Awei Bluetooth hangszórók tesztje - Hordozható házibuli

2016.12.18. 08:00

molcsa

1_14.jpg

Újabb csomagot kaptunk az Awei magyar képviseletétől, a MuzixGrouptól, ezúttal két komoly Bluetooth hangszórót próbáltunk ki. Ráadásul ismét megleptek egy kuponkóddal is, amivel 10% kedvezménnyel vásárolható meg a két tesztelt termék (a cikk végén megtaláljátok).

 

Awei Y200

Az Y200 a család kisebbik tagja, de ez (mint múltkor a fülhallgatók esetében is) inkább csak árban látszik meg, ugyanis a két típus más-más igényeket elégít ki. 

2_11.jpg

A csomagolás az Aweitől mondhatni már megszokott módon komoly minőséget sugároz. A külső borítóból húzható ki maga a doboz, amiben a neki kialakított helyen ül a hangszóró, alatta a magyar nyelvű használati utasítás, mellette pedig egy zacskóba csomagolva egy micro USB és egy AUX kábel. Mindkettő lapos kivitelű, így nehezebben kuszálódnak össze, a jack csatlakozók aranyozottak. A használati utasítások ide kattintva online is elérhetőek.

Háromféle színben kapható: fehér, sárga és piros, nálam a piros variáns járt. A dizájn nagyon fiatalos, a lekerekített, kapszulára emlékeztető forma és az élénk színek abszolút a fiatal generációt célozzák meg. Kompakt mérete (14 x 8 x 6 cm) miatt könnyen hordozható, elég komoly tömeggel rendelkezik, látszik, hogy nem spórolták ki az anyagot. Elöl a hangszóró rács mögött van a két darab hangkeltő, hátul a bekapcsoló gomb, a micro USB töltőcsatlakozó, a micro SD kártya foglalata és az AUX csatlakozó. Felül pedig egy különálló panelen találjuk az érintőgombokat, amik háttérvilágítást is kaptak. A legtöbb esetben szépen veszik az érintést, de előfordul, hogy többször kell próbálkozni a sikeres bevitelért. Minőségi az összeszerelés és az anyaghasználat, egyedül a hátulján lévő csatlakozók illesztése pontatlan kicsit, de ez a használatban nem zavar.

dsc09219.JPG

Zenét háromféle módon is küldhetünk rá: AUX kábelen, memóriakártyával és természetesen Bluetooth-on keresztül. A módok között a leírás szerint a play/pause gomb nyomva tartásával válthatunk, de hiába nyomkodtam, nem történt semmi. Szerencsére a Bluetooth és a memóriakártyás módhoz van dedikált érintőgomb is, AUX-ra pedig automatikusan átvált, ha bedugjuk a jack kábelt, így ez végül is nem okoz semmi gondot. A zenét az érintőgombokkal elindíthatjuk, megállíthatjuk és léptethetjük, a hangerő is szabályozható. A hangminőség mindhárom módban szinte ugyanolyan jó, ebből is látszik, hogy jóféle BT chipet raktak bele. A kapcsolat stabil, a vétel még 8 méteren túl, 3 fal közbeiktatásával is jó maradt.

Csak FAT32-re formázott memóriakártyát olvas, ebből viszont a 64 GB-os példányomat is simán lekezelte. Kizárólag az mp3 fájlokkal foglalkozik, a veszteségmentes formátumokat nem támogatja. Viszont ügyesen megtalálja az almappákban lévő zenéket is, és mappánként, egymás után le is játssza őket. Hasznos funkció, hogy megjegyzi, hogy hol tartott a zenében, és képes onnan folytatni, ha ismét visszaváltunk a memóriakártyás módra.

dsc09220.JPG

Beszél is hozzánk, ami szerintem inkább átok, mint áldás. Ugyanis nagyon kínai az akcentusa, és a mondatok helyességében is van kivetnivaló. Mondok egy példát: "Konnek tú de bútúsz." Ez azt akarja jelenteni, hogy sikeresen csatlakozott a Bluetooth eszközhöz. Ennél nagyobb gondunk persze ne legyen, de én szívesen kikapcsolnám. A hangerő állítása is kicsit zavaró nekem, ugyanis egy teljes hangerőn való csippanással jelzi, hogy felfogta, hogy változtatni akarunk a hangerőn, ami halk zenehallgatás mellett eléggé meg tud ijeszteni.

