USB bluetooth adapter teszt - a lényeg, hogy nincs rá szükségem vol. 3.

2014.11.17. 10:00

mrgergoke

USB-Bluetooth-Dongle.jpg

Igen! Megint rendeltem egy terméket, amire nincs szükségem! A szenzációs ,,A lényeg, hogy nincs rá szükségem" sorozat folytatódik!

Aki hasonlóan cselekedett mostanában, az emelje maga elé vállmagasságba a jobb kezét, szorítsa ökölbe, majd egy gyors mozdulattal rántsa az oldala mellé úgy, hogy közben az al- és felkarja kb. 45°-os szöget zárnak be. Közben ráadásként laza félmosollyal lehet fintorogni, vagy akár a levegőbe is bokszolhatunk. Ezzel jelezhetjük környezetünk számára, hogy teljes tudatában vagyunk a ténynek, hogy vagány, sőt, menő tagjai vagyunk társadalmunknak, és most is éppen valami elképesztően durva dolgon törjük a fejünket. Brutálisan kemények vagyunk.

Az iménti dolgot valahogy így gondoltam:

giphy.gif

 

A tárgy

Beszéljünk akkor egy kicsit erről a bluetooth adapterről is, ha már ennyire körbejártam a dolgot. Nem tudom, minek rendeltem, soha nem használok bluetooth-t. Évente kb. egyszer dugom gépre a telefonom, hogy zenéket tegyek rá, meg a fontosabb cuccaimat. Ez az egy alkalom akkor van, amikor megérkezik a telefon újonnan. Telefonon, táblagépen kívül másra nem is nagyon tudok gondolni, ami BT-n keresztül kommunikálna a géppel.

Szóval tényleg csak azért vásároltam meg, mert nevetségesen olcsó volt, másrészt pedig már úgyis időszerű volt bemutatnom egy ilyet is. Sajnos egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam.

Egyszer régen (~ 5 éve) elkezdtem nézegetni az aprós, meg licitálós oldalakat. Érdekelt a seftelés. Egyből lecsaptam a nagy vaterára, és jóhiszeműen minden hülyeséget meg akartam vásárolni 1 forintért, hát azt írta a rendszer, hogy annyiba kerül. Amikor ebből kinőttem, jöttek a jó öreg fix áras termékek, akkor bukkantam rá az első kínai termékekre. Fogalmam sem volt róla, hogy kínaiak, meg ebay, meg miegymás, csak láttam, hogy még a mostani szemmel dupla ár is kedvező volt a boltiakhoz képest. 500 forint + postaköltségért sikeresen vásároltam egy majdnem ugyanilyen BT adaptert, az szögletes volt. Természetesen megjött, de kontaktos volt, vagy fene tudja, lényeg, hogy nem működött. Az eladó természetesen nem adta vissza a pénzem, ment a negatív. Gyökér egy ürge volt.

Ma eljutottam majdnem ugyanide. A különbség annyi, hogy most cakk-pakk 72 dollárcentért vásároltam meg, ez kb. 173 forint. Még működni is működik, csak rosszul. Gépre fájlt küldeni nem tudok, mert a gép nem veszi az adást, amikor meg igen, akkor meg csak nézek ki a fejemből, de nem indul el az adatátvitel. Gépről tudok küldeni telefonra, de becsült számításaim szerint a másodpercenkénti 10-15 kilobájtnál nagyobb sebességet nem tudtam elérni egyetlen fájl küldése esetén. Ezt szeretném egy kicsit szembeállítani a BT 4.0 (papír szerinti) 25 Mbps sebességével, ugyanis a telefonom ennyire lenne képes. Ezt bizonyítéknak vettem arra, hogy az adapter a rossz.

Képek

Lőttem pár képernyőképet, hogy lássátok, hogyan néz ki a Win7 beépített BT-kezelő szoftvere. Semmi extra, működik, de picit körülményes. Küldéshez, fogadáshoz egyaránt a gépen kell először alkotni. Hiába küldünk valamit a gépnek, ha nem szólunk neki először, hogy figyeljen, hogy akarna-e jönni valami, nem veszi észre. Aki olvasta a Thl 5000-es cikket, az emlékszik, mennyit szidtam. Most annyira van már megint egy nálam (szinkronizálós képen látszik).

 

Végszó

Elég keserűen ért véget ez az iromány, de a helyzet az, hogy egy ilyen lé nélküli citromon nem nagyon van mit szopogatni, mert a héjára senki sem kíváncsi, úgyis keserű. Nem működik megfelelően, de ilyen ár mellett ez simán lehet sorozatgyártási hiba is, vagy csak erre került valami morcosabb chip.

Szerencsére tényleg minimális költséget jelent a termék, ennyiért még jelen esetben is merem ajánlani megvásárlásra. Ha valaki épp ilyesmit keres, és van ideje, türelme, meg fölösleges 200 forintja, szerintem próbálja be. Hátha ti nem fogtok ki ilyen semmirevaló darabot.

Azért sajnálom, hogy egészen nagy reményekkel álltam a dologhoz, de ezúttal csalódnom kellett a virágzó kínai kütyüiparban. Talán legközelebb.

Itt megvásárolható egy csomó normális bluetooth adapter.

Meg itt is.

Uff.

1 komment

Címkék: elektronika

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr396835423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gargapista 2015.06.22. 22:21:14

Én is vettem egy ugyan ilyet az asztali gépemhez. Jó is lett volna, hogy ilyen kicsi, akkor nem áll ki a gép elején. De ugyan így (nem)működött, ahogy leírtad. A küldés/fogadás elindult, de olyan lassan, hogy észre sem vehető volt, aztán megszakadt a kapcsolat. Utána még párszor próbálkoztam vele, aztán fel sem ismerte a gép, ment a kukába. Egy másik asztali gépembe egy noname pendrive méretű BT-t használok, azt vaterán vettem használtan, az tökéletsen működik. Ja és egy megjegyzés, a Win7-en adptertől (drivertől) függ, hogy előre elindíts egy file fogadást. Van egy Dell laptopom, ott ha párosítva van, be lehet állítani hogy automatán elfogja, elég csak küldeni.
Ja és tök jó a blogod, örülök, hogy rátaláltam! :)
süti beállítások módosítása