Alcatel Flash 2 teszt - igazán kellemes csalódás

2016.06.09. 08:00

mrgergoke

flash-2-blog-my-1106-3.jpg

A kínai TCL tulajdonában lévő Alcatel egyik készüléke jutott el hozzám. A 120 dolláros, fényképezésre és szelfizésre kihegyezett Flash széria második generációs okostelefonját teszteltem. Kinek jutna eszébe, hogy ilyen korrekt cuccot kapni az Alcatel név alól?

Az apró doboz szokás szerint nem villant sokat. Valahogy leszoktak mostanában a gyártók arról, hogy agyoncicomázzák a dobozaikat, pedig emlékszem, hogy nézett ki pár éve a Newman N2 doboza. Mint egy mesekönyv. A fedelet levéve rögtön a zacskózott telefonnal találkoztam, alatta pedig néhány papír, egy 1 amperes töltőadapter, egy kábel, illetve egy kijelzővédő fólia, ugyanis az nincs rajta gyárilag.

alcatel-flash-2.jpg

Szó sincs róla, hogy a telefon valami hájtek cucc lenne, és képekről elsőre azt gondoltam, hogy a kamera elhelyezése tök retró, már évek óta nem oda teszi senki, mert lejárt lemez, de meg kell hagyni, hogy élőben nagyon jól néz ki. Sajnos több helyen is fényes bevonattal kezelt műanyagot kapott, ami az ütődésektől, kulccsal, vagy hasonló tárggyal való érintkezéskor bizony le fog kopni és csúnya lesz. Én mondjuk kínosan vigyázok a telefonjaimra, így ennek nálam jelentősen kisebb esélye van, mint az átlag felhasználónál.

alcatel-flash2-gallery-12.jpg

Az előlapon - a névnek eleget téve - egy LED villanó található a bal oldalon, tőle jobbra a beszédhangszóró, az előlapi kamera, fehér színű értesítési LED, illetve a közelség- és fényszenzor. A képernyő körülbelül 2.5-3 milliméteres kávával rendelkezik, egyáltalán nem mutat rosszul. Az előlap alján egy zöld kör található Home gomb gyanánt, balra a Vissza gomb, jobbra pedig egy Alkalmazásváltó. Fehéres színű háttérvilágítást kaptak, amely nappal visszafogott, vagy szinte láthatatlan, sötétben viszont kellemesen gyenge fényű.

lzd_web_06_compressed.jpg

A hátlap matt, fehér műanyag. Alul egy kivágást kapott a hangszóró miatt, középtájt egy kimart, és fényesített Flash felirat, fölötte egy kéttónusú, dupla LED villanó, afölött pedig az F2.0 apertúrájú, 13MPx-es kamera. A hátlap alatt két microSIM és egy microSD foglalat, valamint a beépített, 3000mAh-s akksi található. Bár ez távolról sem a modern, SIM tálcás megoldás, én mégis inkább ezt részesítem előnyben, ugyanis a 2 kártyát használó júzerek sem vesztik el a memóriakártyás bővítés lehetőségét.

A széleken találhatunk némi meglepetést, ugyanis jobb oldalt, a bekapcsoló és hangerőszabályozó gombokon felül még egy dedikált kamera shutter gombot is találunk. Ezzel gyorsindítható a kamera app is, illetve fényképezhetünk is vele.

Az összeszerelési minőség nem maradéktalan, de csúnyát nem mondhatok rá. A jobb felső sarokban van egy pöcök, ami nem akar teljesen beugrani a helyére, és pár tized millimétert kiáll. Ezen felül viszont ő is hozza a szokásosat; akárhogy tekergetem, nem hajlandó recsegni-ropogni.

Vessetek egy pillantást a specifikációjára:

Képernyőméret: 5.0"
Rendszer: Android 5.1
Márka: ALCATEL
Processzor magok: Octa-core, 64-bit
Processzor: MTK6753
CPU frekvencia: 1.3GHz
GPU: ARM Mali-T720 III
Ház anyaga: Polikarbonát
Szín: Fehér
RAM: 2GB
ROM: 16GB (8.4GB elérhető)
Bővíthetőség: 128GB Extendable, TF card not included
4G: FDD-LTE, Band 1 (2100MHz), Band 3 (1800MHz), Band 7 (2600MHz)
3G: Band 1 (WCDMA 2100MHz), Band 2 (WCDMA 1900MHz), Band 5 (WCDMA 850MHz), Band 8 (WCDMA 900MHz)
2G: GSM 850MHz, GSM 900MHz, GSM 1800MHz, GSM 1900MHz
SIM üzemmód: 2 SIM, dual készenlét
SIM kártya: 2x microSIM kártya
Adatkapcsolat: LTE, GPRS, EDGE, HSPA, HSPA+
Kijelző típusa: HD (720p), IPS, kapacitív érintésérzékeny
Felbontás: 1280 x 720 pixel
Multi-touch: 5-pontos Multi-touch
Akkumulátor: Beépített, 3000mAh
Hátlapi kamera: 13.0 MP
Előlapi kamera: 5.0 MP
Kamera szenzor: SAMSUNG
Előlapi kamera látószöge: 84°
Szenzorok: Gravitációs szenzor, közelség szenzor, fényszenzor
GPS: GPS, AGPS
WiFi: WiFi Direct, WiFi Hotspot, WiFi 802.11 b/g/n, WiFi Display
Bluetooth: Bluetooth 4.0
Portok: Micro USB, 3.5mm Audio Jack, microSD kártya foglalat, 2x microSIM foglalat
Nyelv: Magyar elérhető
Egyéb: Smart Wake, OTG
Méret: 145.8 x 70.4 x 8.99 mm
Tömeg: 144 g (akkumulátorral)

