjjaójját! Ez már a 21. század, az tuti!

atisr 2016.08.02. 19:34:42

@Larry Silverstein: Hihetetlen, hogy valaki képtelen visszaolvasni vagy értelmezni a korábbi hozzászólásokat.
Ezt tuti a trollok éve ;)
süti beállítások módosítása