Leagoo Lead 7 teszt - Köszönöm, egy is elég

2015.03.02. 10:00

mrgergoke

icon_xl.jpg

Néha hallani róla, semmi hype, de rosszat sem szoktak róla mondani. Próbáljuk be, hátha ez a tuti. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal álltam neki a vásárlásnak, amikor kinéztem a Thl 5000 helyettesét. Szériahibának tűnik a 4000-nél és az 5000-nél is, hogy egy idő után kevésbé lesz érzékeny a bekapcsológomb, majd teljesen megdöglik. Egy 70.000-res telefonnál. Szép. Na, mondom, ennek jó a kamerája, 4500 mAh-s akksija van, MT6582-es (1.3 GHz quad-core) chipset 1 GB RAM-mal, tök jó lesz. Ezt majd csak hetente kell töltenem. Megvan az 5", HD felbontás, megfelelő teljesítmény, állítólag átszabott, saját rendszer, minden tutkó!

- Kettő lett, maradhat? - kérdezte az efox-shop.com, miután némi banki malőr után majdnem kettőt is vettem (csakúgy, mint a SADES fejes esetében), de utólag egy is elég. Még sok is.

Azért tőlük vettem, mert szállítanak a német raktárukból is, és jó áron vannak a cuccaik, nekem meg sürgősen kellett a telefon. Most ugyanilyen sürgősen küldöm vissza Kínába.

 

Sekély víz

A részletes specifikációt megtaláljátok az oldal legalján, de kár nézni. Elmondom, hogy miért ne vegyetek ilyen készüléket. Nos. Hardveresen minden rendben van. Bár a mobilarénás srácok lehúzták, de hát mind tudjuk, hogy bármit képesek lehúzni. Nyugodjunk meg: az MT6582-es chipset még mindig tökéletesen elég az Android 4.4.2-höz 1 GB RAM-mal. Lehet, hogy Asphalt 99-ezni nem fogunk rajta, de kit érdekel? Az ára is rendben volt, Németországból rendelve mindennel együtt kb. 40.000 forintot fizettem érte.

lead7-phone-photos-31.jpg

1 hét alatt megjött, a DHL hozta ki természetesen. Kicsomagoltam a kulturált kis dobozkát, szemügyre vettem a Samsung másolat kábelt, a 1.5 amperes töltőt, a fülest (nem, ezt valójában meg sem néztem), az OTG kábelt, meg a 4500 mAh-s akksit. Amikor ezek megvoltak, kivettem a készüléket, körbeforgattam és beleraktam az akksit.

Néhány szó  a külsejéről, fogásáról. Nagyon-nagyon jó fogása van. A hátlapja olyan gumis műanyag (matt), ezáltal nagyon biztosan fekszik az ember kezében, esély sincs rá, hogy véletlen kiessen. A bekapcsológombnak határozott nyomáspontja van, amikor kell, akkor kattan. Ezt nem tudom jobban elmagyarázni, de olyan prémium érzés, ahogy rányomok, érzem, hogy nem lötyög, nagyon a helyén van. A körbefutó káva csak fém hatású, de az is műanyag, viszont legalább jól néz ki. Kicsit íves az alja, meg a teteje, ami nekem ugyan nem jön be különösebben, de legalább van benne valami egyedi.leagoo-lead-7_1.jpg

A hátlapot baromi sok kis pöcök fogja, de még mindig lényegesen könnyebb levenni, mint a fent emlegetett két Thl-ét. Az összeszerelése amúgy tök jó, nem recseg. De bár inkább recsegne.

Képek

 

Mély víz

Betettem az akksit, bekapcsoltam. saját animáció, hurrá. Saját képernyőzár, nahát. Nem volt appdrawer, ahogyan jósolták is. Az az a kör lent középen, amiben négy kis négyzet van, és az összes telepített alkalmazást lehet vele előhívni. Egy ideig zavart a dolog, hogy ezért sok ablakot használ, hogy elférjenek az alkalmazások, de meg lehet szokni, tényleg. Van kirakva egy tök jó zenelejátszó is. Egy bakelitlemez van feltéve, és rá kell húzni a tűt, akkor megy a zene. Számot váltani a lemez félrehúzásával, és új felhelyezésével lehet. Természetesen használhatunk rá saját alkalmazást is. Az asztal, az animációk, a téma, meg úgy általában a rendszer ilyen elemei elképesztően agyonmódosíthatók. Aki az ilyesmire rá van állva, szeretné ezt a részét.

leagoo-lead-7-hero.jpg

Tehát betettem az akksit, és elkezdtem csinálni a szokásos dolgokat: bejelentkezek az összes fiókommal, letöltöm az összes szokásos alkalmazásom, kipróbálom a GPS-t, netezek, fényerősséget próbálgatom, gyötröm a hardvert, satöbbi. Bár MTK chipset-nél még ilyennel nem találkoztam, ez elkezdett melegedni elég erősen. A készülék tetejénél melegedett, de a zsebemben is. Mindezt azután, hogy a microSIM foglalat nem ismerte fel a kártyámat, aztán felismerte, de ledobta. Bővítőtokba kellett tennem, hogy működjön. Félrecsúszva a kialakításból adódóan nem lehetett.