Kihangosító funkciót is kapunk, ami egészen jól működik. A másik fél tisztán hallható, viszont nekem elég közel kell hajolnom hozzá, hogy engem is jól értsenek. A telefon ikonos gombbal fogadhatjuk vagy elutasíthatjuk a hívást, ezzel lehet lerakni is. Alapjáraton megnyomva az általunk utoljára hívott kontaktot tárcsázza a telefon. A bejövő hívás jelzése szintén elég sziréna jellegű, mindenféle hangos sípolás és csörgés közepette a kínai néni még a telefonszámot is elmondja kiabálva.

dsc09221.JPG

Direkt a végére hagytam a nagy durranást: a hangerőt és a hangminőséget, ugyanis szinte hihetetlen mekkora erő lakozik a kis dobozban. Papíron 2x4,5 W-os hangszórók vannak benne, ami önmagában tudjuk, hogy nem sokat jelent, pláne, ha kínai termékről van szó. Hallottam én már 100 W-os hangszórót, ami gyengébb volt a saját, állítólag 10 W-os rendszeremnél. De ez a zenegép tényleg kitöri az ablakot, maximális hangerőn annyira hangos, hogy nem is mertem sokáig használni, mert féltem, hogy karóba húz a szomszéd, meg hogy maradandó halláskárosodást szenvedek. A 20 nm-es szobában kiabálva sem tudtam beszélgetni.

Simán el tudom képzelni egy házibuliban, ahol egyedül kiszolgálja a táncteret, mert a hangminőség is nagyon rendben van. Még max hangerőn sem torzít különösebben, nagyon szép mély hangokat tud produkálni, és egész részletesen visszaadja a muzsikát. A mély és a magas tartományok vannak jobban kiemelve, a közép kissé elveszik, vagyis tipikus "V" karakterisztikájú, amit a fiatalok annyira szeretnek ugye. Ezért elsősorban elektronikus zenéhez tökéletes, az ének kissé háttérbe szorul, de ezen ekvalizerrel könnyen lehet segíteni. Alapjáraton van egy fix zaja, de a zene ezt teljesen elnyomja, ezért nem zavaró. Persze nem azt mondom, hogy úgy szól, mint egy komoly sztereó rendszer, de hordozható Bluetooth hangszórótól ritkán hallok ilyen jó hangot.

dsc09224.JPG

A másik hihetetlen dolog az akksija: az elméleti 8 órás értéket kb. egyharmad hangerőn használva (ami már bőven hangos) eléggé túlteljesítettem, ugyanis több, mint 21 óráig hallgattam egy töltéssel. A papíron 2500 mAh-s telep valószínűleg nem kamu, ennyi ideig még nem láttam BT hangszórót egyhuzamban működni. Lemerülés előtt jelez a kínai néni, hogy tegyük fel tölteni, ami kb. 2 óra alatt meg is van. 

A hazai piacon végignézve talán a JBL GO a legközelebbi ellenfele, úgyhogy összehasonlításképpen meghallgattam azt is, mit tud. Meg kell mondjam, apró mérete ellenére nagyon szépen szól, de az Awei is felér hozzá hangzásban, ráadásul hangerőben majdnem kétszer annyit tud, üzemidőben pedig köröket ver rá. Ezen kívül több extra funkciót is kínál, amit a JBL nem tud, például a memóriakártyáról való lejátszás vagy az érintőgombok (bár ez inkább csak menőzési funkció). Árban valamivel a JBL felett áll, de mérlegelve a sok extrát, egy nagyon jó alternatívának tartom az Awei termékét.

dsc09222.JPG

Kibontáskor még nem sejtettem, hogy ez a kis masina így fog szólni, hihetetlen erő lakik benne. Egy házibulira is elegendő hangerőn szólaltatja meg a muzsikát, méghozzá BT hangszóróhoz képest nagyon jó minőségben. Forrásként Bluetooth eszközön kívül memóriakártyát és az AUX bemenetet is használhatjuk, van kihangosító funkció is. Alapvetően intelligensen kezeli a helyzeteket, engem csak a túl hangos visszajelzések zavartak kicsit. Az akksija brutális, 21 órás működési idő nem minden sarkon fordul elő. 11.990 forintos árával az egyik legjobb ajánlat, amivel az utóbbi időben találkoztam, az Awei ismét bebizonyította, hogy ár/érték arányban verhetetlen. Ráadásul mivel itthon vásárolhatjuk meg, nem kell a szállításra heteket várni, az ÁFA és vám okozta plusz költségek miatt izgulni, és még 12 hónap magyarországi jótállást is kapunk.

További információ >>

Itt megvásárolható >>

 

Awei Y300

A család másik tagja más oldalról támad: a retró szerelmeseinek akar imponálni, vele biztosan ki fogunk tűnni a tömegből.

1_15.jpg

A csomagolás hasonlóan minőségi, mint az Y200 esetén, a hangszóró mellé magyar nyelvű használati útmutatót, micro USB és aranyozott AUX kábeleket, valamint egy valódi bőr pántot kapunk. A bőr kellemes illatával válik teljessé a retró érzés, tiszta időutazás.

