Kínai 8 bites retró játékkonzol teszt - Kötelező vétel

2016.09.24. 08:00

mrgergoke

158ed46f-b3cb-f6d5-53bd-0f2fce6a2c5e_1.jpg

Néha, amikor nagyobb csomagokat rendelek, valami szokatlan dologba ütközök: nem találok tökéletesen új, teljesen egyedi tech kütyüket. Ilyenkor egy picit mindig meginog az én hitem is, de a fenti képen látható a bizonyíték arra, hogy a kínaiak valóban sosem fogynak ki az ötletekből. Számomra ezzel az olcsósággal támasztották fel a gyerekkorom. Olyan mértékű nosztalgia fogott el, amilyet már rég nem éreztem. Akármilyen gagyi is maga a termék, 7500 forintért kötelező vétel!

Egyszer csak ráakadtam. Nem kerestem semmi konkrétat Banggood-on, csak úgy nézelődtem az elővételes, meg a best-selling ajánlatok között, és a semmiből tűnt elő. Néztem is hülyén pár pillanatig, aztán a képek alapján lefordítottam, hogy mi ez. Ez a gyerekkorom gagyi verziója olcsón. Ennyire biztos talán még nem voltam egyetlen rendelésemben sem. Csak azért imádkoztam, hogy egyben megjöjjön, és működjön is.

64c48524-0391-d9ad-fd4f-65f14e5efcd7_1.jpg

Egy tök egyszerű, gyakorlatilag full kínai dobozban érkezett. Kaptam hozzá 2+1 ajándék kazettát, amelyeken többszáz játék volt. A kütyünek belső memóriája nincs, így csak kártyával lehet játszani. Előkerült a dobozból két, szemmel láthatóan nagyon olcsó kontroller, AV kábel, és egy US dugós trafó univerzális átalakítóval (szerencsére a minőségi fajtából).

img_2220.JPG

Csabinak pont volt átalakítója, amivel SCART-on keresztül a tévéjére tudtuk dugni, úgyhogy néhány sör mellett hamar akkora retróparty keletkezett, amilyet nem látott a világ. Természetesen az elsők között került elő a jó, öreg Super Mario, csakúgy, mint személyes kedvencem; a Contra Force. Ez utóbbin nőttem fel, borzasztóan sokat játszottunk vele.

img_2204.JPG

Ahogy bedugtuk, és bekapcsoltuk a gépet, gyermeteg izgalom fogott el. Becsattintottam egy szintén full kínai kazettát, amin csak a számok jelzik a játékok számát, aztán vártuk a csodát. Egy pillanat alatt elő is került egy jókora lista, elsőnek a 400 játékkal ellátott kazi került be.

img_2222.JPG

Hamar rájöttünk sajnos, hogy van játék, ami nem működik (de van ismétlődés a kazettákon, egy másikon lehet, hogy fog!), illetve a kontrolleren nincs olyan gomb, amivel vissza lehet lépni a játékok főmenüjébe, és elölről kezdeni az egészet. Nekünk anno volt, nem tudom, hogy ez mennyire általános jelenség. Kissé bosszantó volt, hogy ilyenkor mindig reset, kikeresni a listából a játékot, és úgy lehet csak elölről kezdeni, de alig érdekelt, amikor megláttam a Contra Force feliratot.

img_2274.JPG

Gyorsan felhomályosítottam a srácokat, hogy mi a lényeg, hogyan lehet jobb fegyvereket szerezni, mire kell figyelni, aztán 2 játékos coopban nyomattuk egészen a harmadik pályáig, ahol én is elvéreztem. Pedig itt 8 életünk volt, nem is csak 3, mint anno.

Klikk a galéria megnyitásához!

Amit tökéletesen visszaadott a gép, az az érzés, és ezt is vártam tőle. Ugyanúgy futottak rajta a játékok, mint régen. A különbség most annyi volt, hogy nem kérdeztem meg szüleimet, hogy játszhatok-e, illetve arról sem, hogy piálhatunk-e kockulás közben.

 

Konklúzsön

A gép külsőre amúgy tök béna. Tele van kínai feliratokkal, nagyon olcsó műanyagból rakták össze, a kontrollerek is az igazán olcsóak közül kerültek ki, de annyira király volt tolni a többi játékot, hogy nyugodt szívvel minősíthetem hibátlan élménynek és bárkinek merem ajánlani. Ha csak egyetlen dolog van a hónapban, amit Kínából rendelsz, akkor az ez legyen. Haverok, pár sör, és 7500 forintért olyan szórakozást kaptok, hogy netovább!

Itt vettem >>

3 komment

Címkék: elektronika

A bejegyzés trackback címe:

https://rendeljkinait.blog.hu/api/trackback/id/tr2011738261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atisr 2016.09.24. 11:32:18

Anno nekem is volt hasonló cuccom.
De ha most beruhaznék akkor mindenképpen a hivatalosan érkező minire:
www.gamer365.hu/show-article.php?id=28896&news&Ilyen%20lesz%20a%20Nintendo%20Classic%20Mini

Burpi Turpi 2016.09.26. 10:25:48

@atisr: nekem már elő van rendelve :)
süti beállítások módosítása