ZTE Nubia Z17 Mini telefon teszt – Núbiai aranygyermek

2018.01.09. 21:29

Jackal_

20170725171422_14687.jpgA ZTE Nubia Z17 Mini egy igazi kivétel a kínai telefonok között, egy ilyenre pedig nagyon régóta várok már. Egyedi megjelenés, ami nagyon jó minőséggel párosul, rendkívül stabil, egyedi ZTE felület, gyors működés és egy csomó érdekes extra, mint például az NFC vagy az ac szabványú WiFi. Nálam ez szerelem első látásra, és az ára is szépen lekúszott az elmúlt fél évben, ami 59.500 forintot jelent.

Itt megrendelhető >>


A ZTE Nubia Z17 mini kicsomagolása

Annyi telefont teszteltem már, hogy lassan olyan előítéletek alakulnak ki bennem, hogy a Xiaomi és a Oneplus biztosan jó, azok a készülékek amik pedig arra bazíroznak, hogy mekkora a képernyő és a tokozás aránya, tuti valami más műszaki adatról akarják elterelni a figyelmet. Ennek tudatában azt gondoltam, hogy egy lesajnált, modemeket és hasonló „vackokat” gyártó cég NEM CSINÁLHAT jó mobilt. Ehhez képest pont az ellenkező kép alakult ki bennem a teszt végére, vagyis meg kell követnem magam, ez egy kiváló készülék, szerencsére.

img_0356.jpg

Valójában a kínai telefondizájn végtelenül unalmas. Vagy fekete jellegtelenség, mint a Vernee M5 esetében, ami úgy néz ki, hogy nem néz ki sehogy. Vagy az Apple-t és Xiaomi-t másoló letisztult, de egyébként nagyon igényes kinézet, amit apró finomságokkal fűszereztek meg, de azért érződik benne a szélsőségek kerülése, és a nagyon széles rétegnek való megfelelés kényszere.

Ezzel szemben a ZTE Nubia Z17 Mini úgy vág minket arcon a kinézetével, hogy az egyszeri mobilozó egyből hátrahőköl, hiszen itt valaki fel mert vállalni egy egyedi, de nagyon egységes kinézetet. Nem vagyok nagy híve a „swag” irányvonalnak, de ez a matt fekete alapon sötét arannyal körbefuttatott csík kinézet nekem nagyon tetszik. A dizájn többi elemébe pedig úgy rejtették el az apró gegeket, mint a képkereső játékban a különbségeket, ahol 5 ilyet kell megtalálnunk.

img_0364.jpg

Nekem hármat egyből sikerült, az első a fő vezérlőgomb vörös kontúrja, ami egyben értesítési LED-ként is funkcionál, alapból „lélegzik” ha elmulasztott hívásunk van, egyébként pedig úgy programozzuk fel, ahogy nekünk tetszik. Erre harmonizál a hátoldalon megtalálható dupla kamera piros kontúrja, ami inkább sötét bordó, de nagyon jól néz ki. Ugyanez igaz a rejtett, de fizikai gombokra, amiket én kifejezetten szeretek, ezek ugyanis érintésre diszkréten felvillannak. A harmadik a tipográfia, ami a kifejezetten egyedire sikerülő Nubia feliratban teljesedik ki.

img_0358.jpg

A készülék iszonyatosan jól össze van rakva, a fém unibody ház meg se nyikkan, az illesztési hézagok nagyon precízek, simán hozza egy Xiaomi, de akár bármelyik dél-koreai márka szintjét is, talán az eddig legjobban egyben lévő kínai telefon, amit kézben tartottam. A súlya 155 gramm, ami meglepően könnyűnek érződött a Redmi Note 4-em után, igaz, az 5,5 és nem 5,2 inch-es, de ez mintha jobban kézre állna. Fogásra nagyon kellemes, az ívek szép lekerekítettek, és nem is csúszkál a kézben a ház. A gombok elrendezése hagyományos, ettől a remek hátlapi ujjlenyomat olvasó - ami tökéletesen teszi a dolgát - és az alul található, Quick Charge 3.0 képes USB Type-C csatlakozó tér el.

img_0357.jpg

Ehhez igazodik a doboz kinézete is, eleinte egy sima fehér téglának néz ki, amit a márkajelzés vörös körbe írásával ütöttek fel, de ahogy széthúzzuk, felsejlik a diszkrét piros belső színezés. A beltartalom nem túl bőséges, a töltőn – ami 5V mellett 1500 mAh áramot ad le – és az USB Type-C kábelen és némi leíráson kívül egy nagyon szépre megformázott SIM tűt kapunk, de az igyekezet és az odafigyelés ilyen apróságokban is visszaköszön. Ha oldalt kinyomjuk vele a tálcát, akkor két SIM hely tárul elénk, amiből az egyiket micro SD kártyával is kibélelhetünk.

 

Tesztüzem

Gondoltam, ha a kinézet és az összeszerelési minőség kapcsán ilyen magasra tették a mércét, akkor jó szokása szerint majd valahol máshol sikerül a gyártónak elrontania a készüléket. És tulajdonképpen az egyetlen lényeges hibát sikerült is megtalálnom a Nubia Z17 Mini kapcsán, ez pedig a lokalizáció.

lok.jpg

Sajnos nem mindent sikerült magyarra lefordítani, helyenként megjelennek angol menüpontok is, ami számomra egyáltalán nem zavaró, de sokan, akik nem beszélnek idegen nyelvet, annak idegesítő lehet. Szerintem az átirat kevesebb  mint 50%, de aki beszél "englisül", annak ez biztosan nem lesz probléma, aki pedig nem, az is könnyen kitalálhatja a jelentést a piktogramok alapján.

nubia.jpg

Cserébe tengernyi kiegészítést kapott az Android 6.0, mi több a Nubia saját néven nevezi gyermekét, „ötletesen” Nubia UI 4.0-nak, vagyis azért nem a legújabb operációs rendszer fut a telefonon. Hogy ez mennyire baj? Szerintem semennyire, ha atom stabil minden. Már pedig az, két hét alatt egyetlen buggal sem találkoztam, sem ezen, sem a Xiaomi Redmi Note 4-emen, pedig az is 6-os Android alapú rendszer, vagyis nem ez dönti el, stabil-e valami vagy sem.

4x4.jpg

Cserébe viszont tonnányi újdonságot kapunk a szolgáltatási oldalon, aminek a legtöbbje használható is. A „launcher” fül alatt személyre szabhatjuk a kezdőképernyőn elhelyezkedő ikonkiosztás sor-oszlop számát, ami miatt én mindig fel szoktam tenni egy külön alkalmazást. Ebből a szempontból a „csúcsot” nálam az Elephone S8 tartja, ahol 6 inch-es asztalon képesek voltak 4x4 matricát elhelyezni akkora helyközökkel, amikben simán le lehetett volna bonyolítani egy komplett olimpiát. Ugyanitt található a gyorskereső hozzáférési oldala, illetve a témaválasztó aloldal is.

A másik, nekem nagyon szimpatikus lehetőség az "edge gestures”, ami egy csokor olyan gesztust tartalmaz, amit a képernyő oldalsávjának masszírozásával tudunk aktiválni. Ilyen például a fényerő állítás, a memória tisztítása – ami a fölöslegesen futó alkalmazásokat zárja be -, az előre hátra lapozás vagy az asztalfülek közötti lapozás.

edges.jpg

A „features” menüpont alatt néhány újabb érdekességet találhatunk, például osztott képernyőt, ami az Android 7.0 sajátossága, de ezek szerint e ZTE-nél a jövőbe is látnak. Természetesen személyre szabhatjuk a gombok működését, további érintési gesztusokat – mint a három ujjas képernyőkép készítés – állíthatunk be, illetve az okos érzékelést, ami különböző kézmozgásokra aktivál további lehetőségeket. Takarjuk le a tenyerünkkel a képernyőt és az lezár vagy rázzuk meg a telefont, és kiüríti a memóriát.

sd_3.jpg

Itt található az okos képernyőkép alkalmazás is, amivel már elmentés előtt vagdoshatjuk mindenféle formára – például szív alakúra – az elkészített anyagot. Létrehozhatunk duálisan futó programokat is arra az esetre, ha több fiókot szeretnénk elkülöníteni a telefonunkon, de én ezt nem igazán használtam.

asztal.jpg

Szerencsére az alap operációs rendszerre nem dobáltak fel mindenféle fölösleges alkalmazást, amiket fél napig kell majd leszedegetnünk a telefonról, pusztán a menüszerkezet néz ki máshogyan - szerintem lényegesen szebben - mint a gyári Android esetében. Ami viszont sokkal fontosabb, hogy maga a rendszer nagyon gyorsnak érződik, egyáltalán nem produkált belassulásokat, ez persze a hardver ismeretében nem is meglepő, hiszen a grafikai megjelenítésért egy Adreno 510 GPU chip felel.

