Budapest legjobb geek bárja

2019.02.16. 07:31

Atika11

nyito_22.jpg

Nem titok, hogy jó kapcsolatot ápolunk a Hyp-R-es srácokkal. Hosszú ideig használhattuk a stúdiójukat, és ők biztosították a helyszínt az első közönségtalálkozónkhoz a saját szimulátor és VR bárjukban. Ez az a hely, ami mindig kirángat az unalmas hétköznapokból, száguldozhatunk híres aszfaltcsíkokon, halomra lőhetjük a zombikat, szabadulhatunk, retrózhatunk vagy csak bedobhatunk egy kávét.

A József körúton található Hyp-R ZONE alapját a minden földi jóval feltöltött bár szolgáltatja, ahol kedvünkre válogathatunk a jobbnál jobb italok között, de ha csak egy kávét innánk vagy harapnánk valamit, attól sem esnek kétségbe. Ha már meguntuk a céltalan beszélgetést és az italozást, belevethetjük magunkat a játékvilágba, és nem kicsi a választék.

Jól felszerelt cockpitekbe belehuppanva tudunk nyolcan játszani egyszerre, akár egymás ellen is. Választhatunk, hogy Forma-autós ülésben vagy GT szimulátorban ülve akarjuk-e hajtani a legkirályabb vasakat, és higgyétek el mindkettő nagy élmény, többször is próbáltuk őket. Már VR-ban is van lehetőség versenyezni, ami egy vadonat új élményt tud nyújtani azoknak, akik régóta benne vannak a szimulátoros világban.

Ha meguntuk a körözgetést a haverokkal, akkor a VR zónába átvándorolva egyszerre ketten is tudunk zombikat írtani vagy Beat Saber-özni a virtuális világban. Ehhez is a lehető legjobb cuccokat használhatjuk, hiszen HTC Vive, HP Windows Mixed Reality headset és HP Omen vezeték nélküli backpack PC is rendelkezésünkre áll. Ezt is többször próbáltuk már, és első alkalommal teljesen leesett az állunk az élménytől.

Egy jó sör elkortyolgatása után felszaladhatunk az emeltre is, ahol a Retro zónában találjuk magunkat. Ha egy „őskocka” besétál, először biztos könnyek szöknek a szemébe, hiszen találunk itt C64-et, SEGA és Nintendo konzolokat, de még PS One-t is, ezeken pedig olyan klasszikusokat játszhatunk mint a Street Fighter, Tekken vagy a Super Mario. Beraktak a srácok egy Xbox-ot is, amin Guitar Herozhatunk. A legszebb az egészben, hogy ez teljesen ingyen a rendelkezésünkre áll, csak annyit kérnek, hogy legalább igyunk meg valamit cserébe egy kis retro élményért.

A nemrég nyílt szabadulószobájukba is benézhetünk, ahol minimum négyen kell összedolgoznunk két cella fogságában. Budapest egyik legnehezebb ilyen „börtönéről” beszélünk, ahol teljes összhangban kell lennie a két tömlöcben raboskodóknak, hiszen csak közös erővel tudnak kijutni.

Az árakról a weboldalukon találtok információkat, de nem kell megijedni, a felszereléshez képest egyáltalán nem drágák. Mindezért cserébe akár egy egész délutánt el lehet tölteni a Hyp-R ZONE-ban úgy, hogy észre sem veszitek az idő múlását. Nézzetek be hozzájuk, és dobódjatok fel az unalmas téli napokon, a srácok mindenkit nagy szeretettel várnak!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr8014615406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása