4 AA elemes töltő és külső akksi teszt feszültségméréssel

2014.08.11. 10:00

mrgergoke

Régebben írtam egy hordozható töltőről, amibe 2 darab AA elemet/akksit lehetett tenni, és egy USB kimenettel rendelkezett, így alkalmas volt a kütyüink töltésére. Na, közben rájöttek a kínaiak, hogy két elem az lókuki egy okostelefonnak, praktikusabb 4 elemeset csinálni (pedig én már akkor mondtam, hogy a kettő nem elég). Mivel az ára 700 forint körül mozog, gondoltam kipróbálom ezt is, hátha tényleg jobb, mint a kevésbé meggyőző első verzió. Ezen felül két dolgot is monitoroztam (olyan menő ábrákat csináltam nektek, mintha 50%-ban tényleg tonisztárkosodtam volna attól a tróger ujjlenyomatolvasótól anno, tiszta hájtek): egyszer a terhesség ellen védelmet nyújtó külső akksi feszültségingadozásait, másodszor meg ennek a töltőnek az ingadozásait. Elég érdekes dolgok történtek, amíg egy barátommal készítettük a méréseket.

Képek

 

Magáról a termékről külcsín tekintetében felesleges beszélnem, ugyanaz, mint a kisebbik változata, csak kétszer olyan széles. Alapvető problémája, hogy a takarólemezke nagyon könnyen lejár, mert a két kis pöcökbe nem pattan bele rendesen, azoknak kéne megszorítaniuk. Annyi baj legyen. Egy plusz került rá: két LED-del gazdagodott a repetoár. Ennek annyi előnye (?) van, hogy az előző verzión található használhatatlan LED-ekből most HÁROMSZOR annyit kaptunk, ami felveti a kérdést, hogy akkor ez most háromszor olyan rossz-e, mint az előző. Nem, kérem, ez háromszor olyan jó. Az utolsó fényképeken látszanak a fényarányok, az ágyam alatti sötétebb sarkot fényképeztem le. Azt kell, hogy mondjam, a kínaiak végre értelmesen hasznosították milliárdnyi LED-jük 3 darabját. A fénye tényleg viszonylag erős (pedig a képeken erősen merülésközeli állapotúak az elemek!), egy sötét szobát remekül meg tud világítani. A szégyen az, hogy egy normálisabb okostelefon hátlapi LED-je erősebb ennél a háromnál, de nézzük a jó oldalát: működik, és nem panaszkodhatunk rá különösebben.

A komolyabb problémák igazából nem itt kezdődtek, hanem amikor kipróbáltam. Érdekes tulajdonsága, hogy akkor is tölti a készülékeket, ha zseblámpa üzemmódra van kapcsolva. Meglehetősen érdekes az az elektronika, amelyik ilyet enged. Az érdekes szót itt tessék nagyon negatívan értelmezni. Ilyenkor villódzni is kezdenek a LED-ek egyébként, így megvan a diszkóhangulat.

Átmentem a Csabihoz, hogy hosszabb feszültségméréseket végezzünk, így kiderül, ha nagyon ingadozik a feszültség, és rájövünk, ha annyira szar az elektronika, hogy semmilyen eszközt nem lehet rábízni. Az újabb anomáliákkal itt szembesültünk. Azért mentem át hozzá multiméterezés helyett, mert amint a képeken is látható, volt egy fölös Arduino Uno-ja, ami remek eszköz USB feszültség mérésére. Milliszekundumonként tud mintát venni, az adatokat instant gépre viszi, ezt pedig nagyszerűen tudom kezelni például Excelben. Szétbontottam egy levágott hím USB véget, ennek a segítségével mértünk. Az első furcsaság, amivel találkoztunk az volt, hogy ha áram került abba a körbe, ami az USB-portja felé viszi a töltéseket, akkor az "ottragadt". Kellett neki valami fogyasztó, ami leszívja, de amíg ezt nem tudtuk, folyamatosan hülyeségeket mértünk. Úgyhogy megtoldottuk a szereléket egy ellenállással, ami megette ezeket a kallódó töltéseket. A dolog érdekessége az, hogy amikor hazahoztam az Arduino-t, hogy itthon kényelmesebben megcsinálom egymagam, már eszében sem volt ilyet produkálni. Azóta is a történtek hatása alatt állok, tegnap sokkos állapotban szállítottak kocsmába. Mára stabilizáltam az állapotomat.