pontok_1.jpg

A Snapdragon 652 köré épülő rendszert jól egészíti ki a 4 GB RAM és a 64 GB háttértár, és ez nemcsak papíron, de a tesztprogramok számaiban is megmutatkozik. GFX Benchmarkban a T-rex teszten 34 FPS-t, míg Antutuban durván 83.000 pontot tud felmutatni a felső-középkategóriás készülék. Szerencsére az erőfölényünket a játékok terén is érvényesíteni tudjuk, nem nagyon találkoztam olyan programmal, ami akadt volna, bár azért a 100-150.000 forint fölötti csúcstelefonokhoz képest némileg lassabban töltenek be. A teljesítmény azonban így is több mint kielégítő, különösen azért az árért, amit kérnek érte.

Ehhez a rendkívül szép, 5,2 inch-es, Full HD felbontású, LTPS LCD kijelző is hozzájárul, ugyanis a mostanában divatos „emeljük az egekbe a pixelszámot” lázból még szerencsére kimaradt a készülék. Cserébe viszont felülete nagyon gyűjti az ujjlenyomatokat, ami kikapcsolt háttérvilágítás mellett meglehetősen idegesítő tud lenni. Kávanélküliséget vagy homlokig felhúzott kijelzőszéleket itt nem találunk, ez még a régi vágású dizájn, nem harapódzott el a mérnökgárdánál a "minél nagyobb képernyő arány" őrület.

img_0515.jpg

A képe nagyon szép - amit sajnos a fényképek nem adnak vissza -, jó a részletesség, rendben vannak a betekintési szögek, a színek kontrasztosak, szinte már AMOLED-i magasságokba emelkedik, de sajnos mégsem az. A színhőmérséklet érzése egy picit hűvös, de nekem így is nagyon tetszik. A fényereje brutális, különösen a Redmi Note 4 mellé téve látványos, hogy milyen erős, ráadásul az automatikus fényerő szabályozás is remekül működik.

akku.jpg

Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteni, az erős hardver a megfelelő teljesítményért cserébe az akkumulátor oldalon kéri el az árat, ráadásul a Snapdragon 652 még a nagyobb, 28 nm-es csíkszélességre épül, ezért érezhetően éhesebb, mint újabb társai. A 3000 milliamperóra kapacitású telepet átlagos használat mellett durván 2 nap alatt végzi ki, amit nem fognak kevésnek érezni azok, akik MTK rendszereket használnak, ellenben a Xiaomi tulajdonosok biztosan húzzák majd a szájukat.

pwssave.jpgSzerencsére a USB Type-C szabványú csatoló támogatja a Quick charge 3.0-t, így viszonylag gyorsan fel lehet tölteni a hozzá adott 1.5 A-t leadó töltővel. Akit pedig zavarna a többi Qualcomm rendszerhez képest rövidebb üzemidő, az nézzen szét az „Other System Settings” Akkumulátor menüpontja alatt, és állítgassa be a különböző energiatakarékos módokat.

gps.jpg

Amikor egy Snapdragon rendszerrel szerelt telefon érkezik hozzám, mindig előre örülök, hiszen tudom, hogy a szenzorok jól fognak működni, és nem kell magyarázni a bizonyítványt a kedves olvasónak. Nincsenek GPS-es „barba trükkök”, mint például a Vernee Mix 2 esetében, és az iránytű is jól működik, pedig ez a másik neuralgikus pontja az MTK rendszereknek.

szenzor.jpg

A fentieket olyan szolgáltatások egészítik ki, mint a Virtual Reality képesség, a pedométer – lépésszámláló - és az NFC használat, de a vezetéknélküli kapcsolatok terén sem kell szégyenkeznie a Nubia Z 17 Mini telefonnak. A WiFi ac szabványos, duális megoldás, a Bluetooth pedig 4.2-es, energiatakarékos verzió, az biztos, hogy jól felszívta magát ezen a téren a ZTE, nagyjából minden benne van, amit napi használatban kívánhatunk. Aki pedig azt gondolná, hogy az LTE szabványoknál fog elvérezni, az csalódni fog, B20-on is kommunikál, a Vodafone tulajdonosok legnagyobb megelégedésére.