2 nap, meg néhány törölgetés, új programok után nagy nehezen sikerült leállítanom a melegedést, ami úgy húzta le az akksit, mintha csak egy gombelem lenne. A GPS természetesen nem működött, ezen meg sem lepődtem, azon viszont igen, hogy a cellainfó is annyira el volt tévedve, hogy sokáig elképzelése sem volt róla, hogy merre járhatok, utána meg már csak fals infót adott. Következő nap azt is megjavítottam MobileUncle Tools-szal, de a Google Térkép utána sem talált meg, ahogyan a Rákóczi úton sétáltam.

leagoo-lead-7-1.jpg

A mobilnet nem szakadozott mondjuk, meg telefonálni is mindig tudtam vele, és meg kell hagyni, hogy nagyon hangos mindkét hangszórója, bár a beszéd torzít már maxon. A gesztusokkal ébresztés is jól működik, bár nekem nem sikerült egyenként ki- és bekapcsolnom őket, ez eléggé zavart. Többször is úgy húztam elő a zsebemből, hogy a lezáróképernyő világított.

Ami már az elejétől zavart, az a képernyő érzékenysége. A Thl 5000 alatt hozzászoktam, hogy pöccre érez mindent. Ha az embernek ilyen finom, úrias, simizős napja van, akkor is elég csak éppen hozzáérni a kijelzőhöz, az mindent vesz elsőre. Ez nem, ide parasztosabb felhasználó kell, és vicces, vagy sem, sokszor az az érzésem volt, hogy egy idegbeteg gyári munkás vagyok, aki a 25. folyamatos munkaórája után pihenésképpen próbál rákeresni a ,,Kim Kardashian pucér" kulcsszavakra, de mindig félregépeli, mert nem veszi be a bökdöséseket a ketyere, ezért erővel próbálja ösztönözni a nem erőelven működő kijelzőt.

201412261530466470.jpg

Már ekkor eléggé idegesített a telefon, de ez még csak a kezdet volt. Bár megszűnt a melegedés, az akksit továbbra is eléggé ette. Erős használattal egy nap alatt simán le lehet meríteni. Senkit ne tévesszen meg ez a ,,nap végére 25% marad" szöveg. Azt a 25%-ot eldobja kb. 10 perc alatt, azok ilyen gyenge százalékok. Amúgy kb. 50% alá merülve kétszer is előfordult, hogy egész egyszerűen eltűnt a Leagoo saját feloldóképernyője, és helyette stock Android-os került, csak egy L betűs dombot kellett huzigálni a feloldáshoz. Azt hittem, a zsebemben történt valamit, de előfordult, hogy csetelés közben elsötétült a képernyő, és amikor újra bekapcsoltam, már máshogyan kellett feloldanom.

Teljesen lemerült és gondoltam, biztos jót tesz majd neki, ha kikapcsolva töltöm nagyon sokáig, az akksikat elvégre így kéne kezelni minden új telefonnál. Kikapcsolt állapotban azt írja egy idő után, hogy 100%. Bekapcsolom, 1%. Pár percig használom, semmi változás, csak villog az értesítési LED, ami amúgy piros, zöld és kék színben is tud világítani. Ez a LED a Thl-hez képes nagyon apró, és nem mindig lehet észrevenni, hogy villog. A kéket szinte képtelenség. Na, szóval villog, hogy mindjárt lemerül. Rebootoltam, 2%. Még sok újraindítás következett, meg a töltővel buzeráltam kicsit, és akkor egyszer csak kiírta, hogy 99%. Na, mondom, akkor most már bekapcsolva, de rajta hagyom a töltőn, tolja fel azt az 1%-ot is még rá, aztán csinálok egy kijelzőidő tesztet nektek. Ránézek 10 perc múlva, és már csak 95% volt rajta! Hát, azt hittem, lefejelek valamit. Merült még egy kicsit, aztán újra tölteni kezdte magát. Aztán kaptam egy SMS-t a bankomtól, arról viszont nem, hogy édesanyám megpróbált felhívni, amíg ki voltam kapcsolva.