 

Bár elméletileg 6.0-ra kellene frissítenie magát OTA (vezeték nélkül), az enyém elég látványosan 5.1-et futtat. Megérkeztekor rögtön felhúzott valami 1 megás frissítést, de orosz volt a leírása, így az is lehet, hogy most ajándékoztam el a vesémet. Kár, hogy nem a magyar a világnyelv. Akkor nem lenne félig angol a kínai telefonom, és a frissítésnek sem orosz leírása lenne.

 

Tesztüzem

Az első kellemes meglepetések után nagyon kíváncsi voltam, hogy mit produkál a telefon úgy amúgy. Bekapcsoltam, és meglepődve tapasztaltam, hogy a szokásosnál is több Google app van gyárilag telepítve. Ennek örültem, mert már csak a dolgaim másik felét kellett lehúznom a Play Áruházból, de még ez is pörgősebben ment a szokásosnál. Mostanában valahogy olyan lassan telepítettek alkalmazásokat a telefonjaim, hogy szörnyű. Ez érvényes például a Xiaomi Redmi 3 Próra is.

alcatel-onetouch-flash-2.jpg

Pár perc leforgása alatt hozzáadtam minden fiókot, és appot, aztán beállítottam mindent úgy, ahogyan én azt szeretem. Sajnos 4G nekem nem elérhető, mivel Vodafone-os vagyok, és a készülék nem vágja a Band20-at, amire szükség lenne. A többi szolgáltató 4G frekvenciáit természetesen ismeri. A netezés egyébként egy élmény vele, semmi gondom nem volt. A wifi jelerősség teljesen átlagos szintet hoz, a lakás azon részein, ahol más készülékek is gyengélkednek, vagy ledobják a hálózatot, ott ez a készülék is már csak mérsékelt tempóval szörföl, viszont legalább nem dobta a jelet. A bluetooth 4.0-ról nincs mondani valóm, teszi a dolgát.

flash-2-blog-my-1106-2.jpg

A HD felbontású, 5 hüvelykes kijelző szép, éles képet ad, de semmi átlagon felülire nem kell számítani, és ez érvényes a színeire is. A rendszer stock 5.1 Android, semmi módosítást nem találok benne, a kamera appot és egyetlen menüt leszámítva: a beállítások között van egy információs menü, ami semmi érdekeset nem mond, szóval olyan, mintha ott sem lenne.

A hardver megteszi a hatását, ugyanis a rendszersebesség remek. Nem kell várni a dolgokra, pöccre indul minden, bár Antutuban ez a készülék is csak a hardverhez mért átlagot hozta: 36.901 pontot. De mint már sokszor mondtam, ez nem mérvadó, a lényeg, hogy amúgy normálisan teljesítsen egy-egy készülék.

fifth_gls7.png

A beszédhangerő kellemes, élethű, és megfelelően hangos is tud lenni. Vannak pillanatok, amikor jól jöhet az amúgy már fülkárosítóan üvöltős hangerő (koncert, 3-as metró, a kettő nagyjából egy szinten van), de nem lehet panasz arra, amit produkál a telefon. A partnerem átlagos, zajmentes hangot emlegetett, hallott már jobbat is, de semmi negatívumot nem vett észre. A hátlapi hangszóró csak hangerőfokozóval elég hangos, nélküle elég keveset szól. Szerencsére nem ront sokat az amúgy is tökéletesen mélymentes hangzásán. Alkalmanként egy-egy zeneszámot meg lehet rajta hallgatni, vagy videókat nézni, de semmi különlegesre nem érdemes számítani. Fülhallgatóval elmegy a zenehallgatás, a hangszínszabályzóval remekül testreszabható a hangzás, viszont van egy kissé üreges hangzása. Akárhogyan is alakítgatom a dolgokat, a zene sokszor hallhatóan üres marad. Aki csak utcán hallgat zenét, meg elektronikus dolgokat nyomat inkább, az szerintem észre sem fogja venni, de aki oda is szokott figyelni a zenére, annak tutira feltűnik.

alcatel-onetouch-flash-2_1.jpg

Az előlapi kamera már sokkal hajlamosabb a zajosodásra, de igazából ez minden, amit fel tudok hozni ellene, ugyanis a képek még sötétben is élesek, köszönhetően az előlapi villanónak, nem mosódnak el az apró részletek sem, úgyhogy nem hazudott a gyártó: tényleg remek szelfizős-fotózós társ lehet a mindennapokban.

A hátlapi kamera nappali fényviszonyok mellett nagyon jó képeket csinál, kár, hogy csak 13MPx a maximum felbontás. A részletek megmaradnak, zajosodásra kevésbé hajlamos, és még gyér fényviszonyok mellett is nagyszerűen fókuszál, és egészen elfogadható képek készültek kedvenc Fantás üvegemről is lehúzott redőny, csukott ajtó mellett. Ami viszont negatívum (melyik telefonnál nem volt az), az az, hogy amint valami fényes kerül a háttérbe, vagy arra megy a fókusz, és minden más sötét marad, vagy ha máshova megy a fókusz, akkor kiég az egész, erre érdemes figyelni. Nagyon jól látszik a különbség a két említett eset között az esős képen, amikor a fák tök sötétek, aztán meg az égből nem látszik semmi.

A GPS kóválygós, nem túl jól használható. Kipróbáltam parkban, futás közben, hogy mennyire fog letévedni az általam bejárt útról, ott nem volt még gond vele. Végig ki volt kapcsolva a képernyője, és az oldalamhoz erősítve rögzítette a dolgokat. Szerencsére egyszer sem dobta le a jelet, és egész korrekt módon megtalálta az útvonalamat. Egyszer egy pár méterrel nagyobb, egyszer meg kisebb ívben mutatta a lefutott köröket, a többit viszont jól rögzítette. Például buszon ülve viszont sajnos más a helyzet, házak között kóvályogva nehezen talál pozíciót, és úgy követ, mintha félne közelebb jönni, mindig lemarad vagy 100 méterrel. Az utat általában megtalálta, amint tovább mentem, viszont néha átrepültem az épületeken is. Nagyon szabad tereken alkalmas lehet a navigálásra, de városban nem érdemes rá különösképpen számítani.

Ide kattintva galéria nyílik!

Az üzemidő egészen kiváló. A töltés utáni 3. napon reggel esett 20% alá a töltöttség, ekkor volt benne 3 és fél óra kijelzőidő. Amikor pont ugyanennyit egy nap alatt nyomtam bele, akkor nap végére 65% maradt benne. Tehát ha valaki nagyon aktívan használja a telefonját, akkor sem meríti le egy nap alatt, ez pedig igazán remek hír egy ilyen olcsó készülékről. 20%-os töltöttségi szint alatt elkezd rövideket villogva jelezni az értesítési LED. Ha közben értesítést kapunk, akkor visszavált hosszabb villanásokra, így lehet megkülönböztetni a kettőt.

third_hand.png

 

 

Konklúzsön

120 dollárért nem sok ilyen telefont kapni, az tuti. Remek fotókat készít, szép képet ad a kijelző, előlapi villanó LED is van, jól néz ki, kellemes a használata, gyors a hardver és még az üzemidő is kiemelkedő. Ezzel szemben sajnos nincs B20, ami vodásoknak 4G megvonást jelent, illetve a GPS elég megbízhatatlan.

A nettó ára tehát kb. 34.000 Ft, ami best buy vétel lenne, ha nem lennének ilyen magas adóink. Szabályosan importálva 43.500 forint lesz az ára, plusz szolgáltatástól függően némi kezelési költség is. Az ajánlat szerintem még így is nagyon jó, bátran ajánlom megvételre bárkinek!

Itt megvásárolható.

 

Uff.

3 komment

Címkék: telefon

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr418779166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gaba45 2016.06.15. 15:22:56

Hali!!
...közben már kapható EU Warehouse-ból is 136 dolcsi-ért.....így azért olcsóbb.

Nagyon gondolkodom ....van egy másik jelölt, tök ismeretlen nálunk, Wiko Highway Star. Fotózni nem annyira jó, meg droid 4.4 de szerintem gyönyörű....fém ház, amoled screen stb...meg a cég original francia(persze a gyártás kínai)

Burpi Turpi 2016.06.22. 10:33:51

Kamera 13Mpix és kevés? Nagyon teCCik érteni hozzá....
süti beállítások módosítása