Maga a zenegép leginkább egy régi táskarádióra hasonlít, a ház nagy része fém, a tetején fára emlékeztető műanyag berakást kapott, ami meggyőzőre sikerült. Szürke és arany színekben kapható, nekem a szürke tetszik jobban, szerencsére azt is kaptuk meg. A kezelőszervek mind felülre kerültek, hagyományos nyomógombok formájában. Nem is illene ide az érintőgomb, elrontaná az összképet. Minőségük rendben van, de a számukra készült kivágások a "fában" nem a legszebbek. Vannak LED-ek is, 3 darab az akksi állapotának jelzésére, kettő pedig a használati mód visszajelzésére. A csatlakozók a jobb oldalra kerültek, kapunk micro USB töltőcsatlakozót, AUX bemenetet és egy normál méretű USB kimenetet is. Ugyanis power bankként is használható a masina, 1,65 ampert mértem a kimenetén, úgyhogy nem is valami gyenge próbálkozásról van szó!

dsc09226.JPG

Zenét Bluetooth-on és az AUX bemeneten keresztül tud fogadni, memóriakártya olvasó és kihangosító funkció nincs, ezeket meghagyja a fiatal tesójának. Ő inkább csak a hangzásra koncentrál.

A Bluetooth kapcsolat most is stabil és nagy hatótávolságú. Alapzaj itt is van, de sokkal kisebb mértékű, már tényleg csak akkor hallani, ha direkt keressük. Szintén közel azonos hangminőség érhető el Bluetooth kapcsolaton, mint kábellel, ez továbbra is dicséretes.

Eltűnt a számomra idegesítő beszéd is, ő már szolid, nem fülsüketítő csipogásokkal kommunikál, ami szerintem sokkal használhatóbb megoldás.

dsc09227.JPG

Érdekessége, hogy mindkét oldalra 2-2 hangszórón küldi a muzsikát, hangerőben hasonlóan dobhártyaszaggató tud lenni, mint az öccse, ezen már nincs is nagyon mit fokozni, azt már tényleg be kéne tiltani. A hangminőség még egy fokkal jobb, még szebbek a mélyek (nem megy mélyebbre, de természetesebben rezegnek), kiegyenlítettebb, nyugodtabb a karakterisztika, hasonlóan szépek a részletek. Nem tudom, hogy a két oldalra való szórás miatt van-e, de valahogy teltebb az egész hangzás, már tényleg közelíti egy normális számítógépes hangfal teljesítményét.

A nagyobb testvérnek nagyobb akksi is jár, 2 db, egyenként 2200 mAh-s telepet szereltek bele, ami szintén valós adatnak tűnik, ugyanis őt is 19 óráig tudtam nyúzni egy töltéssel kb. egyharmad hangerőn. Ekkora kapacitással már tényleg van értelme a power bank módnak is. Lemerülés előtt ő is jelez, a töltési idő kb. 2 óra.

dsc09233.JPG

Ha a dizájn nem lenne elég hozzá, a hangzás miatt biztosan mindenki fel fog figyelni az Y300-ra, ez már tényleg túlmutat egy Bluetooth hangszórótól elvárható szinten. Ugyan nincs benne annyi fícsör, mint az Y200-ban, de cserébe kapunk fém házat, komolyabb dizájnt és még jobb hangzást. Azért a power bank módnak hála ő sem szégyenkezhet extrák terén. Az akksi esetében sem gyerekjáték, a 19 órás üzemidő kimagaslóan jó a mezőnyben. Ahogy az lenni szokott, a különlegességeknek jobban megkérik az árát, jelenleg 24.990 forintért juthatunk hozzá, ebből kuponnal tudunk még 10%-ot faragni. Ez már egy drágább kategória, de ha megnézzük az itthoni kínálatot, arra jutunk, hogy ár/érték-ben még mindig eléggé ott van.

További információ >>

Itt megvásárolható >>

 

Ha szeretnétek 10%-kal olcsóbban megvenni a bemutatott hangszórókat, használjátok a január 31-ig érvényes "aweiaudio" kuponkódot a webshopban. A rendelés személyesen is átvehető a MuzixGroup bemutatótermében, ahol az összes termékük ki is próbálható.

További Awei termékek >>

 

komment

Címkék: kiegészítők elektronika

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr1512052171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.12.18. 08:36:24

Párom a huawei (hmmm... awei vs huawei :D) mobiljához kapott ajándékba egy mono hangszórót. Annak is "brutális" a hangja és első bekapcsoláskor kínaiul szólal meg. Véletlenül jöttem rá, hogy angolul is tud.

Amit viszont nem értek: a két, egymás mellé tett hangszórónak mi értelme? Hogy valóban sztereó legyen, ahhoz kellene némi távolság a hangszórók között...

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2016.12.27. 20:19:50

A Y300 - 170 yuanba kerul! ... hogy lesz abbol 25K Ft? :) kosz a beirast, rendelek is egyet a taobaorol.
süti beállítások módosítása