Ha már úgyis feszültséget mértem, ráadásul ilyen pompás módszerrel, akkor gondoltam, hogy a múltkor tesztelt külső akksin is elvégzem ugyanezt. Az eredmények meglepő módon teljesen meggyőzőek. Ja, nem. Na, de nézzük őket azokon a csodaábrákon, amiket emlegettem.

Külső akksi feszültségek.jpg

A függőleges tengely a feszültség, a vízszintes pedig az idő másodpercben, csak sajnos elfelejtettem feliratozni őket. Ahogy látjátok is, a külső akksi feszültségei nem túl meggyőzőek, de nem volt vele problémám egyelőre. Azért nem meggyőzőek, mert kikapcsolva is tart egy kb. 3.5 voltos feszültséget, ami azért elgondolkodtató. Némelyik mérést hamarabb abbahagytam, mert folyamatosan azonos értékeket kaptam ezred voltnyi eltérésekkel.

4AA feszültségek.png

És elérkezett a várva várt pillanat, szemléljétek meg az eredményeket. Igen, jól látjátok: a hordozható töltő feszültsége SOSEM ÉRI EL A NULLÁT. Ha viszont egyszer eléri az 5 voltot, akkor szépen tartja, de a kisujjam nem merném rádugni, nemhogy a telefonom. Na, jó, ezzel hazudtam egy kicsit, mert még mindig azt a csodálatos ISA ET100 T45 fedőnevű legalja akármit használom, pedig már döglődik összevissza. Csütörtökön viszont jön egy sokkal tökösebb telefon, igazi ínyencség lesz. Jövő hétfőn, vagy utána terveim szerint arról írok majd. Ja, szóval azért hazudtam, mert sokszor rádugtam már ezt a telefont, de csak azért, mert így is haldoklik, és nem sajnálom. Külön érdemes megfigyelni a kék színű sávot, amit a részeges postásunk hazafelé tartó útjáról mintáztam. A feliratozás azt jelenti, hogy a völgyekben hozzáraktam az ellenállást, a magasabb pontokon meg elvettem. A lila azért olyan rövid, mert addigra annyit sírtam már, hogy elfogytak a könnyeim, és nem bírtam már tovább a mérést idegekkel. Megfárad az ember. Azt hiszem, senki nem fogja felróni nekem, hogy nem mértem azt is jó sokáig, ugyanis semmi szükség nincs rá. Azt hiszem, nyugodtan kimondhatjuk, hogy ez egy kiló kula.

Súgó:

- Én  már megrendeltem, mit tegyek?

Használd zseblámpának. Annak például tök jó, azt leszámítva, hogy nem. Kinek kéne olyan zseblámpa, aminek lejár a fedője, lapos, és tróger? Na ugye. Nem tudom, mit csinálhatnál vele. Dobd ki.

BRÉKING!

Ezekben a pillanatokban fedeztem fel, hogy elég bele csak két elemet tenni. Ha ezt megtesszük, LED-re kapcsoljuk, és kivesszük az egyik elemet, akkor lassan elkezd halványulni a fény, és kialszik. Ismétlem, lassan, nem gyorsan. Elhalványul, és vagy 15 másodpercig tart még neki, mire eltűnik a fénye. Még jobb, ha kivesszük az elemet, és ki is kapcsoljuk. Úgy lehet hagyni, mert ha elem nélkül visszakapcsoljuk LED-re, akkor is picit fog világítani még.

ITT nem egészen 700 forintért vásárolhattok is egyet gyorsan. De azért ha nem muszáj, ne tegyétek. A kedvemért. A telefonotok kedvéért.

És hogy ne távozzatok olyan üres kézzel, valamit megpróbálok nektek konklúzionálni. Annyira biztos vagyok benne, hogy ez az egyik legótvarabb, legtrógerebb, legkínosabb termék, amit valaha vásároltam (és nem csak Kínából), hogy ennek jeléül kitüntettem egy teljesen új címkével, mely a Hulladék nevet viseli. Ezentúl megtalálható a menüben is ez a címke. Remélem a blog fennmaradásáig ez az egy tagja lesz. Nem szeretném ezt a tortúrát még egyszer kiállni.

Itt megvásárolható mind.

Meg itt is.

Uff.

Címkék: kiegészítők elektronika Hulladék