1499680137300604.jpg

Több forrásból azt olvastam, hogy rossz a Nubia Z 17 Mini hangja, ehhez képest alig volt vele gondom. A mono rendszer kellőképpen hangos, itt is a jobb oldali lukak alól szól a zene, ami meglepően tiszta. A hangterjedelem nem túl széles, a mélyet nem nagyon ismeri,  ellenben a magasak szépek, és se nem torzít, se nem dübög, ami pedig eléggé jellemző a 100.000 Ft alatti telefonokra. Persze elhiszem, hogy van, akinek egy lefordított műanyag kukán való dobolás a mérce – ahogy ezt már a Kovbojok zenekar a Télapó című számmal bemutatta -, de inkább legyen tiszta és semleges a hang, mint fölöslegesen sok basszussal terhelt.

A multimédia szekcióban a fényképezés kifejezetten erős oldala. Bár a műszaki paraméterekből nem következik, hogy minden csodálatos lesz, a kér darab 13 Megapixeles Sony IMX 258-as érzékelővel felvérezett f/2.2 rekeszértékkel rendelkező kamera meglehetősen jó képeket készít. Gyorsan megcsináltam egy Kék Túra szakaszt, hogy a téma változatos legyen, így félhomályban, ködben, napos időben és ellenfényben is tudtam fényképezni.

A Nubia Z17 Mini telefonnak viszont édes mindegy, hogy hol vagyunk, és mit fényképezünk, a végeredmény kivétel nélkül remek. A fókusz villámgyors, a képek élesek, a színek elképesztően közel állnak a valóságoshoz, különös tekintettel a kékre. Kromatikus aberrációt nyomokban sem látni, jó a részletesség, talán csak ellenfénynél gyengébb, mint egyébként, de ez még így is a legjobb 200 dollár körüli telefonkamera, amit eddig láttam, végre sikerült értelmesen használni egy duális rendszert. A képek teljes méretben innen tölthetők le.

screenshot_2018-01-07-10-07-24.png

Ráadásul a szoftver is jópofa, a „camera-family” menüben mindenféle előre definiált módokban fényképezhetünk – lightdraw, slow shutter, macro - vagy szűrőket húzhatunk a képekre, mint például a fekete-fehér. Természetesen van HDR funkció, vaku és időzítő is, de még a szelfiket is elég jó minőségben készíti el a kamera, ami nem csoda, hiszen egy 16 Megapixeles egység áll rendelkezésünkre.  Pro módban pedig közvetlen kiteszi a képernyőre a paramétereket, amiket így közvetlenül is állítgathatunk.

Videózni maximum 4K minőségben lehet, de valamiért itt is az 1080p az alapértelmezett, ami sok esetben becsapja a felhasználókat, szóval ezt szépen állítsuk át, ha a csúcsfelbontásra van szükségünk. A kvalitások itt is jók lennének, de valamiért kényszeresen rángatja a fókuszt a Nubia, nagyon hasonlóan a Maze Alpha-hoz, ami eléggé tönkre vágja a felvételeket. A színek itt is jók, de a hanggal már nem voltam elégedett, eléggé visszhangos és mosott - ezért is hagytam benne az eredetit a videóban -, de legalább nem a rettenetes 3GP formátumot használja, hanem a sokkal jobb MP4-et.

 

Összegzés

Nagyon kicsi kellett volna ahhoz, hogy a Nubia felüljön a 60.000 forintos telefonok trónjára, de pár apró hiba becsúszott, így nem lett summa cum laude a bizonyítvány. A legnagyobb baj a hiányos lokalizáció, de aki beszél angolul, az ezt 100%-ban ki tudja küszöbölni. A másik a rángatozó videó, ami azért is érthetetlen, mert a képek rendkívül jó minőségűek, tehát alapvetően nem a hardverrel van a baj.

A fentiek mellett a kinézete nagyon egyedi, szuperül összerakott és remek anyagokból megalkotott a külső tokozás, a szoftver sokat tud, a hardver pedig erős, ráadásul teletömték mindenféle szenzorokkal, a vezetéknélküli adatkommunikáció pedig nemcsak teljes körű, de gyors is. Az üzemidő nekem megfelelt, durván két nap, amire az MTK tulajdonosok biztosan megnyalják a száluk szélét. A Nubia Z17 Mini nem tökéletes, de jól pengeti a szív húrjait, egy igazán érzelemkeltő telefon, amelyik az érte kért 59.500 forintot bőven megéri.

Itt megrendelhető >>

Szólj hozzá!

Címkék: telefon elektronika

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr5113559477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása