Syma S107G és S102G teszt - Vissza a gyerekkorba!

2014.05.19. 10:00

mrgergoke

rm212r-1-68f6-bdyj.jpg

syma-s102g-3-channel-rc-indoor-mini-co-axial-infared-uh-60-black-hawk-rc-helicopter-w-built-in-gyro-green-7.jpg

 

Amint láthatjátok, két üdvöskénk is van. Kitárgyalom az ár-érték arányukat, ahogy szoktam, használhatóságról, masszivitásról, meg a szokásos dolgokról lesz szó. Még sosem volt helikopterem, és ez az a termék, amit a legjobban vártam már rég óta. Ez a listámon egy úgymond aktív kütyü, mert ril-tájm használható. Ez azt jelenti, hogy például egy hőmérővel ellentétben aktívan tud szórakoztatni, nem csak úgy bámul rám a sarokból az LCD kijelzőjével. Szórakozásról jut eszembe: ha valami, hát ezek fel tudják dobni az ember napját. Kérdés, hogy mennyire kínaiak? 

Na, hát a fenti képen megcsodálhattátok őket egy idealizált, fehér hátterű képen, ami általában alig hasonlít a valós kinézetre. Éppen ezért megint lőttem nektek egy rakás képet. Igyekeztem mindenféle szögből megmutatni a ketyeréket (a másodikról a nagy hasonlóság miatt csak néhány képet lőttem). Néhány kép sajnos homályos lett, leginkább a makrók, meg azok, amiket mozgás közben fényképeztem. Sajnos nagyon mozgékonyak ezek a kis játékok, és a levegőben esélytelen lefényképezni őket telefonnal úgy, hogy éles is legyen a kép.

Syma S107G

Syma S102G

 

Syma S107G - fergeteges móka kis méretben

Legyen szó elsőként az S107G-ről. Ezzel nagyon sok ideig szemeztem. Régebben nem vettem 1000-1500 forintnál drágább dolgokat, de attól még nagyon megnéztem a pár ezer forintos kategóriát, és ott találtam ezt is. Elsőre megtetszett, mivel a YouTube-os videókon is meglepően jól szerepelt, plusz a hazai árakhoz képest tényleg jó árcédulával büszkélkedhetett. Nyilván ez a két dolog az, ami leginkább megragadja egy kütyühomokos figyelmét, ettől többet nem nagyon akarunk.

Miután sokáig szemeztem vele, egyszer csak gondoltam egyet. Aztán még egyet. Ezt még sokszor megismételtem, osztán ennek folyományaként pár hete megérkezett hozzám ez a helikopter. Ahogy a képen is látszik, félelmetesen nagy méretű hungarocell doboza van. Amikor kibontottam, akkor lepődtem meg igazán ezen, mert a heli mérete és a doboz kitöltése, helyfelhasználása egyáltalán nem indokolja a doboz méreteit. Sőt, nem jellemző a kínaiakra. Mindig is úgy ismertük őket, hogy egy 6 köbcentis tárgyat képesek belevarázsolni egy 5 köbcenti űrtartalmú kartondobozkába úgy, hogy kívülről semmi sem látszik a dobozon, de kibontás után eredeti állapotába nem szerkeszthető vissza. Néha sajnálom amúgy, hogy az életben nincsenek billentyűparancsok. Ha lennének, valószínűleg a Ctrl+z lenne a leggyakrabban használt. Jó pár embert pofán vágnék, aztán gyorsan nyomnék egy Ctrl+z-t. Szokásomhoz híven letértem a tárgyról.

Na, szóval kibontottam a dobozkát, ami bombabiztos mennyiségű ragasztószalaggal volt körbetekerve. Semmi különös nem volt a dobozban: heli, távirányító, töltőkábel, plusz egy pótfarrotor. A távirányítóba siralmasan sok elem kell, de vigasztaljon minket az a zseniális képessége, amelyet nem vártam tőle: a heli tölthető a távirányítóról is. Bezony. A képeken látszik, hogy a hátát bámulva a jobb oldalán lehúzható egy műanyag elem, és mögötte rejtőzik a kábel, melyet ki tudunk vezetni a fedőelem mögül úgy, hogy ráhúzhatjuk a fedőt is. Remek megoldás, nem törik le töltés közben véletlenül a fedőlapka, mert visszatolható a helyére töltés közben is, és így konnektor hiányában is lehet tankolni a gépet.

 

Töltés- és játékidők

Ha már úgyis a töltésnél tartunk, akkor beszélnék egy kicsit azokról a száraz számadatokról, amiket amúgy mindenki utál, akinek van szociális élete. Most azért nem utáljuk őket, mert ezek fontos számok, amik közérdekűek. Konkrétan a töltési és működési időkről lesz szó. Az eBay-es leírások szerint 5-7 perc játékidő érhető el vele, majd 30-40 perc töltésre van szüksége. Mivel alapjáraton csak egy 150 mAh-s akksi van benne, ez hihető adat is lehetne, a valósághoz viszont csak ilyen ,,fogjuk rá..." szinten van köze, és a meglepő a dologban az, hogy pozitívan csalódunk. Kicsit olyan, mint amikor 93. alkalommal törlöd meg a szád ugyanabba a konyharuhába, és amikor 94.-szer is megtörölnéd, azt hiszed, hogy már nincs hely rajta, aztán észreveszed, hogy egy tiszta sarkot nem vettél észre rajta, amibe belefér még 10 törlés. Remélem, most nem tűnök nagyon trógernek.

Visszakanyarodva a működési időkre: annyira sikerült rájönnöm, hogy tovább kell tölteni az előírt átlagidőnél, viszont arányaiban többet is megy a kütyü. 5-7 perc kifejezetten kevés lenne használatra. Épp csak belejön a dologba az ember, máris leszáll szufla hiányában. Ja, igen, nincs jelzés, egyszerűen csak nem fog emelkedni, majd pár másodpercen belül lezuhan. Ilyenkor hidegvér, és 100%-os koncentráció szükségeltetik, ha nem akarjuk, hogy a heli képzeletbeli utasai súlyos sérüléseket szenvedjenek. Ha jól csináljuk a manővert, egy farcsonttöréssel megúszhatják a dolgot. A tovább töltés egészen pontosan 53 perc 9 másodperc volt nálam. Ez egyszeri mérés eredménye, de a többi érzésre ugyanennyi volt. Természetesen nem az első töltést mértem le, így viszonylag hitelesnek mondható az adat. Ez kicsit soknak hangozhat, de igencsak meglepődtem a működés közben mért időkön is. Azt ugyan nem mértem le, hogy meddig tudok repkedni vele, mert az igénybevétel a farrotor használatától nagyban függ, elég szélsőséges tud lenni a dolog. Helyette azt csináltam, hogy leragasztottam cellux-szal a ketyerét, és úgy járattam minimum és maximum fordulaton. Ahhoz, hogy tudjatok mihez kezdeni ezzel az adattal, fontos tudnotok, hogy amikor rendesen reptettem, átlagban némileg a közepes állás fölött áll végig a kokszkar, maximum közelébe sosem kellett kapcsolnom. A minimum fordulat ideje szinte kerek 29, azaz huszonkilenc perc volt, ami szerintem rettentően sok. Ezzel szemben a maximum 7 kerek percet futott. Ha valaki figyelt, észreveheti, hogy a 7 perc a leírásban megadott maximális reptetési idő. Szerintem ez több, mint jó dolog, nagyon elégedett voltam ezzel a részével. Mindent egybefonva tehát a használat átlagos ideje 10 és 15 perc közé tehető (érzés, tapasztalat alapján).

 

Kezelhetőség

Fontos beszélni a kezelhetőségről. A távirányítón két kart látunk. A bal oldali az izgalmi állapotomat fokozza gázt ad, a jobb oldalival pedig irányítani (előre-hátra és a fordulások) lehet. A mozgása egészen szabad, de korántsem tökéletes. Tud előre-hátra és föl-le menni, valamint fordulni tud a függőleges tengely körül. Igen, tényleg hiányzik az oldalazó mozgás, de nem fizettünk sokat érte. Apropó, fizetés: kb. 4200 forintomba került, ez az itthoni (legalább 7-8 ezres) árakhoz képest tök jó, ezért is vettem meg. Oldalazni tehát nem tud, de ügyes manőverezéssel megoldható minden. A motor nagyon könnyen, és gyorsan felpörög, és minimális késéssel már mozdul is az adott irányba. Súlyánál fogva (350 gramm a leírás szerint) rettentő fürge. Senki ne gondolja, hogy lomha és gagyi. Egy kifejezetten fürge, élénk eszközzel van dolgunk, és kis tömege miatt csak beltéren használható, itt viszont nagyon észnél kell lenni. Rettentő gyorsan és erőteljesen reagál a magasságváltásokra, és egy sóhaj is képes nagy mértékben eltéríteni. Egy bukóra nyitott ablak, de csukott szobaajtó mellett is rémesen bonyolulttá válhat az irányítása. Sosem volt drága helikopterem, amihez hasonlítani tudnám, így azt sem tudom megmondani, hogy az átlaghoz képes mennyire gagyi az irányítása, én teljesen elégedett voltam ezzel is. Rövid idő alatt (értsd: 4-5 játékidő alatt) meg lehet tanulni a kezelését, és egyáltalán nem lesz már bonyolult. Arra viszont még ilyenkor sem kell számítani, hogy durva trükköket fogunk vele csinálni, mert egy 20*20 centis éjjeliszekrényre való leszállás is komoly feladat vele.

 

Mit bír?

A szerkezetre egyszerűen jó ránézni. Olyan, mint egy kis makett, amiből ki sem nézné az ember, hogy tud repülni. Pedig tud. Viszont nem mindegy, hogy mennyire bírja a gyűrődést, mert ha 5 perc alatt tönkre lehet tenni, akkor fölösleges megvenni is. A helyzet az, hogy a fórumokon sokan siránkoztak arról, hogy mennyire gyatra minőségűek, én viszont bevállaltam, és kellemesen csalódtam megint. Az igazi helyzet az, hogy nagyon is jól bírja a becsapódásokat. Félreértés megint ne essék, nem azt mondom, hogy 10-szer leejtettem nullgázzal 2 méter magasból és meg sem látszik rajta. Arra utalok csupán, hogy ha belemegyünk a falba, ahol a főrotor szanaszét kapálja a vakolatot, aztán leesik a földre és döglődik még egy kicsit, mielőtt levesszük a gázt, akkor nem kell attól félnünk, hogy nem indul be többet. Be fog, és ugyanolyan szépen fog repülni, mint előtte. Szóval néhány kapálás a rotornak meg sem kottyan, le is lehet ejteni (azért ésszel!), nem fog meglátszani rajta. Ehhez persze hozzátartozik, hogy én nagyon óvatosan kezdtem el használni, és vigyáztam is rá, amíg nálam volt.

 

Összegzés

Összegzésképpen annyit mondhatok róla, hogy fergeteges termék. Simán jó az ára, megfelelően erős anyagokból van összerakva, egész picike, lehet vele kis szobákban is játszani, az üzemideje is rendben van, és könnyen kezelhető és tölthető távirányítóról is (ha feltöltött, jelzi a távirányító, és az USB kábel is!). Jól látja a kedves Olvasó, hogy nincs vele semmi problémám? IGEN. Kijelenthetem, hogy nem tudok egyetlen épkézláb dolgot sem mondani, amiért nem lenne érdemes ráfordítani egy ilyen játékszerre a pénzt.

 

Syma S102G - röviden mindenről

Mi ez, ha nem egy turbózott S107G katonai csomagolásban, és eredeti dobozban? Nem tudom. Sokkal kevésbé jött be, mint az elődje, de nem különbözik tőle kifejezetten sokban. Ennek ellenére valamivel több, mint 6000 forintot kérnek érte a legolcsóbb helyen is. A csomagolása nagyon szép, meg a hordozófül is hasznos, meg dizájnos, meg minden. Viszont ez nem menti fel az árcédulája okozta sérelmek alól. Figyelembe véve a használhatóságát, amit a kibontás után egyből tapasztaltam, egyáltalán nem vagyok elragadtatva a terméktől.

Összevissza kóválygott, és nem csak a tengelye körül forgott, hanem előre-hátra mozgott, amit viszont nem lehet kalibrálni a kis tekerővel a távirányítón. Kicsit lomhább a 107-esnél, de semmivel sem tud többet. Sőt. Azt írják a leírásban (pár órát volt csak nálam, sajnos, így nem tudom bizonyítani), hogy dupla védelemmel van ellátva. Egyszer a ház, másodszor pedig egy automatika, ami becsapódáskor lekapcsolja a motorokat. Rövid pályafutásom alatt nem egyszer történt olyan, hogy csak ennek a funkciónak a hiánya mentette meg a helit a totálkártól.

Ehhez képest ez a heli (bár meg kell hagyni, hogy brutálisabb környezetbe is került, mint az elődje, amíg nálam volt) a gazdájához kerülés első napján megdöglött. Valami nem stimmelt a motorjával, vagy ilyesmi. Amúgy technikai paramétereiben csak a méretei különböznek, semmi egyéb.

 

Összegzés

Annyi tudok mondani, hogy az utóbbi modellt nem érdemes megvenni. Az előbbit viszont annál inkább. Ez felkerült a kedvenc kütyük listára, bátran ajánlom mindenkinek!

Itt megvásárolható egy csomó Syma termék.

Meg itt is.

5 komment

Címkék: elektronika