1_04l7.jpg

Nem sokra rá kiírta, hogy van egy FOTA (Firmware Over The Air, azaz vezeték nélküli frissítés). Letölti wifin, belép recovery módba, felrakja, újraindul a rendszer, és vagy új rendszer fogad, vagy csak hibákat javítottak, sok minden lehet. Ez 7.99 MByte volt, úgyhogy gondoltam, lehúzom, gyorsan felrakja, hátha jobb lesz a rendszer. Nem is figyeltem oda rá, egyszer csak láttam, hogy felállt a rendszer. Na fasza, akkor most már sokkal jobb lesz. Nemsokára megint kiírta, hogy FOTA van, ugyanaz, mint előtte. Nem tudta felrakni sokadik próbálkozásomra sem, valamiért nem ment. Jó.

Gondoltam, hogy az akksis dolgot még csak-csak túlélem, meg a kijelzőt is valahogy, HA a kamera jó. Lőttem hát vele egy tesztképet. Az igaz, hogy üveg mögül, de a végeredmény annyira botrányos (életlen, homályos, olyan, mint egy hatalmas VGA kép) volt, hogy ha lenne róla bizonyítékom, akkor sem tölteném fel. Ja, hogy miért nincs?

Azért nincs, mert a telefon most éppen féltégla. Azért fél, mert recovery loop-os. Bevallom, soha nem hallottam még ilyenről, de nem tudja betölteni a rendszert, folyton recovery-be lép. Ennek pusztán annyi az oka, hogy ma újra felkínálta a múltkori FOTA lehetőségét, én meg élni kívántam vele. Hibát írt ki, és megszakította a telepítést, aztán már hiába akartam újraindítani a rendszert. Támogatása 0, nincs hozzá ROM a neten jelenleg (2015.02.28.), megjavítani sem tudom. Minden erőfeszítésem ellenére döglött.

1_02.jpg

Hallottam már olyanról, hogy egy telefont kinyírt a gazdája, meg olyanról, hogy öreg volt, és meghalt, vagy megsérült fizikailag, és abba halt bele, vagy meghibásodott egy alkatrésze. Na de olyanról még sosem, hogy egy telefont a saját gyári frissítése tesz használhatatlanná. Ez volt a lehető legdurvább (ön)lejáratókampány, amit eddig Kínától láttam.

Majdhogynem meggyőződésem, hogy a felhasználók másik 90%-ának jól működik még most is a készüléke, és megint csak én jártam pórul vele, de akkor is megtörtént, egy ilyet nem tudok elfelejteni.

 

Konklúzió

...

Köszönöm, hogy kipróbálhattam.

...

 

Specifikáció

 

Általános

Technológia GSM/UMTS
Méret 144 x 71.6 x 8,9 milliméter
Tömeg 160 gramm
Színvariációk fekete, fehér
SIM-foglalat microSIM, normál SIM
Kijelző
Kijelző átlója 5 hüvelyk
Kijelző felbontása 1280 x 720 pixel (294 ppi)
Kijelző típusa IPS LCD kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió

 

Hardver

SoC típusa MediaTek MT6582
Processzor típusa 1,3 GHz-es négymagos Cortex-A7
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip Mali-400MP2
RAM mérete 1 gigabájt

 

Memória

Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 8 GB (ebből 5 szabadon felhasználható)
Memória bővíthetősége microSD (maximum 32 gigabájttal)

 

Adatátvitel

Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900
UMTS 850//900/1900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 21,1 Mbps / 5,76 Mbps/ nincs
LTE nincs
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP)
WiFi 802.11b/g/n, WiFi hotspot
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS nincs
NFC nincs (Hot Knot)

 

Alapfunkciók

Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás/hangvezérlés van/van
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van

 

Szoftverek

Platform Android 4.4.2 (KitKat)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek DU Battery Saver, DU Speed Booster, Leagoo Market, Leagoo Xender

 

Multimédia

Fő kamera 13 megapixel, autófókusz, led segédfény
Másodlagos kamera 8 megapixel
Videófelvétel 1080p (30 fps)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van (RDS)

 

Üzemidő

Alap akkumulátor 4500 mAh-s lítium-polimer
Készenléti idő ? óra
Beszélgetési idő ? óra
Zenelejátszási idő ? óra

 

Egyebek

3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor

A táblázatot a Mobilarénás srácoktól vettem kölcsön!

 

Itt megvásárolható egy csomó új okostelefon, akár ÁFA nélkül EU raktárakból,

... meg itt is.

Uff.

2 komment

Címkék: telefon

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr967228497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JohnHenry 2015.03.24. 15:32:23

az enyém egy hetes, kutya baja, egyáltalán nem melegszik, sim kártyát is simán felismerte, rootoltam iroot-tal, slussz.

ugyan nem azt használom, de a gyári launcher miatt (egyáltalán nem működik a témaváltás) levelezek éppen a kínai supporttal, láthatóan fogalmuk sincs róla, mi van a telefonon előtelepítve.

Nordbright 2015.08.18. 23:11:16

Csak, hogy tudjátok: van magyar forgalmazós, számlás, garanciális-támogatásos forrása is ...